Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-08-28 / 35. szám
35. szára. Szegzárd, hétfőn augusztus 28-án. Negyedik évfolyam 1876, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. ISlőíizotési díj: Egész,évre . 4 frt. Félévre . .. . _. , ,. j, ,2 írt. Megjeleli minden hétfőn. Egyes példány ára 10 k r. Kiadóhivatal: Szegzárdon Széchenyi-utczá 172. szám. Szerkesztői iroda: Fejős-ház. Hirdetési díj: H ár o in h as áb o s petit sor 10 kr. Bétyegdíj minden igtatáskor 30 kr. Hogy állunk a községi takarék-magtárakkal. Midőn hazánk déli határaihoz közel folyó csaták zajától a legbékésebb kedélyek is felizgatják s a halált osztó ágyak böm bölő hangját koronánknak a Száván innen eső területére is át hozza a déli fuvalom: nem csodálhatjuk, ha a fővárosunkban megjelenő nagy lapjainkban némileg háttérbe szorulnak azon vezérczikkek, melyek békés természetüknél fogva nem képesek kielégíteni azoknak a vágyát, kik most 'a csa^ttíefképeket tartják a mindennapi kenyér után legfőbb Szükségleteiknek.'- H ■HÉ . Ég M : 1 j; .; . * ; | ’. | <; J; •. ; \> A ? ÍJ L> 0 í i t *: { < í ( á '' S ^Jig C? kevé$ kivétellel igy van, — jól esik, midőn akad egy bátor lovagja a békés munkának is, ki a „Nemzeti hírlap“ hasábjain a csatahirek egymásnak ellentmondó zűrzavarában figyel meztet bennünket, hogy „Magyarország földmi velő ország.“ No már jlyen positiv igazságot senkisem fog kétségbe vonni, 8 azért hisszük, sokan az olvasók közül, kik a harczi lármában anynyira; el voltak mélyed ve, hogy csaknem hallani vélték az égyttiásba ütköző kardók pengését, ezen „mementou-ra félretet-* tek lapot és térképet s mentek az aratók vagy a kereszteket haza hordók után, — mondván: bizony igaza van, hazánk föld mi velő ország, — lássunk a munka után. — Igaza van figyelmeztető czikkirónak, níert mi — valljuk meg —- mindenben megszoktuk a túlzást. Ha ma ketten talál koznak, nem a szokásos „adjon Isten jó napot“-tal kezdik a társalgást, hanem „hogy állnak a törökök“ ez a kérdés kölcsö nösen. És a combinatiónak nincsen vége —----------------— Hel yesen cselekesznek tehát, kik — hogy úgy mondjam — a politikát confekt gyanánt használják s a munka után látnak azon tudattal, hogy korunkban az anyagi és szellemi munka ereje határoz a népek concertjében lét és halál felett. Mi is tehát, kik a szellemi munkáért küzdünk a nép és haza javáért, a fent idézett intelemre hozzá látunk a munkához s miután a gazda ép most tömi meg csűrét, kérdjük: hogy ál lunk a községi takarék-magtárakkal. Népünk — ezt el kell ismernünk — az önvédelmi harcz után sok tekintetben előnyösen megváltozott s hivatásának úgy is mint ember, mint családapa, mint honpolgár ma sokkal inkább megfelel, mint 25 év előtt. A becsületes munka életszük- ségévé lön s az ezen .utoni vagyonosodás nemcsak jelszavává lett, de ezen jelszavának megvalósításán lankadatlanul fáradozik. Azért hasznosít minden alkalmat, minden tért s ma már újainkon számíthatjuk meg azon Szánalomra méltó községek szá mát, hol az álpróféták, álnépbarátok a népet vissza tudják tar tani önön tisztátlan czéljaik miatt a tagosítástól, vagyis azon állapottól, melyben a tulajdonos nemcsak a telekjegyzőkönyvek ben vagyis a papíron, hanem a valóságban