Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-20 / 167. szám

8 11 amuban suit boaacsa helyőrség ANGYALBÁRÁNYOK- magyar népmese -Hol volt, hol nem volt, hetedhét or­szágon túl, még az üveghegyeken is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. Volt három serdülő legénykéjük. Éhesek voltak azok napestig, de bizony alig akadt mit enni a házban. Egy nap azt mondja a szegény ember a legnagyobbik fiának:- Menj el, fiam, szerencsét pró­bálni, keress szolgálatot, mert lá­tod, nem tudunk etetni. Elindult hát a fiú, ment, mende­­gélt az erdőben, egyszer csak talál­kozik egy öregemberrel.- Merre jársz, édes fiam? - kér­dezi a legényt.- Szolgálatot keresek, öregapám.- Akkor ne menj tovább, megta­láltad. Van nekem egy nyájam, öreg vagyok már, nem bírom minden nap kihajtani őket. Nem lesz egyéb dolgod, mint velük menni, amerre mennek, s hozni abból, amit esz­nek, de még abból is, amit isznak. Három nap egy esztendő, ha meg­szolgálsz, száz arany lesz a jutal­mad. Megörült a legény, de még hogy el­vállalta a szolgálatot! Máris a nyaká­ba vette a tarisznyát, amit az öregtől kapott, s indult a juhok után. Hanem azok egyenesen az érdő sűrűjébe tartottak. Megy utánuk nagy félve a fiú, kacskaringóznak a fák között, mígnem egy irdatlan széles folyóhoz érnek. A folyón keskeny palló, s hát látja a fiú, hogy egyenként milyen kecsesen mennek át rajta a bárá­nyok. Hanem a híd úgy meghajlott alattuk, hasukat mosta a víz. Bizony, gondolta a legény, egy életem, egy halálom, én ezen át nem megyek! A legkisebb bárány a legény lábá­hoz dörgölőzött:- Ülj fel a hátamra, kicsi gazdám, én átviszlek. De a legény oldalba taszította s elheveredett inkább a fűben. Hát, egyszer csak arra ébred, hogy jön vissza a nyája. Megijed nagyon a fiú, hogy nem teljesítette az öreg kéré­sét, gyorsan tép egy kis füvet, bete­szi a tarisznyába, megtölti kulacsát a folyóból, azt is beteszi a tarisznyá­ba, s indul vissza juhai után. Este az öregember már várta őket.- Na, fiam, megvannak-e mind a juhok?- Megvannak, öregapám.- S hát abból, amit ettek, hoz­­tál-e? Abból, amit ittak, merítet­tél-e? Nyújtja a fiú a tarisznyát, hogy hozott ő.- Nem, fiam, ezek ebből se nem ettek, se nem ittak, az én bárá­nyaim ilyennel nem élnek. Eredj most haza, nem jól szolgáltál. , Hazakullog szomorúan a fiú, mu­tatja szüleinek, hogy üres kézzel érkezett, s korgó gyomorral álomra hajtják a fejüket. Másnap reggel azt mondja a szegény ember a második fiának:- Na, fiam, rajtad a sor, hátha jobb szerencsével jársz, mint a bá­tyád. Elindul a középső fiú, megy, mendegél, s hát ő is rálel az öreg­emberre. Mondja neki:- Adj’ Isten, öregapám, én is sze­rencsét próbálok.- Jól van, fiam - mondja az öreg, - egyéb dolgod sincs, mint a juha­­immal menni, amerre mennek, s hozni abból, amit esznek, de még abból is, amit isznak. Három nap egy esztendő, s ha jobban szolgálsz, mint a bátyád, száz arany lesz a ju­talmad. Kihajtja a legény a bárányokat a mezőre, de azok mind csak az erdő­be tartanak. Követi őket nagy félve a fiú, eljutnak a folyóhoz. A juhok, mint előző nap, szép sorjában, egyenként mennek át rajta. A kicsi bárány a legény lábához dörgölőzik:- Egyet se félj, kicsi gazdám, át­viszlek én rajta.- De még mit nem! - dobbantott a legény, s inkább jól leheveredett, subájába burkolózott s álomra haj­totta a fejét. Hát ő is nagy ijedtség­gel ébred, hogy jönnek vissza a bá­rányok, de nem látta, mit ettek, mit ittak. Gyorsan ő is szakít a fűből, merít a folyóból. Amikor visszaér az öregemberhez, mutatja neki, mit hozott.