Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-04 / 205. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. SZEPTEMBER 4., SZERDA A Dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttes a falu életének szerves része Hazai és nemzetközi színpadon is ápolják a magyar hagyományt A huszonöt éves Dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttes öt arany-, öt ezüst- és két bronzminősítéssel büszkélkedhet Beküldött fotó Áldozatvállalás és lelkesedés kell Fennállása huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttes. A negyedévszázad fontos mozzanatait Lisztmájer Henrikné, a csoport vezetője idézte fel. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DUNASZENTGYÖRGY - Az iskola szakköri csoportjaként kezdődött a Vadrózsa Népi Együttes története 1994 őszén. Valamivel több mint harmincfős létszámmal indultunk, aztán szépen haladtunk, a táncosok mellett citera zenekar és népdalkor is lett - kezdte Lisztmájer Henrikné, az együttes vezetője. Mint mondta, kezdetektől fogva aktív szerepet vállalnak a település életében. Tíz éven keresztül a nyárbúcsúztató rendezvényükkel színesítették azt, amelyre minden évben más néptánc csoportot hívtak a megyéből, az utóbbi években pedig a Pünkösdölő lett az állandó programjuk, amely évadzáró gála is egyben. Emellett rendszeres közreműködői a falu szüreti rendezvényének, pogácsasütő fesztivált is rendeztek már, karácsony előtt cipősdoboz akciót szerveznek, és a tánctáboruk rendre visszatérő program Dunaszentgyörgyön. Ilyenkor a hangsúly a tánctanuláson van, a fiatalok felkészülnek a következő tanévre, de másra is jut idő, amiben gyakran a falubeliek nyújtanak segítséget. A szülők, a nagyszülők is kiveszik a részüket a megvalósításból, így közösségi élményt nyújt a tábor - tette hozzá az együttesvezető. ■ A természeti és épített örökséget is megismerik Arról is beszélt, hogy minden évben tanulmányi jellegű kirándulásokat szerveznek, amelyeken a történelmi, a természeti és az épített örökségeket is megmutatják a gyerekeknek a hagyományok mellett, jártak már Erdélyben, Rimócon, Kalocsán, Lendván, Szennán, Sióagárdon, Hartán, Fekeden, Geresdlakon, a Mohácsi Történeti Emlékparkban, az Őrségben, Terényben, Gödöllőn és a faddi Mítosz mese galériában Gáti Mariannái is. Világfesztiválokon is színpadra léptek már Természetesen előadásaikat is láthatta a közönség többfelé. Regionális néptánctalálkozókon szerepelnek, táncoltak már geresdlaki Gőzgombóc fesztiválon, az uszódi Gubbantós fesztiválon és eddig öt alka-A Dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttest több mint húsz éven keresztül a Bartina zenekar kísérte, de az ő megsokasodott elfoglaltságuk miatt most többnyire az Iszkába zenekarral lépnek fel. A csoport művészeti vezetője az 1994-es kezdés óta Huszárikné Böröcz Zsófia, akit Szabadi Miska bácsi koreográfus ajánlott Lisztmájer Henrikné figyelmébe. Az együttes koreográfiái között számos tájegység tánca megjelenik, mostanra pedig már nemcsak Huszárikné Böröcz Zsófia, hanem Márton fia is tanítja táncolni a gyerekeket, aki szinte együtt nőtt fel a csoporttal. Az idő múlását jelzi az is, hogy akik a kilencvenes években gyerekként kezdtek táncolni az együttesben, ma már a saját gyerekeiket viszik próbákra. Lisztmájer Henrikné kiemelte, a szülők áldozatvállalása és a gyerekek lelkesedése nélkül nem tudnának ennyire szép eredményeket elérni. Azok a fiatalok sem szakadnak el a csoporttól, akik tanulmányaik miatt nem tudnak ott lenni minden próbán. Ma már