Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-13 / 161. szám
1 ______ folytatás az 1. oldalról B helyőrség kitekintő Nem muszáj emberi szabályokat tetováltatni az érzékenyebb részeidre. Törvényszerűségeket meg nem is kell, mert ha azok szerint élsz, akkor szörfözői az életen, ha ellenük, akkor lesüllyedsz a tenger fenekére. Ha nem akarsz megfulladni, akkor a világ törvényei szerint kell úsznod. A világ törvényei viccesek, napról napra változnak, a saját törvényeimet is folyamatosan átírom, ez egy groteszk kis csokor nemszabadból és szabadból, ami másnapra megváltozik. A politikával is úgy vagyok, hogy nagyon nagyra becsülöm, de nem tudnám csinálni, ők másféle betyárok, mint én, de a legtöbbjük szintén tiszteletben tartja a rock and rollt, még ha meg is van bennük a távolságtartás. Én azon a Titanicon vagyok, amelyik nem fog elsüllyedni.- Nálad az útkeresés természetes folyamata az, ami valamilyen szinten extrém?- Mindig a külvilágtól tudom meg, ha valami extrém. Számomra elementáris igazság, hogy ha az ember színpadra megy, az egy elemelkedett állapot, akár fehér vagy, akár fekete, nagyon nehéz Othellónak lenni, ha nem lényegülsz át. Emberek nézeteiért felelsz, és ehhez egy metamorfózison kell átmenni. Van, aki átgondolja, van, aki meditál, van, aki parókát vesz fel vagy kifesti magát. Nekem ezek mind lehetőségek. Amikor űrhajósnak vagy tizenkét éves gördeszkás kisfiúnak nézek ki, akkor azzá lényegülök át. Ezek nekem soha nem voltak extrém állapotok, ezek egy üzenetküldésnek voltak a külső megnyilvánulásai, ettől lehettem igaz. És láttam, hogy emberek bólogattak és ráéreztek valamire, mert nem egy stylist mondja meg, hogy milyen lesz Pásztor Anna jövőre, hanem azt hozom, ami az adott élethelyzet jelzésformája. Most például kifejezetten élvezem, hogy egy szál zenekari pólóban is fel tudok menni a színpadra, és a korábbiakhoz képest egy nőiesebb jelenség lettem. Elérkeztem oda, hogy büszke vagyok arra, amit letettünk és elértünk, oda, hogy megtanultam énekelni, hogy az emberek tudják, hogy ott egy szőke cica, aki néha törékeny, néha kurvás, de jól nyomja, szóval meg tudom már mutatni a pőre énemet.- Az egyik első koncerteteken akkor rázott ki a hideg, amikor meghallottam, hogy túl sok bátorság kell manapság középszerűnek lenni. Mennyire kell ironikusan érteni ezt, te mit tartasz középszerűnek és mi ebben a bátorság?- Ebben az őrületes kereskedelmi televíziós kultuszban, amikor mindenki szupersztár, nagyon nehéz az embernek azt mondani, hogy én kertészkedni szeretek, nem megváltani a világot, nem séf vagyok, hanem csak főzök. Nekem is sok időmbe telt, míg fel mertem vállalni, hogy Pásztor Anna az, aki törékeny, még a seggén van a tojáshéj, fél és remeg. Ezt nehéz volt kellékek és extremitások nélkül bemutatni, még mindig nem azt mutatom teljesen, ami vagyok, nyilván nem meztelenül, smink nélkül megyek fel a színpadra, ez a jézusi jelenés még várat magára. Nagyon nehéz ebben a szélsőségekbe szorult világban a közepet képviselni, rocksztárként is vagy a csillogás vagy, vagy a haldokló lecsúszás. Tálentum- Nagyon tetszik a viszonyod az öcséddel. Kölyökkorotokban tudtátok, hogy miben vagytok tehetségesek? Láttátok ezt magatokban előre?- Semmi ilyen nem volt gyerekkorunkban, csak összekapaszkodtunk a világ ellen. Harcostársak voltunk. Én kiképző őrmestere is voltam, úgy gondoltam, hogy tökösödnie kell, és bátorságpróbák elé állítottam, amiktől én jobban féltem, mint ő.- Például?- Voltak haveri társaságok, ahol megcsináltuk ezeket a próbákat, például barlangokba kellett bemenni a sötétbe, víz alá süllyedni. Az öcsém ebben nagyon jó volt. Volt egy olyan próba is, hogy én kimentem a tetőre, és mondtam az öcsémnek, hogy jöjjön utánam. Felmászott, én kiültem a kémény tetejére, ő pedig kapaszkodott a kéménybe, és mondtam, hogy énekelni kell, ezt annyira nem élvezte. Volt egy másik, amikor kimentünk egy kálváriára, és már sötétedett, még fagyos volt az idő, mentünk kereszttől keresztig, valamit mormolni kellett, és a másodiknál mondtam, hogy jaj, jönnek ki a halottak, szaladni kezdtem, és szóltam, hogy nem szabad hátranézni, mert követnek. Aztán megálltunk egy befagyott tócsán, és azt mondtam, hogy ha most nem néz hátra, és elkezd tvisztelni, közben meg azt énekli, hogy a kriptában csörögnek a halottak, akkor nem lesz semmi baj. A mai napig emlékszem, ahogy elkezdett táncolni, sírva tvisztelt a jégen szegénykém. Sok ilyen sztorin vittem keresztül a testvéremet, végül ő tökös lett, én meg egyedül még mindig félek kimenni a sötétbe. Bármibe belelátok mindenféle szörnyeteget.- Amikor nekilódultatok ennek a pályának, mennyire voltatok biztosak a dolgotokban? Mikor érezted azt, hogy mégiscsak megérkeztél és megérkeztetek? Biztosan érzed, milyen az, amikor miattatok jön el ide egy csomó ember.