Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-28 / 226. szám
4 ebüt A HALALANGYAL APOKALIPSZIS ELŐTT Amikor egypercnyi precízen elvégzett munkáért szó szerint százhúszfelé kell szakadni, bárki elgondolkozna azon, hogy kérje a felmentését, esetleg egész teremtett lénye megszüntetését. Persze a főnöknek ezt nehéz jelezni, főleg hogy maga is olyasfajta lény, aki egyesével tervezi meg a halált mindenki számára, és hasonló morált vár el munkatársaitól a saját munkakörükben. Viszont remélem, a mai nap után ezzel többet nem lesz problémám. Ugyanis ma jeleztük neki először, hogy talán túl sok energiánkat emészti fel az emberek elszólítása. Mivel nem mertem egymagám beterjeszteni a javaslatot, biztos, ami biztos, odahívtam magam mellé Mihályt és Gábort is, nekik valamivel nagyobb szavuk van a főnöknél. Mindhárman vérben forgó szemekkel, sápadtan néztünk rá. A fáradtság miatt az előttünk álló asztalra támaszkodtunk. Természetesen a főnök sem volt életvidám, sőt arca már egészen öregessé, emberszerűvé vált. Valószínűleg a világon az ő arca kezdett el először ráncosodni, aztán egy tükörbe nézve feldühödhetett rajta, és hogy megossza terhét, kirótta az emberekre is. Amikor közelebb hajoltunk, hogy lássuk, elpilledt-e, vagy csak megint túl sokat töpreng a halál különböző módozatain, fáradt arccal meredt ránk, de azért igyekezett fegyelmezni vonásait. Hogy figyelmét és frissességét bizonyítsa, nem is pislogott. Gábor vállalta magára, hogy közölje vele, kicsit talán túl sok időt fektetünk a halálok megtervezésébe és kivitelezésébe. Kissé talán iskolásán beszélt, fura módon az egyik kezét még fel is emelte, mintha jelentkezne. Hangja az egyik iskolai feleletemet jutatta eszembe, amikor nem tudtam pontosan, milyen különbségeknek kell lenniük egy hererákos és egy péniszrákos halála között. Miután Gábor elmondta, hogy mindannyian némileg kimerültnek érezzük magunkat, egyre halkabban és egyre töredezettebb mondatokkal igyekezett rámutatni arra is, hogy talán a főnöknek sem egészséges a feszített munkatempó. Nem marad ideje csodát tenni, legutóbb több mint kétezer éve adott jelet magáról, szabadságra pedig egyáltalán nem ment. (Ez utóbbi érvet szerintem Gábor se gondolta komolyan, hiszen ugyan mi módon lenne esélye teljes szabadságra a főnöknek? Meglehet azonban, hogy hirtelenjében nem jutott eszébe más.) Amíg Gábor a mi nehézségeinket mutatta be neki, a főnök faarccal, ugyanakkor erőltetetten tág pupillákkal nézett ránk. Amikor azonban Gábor elkezdte az ő személyére terelni egyre kevésbé egységessé váló monológját, lassan összehúzta a szemét - még azt se szégyellte előttünk, hogy ráncai így sokkal mélyebbnek látszottak. Persze azt sem akarhatta, hogy túlságosan feldúltnak lássuk, így továbbra is hallgatott. A jobb keze azonban egyre jobban ökölbe szorult az asztalon, kissé remegett is. Viszont amikor Gábor már a szabadság ecsetelésénél - vagy inkább elmakogásánál - tartott, úgy rácsapott az asztalra, hogy az kettétört, mi pedig majdnem elestünk. Láthatólag nem a szabadság említése ragadta meg a figyelmét, nem emlékszem, hogy ezt egyszer is felhozta volna. Sarnyai Benedek Máté Magán a tényen háborodott fel, hogy mi, a beosztottjai, bármit kritizálni merünk a munkájában, holott annak - már csak azért is, mert ő végzi - természetesen tökéletesnek kell lennie. Kikérte magának, hogy bárki akár egy pillanatig is megmondja neki, mit csináljon, miből vegyen lejjebb, vagy egyszerűen csak emlékeztesse arra, mit felejtett el. Gábor beszédét egyenesen lázadásnak nevezte, és fogadkozott, hogy