Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-16 / 266. szám
Tf'fnnihelyorseg 5 vers Jenei Gyula Őszi bevásárlások benézek a hűtőbe: ez sincs, az sincs, boltba kéne menni, vásárolni, venni ezt-azt. alig van már kávé a doboz alján, vécépapírból csak két guriga, hamar elfogy az is. néha szeretnék bespájzolni csomó mindent: fogkrémet, gyümölcsöt, halkonzervet, gyógyszert, ceruzát, izzót, mosószert, mintha a létem fenyegetné, hogy elfogy ez is, elfogy az is. a vaj, a leveszöldség, a kenyér, az egészség, és a végén a levegő. szeretek vásárolni (vagy szerettem?), megszerezni javakat, amikről azt hiszem, szükségem lesz rájuk, ennivalót, használati tárgyakat, tolni a bevásárlókocsit a szupermarketben, amolyan korzó ez is, szembejönnek ismerősök, munkatársak, ráköszönünk egymásra, szót váltunk, megállunk a borospolcok mellett vagy a hűtőpultnál, felmelegítünk emlékeket, pocskondiázunk másokat, megegyezünk, hogy találkoznunk kellene, összejönni egy vacsorára, szolid borozásra, mert az idő már a maratoni távokat is két órán belül futja, beszélgetünk még semleges dolgokról, ahogy az angolok a szemerkélő közhelyekről, azután továbbmegyünk, fáradtan, de kényelmesen bámészkodunk a sorok között, este járunk ide, péntek este. nem rohanunk, vége a munkának, az egész heti mocskos robotnak, és holnap reggel sokáig alhatunk. ráérősen sétálunk hát, de a sok ezer termék között azért célirányosan közelítjük meg azt a harmincat-negyvenet, vagy ki tudja hányfélét, amiket általában venni szoktunk, igaz, a feleségem mindig becsempész a kosárba valami szokatlant, egy újfajta joghurtot, ismeretlen szószt vagy teafajtát, én viszont ragaszkodom a megszokott termékekhez, ahogy a nőket sem én hagytam el, akiket szerettem, vagy csak néha. néha én is kipróbálok valami új márkát, remélve, hogy hűséges maradhatok hozzá, amíg még vásárolni járhatunk. utálok vásárolni, minden péntek este azok a hülye bevásárlóközpontok, a fogyasztás imamalmai, mókuskerekei: hogy enni kell, élni kell és fogyasztani, kosárba rakni a túlcsomagolt termékeket, a pénztárnál a futószalagra tenni őket, és fizetni, és sziszegni, és sziszegni, hogy megint milyen sokba kerülnek, de hát mi vagyunk telhetetlenek, mi halmozunk fel az elégségesnél mindig kicsit többet, persze örülök is, hogy ki tudjuk fizetni, s még arra is jut, hogy a feleségem, ha kedve támad, adjon valamit az ügyeletes hajléktalannak a bejáratnál, többnyire élelmiszert, mert az a mániája, hogy ne pénzt, azt úgyis italra fordítaná, hiába mondom, létezik élethelyzet, amelyben jogosultsága lehet a koldult pénzt alkoholra költeni, nem szeretek vásárolni, mert smucig vagyok, attól félek, hogy elfogy a pénzem, nem lesz. munkanélkülivé válók, nem kapok nyugdíjat, nem tudom fizetni a rezsit, a gyógyszert, nem tudok kiflit venni, tejet, hogy utcára kerülök, s majd borostásan állok egy bolt előtt, cserepes lesz a szám, a kezem, a ruhám meg koszos, büdös leszek, húgyszagú. apróért tartom a markom, s ha összejön valamennyi, töményt veszek szétrobbantani maradék egészségem, s arra gondolok majd, volt jobb is, amikor még szerettem vásárolni, és hogy már csak rosszabb lesz. mert ki van ez azért találva - alaposan. Drescher J. Attila Mikor mikor már ritka pillanat mi enyhet hoz s nyugalmat ad s még rohangálnak az opusok lázas összezavart fejedben s csak annyit tudsz nincs minden rendben dal hallik Davis Group - a Spencer? rég volt - s lázad az immunrendszer lázas ritmust ver gyulladt szíved ez mind veled? nem is hiszed aztán egy angyal aranysugárral irányt rajzol és int ujjával s ez az a jel hogy ím menned kell Hát mondj hellót a hétfőnek Vitorlavirág az asztalon a hétfő eddig szinte idilli s míg palacsintádat majszolod a csárdát meleg szél keríti Útszéli csárda mint rendesen a stíl nem az sem kollekciója s míg társulna hozzád méh és falánk légy pereg tudatalattid vészriadója - Akkor is maradj derűs s kitartó ha kiszemelt a kór kámzsás bakója Pedig a hétfő szinte idilli Mikor melletted ülök Nagy Betti Ádám és én Soha nem vágynék sem jobbra, sem többre, sem kedvesebbre. Soha nem figyelnék az égre csillagokban elmerengve, soha nem vágynék el messze a felhők vonulását lesve, sosem, sosem... Mert tudom, hogy csak itt, és csak veled elviselhető, hogy holnap is lesz reggel Lót és én Követelőzöl, hogy kövesselek. Követnélek is végig e világon vigyázva minden lépésedre, minden szavamra, hogy meg ne sértselek. Mozdulataimra vigyáznék, hogy félreérthetőek ne legyenek. De követelsz új világot tőlem, ami nekem nem kell, mert nekem az erőm a múltam. Hát maradok itt kíváncsian örökre sóba gyúrva. Mester és én Keresés az üres lakásban mikor már minden szétzuhant csak megperzselt lapok a kandallóban mikor már nincs bennem büszkeség sem arcomon pír mikor már nem vagyok gyámoltalan és nem számít semmi mikor már nem félek az úttól mert már nincs tudat és értelmes gondolat mikor már csak a hiányod van akkor összepakolom táskányi kincsem margarétát tűzök gomblyukamba és elindulok megkeresni téged Te és én Te jutsz eszembe az elhúzódó nyárról a véget nem érő kánikuláról büfés Jolika galambos járásáról tomaji kocsma vasasztaláról jutsz eszembe a szélről mely visz téged tőlem nyugatról keletre én meg hagyom hogy vigyen nyugatról keletre Te jutsz eszembe a széltől zörgő őszről mi söpörné is már emlékedet, ha hagynám ha hagynám, hogy ne juss eszembe az összebújós-didergős télről mikor nem jut már eszembe semmi más csak Te tudod mit? haljunk meg szegényen! 2019. november IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