- Nem, fiam, az én juhaim ebből se nem ettek, se nem ittak. Eredj most haza, te sem teljesítetted a szolgálatot. Hazakullog szomorúan ez a fiú is. Másnap reggel azt mondja a sze­gény ember a legkisebbiknek:- Fiam, erősen igyekezzél, látod, hogy éhezünk. Elindult hát a legkisebb fiú is, ment, mendegélt. Az öregember már az erdő szélén várta a nyájjal. Megkapta ő is a tarisznyát, kula­csot. Amint a nagy folyóhoz érnek, azt mondja a legénynek a legkisebb bárány:- Gyere, kicsi gazdám, pattanj fel a hátamra, átviszlek én rajta. Nem gondolkozott a legény, felült a bárány hátára, s így keresztülju­tottak a folyón. A másik oldalon még beljebb mentek a sötét erdőbe, félt is erősen a fiú, de egyszer csak nagy világos­ság támadt a szeme előtt. Hát látja, hogy kiértek egy tisztásra s a bárá­nyok egy kis kápolnába mennek be sorjában. Odabent aztán megráz­kódnak szépen s ím, angyallá vál­tozott mindegyik. Egy kis kehely­­ből ostyát, kupából bort vesznek magukhoz, s az utolsó, amelyik a legkisebb báránykából lett angyal­lá, a fiú tarisznyájába is tesz egy os­tyát, a kulacsába bort. Aztán ismét megrázkódnak, visszaváltoznak bárányokká, s szépen hazaindul­nak, velük a fiú. Amikor a folyóhoz értek, a le­gényke ismét felült a kicsi bárány hátára, s az visszahozta a pallón. Este azt kérdezi tőle az öreg:- Na, kisfiam, megvannak-e mind ajuhok?- Megvannak, kedves gazdám.- S hát abból, amit ettek, hoz­tál-e? Abból, amit ittak, merítet­­tél-e? Mutatja a fiú, miket hozott.- Látom, fiacskám, jól szolgáltál, ezért a száz aranyon kívül teljesítem egy kívánságodat is. Tudta már akkor a legény, hogy nem holmi öregembernek pásztor­­kodott egész nap, s ezért nem kért mást, csak azt, hogy ezentúl is szol­gálhassa. De előbb még hazament elbúcsúzni szüleitől és fivéreitől, s nekik adta a száz aranyat, hogy töb­bet ne nélkülözzenek. Aztán vissza­tért az öregemberhez, és még most is neki szolgál. Átdolgozta: Ágoston Szász Katalin un a lap alatt KÜLÖNÖS DOLGOK Az utóbbi évek egyik legsikeresebb tévésorozata lett a Netflix által gyártott Stranger Things, mely­nek legújabb, harmadik évadját a napokban mutatták be. A Duffer fivérek által megálmodott széria eredetileg antológiának készült, melynek minden évada egy-egy különálló, fantasztikus történetet mesélt volna el, új szereplőkkel, új helyszínen. Az első évad viharos sikerét követően azonban elálltak az eredeti elképzeléstől, részben azért is, mert látták, hogy az an­tológia struktúrája más népsze­rű sorozatoknál (például a True Detective - A törvény nevében) sem mindig működött. Ha a nézők egyszer megszeretik a szereplőket vagy épp a történet stílusát, akkor hajlamosak elpártolni, ha ugyana­zon cím alatt folytatásként valami teljesen mást kapnak. A fivérek tehát úgy döntöttek, hogy marad­nak a folytatólagosságnál, és ez be is vált. A nyolcvanas évek nosztalgiája, a Spielberg-filmek kisvárosi gye­rekhősei és a Stephen King-regé­­nyekbe illő fantasztikus rejtélyek kombinációja egy addig meg nem fogalmazott igényt elégített ki. A közönség azonnal a szívébe zárta a hősöket, az elmúlt három év során pedig a gyerekszínészek a szemünk előtt nőttek fel a képernyőn. Egy efféle kapcsolódást egyre nehezebb kialakítani figyelemhiányos vilá­gunkban. Ha viszont létrejön, azt illik megragadni. Ennek jegyében a Stranger Things mitológiája gya­korlatilag üzletággá bővült: ruhá­zat, Lego játék, képregény, társas­játék és persze videojáték is készült belőle. Miután a Netflix uralma alá haj­totta az otthoni