Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-11 / 287. szám
2019. DECEMBER 11., SZERDA SPORT 15 Az orosz elnök szerint a kizárás ellentétes az Olimpiai Chartával Putyin is ringbe szállt Még nem lefutott meccs az a hétfői WADA-döntés, amely az elkövetkező négy évre kizárja Oroszországot az olimpiákról és a világbajnokságokról az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) munkájában már korábban felfedezett súlyos szabálytalanságok miatt. Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy véli, a WADA-határozat ellentétes az Olimpiai Chartával. Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu SPORTDIPLOMÁCIA A Nemzet közi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) az Oroszország négyéves eltiltására vonatkozó határozata ellentétes az Olimpiai Chartával - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Párizsban. - (A WADA-nak) az Orosz Olimpiai Bizottsággal szemben nincsen kifogása. Ha pedig nincs, akkor az országnak a nemzeti lobogó alatt kell szerepelnie. Ilyen az Olimpiai Charta” - mondta Putyin. Hangsúlyozta, hogy ebben a vonatkozásában a WADA döntése ellentétes az Olimpiai Chartával, és Oroszországnak minden alapja megvan arra, hogy a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) forduljon. Hozzátette, hogy a határozatnak vannak egyéb olyan vonatkozásai, amelyeket jogászoknak még tanulmányozniuk kell.- A római jog óta minden büntetésnek személyre szabottnak kell lennie, és abból kell kiindulnia, amit egy adott személy elkövetett. A büntetés nem lehet kollektív, és nem terjedhet ki olyan emberekre, akiknek az adott szabályszegéshez semmi közük nincs, és ezt mindenki érti - mondta. Taylor a továbbiakban találgatásokba is bocsátkozott: - Elképzelhető, hogy az oroszok jogi huzavonával lelassítják a folyamatot, és ennek kö| vetkeztében a tokiói olimpia 1 kezdetéig nem emelkedik I jogerőre a kizárásuk. Ebben f az esetben viszont csak Tokió után kezd ketyegni az óra, és cserébe a 2024-es párizsi olimpiáról maradnak le. Az ő döntésük, hogy melyiket választják: Tokiót vagy Párizst. A nemzetközi sajtó részben elégedetten, részben a büntetést kevesellve fogadta a WADA határozatát. Néhány vélemény: THE TIMES (LONDON): Vlagyimir Putyin bármi áron el akarja érni, hogy Oroszország minden helyzetből győztesen jöjjön ki. Ha kell, szabályokat szegnek meg vagy forgatnak ki azért, amit az elnök nemzeti érdeknek tart. LA VANGUARDIA (BARCELONA): Példaértékű büntetés az orosz sportnak. EL PAÍS (MADRID): A NOB üdvözölte a szankciót, amely egybevágott azzal az elképzelésével, hogy az egyes sportolók helyett az intézményeket kell megbüntetni, így megvédve az ártatlanokat. EL MUNDO (MADRID): A sporttörténelem legkeményebb büntetése. GAZETA WYBORCZA (VARSÓ): Hozzászoktunk már ahhoz, hogy az oroszoknak többet szabad - többet felzabálni, többet tönkretenni, többet csalni -, és ezért még csak nem is büntetik meg őket. Mindig akad ugyanis valaki, aki szerint túl nagyok és fontosak ahhoz, hogy keményen fellépjenek ellenük. Úgy tűnik, hogy - legalábbis a sportban - most kiegyenlítettebbé vált a játék. Putyin úgy vélekedett, hogy ezt a WADA szakértői is értik. - De hogyha valaki közülük kollektív büntetésről hoz döntést, akkor úgy tűnik számomra, hogy van alap azt feltételezni, hogy mindez politikai megfontolás, amelynek semmi köze sincsen a sport érdekeihez és az olimpiai mozgalomhoz - mondta Putyin a „normandiai négyek” közös sajtótájékoztatóján. (A „normandiai négyek” egy olyan politikai csúcstalálkozó a kelet-ukrajnai helyzet rendezése kapcsán, amelyen Putyin mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár vett részt.) A