Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-28 / 226. szám
3M75P11_______ folytatás az 1. oldalról I helyőrség portré Közönségnevelés, filmstúdió-alapítás Az 1911-12-es évadban száz estén át huszonhét műből álló magyar drámatörténeti ciklust, 1912-13- ban antik drámaciklust, 1913-14- ben tizennégy műből álló, negyven előadásos Shakespeare-ciklust szervezett. „Hadat üzent a pátosznak, a deklamáló előadásmódnak, a színészektől természetességet követelt. Rendezéseire alaposan felkészült. A magyar dráma irányai című könyve (1907) mintegy előtanulmány a drámatörténeti ciklushoz, eredetiben olvasta Shakespeare-t, és 1920-ban nagyobb tanulmányt írt róla. A színészeket jól ismerte, tiszteletben tartotta egyéniségüket, és nem erőszakolt rájuk szerepeket. [...] Színészeinek általános utasításokat adott, de a részletek kidolgozását rájuk bízta, mégis munkájának nagy eredménye az egységes játékstílus kialakítása” - sorolja Janovics újításait F. Fejér Mária A színház ünnepei című történeti munkájában. Rámutat, hogy az igazgató arra is figyelt, egy színész kétszer ne játszszon főszerepet, hiszen a gyakori bemutatók miatt csak így lehetett biztosítani, hogy mindenki elegendő időt fordíthasson egy-egy fontos szerep kidolgozására. A közönségnevelés nemcsak a műsortervben nyilvánult meg, és abban, hogy célzottan megszólította az ifjúságot is, hanem abban is, hogy az előadásokat megelőző rövid ismertetőkkel segítette a közönséget, hogy megismerje az adott témához kötődő drámatörténeti érdekességeket vagy a színpadra állítás szempontjait, ő maga is számos ilyen ismeretterjesztő kiselőadást tartott, de neves egyetemi tanárokat is megnyert az ügynek - például az antik ciklus esetében Csengeri Jánost, aki kiváló műfordító is volt, de tartott ilyen előadást Kolozsváron Molnár Ferenc és Móricz Zsigmond is. Nagy visszhangja volt a rendkívüli alapossággal előkészített Shakespeare-ciklusának. Csak egyetlen előadás címszerepe fűződik a nevéhez - Hamlet-alakítását így méltatta az Újság: „Nem a téboly patológiai ábrázolásának naturalisztikus hűségét, hanem a megtört lélek prizmáján keresztül sugárzó hamleti filozófiáját domborította ki plasztikusan. Éreztük, hogy felolvadt, eggyé forrt, vergődött, szenvedett Hamlettel és a közönség hitt az ő Hamletiének. Sikere kivételes és mély hatású volt.” Nagy esemény volt Az ember tragédiája színrevitele is - a művet teljes terjedelmében, saját rendezői koncepcióval adta elő, és világviszonylatban is az elsők között alkalmazott filmvetítést a színpadon. Amint Zakariás Erzsébet rámutat, nem itt használt először filmvetítést a színházban, hanem több mint tizennégy évvel azelőtt, már 1899-ben, a Mozgó fényképek című Blumenthal-Kadelburg által írt bohózat megrendezésekor is, de akkor a filmjelenetek a darab témájából adódóan részei voltak a cselekménynek, viszont Az ember tragédiájában - ahogy Janovics maga jegyzi fel - „először jelent meg a film a színpadon a színészi játék kísérő, aláfestő és segítő tényezőjeként.” Filmstúdiót hozott létre, amely 1914 és 1920 között hatvanöt némafilmet és öt moziszkeccset készített. A filmstúdiójában olyan alkotókat indított el a világhír felé, mint Korda Sándor és Kertész Mihály. Életműve kapcsán a színészi, rendezői, színidirektori és filmes megvalósításai mellett számos cikket, tanulmányt, dramaturgiai elmélkedést, színháztörténeti szakmunkát és szerepelemzések sorát is meg kell említenünk, hogy érzékeltethessük ennek a kivételes elmének a munkabírását, sokoldalúságát, valamint a következetes és megfontolt újításait. I mpériumváltás Hamlet szavaival 1914-re Moliére-ciklust tervezett, de a háború kitörése miatt nem valósulhatott meg. A /ösvényt viszont színpadra állította a tőle megszokott átgondolt és precíz módon, és egy színházi anekdota szerint előfordult, hogy igazgató létére ő maga bújt be a súgólyukba, amikor a súgónak az éjszakai poharazástól elment a hangja. Janovics Jenő ébresztése című írásában Méhes György is felidéz egy anekdotát a színházigazgatóról: „Két kolozsvári úriember színdarabot nyújtott be Janovicsnak. ő elolvasta és rossznak találta a darabot. Nagyon rossznak. Vissza is utasította. A két vérig sértett szerző hírlapi hajszát indított ellene. Fűnek-fának panaszolták, hogy a direktor elnyomja a tehetségeket. Janovics a helyi lap Nyílttér rovatában válaszolt nekik, valahogy ilyenformán: »Figyelmeztetem X. és Y. urakat, ha nem hagyják abba a sajtóhadjáratot - előadatom a darabjukat.