Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-08-28 / 35. szám
A budapest-földvári csolnak-verseny s bálról, mely két héttel előtte s utánna daczára a keleti eseményeknek, a hírlap irodalomban egész forradalmat csinált,^ a menynyiben ily neme a sportnak eddigelé legin kább Angliában volt honos, — csak most kezd nyilatkozni a közvéle mény.— Tény, hogy hazánk hirlapolvasói közönsége nagy figyelemmel kiséré ez új tüneményt. A határos megyék, úgy a főváros, sőt Szegedről is vá!ogafott közönség jelent meg, ezek között több angol s egyéb nem zetiségű külföldi is; volt látható. Ezek után természetesnek találjuk, hogy a hazai magyar s német lapok utján a külföldi nagy lapok is egész ha- sábmcat szentelnek az itt végbe ment sportnak s elismerőleg szólnak a magyarországi hajós- s atleticai clubbok sikerdús működéseiről. De nem hiába mondja Farkas Antal a közvéleményről: „A közvélekedés nagy ítélet: alóla kibújni Nem tud bármi erős, bármi nagy emberi lény.“ Innét van, hogy ez ünnepély hibái is kérlelhetlenül hozatnak nap fényre. Megrovást érdemel u. i. hogy a versenyző 2 nagy egyesület a „Nemzeti“ s „Egyetértés“ hajósait nem a nemes vetélkedés és loyalitás, hanem a szenvedélyes ellenségeskedés s egymás iránti féltékenység ve zérlé. így történt, hogy a győztes, mint a „nemzeti egylet" tagját, csak hidegen üdvözölték a földvári parton a hajón álló „Egyetértés“ tagjai. Mig a másodiknak beérkező nagy rivalgás s tapsvihar közt tartá bevo nulását, mivel utóbbi egyesülethez tartozott. Ez okozá, hogy a győztest megillető díjakat sem oszták ki az napon — a programm szerint —- az alsó-révi parkban; sőt kevésbé múlt, hogy az összes budapesti regattista urak össze nem kaptak, olyannyira voltak hangolva. így történt, hogy a tánczraulatság sem volt egyöntetű: u. i. egy negyede a közönségnek a „Germania“ födélzetén, másik negyede a kert fái alatt iddogált,—tá vol a táncztól, Berkes zenéje mellett szórakozva. Minek következtében a közönségnek alig fele vette igénybe a tánczhelyiség poros talaját, mely azonban még is jól mulatott. Hiba volna tőlünk teljes elismeréssel szólni a helybeli „Erzsébeth hajós egylet“ tagjairól is. Notabene ezen urak any- nyira megfeledkeztek teendőikről, hogy még hivatalos fogadtatásban sem részesíték a győzteseket, sőt a küldöttségi oratió is elmaradt; ehhez já rult a Verseny- és pályabirák teljes hiánya a pestiek részéről. Neheztel nek a fővárosi hajósok azért is, mivel a földvári hölgyek elfeledték a pályanyerteseket díszserleg s babérkoszorúkkal meglepni, miben a pa- rádi hölgyek részesíték a pesti távgyaloglókat.' — Egyébiránt ebben, szintén a helybeli „regattisták“ tehették volna a kezdeményezést s meg vagyok győződve, hogy hölgyeink szívesen utánozták volna a parádiakat. Bátrak vagyunk tehát figyelmeztetni a különben általunk nagyra- becsült egyesületet, miszerint máskor ily esetekben tapintatosabban jár-* jón el. Hallomás után az ünnepély a pestiek részére 800, s a helybeli csol- nakások részére 450 frtot hozott volna, a költségeket is beleszámítva. Alig hangzott el a földvári vészharangok rémletes zúgása (mit e lapok múlt számában is jelzék) midőn e napokban ismét megtörték az éj néma csendjét. Szerencsére sejtelmünk — nagyobb veszélyt illetőleg —- ez alkalommal még nem valósult meg; a tűzvész u. i. a külváros ijyugoti szélén levő szállásokon dúlt, de azért nagy károk estek a beta- knritött gabona rakásokban. A mentésben s