Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-07-24 / 30. szám
30. szám. Szegzárd, hétfőn július 24-én. Negyedik évfolyam 1876. TÁRSADALMI TANÜGYI £S KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési díj: Egész évre .... 4 frt Félévre .... 9 frt Megjelen minden hétfőn. Egyes példány ára 10 kr. Kiadóhivatal: Szegzárdon Széchenyi-utcza 172. szám. Szerkesztői iroda: Fejős-ház. Hirdetési díj: Háromhasábos petit sor 10 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor 30 kr. A házi iparról. A nagyméltóságu m. kir. vallás- és közoktatásügyi minis- teriumnak a mait évben a k. tanfelügyelőséghez menesztett 13277. számú leirata — az úgynevezett „házi ipar“ fejlődését a nép között czélozza. — Hogy mennyire kivánatos és üdvös volna az ily házi ipar folytán elért megtakarítás vagy plane I jövedelmezőség — ha csak házi szükséglet fedezéséig űzhet nénk is — a mai pénzszük időkben — úgy hiszem — bizo- nyitgatást nem igényel. Ha azonban végig gondoljuk azon különböző és nagy se regét azon akadályoknak, melyek eme falusi „házi iparnak“ eléje görditvék, csakhamar magyarázatát találjuk ezen iparunk primitiv voltának — mondhatnám teljes pangásának. — Oly sok ezen akadály s oly különböző ágazatu ezen ipar, hogy az átaljában és ágazatonként fenforgó akadályokat felsorolni rész ben a helyszűke, részben hivatottságon felülinek találom. — Ezért tehát csak a mi vidékünkre szorítkozva egyik~ágát a „házi iparnak“ szándékom felemlíteni —mely magában véve ugyan csekély, de mégis — lmbár csak a házi szükség fedezéséig való üzése számíttatnék — évenként és évek során át tekintélyes összegű pénz megtakarítást képvisel. S ez a közönséges fekete és fehér vessző véka-kötés. Ezen egyszerű vessző véka oly igénytelen házi vagy gaz dasági eszköznek látszik, s mégis oly nélkülözhetlen szükség, mely nélkül egy ház alig képes meglenni. — S daczára annak, hogy a vidékünkbeli falusi nép nagy része saját maga képes azt megkészíteni — mégis 30, 40, 50 kron veszi darabját. En ennek okául s ezen iparág akadályául a nyers anyag hiányát találom. — Vidékünkön csak is a Duna mentében, ön téseken és szigeteken ismerek ily anyagot; mit azon vidékiek: mint Paks, Fadd stb. felhasználva, e tárgyú házi szükségleteiket fedezik, sőt mint feldolgozott iparczikket forgalomba is hoznak, de megyénk többi községei — nagyobb része ezen anyagot nélkülözni kénytelenek. A mit a természet önként nem ad, miért ne jöhetne segít ségül az ipar? minden vidéknek, minden községnek határában vannak álló, vagy folyó vizek úgynevezett holt derékok stb. miért ne lehetne ott a kérdéses nyers anyagot termelni ? az ily vizek partjai kora tavasszal egyszerűen az úgynevezett kötő-füz (salix japonica vagy salix uralensis) dugványokkal el volnának láttandók, s néhány év múlva bőséges e tárgyi nyers anyag fe lett rendelkeztethetnék. Különösen alkalmas volna e czélra a Sió és Sár partja; igaz ugyan, hogy ennek partjai a nádorcsatornai társulat részé ről úgy is jobbadán beültetvék közönséges fűzzel, melyei rész ben a partok tartóssága, részben az^ugy mondott sarkantyúk építéséhez megkivántató anyag termelése czéloztatik. De oly sok üres helyek vannak még part hosszában, hogy minden egy- egy közönséges fűz mellett és között igen kényelmesen megerő södhetne egy kötő-füz bokor; — s akkor a part tartalék is megvan, sarkantyú-anyag is megmarad, sőt minden őszön árve rés vagy haszonbérlet utján jövedelmi forrás is támadna, — de különösen alkalom adatnék a csatorna