«” Amikor a háború idején az összes vidéki színház és több fővárosi teátrum is elbocsátotta a színészeket, ő nem hagyta szétszéledni a mintegy 250 közreműködőt, a fronton harcolók családjainak megsegítésére pedig jótékonysági előadásokat szervezett, a katonának behívott színészek fizetését tovább folyósította - mindezt személyes vagyonából biztosította, akárcsak a színház nyugdíjasainak járandóságát és a színház működéséhez szükséges díszletek, jelmezek, könyvek, technikai felszerelések beszerzését. A román csapatok 1918. decemberi kolozsvári bevonulásától kezdve Janovics minden erejével azon fáradozott, hogy a színházban ne álljon le az alkotói munka, és igyekezett megakadályozni a színház épületének és felszerelésének átadását. Mint sokan, ő is abban reménykedett, hogy a román hatalom berendezkedése csupán átmeneti. A hagyatékában kilencvenoldalnyi naplórészlet örökíti meg, milyen követelésekkel állt elő a román hatalom, hogyan zaklatta őt, és ő mi módon próbálta megőrizni mindazt, amit addigi munkájával felépített. 1919. szeptember 30-án este a Hamletet játszották, aznap is ő maga alakította a címszerepet. Csak egy cenzúrázott változatot engedélyeztek, a nagymonológnak csak az első sora hangozhatott el, és Fortinbras - az új hatalom - érkezését is kihúzták. Híre ment, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó előadás a Hunyadi téri színházban, és a közönség gyászruhában érkezett. Az épületet az előadás kezdetétől rendőrkordon fogta körbe. Amikor a nagymonológ következett (volna), Janovics a színpad előterébe szaladt, és elkiáltotta az egyetlen sort, amit engedélyeztek: „Lenni vagy nem lenni?” Janovics Jenő feljegyzéseiben így idézi fel, mi történt ezután: „Pillanatnyi megdöbbent némaság után robbantak ki a szenvedélyek. A karzatról lenyüaló éles női hang törte meg először a halálos csöndet: Janovics Jenő- Élni akarunk! S utána kétezer torok dörögte, harsogta felszabadultan, ujjongva, reménykedően:- Élni akarunk! Mintha a történelem kerekébe akart volna ez a kétezer ember kapaszkodni. A tenyerek összeverődtek, a lábak szilajul dobogtak, félelmes pillanat volt. Magam is megriadtam a visszafojtott szenvedélynek ettől az orkános kitörésétől. Percekig tartott ez a viharzás, azután valahogy egymást csitították az emberek.” Éjjel egyig tartott az előadás. Utána a közönség szűnni nem akaró tapssal bátorította a társulatot, végül a nézők és a színészek rendőri közbeavatkozásra hagyták el a színházat. A társulat átköltözött a kisebb és rossz akusztikájú, sétatéri játszóhelyre (ma is itt működik a Kolozsvári Állami Magyar Színház), de egyikük sem hagyta el az országot, kitartottak a kolozsvári közönség mellett. Janovics Jenőnek 1920-ban sikerült kétéves játékengedélyt szereznie Octavian Goga kultuszminisztertől az összes erdélyi magyar színháznak. 1931-ig vezette a színházat, műsoron tartotta a klasszikusokat, munkásoknak szóló sorozatokat hirdetett, klasszikus és kortárs román szerzők darabjait is műsorra tűzte - utóbbi miatt bírálták őt a magyar nacionalisták, a románok a magyar kultúra szervezésében játszott szerepét kifogásolták, a konzervatív polgárok pedig a munkásoknak rendezett darabokat vetették a szemére. 1936-ban megszervezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat, melynek 1939-ig a művészeti vezetője is volt. Bár 1895-ben református vallásra tért át, és egész életét a magyar kultúrának szentelte, nem mentesült a zsidótörvények hatálya alól, bujkálni kényszerült. 1945. január 20-án újra átvehette a Hunyadi téri színház igazgatását, a visszatérés után először a Hamletet játszotta a társulat, a kollektív emlékezet ezt úgy őrizte meg, hogy folytatták az 1919-ben félbeszakított előadást. Csak október 21-ig maradhattak, és ismét vissza kellett költözniük a sétatéri Nyári Színkörbe. Janovics Jenő a Bánk bán bemutatójára készült, amikor az évadnyitás napján meghalt. Sírja a Házsongárdi temetőben található. Két nagy történet visszhangzik mindannyiszor, ha a Hunyadi téri színházban a Hamletet játsszák. Lenni vagy nem lenni? - ordította száz évvel ezelőtt Janovics Jenő Hamletje. Lenni vagy nem lenni? - motyogta maga elé tizenöt évvel ezelőtt a dán királyfi egy másik színidirektor, Vlad Mugur előadásában. Ha ez a két nagy rendező találkozik, bizonyára van miről beszélgetniük. Apollón-szobor a Hunyadi téri színház tornyán Forrás: Wikipédia LAPSZAMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális újságíró Benedek Elek (1859-1929) újságíró, író, mesegyűjtő Benyhe István (1954) író, költő, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Faludi Ádám (1951) Márai Sándor-díjas író, költő Gál János (1999) író, költő Kántor Mihály (1974) szakíró Nagy Koppány Zsolt (1978) József Attila-díjas író, műfordító, szerkesztő Saitos Lajos (1947) költő, szerkesztő 2019. szeptember IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