erre is megoldás a világháló. Az együttes vezetője azt is hangsúlyozta, nagyon jó a mostani közösség, és bízik benne, hogy szeptembertől még többen csatlakoznak. lommal kaptak meghívást a pécsváradi Leányvásárra. Volt, hogy a szakmai zsűri három első hellyel is díjazta a csoportot, például az igényes viseletek megjelenítéséért. Nemzetközi fesztiválok résztvevői is. Ezek közé tartozik például a szerbiai Durindó - Gyöngyösbokréta Fesztivál, illetve az Ausztriában, Grazban rendezett V. World Choir Games Világfesztivál nyolcvan ország részvételével. Nemrégiben a magyar fővárosban, a VI. „Summer in Budapest” Dance and Music Festivalon, valamint Szlovéniában, Lendván a Muravidéki XI. Nemzetközi Néptánc Fesztiválon mutatkoztak be. A különböző minősítőkről számos elismeréssel tértek haza. Mostanáig összesen öt arany-, öt ezüst- és két bronzminősítés fémjelzi a csoport tevékenységét. Lisztmájer Henrikné arról is megemlékezett, hogy egykor minden évben Tavaszváró találkozót rendeztek Bonyhádon a megyei néptánc csoportok számára, ahol mindig jó visszajelzést kaptak arról, hogy állnak, hiszen velük azonos szinten lévő tánccsoportokkal találkozhattak, ráadásul ismeretségek is köttettek. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A versenyt a györkönyi borászok által kialakított Fröccspáholyokból lehetett nézni Lovas derby követte a szüreti felvonulást GYÖRKÖNY Lovasok verték fel a port a györkönyi Pincehegy szomszédságában, ahol a III. Szüreti Derbyt rendezték szombaton. Braun Zoltán, a település polgármestere elmondta, hogy a szüreti felvonuláshoz kapcsolódóan szerettek volna valamilyen plusz programot, így született meg - immáron három éve - a verseny gondolata, amely egyre több indulót és nézőt vonz. Idén tizenhét településről huszonhárom lovas érkezett a megmérettetésre, köztük nemcsak Tolna megyeiek, hanem a megyehatáron túl élők is. A rajt a hagyományos szüreti felvonulás után volt. A menet bejárta a település utcáit, a közösségi összefogással létrejött állomásoknál pedig süteménnyel kínálták a résztvevőket. A Május téren az óvodások, a Kajdacsi Gyöngyvirág Néptánc Együttes és a Német Nemzetiségi Iskola tánccsoportja adott műsort. Közben a györkönyi borászok által kialakított Fröccspáholyok is megnyitottak, ahonnan a derbyt lehetett nézni. Braun Zoltán hozzátette, hogy az előző két évben a Pincehegyen jelölték ki a pályát, ám idén a visszajelzések Huszonhárom lovas vett részt a derbyn Beküldött fotó alapján úgy döntöttek, a közeli szántón lesz a verseny. Az indulóknak két kört kellett teljesíteniük az ötszáz méteres pályán. A diófák árnyékában meghúzódó nézőknek kivételes látványban lehetett részük, ahogy a lemenő nap sugara megvilágította az előttük elrobogó lovasokat. Kapoli István versenyigazgató pedig egy hordón állva, sportriporterként közvetítette az eseményeket, ezzel is fokozva az izgalmakat. A legfiatalabb induló a tízéves Tóth Alexandra volt, a legidősebb pedig a hetvenöt éves Hesz íános. Gyermek kategóriában Búkor Barbara lett az első, Pappert Péter a második és Posztobányi Réka a harmadik. A felnőttek között Kordik Fanni ért célba elsőként, így ő lett a derby győztese. Cseh Ákos a második, Búkor Barbara pedig a harmadik helyet szerezte meg. A verseny vendége volt Tóth Lajos, aki az idei Solt-Révbérpusztai Pünkösdi Vigadalomon Guinness rekordot állított fel pusztahúszas fogatával. Ezúttal pusztaötös bemutatóját láthatta a közönség. A napot a Lanet Band Rock ’n’ Bor koncertje és retró party zárta. H. E.