Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-14 / 290. szám
IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET n lakásra gyűjtök, azt mondom, és titkon szeretem 2019. december 14. III. évfolyam 50. szám 4 Juhász Kristóf tárcája 5 Horváth László Imre és Benyhe István versei 6-Vendégünk a Magyar Állami Operaház a gondokat n vezervers A 327.141-es számú mozdony Interiu Fotó: Nagy Attila Lőrincz P. Gabriella Tolerancia Elolvasod a tejesdoboz feliratát: Két egész nyolc százalék. Anyád melleit áhítod. Akkor még nem voltál laktózérzékeny. Amikor húst rágcsált és a szádba nyomta, Hogy ismerkedj az ízzel, Nem tudta, hogy vega vagy. Nem zavart a glutén nagyanyád kelt tésztájában, Csak faltad, hogy nagyra nőj. Ügyes vagy, jól van, nyisd csak ki a szádat, Számold a fejfát és a kalóriákat, Készítsd el a napi inzulint. Anyád mellét nézed, Pulóvert húzol rá, eligazítod rajta a pelenkát. Tej a dobozban. Két egész nyolc százalék. Ez kell neki, meg hús a tészta mellé. Ma is fogyott. Kele Brigitta: Az, amire igazán képes vagyok, csak a színpadon tud megszületni A betlehemi Máriától a Bohémélet Mimijéig B. Orbán Emese Majdnem huszonnyolc éves volt Kele Brigitta, amikor az első nagy szerepét elénekelte, ami után már lehetett tudni, hogy hamarosan szólistapályára fog lépni. Idővel beindult a nemzetközi karrierje is, végül mégsem telepedett le külföldön. Miért tért haza Erdélybe? Erre is kerestük a választ az alábbi beszélgetésben.- Hogyan lett önből operaénekes?- Sosem gondoltam volna, sőt nem is akartam az lenni. Nálam ez nem gyerekkori álom volt, mint nagyon sok művésznél, énekesnél. Nagyváradi születésűként kevés lehetőségem volt, zenés színházban nem nagyon jártam. Ha a színháznak esetleg akadt egy musicalje, akkor azt meghallgattam, de operát csak akkor, hogyha a Kolozsvári Magyar Opera társulata eljött Váradra, azt hiszem, egyetlen egy ilyen előadást láttam, éppen a Hunyadit. Érdekes élmény volt, de ami engem erre a pályára irányított, mégiscsak a klasszikus vonal, éspedig az, hogy sokat énekeltem a templomban. A kántor nővérem, aki orgonista volt és énekes is, a fiatalabb testvéreket is bevonta a tevékenységébe. Hathét évesen már énekeltem és játszottam a betlehemesben. Ez mindig nagyon nagy produkció volt, amit a nővérem állított össze, szerepeltek benne gyerekek, angyalkák, pásztorok, és hát én voltam Mária. Már akkor rám talált a főszerep, de nem tudtam, hogy ez szinte predesztinál a főszerepekre... Kamaszkoromig énekelgettem, majd jött egy időszak, amikor abbahagytam, de amikor tizenhét-tizennyolc éves koromban megkérdezték, hogy na, fiam, mi akarsz lenni, akkor nagyon elgondolkodtam, hogy tényleg, mi is az, amit én szeretek. Mi is az, ami a legjobban megy nekem? És rájöttem, hogy az éneklés. — Nővéreivel ellentétben ön nem tanult zongorázni, sőt nem is járt zeneiskolába. Meglehetős hátránnyal indulhatott...- Egy kálvária következett. Tizenhét-tizennyolc évesként elég nehéz megtanulni a szolfézst, a zeneelméletet, az teljes mértékben kínai, ha addig egyáltalán nem foglalkoztál vele, csak fül után tanultad a kis dolgokat, és nem kottából. Ha kezünkbe akadt is kotta a templomi időszakban, az is csak úgy ott volt, de nem értettünk hozzá. Én sem olvastam kottát. És hát az éneklés... A természetes éneklést ismertem, de ezt a kiművelt, kacifántos, „tedd ide, tedd oda, a nyelved le, a szájpadlásod föl, előre, hátra, ilyen legyen, ne olyan legyen, ne torokból legyen, támaszd meg!”-félét nem. Egyszerre száz dologra figyelni - a mesterséges hangképzésnek a csínját-bínját elég nehéz volt elsajátítani. Nehezen indult, nem éreztem, nem értettem. Magas, de nagyon vékony kislány voltam, és erőtlennek éreztem magam, ide pedig nagyon sok erő kell, fizikai erő a megtámasztás miatt. Boros Konrád Erzsébethez jártam énekelni, aki a Kolozsvári Magyar Opera drámai szopránja, szólistája volt, de Nagyváradon élt. Érettségi után még vártam egy évet, mert elméleti líceumban nem tudtam jól felkészülni a felvételire. Húszévesen kerültem be a nagyváradi egyetemre és ott végeztem a zene-ének szakot. Tulajdonképpen csak három év korkülönbség volt köztem és a tanárnőm, Lavinia Chereche§ között, de ő teljesen más felkészüléssel és képzettséggel került kolozsvári friss végzősként Nagyváradra tanítani. Én voltam a példa arra, hogy évről évre lehetett látni a hatalmas fejlődést és azt, hogy lám, hogyha egy tanár tud dolgozni a diákkal, akkor abból ki lehet hozni valamit és eredményeket tud elérni. Nekem kellett az az öt év egyetem, amíg valami megformálódott technikában, hangban, és mondhatom, hogy a kollégáimhoz képest elég későn jutottam a pályára, tehát színpadra. Két évet töltöttem Kolozsváron énekkarban, és majdnem huszonnyolc éves voltam, amikor az első nagy szerepemet, Mimit elénekeltem Puccini Bohéméletéből, ami után már lehetett tudni, hogy hamarosan szólistapályára fogok lépni. folytatás a 3. oldalon | f