WADA végrehajtó bizottsága hétfőn négy évre eltiltotta Oroszországot egyebek között az olimpiai és világbajnoki részvételtől, valamint a jelentősebb nemzetközi versenyek rendezésétől, mivel bizonyítottnak látta, hogy manipulálták az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumának eredményeit. Putyin nyilatkozatával egyidejűleg Jonathan Taylor, az Oroszország olimpiákról és világbajnokságokról történő kizárását a WADA elé terjesztő független bizottság elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lausanne-i Sport Döntőbíróság (CAS) helyben fogja hagyni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség döntését. - Ha azt kérdezik - fordult Taylor az újságírókhoz -, hogy vajon a CAS állásfoglalása eltér-e a WADA-étól, akkor erre a válaszom határozott nem. Tudni kell, hogy a CAS két esetben foglalkozhat az ügygyei: ha az orosz doppingellenes ügynökség, a RUSADA fellebbezést ad be a WADA kizáró határozatával szemben, vagy ha bármely más, érintett fél tiltakozik. Érdekes módos Taylor vélekedése onnan kapott támogatást, ahonnan kevesen várták volna: Jurij Ganusz, a RUSADA vezérigazgatója azt nyilatkozta az AFP-nek, hogy nincs esély a WADA-döntés megváltoztatására, a kizárás tragikus az orosz sportra, és a RUSADA a felügyelő bizottságának december 19-i ülésén dönt arról, hogy fellebbeznek-e a CAS-nál. Vlagyimir Putyin (középen) szerint nem lehet kollektiven büntetni az orosz sportolókat Fotó: AFP Kassai Viktor egy év elteltével kapott újra meccset a Bajnokok Ligájában Mindössze két kiadó hely maradt Kassai Viktor ismét mérkőzést vezethet az elitligában Fotó: AFP LABDARÚGÁS A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek szerdai zárónapján (a tegnapi mérkőzések lapzártánk után értek véget) mindössze két hely kiadó a legjobb 16 közé kerülésért, ezekre a legjobb eséllyel a Sahtar Doneck és az Atlético Madrid pályázik. A C csoportban a már továbbjutott Manchester City mögött második donyeckieknek az Atalanta elleni hazai győzelemmel nem kellene izgulniuk, azonban ha csak egy pontot szereznének, akkor arra van szükségük az ünnepléshez, hogy a kvartett másik mérkőzésén a Dinamo Zagreb ne győzze le otthon az angol bajnokot. Az esély még az Atalanta számára is megvan, az olaszoknak nyerniük kellene Harkivban, miközben a horvátok otthon pontokat veszítenek a Manchester City ellen. Az angol bajnoki címvédőről érdekesség, hogy a Manchester Unitedtől elszenvedett hazai vereség után Josep Guardiola kijelentette, csapata jelenleg nem versenyképes az európai élklubokkal szemben. Sajtóhírek szerint elsősorban a védelmet kívánja megerősíteni, és a kiszemeltje a Barcelona alkalmazásában álló Sámuel Umtiti, akiért már a télen ajánlatot tesz a katalánoknak. A D csoportban az Atlético Madrid van kedvező helyzetben, ugyanis Diego Simeone együttese hazai közönség előtt a már biztosan negyedik, ezzel az európai kupaporondtól búcsúzó Lokomotív Moszkva elleni győzelemmel biztosíthatja be továbbjutását. Ezt a találkozót Kassai Viktor vezeti, a 44 éves játékvezető ebben az idényben először dirigálhat Európa legrangosabb kupasorozatában. Az NB I-ben eddig hat meccsen működött közre az idényben, de vezetett Szaúd-Arábiában és Kínában is találkozót, illetve Európabajnoki selejtezőt is. A magyar bíró segítője Ring György és Tóth Vencel, a negyedik játékvezető Bognár Tamás, a VAR- asszisztens a lengyel Szymon Marciniak lesz. Kassai több mint egy év után kap ismét szerepet a BL-ben, legutóbb tavaly novemberben a Manchester City-Sahtar Doneck (6-0) mérkőzést vezette. Visszatérve a mérkőzésekhez, a madridiakra még veszélyes a Bayer Leverkusen, amely a már