mindhármunkat el fog takarítani a Mennyekből. Egyre rekedtebbé váló hangon, de még mindig a tőle telhető leghangosabban emlékeztetett minket, hogy ha kedve tartja, angyalokat is elpusztíthat. Nem szóltunk egy szót sem, noha tudtuk, ilyesmire sosem vetemedne, egyedül végképp maga alá temetné a munka. Ahogy hallgattuk, komolyan néztünk rá, a félelem lassan eltünedezett az arcunkról, de a döbbenet megmaradt. Igazából már egy kis szánakozást éreztünk a főnök iránt, korábban még mi sem sejtettük, hogy ennyire súlyos az állapota. Már arra sem figyelt, hogy a mondandóját nyomatékosító erős artikulációval párhuzamosan három másodpercenként véletlenül leköp minket. Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, de valami furcsa higgadtsággal félbeszakítottam:- Mi lenne, ha egyszerűen most rögtön elpusztítanánk az egész emberiséget? így teljesen szétaprózzák az energiáinkat. A főnök szava elakadt, meghökkenten nézett mindhármunkra. Hátradőlt gurulós irodai trónjában, oldalra nézett, és kis gondolkodás után sóhajtott egyet. Valószínűleg most merült fel benne először, hogy - urambocsá! - ő sem tévedhetetlen. Valljuk be: túl sok energiát fektetett az emberekbe, akik túlszaporodnak a Földön, és egyre többet kell belőlük elvinni, hogy a többi teremtmény is élni tudjon. Visszafordította fejét, pislantott egy rövidet, majd két fáradt hosszút, és kifulladva kérdezte:- Meg tudnád csinálni egyszerre? A hirtelen jött nyugalmára csak csendes bólintással feleltem. Ő visszabiccentett, hanyatt döntötte trónja támláját, ráncai kisimultak, és hosszú évezredek után először elaludt. Én pedig most készülök hétmilliárdfelé szakadni. Nem lesz persze egyszerű, de utána legalább végre szabadságra mehetek. És remélem, a főnök soha többé nem jön elő a csúcsteremtményötlettel. Csak azért, mert tetszik neki a saját képmása. SARNYAI BENEDEK HÁTÉ 1998- ban született Szegeden. Jelenleg is a környék rajongója, noha már életvitelszerűen Budapesten él. 2017 óta szociológiát hallgat, hobbi gyanánt fotózgat - elsősorban emberi arcokat. Lapszámunkat KÜRTI ANDREA munkáival illusztráltuk. Ez a képanyag az erdélyi Előretolt Helyőrség idei, áprilisi számában jelent meg. Kürti Andrea 1987-ben született a Szatmár megyei Bogdándon. Divattervezést tanult a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen. 2014 óta főként illusztrációkat készít. Gyerekruhákon, puzzle-on, diafilmen, színházi előadásokban, csomagolásokon is megjelentek a rajzai - leggyakrabban a Gutenberg Kiadó gyerekkönyveiben és üres könyveinek borítóján lehet találkozni velük. Több mint húsz gyerekkönyvet illusztrált. Munkáját hazai és külföldi versenyeken is díjazták, 2018-ban Astrid Lindgren-emlékdíjra jelölték. Jelenleg Kolozsváron él és alkot. „Mindig is szerettem álmodozni, vágytam a szépre és a kifinomult világra. Mostanra úgy gondolom, ezt a kifinomult világot akkor tudom visszaadni a rajzaimban, ha elsősorban nem a gyerekeket tartom szem előtt, hanem a gyerekekben csírázó felnőttet. A gyerekekben még ott van a kifinomult, a gondolkodó, a világra és önmagára reflektálni tudó felnőtt lehetősége, de megfelelő külső hatások nélkül ez nem mindig tud felszínre törni. A megfelelő gyerekkönyvek, a megfelelő vizuális világ hozzá tud járulni ennek a kiformálódásához" - mutatott rá Kürti Andrea az erdélyi Előretolt Helyőrségben megjelent interjúban. Kürti Andrea több rajza is álmodozókat ábrázol: réveteg tekintetű férfiak és nők, lányok, fiúk, apók, anyák, akiket talán valamely kora őszi ragyogásban láttunk már valahol. Ismerősök, mégis kellően furcsák