oltásban, mint mindég, »úgy most is az értelmiség fejté ki tevékenységét, mig a jelenlevő földmive- sek, — noha őket sújtá a kár — megíoghatlan, de mégis igaz, a villára dőlve, stoicus nyugalom s egykedvűséggel bámulták a bősz. elem pusz títását. Ismét egy példa arra, hogy a földvári értelmes osztály még e|;y erélyes lépést kisértsen meg a „tűzoltó egylet“ alakítása mellett s meg vagyunk győződve, hogy nem fognak másodszor is fiaskót vallani, annál kevésbé, miután erélyes kormányunknak ez ügybem szigorú rendeletére is támaszkodhatnak. Fel tehát földvári ifjúság a szép munkára! tartsák szem előtt, hogy ■•csakis a bátraknak szolgál a szerencse. S ha összetartás és ügyes kez deményezéssel járnak el, a győzelem el nem marad. Szegény néptanítóink ügye is szomorú lábon áll. Már több mint. 5 hónap óta nem kaptak semmi fizetést s*jóllehet már közéig az új iskolai év, azért még csak egy parányi reménység sem tűn fel a láthatáron, hogy financiáik rendezve lesznek. Mióta u. i. a megye megtiltá községünknek a közpénztárból fizetni ki a felekezeti tanítók díjait, azóta se pénz, se posztó részükre. Vagy tán Ázsiában székel az az iskolaszék, tanfelügyelő, vagy is kola-gondnok, hogy nemzetünk ezen derék napszámosait kielégíteni egyre késik. Hisz már China s Philadelphiából is érkezik 8 hét alatt válasz, de a mi szegény népnevelőink azért már fél éve nem kapnak még biz tatást sem, pedig már közéig a tél, — s mi lesz ez emberekből, —- kik többnyire családosak — ha hitelük fogyni kezd. Hol van az a forum, mely ez ázsiai állapotot megszünteti? Hjah! igy vagyunk a felekezeti iskolákkal, nem csoda tehát ha felkiáltunk: „közösiskola jöjjön el a te országod.“ Nagyon elterjedt a múlt napokban azon hir, hogy Földvárra mint egy 100 szerb menekülő érkezend. Sőt már az itteni üres „granariumot“ el is készítették volna számukra. Egy szóval nagy a kíváncsiság, mely azonban eddig még nem elégittetett ki s tán nem is fog. Ugyancsak a napokban történt: egy helybeli izraelita polgártárs Székler J. már nagyon is észre kezdé venni, hogy „Patika-közi“ mag tárában a gabona mindig jobban fogy. Gyanítá ugyan az igazi okot, de nem szólt az éji öröknek, mivel állítólag egy kettő közölük, szintén nem volna jobb' a Deákné vásznánál. S azért e hó 17-én éjjel elrejtőzvén fegyverrel magtára közelében, csakhamar szemtanúja lön, mi okozta lé gyen a gabnafogyatkozást. U. i. három erős tolvaj már zsákokba kézdé rakni az olcsó gabonát, mindön " hősünk bátran rájuk rivall: „add meg magad!“ ezek azonban e helyett vad futásnak eredtek, rájuk tüzel te hát s egy el is esik. A zajra emberek jöttek elő s igy a súlyosan meg sebesített tolvaj elfogatván, általa a másik kettő is lépre került s most a hűvösön kénytelenek kipihenni a futás fáradalmait. Az esöhiány nálunk is igen érezhetővé kezd válni, különösen kukori- cza s egyéb kapás veteményesre. Valamire való eső már 6 hete nem volt, csak itt-ott mutatkozott pásztánkint, két ízben erős jégeséssel, mely sző- leinket annyira megviselé, hogy legalább is felére reducálta a várt borter mést; „Isten óvja több csapástól mi szegény hazánkat.