biztos csoportelső Juventust látja vendégül és győzelme, valamint a spanyolok pontvesztése esetén továbbjut. MW Bl-csoportkör, szerdai mérkőzések A CSOPORT: Paris Saint-Germain-Galatasaray 21.00, Club Brugge (belga)-Real Madrid (spanyol) 21.00 (Spílerl) Az A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Paris Saint-Germain 13, 2. (már továbbjutott) Real Madrid 8,3. Club Brugge 3, 4. Galatasaray 2 B CSOPORT: Bayern München-Tottenham 21.00 (M4 Sport), Olimpiakosz-Crvena zvezda 21.00 A B csoport állása: 1. (már továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. (már továbbjutott) Tottenham 10, 3. Crvena zvezda 3, 4. Olimpiakosz Pireusz 1 C CSOPORT: Dinamo Zagreb-Manchester City 18.55 (Spíler2), Sahtar Doneck-Atalanta (Spílerl), Harkiv 18.55 A C csoport állása: 1. (már továbbjutott) Manchester City 11, 2. Sahtar Doneck 6, 3. Dinamo Zagreb 5, 4. Atalanta 4 D CSOPORT: Leverkusen-Juventus 21.00 (Spíler2), Atlético Madrid-Lokomotiv Moszkva 21.00 A D csoport állása: 1. (már továbbjutott) Juventus 13 pont, 2. Atlético Madrid 7,3. Bayer Leverkusen 6,4. Lokomotiv Moszkva 3 JEGYZET Az ígéret Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Okkal hihette mindenki, hogy csupán viccről van szó. A nyáron nyilatkozta Jakab János, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke, hogy ha a másodosztályban szereplő futballcsapat kiharcolná a feljutást az élvonalba, akkor a tulajdonos megadna mindent, ami az NB I-hez szükséges. Tényleg roppant könnyű ígéretnek látszott ez, hiszen a BMTE 1946 óta nem volt tagja az első osztálynak, többnyire a másodikban vitézkedett, ahova két éve került vissza. Igaz, három esztendeje remek szerepléssel hívta fel magára a figyelmet a Magyar Kupában, egészen az elődöntőig elverekedte magát, többek között a Videoton testén is keresztül, de ez inkább tűnt egyszeri hőstettnek, mint hosszú távú sikerek előhírnökének. Ha az említett tulajdonos, bizonyos Bélteky Róbert ezt az ígéretet annak a reményében tette, hogy parányi esély sincs a feljutásra, tehát sohasem foghatják a szaván, akkor most keserves időszakot él meg, hiszen a BMTE úgy áll a második helyen a tabellán, hogy a hátra lévő forduló eredményétől függetlenül ott is telel majd. Ám nem erről van szó, az Ausztráliában élő, ott és Ázsiában parkolóházakat üzemeltető honfitársunk nagyon is tudta, mit beszél. Nem adta ki egyetlen elfogadható célként a feljutást, nem akart ezzel terhet tenni a csapatra, csupán felcsillantotta a lehetőséget: az edzők és a játékosok merhetnek nagyot álmodni. Persze, puszta álmodozással nem mentek volna sokra, inkább elkezdtek egy koncepció mentén dolgozni. Például már tavasszal tárgyaltak a kiszemelt erősítésekkel, így a nyár elejére véglegesítették a keretet a következő bajnokságra, és a felkészülést együtt csinálhatták végig a játékosok, már nem volt jövés-menés, nem kellett mindig valakit beilleszteni a csapatba. A koncepcióhoz tartozott, hogy nem szaladgáltak megváltónak hitt külföldi edző után, a játéktól Budafokon éppen visszavonuló egykori válogatott labdarúgót, Csizmadia Csabát jól ismerték a felkészültségével, az elképzeléseivel és az ambícióival együtt, és neki adták a lehetőséget. Mondhatnánk, nem tettek semmi különöset, de a magyar futballban gyakran éppen ez számít különösnek. Egyik vidéki csapatunk vezetője a minap szigorúan négyszemközt kikelt magából a Budafokról szólva, hogy mit akarnak ők az élvonalban, az ő klubjára sokkal nagyobb szükség lenne ott. Egyszerű volt a riposzt: ha így van, hát hajrá! Csupán sorozatban nyerni kell a meccseket, a BMTE ellen is, és máris fel lehet jutni az NB I-be. Igaz, ez nehezebb, mint dühöngeni.