filmnézés piacát, a játékpiacon is szerencsét próbált. Bár a Stranger Things második évadának apropóján két évvel ez­előtt már kiadtak egy mobiljáté­kot, ám az igazi előrelépés idén történt. A júniusi E3 konferencián nem is egy, hanem mindjárt két to­vábbi játék fejlesztését jelentették be, melyek mindegyike a Stranger Things-sorozaton alapszik. Az első egy helyszín alapú fejtörős mobiljá­ték lesz, amelynek koncepciója ha­sonlít a népszerű Pokémon Gohoz. Ebben a mobilkészülék kameráját használva kutathatjuk majd fel a filmbeli árnybirodalom, a Tótágas (Upside Down) nyomait a közvetlen környezetünkben. A második játék pedig a sorozat harmadik évadának premierjével egy időben megjelent Stranger Things 3: The Game. Mint azt a címe sejteti, a játék tör­ténete az új fejezet sztoriját meséli el és bővíti ki interaktív formában. írásunk a sorozat cselekményé­ből is tartalmaz részleteket, ezért a további olvasás ennek fényében javallott. Az előző évadban Will, Tizi és a többiek visszazárták az Agynyúzó szörnyet a Tótágasba, azóta egy esztendő telt el. Hawkins kisvárosa mellett felépült a Star­­court nevű óriási áruház, a lakos­ság a közelgő július 4-i ünnepség lázában ég, kamaszodó hőseink pedig épp nyári vakációjukat töltik. A pláza alatti titkos komplexum­ban azonban szovjet tudósok és katonák azon munkálkodnak, hogy újra megnyissák a Tótágasba vezető kaput. Az Agynyúzó ezen keresztül lassan visszaszivárog a világunk­ba, és elkezdi átvenni az irányítást a város lakói felett. Hopper seriff, Joyce és a srácok az egyetlenek, akik felismerik és megfékezhetik a túlvilági fenyegetést. A játék mind játékmenet, mind pedig vizuális megjelenés tekinte­tében megidéz egy letűnt kort, ám az utóbbi esetben a készítők éltek az alkotói szabadság jogával. A já­ték ugyanis nem annyira a nyolc­vanas, sokkal inkább a kilencvenes évek elején debütált Super Ninten­do Entertainment System (SNES) konzol stílusjegyeit vonultatja fel. Persze a mai látványhoz szokott szem még ezt is bőven retrónak érzékeli, tehát a nosztalgia csak kevéssé sérül. A múltidézés persze a játékmenetben is tetten érhető. A Stranger Things 3: The Game egy verekedős kalandjáték, mely­ben egy, vagy ha becsatlakozik egy ismerősünk, akkor két szereplőt irányíthatunk együttműködve. Ahogy haladunk előre a törté­netben, úgy nyílnak meg újabb és újabb választható karakterek, akikből összesen tizenkettő került a játékba. Mindegyiküknek más és más képességei vannak, ezek közül némelyik elengedhetetlen a továbbjutáshoz vagy a rejtett pá­lyaszakaszok megnyitásához. Az ellenfeleink többnyire az Agynyú­zó által megszállt lakosok, szovjet ügynökök, illetve a Tótágas rémsé­gei. Legyőzésük gyakran hasznos, vagy épp csak vicces tárgyakkal, illetve képességnövelőkkel jutal­maz bennünket. Kántor Mihály A sztori főcsapása mellett mel­lékküldetésekkel is foglalatoskod­hatunk, illetve több logikai fejtörő­vel is bíbelődnünk kell. A fejlesztő Bonus XP láthatólag sok energiát fordított arra, hogy a tévésorozat­hoz méltó játékot tegyenek le az asztalra, ám úgy fest, kísérletezni nem nagyon akartak - vagy egy­szerűen nem tehették meg. Érdekes volna látni, mire lennének képesek egy hasonló, de nem licencelt, ha­nem nagyobb szabadsággal elkészí­tettjáték esetén. (Stranger Things 3: The Game. Platformok: PC, Playstation, Xbox One, Nintendo Switch) Kilátás a Déri Miksa utcai műterem ablakán (vászon, filctoll, 50 * 70 cm, 2017) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. július

Next

/
Oldalképek
Tartalom