is kizáróla gos korlátlan ura sajátjának. A nemes értélemben vett productio, productiv irány, immár erős alapon nyugszik népünkben s hol derouteot, visszaesést észlelünk, ott legtöbb esetben nem az illető egyéneket vádol hatjuk csupán, hanem velük együtt a törvényhozást is, mely nem tartott lépést népünk szellemi fejlődésével, mely utoni tö kéletesedés a népre nézve sokkal nehezebb. De arra nézve, hogy valódi jó gazda legyen, elég-e a munkaszeretet a szorgalom, — elég-e a productio? — Bizo nyára nem,, mert ehhez még kettő szükséges és pedig 1-ör a (már meglevőnek fenntartása és 2-or a hasznos elfogyasztása. Azért ismételve kérdem : hogy állunk a községi takarék magtárakkal ! ?! És erre a válasz — mi tűrés tagadás — nemcsak nem ki elégítő, de nagyon is szomorító, mert községi magtárunk ország szerte oly kevés van, hogy a létezők csekély száma után nincs jogunk azt mondani, hogy vannak községi takarék-magtáraink. Ilyenek bizony — fájdalom— nincsenek, daczára annak, hogy Anno 1864—1866 . az ilyenek felállítását szükségeid, helyeslő és sürgető iratokra több tinta fogyott el, mint a menynyi bort termeszt egy év ala„tt Bartinánk !!! A mi világszerte ismert-sz a 1- matiizünk e kérdés körül oly rövid ideig tartott, hogy láng jánál alig tudott egy-kettő létrejönni, —• jóllehet annak üdvös hasznos voltát senki kétségbe nem vonta. És ezért talán a né p et okoljuk ? Ily igazságtalanok lenni nem tudnánk. A nép látva okul, megkell ő tét győzni az óhaj tott takarék-magtárak hasznosságáról s ha kézzel fogható lesz előtte előnye, ép oly buzgó védőjévé válik, mint menynyi elő ítélettel előbb elfordult tőle. Valahányszor a népre és előítéleteire gondolunk, eszünkbe jut Frigyes Károly porosz választó fejedelemnek esete Berlin hajdani lakosaival, kik, midőn a herczeg azt parancsolta, hogy házaik előrészéről azon unaesthetikus tárgyakat, melyeket nap jainkban immár mindenki telkének bizonyos zugaiban helyez el — távolítsák el, ezt tenni csnpa előítéletből nem akarták és a herczeg ellen fellázadtak. S azon férfi, kit nemzete a Ferbelleni csatában nyert diadal után „Nagy“ (der Grosse Curfürst“) előnév- vel megtisztelt, azon ponton állott, hogy kardját saját népe elő ítéletének legyőzése ellen kell fordítania, midőn ettől nejének ta nácsa folytán akként menekült meg, hogy a lakosok. közöl bi zalmi férfiakat küldött saját költségén a Német-Alföldi városok megtekintésére, kik is midőn úti tapasztalatukat hazájokban előadták, a nép engedett fejedelme kívánságának s igy lett meg vetve alapja a világ egyik legszebb utczájának melyet „Untén den Linden“ nevéről mi is ösmerünk. Ilyen a nép mindenütt. Csak tapintatosan vezetni kell azt, akkor megyen. Felvetettük tehát a községi takarék-magtárak kérdését, — s bizalommal fordulunk a tolnamegyei gazdasági egyesület tag jaihoz, hogy azt népünk javára s a megye [díszére felkarolni igyekezzenek. . Várdomby. Vidéki levél. Duria-Földvár augusztus hó 20-án 1876. T. szerkesztő ur! Becses engedelmével közlöm földvári élményeim ből az alábbi sorokat; Utó hangok a hajós bál után/ Ismét tűz. — Néptaní tóink ügye.— Szerb menekülök. — A bátor zsidó; Elemi csapások. — Casinó bál. — A legelső magyar ember; -t— Szent királyunk napja.
