Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-22 / 168. szám
2019. JÚLIUS 22., HÉTFŐ • XXX. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT EGY PERCBEN Kis Fecskék tolnai tábora SIÓAGÁRD-TOLNA Festői környezetben, a tolnai holtág partjának vendégházában rakott fészket a Fecske Bábcsoport. Az immár hagyományos tábor ez alkalommal is tartós feltöltődést adott a résztvevőknek. ► 6 Munkát adnak a fiataloknak FOGLALKOZTATÁS Tovább támogatja a kormány a következő években a 25 év alatti fiatalok, valamint a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok elhelyezkedését a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében. > 7 Hunyadi János szobrát avatják HAGYOMÁNY A nándorfehérvári diadal évfordulóján, hétfőn 11 órakor avatják fel Hunyadi János szobrát Belgrádban, a zimonyi Duna-parton Áder János magyar és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök jelenlétében. 9 Jó reggelt! Egyik nap a buszmegállóban arra lettem figyelmes, hogy egy édesanyja előtt futkározó kisgyerek az úttest felé veszi az irányt. Szerencsére az utolsó pillanatban meggondolta magát, és végül nem rohant ki az autók közé, de nem is tudott volna, mert az anyukája még jó időben reagált, és felkapta az eleven kölyköt. A buszmegállóban várakozó néhány ember, akik látták, hogy mi történt, sértő, mondhatni durva szavakkal illették a fiatal nőt. Valószínűleg csak megijedtek. Nem értettem egyet velük, mert én úgy láttam, hogy a hölgy éberen vigyázott a kisgyerekre, mint ahogy azt a legtöbb szülő teszi, legalábbis az én tapasztalataim szerint. B. M. Van, aki már az unokájával evezi végig a távot Pakson is megállt az idei Duna-túra PAKS Nem túlzás azt állítani, hogy a Nemzetközi Duna-túra a világ leghosszabb, legrégebbi szervezett vízitúrája. A kezdeményezés ugyanis az 1956-os évhez köthető. Az Ingolstadt-Sfántu Gheorghe közötti, közel kétezer-ötszáz kilométeres táv magyarországi szakaszának egyik fontos megállója Pakson van. Ide érkeztek az immár 64. túra résztvevői. Az első túra a szlovák fővárosból indult és a magyar fővárosig tartott. Ma a záró helyszín Sfántu Gheorghe, ez a település a Duna-deltában található. Fotó: Molnár Gyula ► 2 p strand étel-ital p szállás program likeBQlQt9n.hu A régióban nevelik a legtöbb pontyot TOLNA MEGYE-DÉL-DUNÁNTÚL Régiónk az ország legnagyobb pontytermelője. Halból mégsem fogy anynyi, mint amennyi ajánlott, messze le vagyunk maradva az uniós átlagtól, amely több mint húsz kilogramm, míg itthon ennek nagyjából a negyedét, öt-hat kiló halat fogyasztunk fejenként. Pedig a halhús mindenben megfelel a manapság ajánlott étkezés feltételeinek, könnyen emészthető, egészséges táplálék. A rendszeres halfogyasztás megkedveltetését érdemes gyermekkorban elkezdeni, hogy felnőttként hetente legalább egy alkalommal szerepeljen az étrendben. ► 3 Rábeszélték az egyetemi jelentkezésre DUNAFÖLDVÁR Nemrég a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán végzett hallgatók között a dunaföldvári Szeleczki Sándor is kézbe vehette gyémántdiplomáját - ahogy a köznyelv ezt az oklevelet nevezi. Az intézmény egy könyvet is átnyújtott a jubilálóknak a kerek évfordulós egykori hallgatóik szakmai életrajzával. Csaknem háromszázan kerültek be a kötetbe. A megható ünnepségen az 1959-ben végzett nyolcvan körüli létszámból negyvenen voltak jelen. A mezőgazdasági gépész szakról mindössze négyen. ► 4 Két negyedik hely az U20-as Eb-ről ATLÉTIKA A svédországi Boras városban zajlott múlt héten az U20-as Európa-bajnokság, melynek vasárnapi zárónapján két Tolna megyei futó is döntőzött. ,■ A Szekszárdi Sportközpont 19 esztendős hosszútávfutója, Szemerei Levente - aki tizenkilenc napon át erdélyi magaslaton készült a kontinensviadalra L pénteken a futamát új egyéni csúccsal megnyerve végül a harmadik legjobb idővel került be a 3000 méteres akadályfutás döntőjébe. A tegnapi fináléban aztán az új legjobbját ezúttal is meg tudta dönteni (9:03,08), ami végül a negyedik helyre volt elegendő. Az Európa-bajnok a török Murat Yalcinkaya lett 8:58,20-as időeredménnyel. Varga Lőrinc, az AC Bonyhád futója szintén a harmadik legjobb idővel jutott be a 800 méter síkfutás vasárnapi döntőjébe, ahol a 18 éves atléta 1:52,26-os idővel ugyancsak a negyedik helyet szerezte meg. Az érmes helyeket kibérelték a britek: az aranyat Oliver Dustin (1:50,56 perc) nyakába akasztották, aki két honfitársával állhatott fel a dobogóra. B. S. Varga Lőrinc (elöl) negyedik lett 800 méteren Tizenkét művész alkotott MISZLACsak meghívásos alapon lehet bekerülni a miszlai Színdaráló Művésztelep tíznapos alkotótáborába. Tizenkét művész, köztük grafikusok, festők, szobrászok, iparművészek alkothattak a harmonikus környezetben. A tíz nap alatt harminckét munka született. A résztvevők esténként pályafutásukról, elképzeléseikről beszélgettek, illetve előadásokat hallgathattak. Az utolsó napon a helyszínen kiállításon bemutatták itt készült alkotásaikat és zárókoncerttel ünnepelték meg az együtt töltött napokat. ► 5 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@toinainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 06-74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 MA HOLNAP aj, 33 33 8* A mai napon változóan felhős-napos időre számíthatunk, legfeljebb futó záporral. A délutáni órákban 28-33 fokot mérhetünk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Magdolna nevű olvasóinknak!