- Nem volt ilyen meghatározott álmunk. Az öcsém kezdett el zenélni, én csak annyit akartam, hogy közöm legyen ahhoz, amit zenének hívnak. Külsős voltam, nem adatott meg, hogy normálisan játszszak hangszeren, de én voltam a zenész legjobb barátja, szöveget írtam, söröket bontottam, koncerteket szerveztem. Imádtam elmenni próbákra, ülni a sarokban vágyakozva. Amikor elkezdtem rappelni, és egy kiskapun beosontam ebbe a világba, akkor közelebb kerültem mindehhez, és eljött az áttörés, hogy egy kis rappel meg seggrázással bekerültem az együttesbe, és nagy siker volt, hogy nem kergetnek le a színpadról és nem dobálnak meg almával. Aztán mindig kicsit jobb és pontosabb lettem, megvoltak az első énekkísérleteim. De az, hogy egész nótákat elénekeljek, egy álom volt, és szerencsére senki nem keltett fel. De a megérkezéstől még nagyon távol vagyunk, annyi ötletem van és annyi fejlődési lehetőség!- Van egy talentumszínpadotok itt az ugaron, ezt milyen céllal hoztátok össze?- Az elmúlt tizenöt évünk azzal telt el, hogy különböző fesztiválkon a Puszta színpadon lókra rimánkodtuk be magunkat, multicégekhez seggeltem be, és mondtam el, hogy miért van ránk szükség. Volt, hogy úgy jutottunk be a fesztiválra, hogy az öcsémet mint gitárost és kongást, magamat meg mint MC-t és kongást tetettem be. Az öcsém tudott valamennyire kongázni, én nem. Volt egy basszusgitárosunk, Jero, akinek didzseridun kellett játszania, de ő se tudott túl jól, úgyhogy szerbül káromkodott a hangszerbe, a közönség meg gyűlt körénk. Egy alkalommal el volt szakadva a nadrágja, amit valamiért egy mozdulattal letépett magáról, közben káromkodott tovább, felugrottam mellé, szétcsúszott a színpad, Jero beesett alá, és amikor próbáltam kihúzni, magára rántott, az öcsém meg közben játszott tovább. Akkor odajött hozzánk egy ember, és azt mondta, ez élete performansza volt, csináljunk egy videoklipet, ad rá pénzt. Ebből lett az első klipünk és az Álmatlan című dal. Ez volt a hőskor.- Akkor a talentumszínpadotok azoknak szól, akik most indulnak és nem annyira nyomulósak?- Lehetőséget szeretnénk adni, mert nemcsak a kicsikék, a most indulók, de a nagyok is nehezebben kerülnek színpadra. A Szigetre vagy a Voltra szinte lehetetlen bejutni magyar zenekarnak és nem nagyon foglalkoznak utánpótlással. A külföldi fesztiválokon az van, hogy a sajátjaikat nyomják. A Szigeten ehhez képest idén megszűnt a magyar színpad. Megszűnt a világzenei színpad is. Ez nagyon szomorú, akkor is, ha el van adva az összes jegy, akkor is, ha külföldieknek szól. Mi itt, az ugaron biztosítunk egy színpadot, ahonnan a nyertesek egy színpaddal tovább jutnak a következő évben (a Helló, ugar! négy színpaddal várja a rajongókat, a fellépések időpontja és a helyszínek alapján lehet egy laza rangsort felállítani a produkciók között - a szerk.). A tehetség megtalálja a saját útját, de lehetőséget kell adni és biztatást. Egy szép vérátömlesztés ez. Család- Ebben a hangulatban furcsa lesz a kérdés utolsó estére, de beszéljünk most a családról. Arról, hogy miként lehet öszszeegyeztetni az életformádat a családdal.- Az a helyzet, hogy a család egy elképesztő próbatétel, egy akadály, amit ha megugrasz, aranyérmet ad. Ember lehetsz, nő lehetsz, az összes árnyalatodban. Színeket, ízeket, szagokat kapsz, amikről azt sem tudtad, hogy léteznek. Szeretetet, hovatartozást kapsz, és egy vasmacskát, ami az élethez köt. Ez egy rockernek nagyon nagy kincs.- Akkor több mint összeegyeztethető.- Az életet jelenti. Amikor gyerekeid vannak, akkor érzed, hogy van, aki őszintén szeret, ők feltétel nélkül elfogadnak. Akár Marilyn Manson vagy, akár Mariah Carey. Akár kurva vagy, akár szent. Ez nagyon összeköt az élettel, amikor a művészek szárnyalnak és felhők között repdesnek, akkor ez a vasmacska a túlélést jelenti. Megindokolja a cselekedeteidet, értelmessé teszi. Lesz jövőd. Nemcsak azért léteztél, mert a lemezeidet itt hagytad, de hivatalosan léteztél. Minden más, a versek, a dalszövegek, a koncertek, az gyönyörű, de illóolaj az élet szagaival szemben. Persze nehéz, de minden nehéz. Minél kevésbé feszül rá az ember, annál könnyebb. Én is csak tanulom még, de egyre könnyebb lesz. Vannak emberek, akik huszonhét évesen kiégnek, én pedig lépésenként válhattam zenésszé és lépésenként lehettem anya, így százéves koromig kitartanak a lehetőségeim. Lapszámunkat DOMOKOS ZSOLT fotóival illusztráltuk. A képek a július 3-6. között zajló Helló, ugar! fesztiválon készültek. Tesók: Pásztor Sámuel (gitár) és Pásztor Anna (ének) a zárónapi koncerten 2019. július IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET V