“ Látja, a mint gyermeke ott van az élet nemes küzdelmében. S ha gyermeke mint tudós virrasztva mécse mellett, deríti a hajnalt, terjeszti a világosságot, ha mint költő lantot ragad s ezrek szivében zendül meg a dal, mint tulvilági hang, — ha mint szónok, a szív legmélyébe nyúl s azt hirdeti, „kit a bölcs lángesze föl nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt,“ hamint emberbarát a részvét kendőjével törli a könnyeket 8 a szeretet kezével hegeszti a sebeket, — ha mint kereskedő, iparos, vagy földmives mozgásba hozza az anyagi haladás emeltyűit, elindítja a gépeket s míveli az áldott anyaföldet, hogy jólétben viruljon fel a haza: óh, minden, alakban, minden jelenésben boldogan kiáltja az édesanya: ez az én fiam! Látja, a mint leánya serdül s fiatal szivében megcsendül a szere lemnek édes szózata, a mint ráborul a boldogságnak tündér világa, v- a mint ott áll az oltár zsámolyánál, koszorúsán szerelemmel s szemérem mel — óh akkor oly édesen kiáltja az édes anya: ez az én leányom! „Oh hol van oly drága szőnyeg, minőt a kedves édes anya ábrándja hí mez a szeretett gyermek lábai alá?!“ De megjelen álmában a kétség is ijesztő képével. Látja, a mint gyermeke rongyosan, éhesen jár és felkiált: ez az én gyermekem! Látja, amint gyermeke eltéved az élet utján s utána nyújtja karjait, e mentő szóval: gyermekem! s keblére öleli a rósz gyermeket, mert hiszen az édesanya csak szeret és — megbocsát. S jön a halál, az anya itt hagyja gyermekeit egyedül s még az égben sincs nyugta, onnan is e földre kiált: én szegény árváim! Vagy az anya megmarad, de a virág hervad le, az ifjú cser dűl ki. Ah, mi* kor az első kapa föld tompán rázuhan a koporsóra, mintha szivére zu* hanna az és felzokog: óh fiam, óh leányom! — Szegény, szerető s épen azért remélő s aggódó édesanya ébredj ! Mindez csak álom: álom a remény, álom a kétség, álom a fény és árny élet és halál egyaránt. Nézd gyermekeid mily nyugodtan, mily édesen szunnyadnak 1 Tanulj tülök! Légy gyermek! A jövő fénye ne vakítson T Á R C Z A. A gyermekszobában. Ott alusznak mind: a gyermekek s az édesanyjuk. A kis ártatla nok álmánál mi lehet édesebb ? Átálmodják a nap apró kedves esemé nyeit. A nádparipa nekik annyi, még több, mint az ifjú ábrándjainak vesszőparipája. A pillangó, melyet sikerül a gyermeknek álmában meg fognia, neki annyi, még több, mintha te vágyaidnak messzeségben szálló pillangóját már-már megközelíted. Anyjától egy csók neki annyi, még több, mintha téged szerelem vagy dicsőség csókol homlokon. Az áz egyetlenegy piros alma, az a töredékeny játék, melyet ke zében tart: egész világa mindene. Boldog gyermekek! Mit nem adnánk azon öntudatlan jóleső érzésért, mely ajkatokat édes mosolyra csiklandja s meghordoz benneteket ébren és alva egy tündérvilágnak tarka meze jén! Aludjatok! Álmodjatok, úgy is ha majd felnővén,felébredtek, a va lóság egymásután dönti le boldogságtok aranyhidjait s a teljes édes nyu galom, a teljes boldogság, mely most a tietek, nem les^ sehol, sehol a világon, csak egy helyen a — ™ sírban. Csak aludjatok! Tietek a jelen s jelenben minden. — Az anyáé a jövő s a jövőnek fénye, és árnya, reménye és kétsége, üdve és fájdalma ah! minden és még is semmi! Az édesanya alszik. S mily képeket tár elé az élet szinjátéka! — A kor uralkodó eszméihez és saját lelke vágyaihoz képest különféle az álma. Látja a mint „Apjától fegyvert kére a fiú, anyjától áldást és har-. czolni ment.“ Fél, reszket és örül a szive. Reszket gyermekéért, örül a haza dicsőségéért. De a haza drágább mindennél. Ha dicsőséggel tér vissza fia, vagy ha csonkán és bénán, — vagy ha ott hal érted „százszorszent égi szabadság“ ő egyiránt megvan jutalmazva, e dicsőséggel, e szenvedéssel és ezen halállal: és felkiált: ez az én fiam!