ahhoz, hogy egy-egy bekuckózásra csábító délután történeteket találjunk ki róluk. Mert lerí róluk, hogy egy egész világ van mögöttük és bennük. Nem békerajzok ezek, nem édeskés mosolyt fakasztok: sok érintést és megtorpanást is látni engednek, sokszor határhelyzeteket mutatnak meg - azokat a pillanatokat, amelyekben még semmi nincs eldőlve. Nemcsak illusztrálnak egy-egy történetet, hanem újakat is inspirálnak, független műalkotásokként a bolyongás és a vágyakozás stációit teszik felismerhetővé. iimaianio A MAGYAR, AKI FELFORGATTA HOLLYWOODOT Kertész Mihály nevét említettük a kolozsvári filmgyártás kapcsán is, ugyanis az Oscar-díjas Casablanca rendezője Janovics Jenővel együtt dolgozott a Szamos-parti filmstúdióban. Akkor még egyikük sem sejthette, hogy évek múlva a stúdió tulajdonosára megaláztatások várnak, az ifjú rendezőre pedig Michael Curtiz néven világhír. Az Amerikába emigrált Kertész Mihályról egy igen sajátos portréfilmet készített egyik ma élő kollégája, Topolánszky Tamás Yvan, aki első egész estés filmjében találékony és leleményes módon teremti meg a negyvenes évek Hollywoodjának hangulatát, és kiváló szereposztással is érzékelteti azt a többnyelvű közeget, amelyben a Casablanca forgatása zajlott. A Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot egyszerre hoz újat a filmforgatásról szóló filmek és a mozgóképes portrék terén is. A film háromnegyede igaz, már-már dokumentarista igénnyel tálja elénk a Casablanca születésének amúgy jól ismert kihívásait: nincs készen a forgatókönyv, senki, maga a rendező sem sejti, mi lesz a film vége, és közben egyre nagyobb a producereken és a rendezőn a politikai nyomás is. A Curtiz aznap kezdődik, amikor Japán lebombázza Pearl Harbort, a készülő Casablanca című filmtől pedig azt várják el, hogy propagandaként is működjön, mintegy igazolja viszsza, hogy Amerika háborús szerepvállalása jogos. A hatalom képviselőjének szemében a Casablanca hol sekélyesnek tűnik, mert a szerelemről szól, hol problémásnak, mert a Ricket alakító Humphrey Bogarton kívül a stáb többi tagja bevándorló és kétes lojalitású idegen. Topolánszky Tamás Yvan filmje azoknak mond a legtöbbet, akik ismerik a Casablanca cselekményét, történetvezetését, szállóigévé vált mondatait és filmtörténeti jelentőségét, de azoknak is emlékezetes filmélmény lesz, akik talán épp emiatt nézik meg vagy nézik újra az 1942-ben bemutatott klasszikust. A Curtiz ugyanis - ahogy a film címe is jelzi - a rendezőről szól. De nem szokványos portré, amelyből kiderül, milyen életút vezetett egy holylywoodi rendezői székbe, hanem az életének csupán ezt a pár hónapját Bonczidai Éva ismerjük meg, és ebből bomlik ki az arrogáns, önző és szoknyabolond filmrendező személyiségének rajza. Közben felsejlik a múltja is, és a történelem viharainak pusztításai. Lengyel Ferenc kiváló alakításában Curtiz végig egyensúlyban tartja a már-már szerethető, máskor viszont bicskanyitogatóan tahó, gyötrődő férfi karakterét - muszáj nézni őt, a karizmája filmvásznon keresztül is hat. A rossz angolsággal üvöltöző direktor mintha csak karikatúra lenne, a magyar káromkodások kiszólásai és a gyakori nyelvi váltások pedig az idegenség-összetartozás jelenségeit is frappáns módon érzékeltetik. A Curtiz sokrétű film kiváló színészi alakításokkal, sajátos hangulatú látvánnyal és friss gondolatokkal, merész rendezői koncepcióval - méltán figyelt fel rá a nemzetközi filmes szakma, nemrég például a 42. Montréali Nemzetközi Filmfesztivál fődíját nyerte el. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. szeptember
