Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-17 / 191. szám
folytatás az 1. oldalról B 3 Menekültek Forrás: Fortepan/ Adományozó: Urbán Tamás Mindezt a magyar-NDK kormányok által 1969-ben kötött vízummentes utazási egyezmény értelmében tehették meg. 1969-től már vízum nélkül, de egy úgynevezett vízummentes utazásra feljogosító betétlappal utazhattak Magyarországra, amely hozzávetőlegesen húsznapos tartózkodást engedélyezett. Ugyanakkor ez az egyezmény rögzítette azt is, hogy egyik fél sem engedi érvényes úti okmányok nélkül harmadik országba távozni egymás állampolgárait. 1989 nyarán azonban új, hatalmas reménnyel a szívükben érkeztek hazánkba a „nyaralni vágyó” keletnémetek. Az NDK-ban ugyanis két fontos információ is közszájon forgott Magyarországról. Egyrészt hallották róla, hogy megkezdődött a vasfüggöny, vagyis a szinte kijátszhatatlan elektromos határzár felszámolása a magyar-osztrák határon, másrészt elterjedt a hír, hogy Magyarország csatlakozott az ENSZ 1951-es genfi menekültügyi konvenciójához, amely nemzetközi jogi szempontból gyökeresen új helyzetet teremtett: megváltoztatta a két ország közötti bilaterális szerződéseket. (Az 1989. március 17-i csatlakozás június 12-én lépett hatályba.) A magyar kormány egyébként a genfi menekültügyi konvencióhoz a Romániából átszökött, átmenekült magyarok helyzetének rendezése miatt csatlakozott, ám e jelentős változás egyben a más országokból Magyarországra érkező menekültekre, így a keletnémetekre is vonatkozott, bár az addigi államközi, kétoldalú szerződések hatálya miatt helyzetük nem volt olyan egyértelmű, mint az erdélyi magyaroké. Az események 1989 nyarán felgyorsultak. A több tízezer, Balatonnál nyaraló NDK-s turista mellett újabb ezrek érkeztek a keletnémet területekről hazánkba, a legtöbben Budapestre. Az NSZK nagykövetségén már több mint száz menedékkérő élt, és a nyugatnémet kormány azon gondolkodott, mit lehet tenni a kevés pénzzel, kevés holmival Budapestre érkezett német menekültekért, mire a diplomáciai konfliktusra megoldást találnak. Amíg a három ország a színfalak mögött egyezkedett, az NSZK budapesti nagykövetségéről augusztus 13-án este a konzul felkereste Kozma Imre atyát, és segítséget kért tőle, mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjétől (ugyanekkor Csilla von Boeselager is megérkezett Budapestre). Kozma Imre atya természetesen igent mondott a felkérésre. Másnap, 1989. augusztus 14-én a zugligeti Szent Család-plébániatemplom kertjében megkezdődött a keletnémet menekülteket befogadó tábor kialakítása. Eljött a befogadás napja. A táborban a nyugatnémet Máltai Segítőszolgálat hatalmas, fehér vászonsátrai gombamód nőttek ki a földből. Németül tudó magyar önkéntesek érkeztek, és jöttek az NSZK-ból is sokan, szervezett keretek között, segíteni sanyarú sorsú honfitársaikat. Az élelmezést a közeli János-kórház konyhájáról hozatott meleg étellel oldották meg. A menekültek tehát szállást, ruhaneműt, ételt kaptak, ám orvosi ellátásban és lelkisegély-szolgálatban is részesültek. A németül tudó önkéntesek pedig a mindennapok híreit, útbaigazítást, egyéb segítséget nyújtottak a rászorulóknak. A tábor hangulatáról az ott dolgozó önkéntesek közül többen, egyöntetűen elmondták, bizony a keletnémet táborlakók körében erős volt a bizalmatlanság, alig beszéltek egymással, mert az évtizedek óta beléjük ivódott gyanakvás, amelyet a diktatúra erőszakszervezete, a Stasi oltott az emberekbe, és a teljes társadalmat enerválta, nem múlhatott el egyik napról a másikra. Ráadásul (erre is vannak bizonyítékok) a Stasi emberei, besúgói valóban ott voltak a táborban, sőt a keletnémet titkosszolgálat egy plébániával szemközti házban kibérelt egy lakást, ahonnan megfigyelte és fotókkal dokumentálta a táborba érkező és távozó személyeket. A tábor 1989. november 14-ig szolgálta a menedékkérőket. Ez idő alatt 600-700 önkéntes támogatása mellett 48 500 menekültet láttak el hosszabb-rövidebb ideig. Ugyanis a táborba érkező németek, amint tehették, elindultak a magyar-osztrák határ felé. Az első keletnémetek augusztus 19-én, az ugyancsak nemzetközi hírűvé vált páneurópai piknik keretében lépték át a határt, majd szeptember 11-től, miután a magyar kormány NDK-menekültek Forrás: Fortepan/Adományozó: Szigetváry Zsolt „Máltai" sátor a zugligeti Szent Család-plébánia- Forrás: Máltai Szeretetszoltemplom kertjében, 1989 szeptemberében gálat/Wolfgang Wagner megnyitotta a menekültek előtt a határt, már folyamatosan, buszokkal, vonaton, illetve személygépkocsikon mentek a határra. Ezekből a napokból maradt fenn az a soksok fénykép, amelyeken útlevelüket lengető, örömmámorban úszó keletnémetek lépnek át a magyar határátkelőhelyeken Ausztriába, sok esetben hátrahagyva Trabantjaikat, Wartburgjaikat. A tömeges menekülthullám szeptemberben tetőzött, ám amint fentebb írtuk, a tábor egészen november közepéig működött. A három hónap alatt a korszak legnagyobb humanitárius akcióját végezte el Európában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Tisztelet érte! A 20. század történetében 1956 után 1989 volt a második olyan magyar szerepvállalás, amely jelentősen befolyásolta, sőt meghatározta Európa jövőjét, és közvetve világtörténeti hatással bírt. Nem véletlen tehát, hogy Hans-Dietrich Genscher (1989-ben az NSZK külügyminisztere, a német újraegyesítés egyik meghatározó alakja) 2009 októberében Budapesten, a zugligeti templomban, a befogadás napjának 20. évfordulója alkalmából tartott hálaadáskor többek között e szavakkal méltatta a szeretetszolgálat vezetőit és egykori önkénteseit: ,A berlini falból az első téglát itt, Zugligetben vették ki, ön, Kozma atya, önök, máltaiak, önök, magyarok.” A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös kiállítással emlékezik a Máltaiak 1989-es szerepvállalására. A kiállítás címe: A befogadás napja. A tárlat augusztus 22. és szeptember 29. között lesz látogatható. LAPSZÁMUNK SZERZŐI Bajnai Zsolt (1971) író Birtalan Andrea (1995) költő, slammer Csoóri Sándor (1930-2016) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas költő, esszéíró, prózaíró Gál Vilmos (1972) író, történész Kántor Mihály (1974) szakíró Kosztolányi Dezső (1885-1936) költő, író, műfordító Leczo Bence (1996) író Márkus András (1988) író, költő Németh István (1945) történész, professor emeritus Szőcs Géza (1953) Kossuth-díjas költő, író Temesi László (1955) újságíró 2019. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