parti lakóknak csekély áldozat mellett kötő-füz birtokába juthatni. íj Nem lenne tán háládatlan munka, ha a megyei gazdasági egyesület e tárgyra figyelmét kiterjesztené! Kölesd, 1876. julius 10-én. L. G. A tisztelt szülőkhöz! Évtized óta fennálló s jelenleg már nemcsak hazánkban, hanem a birodalom túlsó felében is országszerte ismeretes tan- és nevelőintézetem O megalapítása s folytonos tökéletesítése által valódi szolgálatot óhajtván tenni a nevelés magasztos ügyének, e czélra irányzott egész működésem ben, összes intézkedéseimben oly eszme vezérelt, mely a neveléstudomány sarkalatos elveinek, valamint a gyakorlati tanitás és nevelésben szerzett tapasztalatoknak leginkább megfelel. A növendéket szabad társas életre nevelni, önálló munkásságra, ön- töké'krtesítésre képesíteni — ez volt a föczél, mely szemeim előtt lebe- gett s mivel e czél elérésére a zártkörű intézeti nevelést tartom egyedül czélszerünek, semmi fáradságot, semmi költséget sem kíméltem, hogy inté zetem szervezete, igazgatása, benne a nevelésügy kezelése teljesen ment maradjon ama hibáktól, melyek az intézeti rendszer czélszerüsége iránt aggodalmakat kelthetnének. Czélomat elértem, fáradozásaimat siker koronázta, mert működésem eredményével nem csak a tisztelt szülők megelégedését volt szerencsém kiérdemelni, hanem jeles szakférfiak s a magas kormány elismerését is, mely intézetemet nyilvánossági joggal ruházta fel. Intézetemet 6—14 éves fiuk számára alapítottam, azon meggyőződés ben, hogy ha a fiú az intézetemben uralgó elvek szerint 4 — 5 éven át vezettetett, megszokta a rendet, pontosságot, saját erkölcsi erejének tudata mellett lelkében meggyökerezett a társai iránti méltányosság, a jó, szép és hasznosnak önakaratu cselekvése iránti hajlam, bátran kibocsájtható a szabadabb légkörbe s igen rósz kezek közé kellene jutnia, hogy el- korcsuljon. Ámde e meggyőződésem ellenében évről évre tapasztaltam ama tisz telt szülök aggodalmát, kiknek gyermekei az intézeti tanfolyam bevég zése után. tőlünk búcsút vettek. „Eddig csak meg voltunk nyugodva,“ mondák az aggódó szőlők, „de ki fogja ezután folytatni s befejezni nevelésüket a megkezdett irány ban s elvek szerint? Éppen most lépnek azon korba, melyben legnagyobb szükségölc van a tapintatos vezetésre. Sokkal melegebb rokonszenvvel viseltetem a nevelés ügye iránt, sokkal meggyőzőbb tapasztalatokat szereztem e részben hosszas pályá ztatásomon, mint sem ama szavak igazságát ne éreztem s a kifejezett aggodalmak fölött el ne gondolkodtam volna. És ez aggodalmakat bizonyára nem csupán az intézetemből távozó növendékek szülei érzik, hanem érzik mindazon szülök, kikpek ifjúkor hoz közeledő gyermekei tanulmányaik folytatása végett idegen magáno sok gondjaira bizvák s védetlenül hagyvák a nagyobb városokban erköl csüket, eléhaladásukat fenyegető veszélyek közt. Ez alapos aggodalmak komoly megfontolása után s engedve a sok oldalról hozzám intézett felhívásnak, úgy intézkedtem, hogy egy részt növendékeim, az intézeti tanfolyam bevégzése után is megmaradhassanak a czélszerünek ismert nevelés alatt, tanulmányaikat azonban nyilvános tanintézetekben folytathassák, rnásr észt pedig segédkezet nyújtsak mind azon tisztelt szülőknek, kik a gyermekkorból az ifjúkorba átlépő, tehát legtöbb gondot igénylő fiaikat további iskoláztatás végett kénytelenek idegen városba adni s a magánházakban elég garantiát nem találva, if- jaik erkölcsi biztonsága s tanulmányi előmenetele iránt teljes megnyug vást óhajtanak.
