Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-13 / 161. szám
szerkesztősem tereoaszta elyorseg TALÁLKOZNI A SIVATAGGAL Ágoston Szász Katalin Sivatag - főnév, -ot, -ja v. (-a): 1. Éjfekete haja van, és göndör. 2. Mindig váratlanul érkezik. Mottó: „jaj elválnunk miért kellett / magadhoz mért nem öleltél / minden évszakom azóta / hóval borított hideg tél / egy napodért éjszakádért / cserébe mit vágyton-vágyok / adtam volna üdvösségem / az örökkévalóságot” (Kányádi Sándor: Románc). Az olajfák dombos vidékén áthaladva egy hosszú alagútba értünk. Levegő sem járt, sötét volt és forróság, egy örökkévalóságnak tűnt átjutni rajta. A névtáblás ember azt mondta, hogy hirtelen fog kezdődni: amikor kiérünk a járatból, már ott terül el a lábunk előtt, ameddig a szem ellát. Még sosem jártam sivatagban, elképzeléseim mindössze a hőséget, szelet, süvítő homokot, állandóan változó, mégis mindig egyforma tájat, vánszorgó karavánokat fedték le. Amikor végül tényleg kiértünk az alagútból, mozdulatlanság fogadott. Az idő mintha megállt volna a horizonton. Az ég színtelenül lebegett fölöttünk, és a napsugarak olyan elviselhetetlenül tűztek ránk, hogy néhány másodperc múlva már létszükségletnek tűntek. Embert, állatot, madarat sehol sem lehetett látni. A talaj égette talpunkat - nem volt menekvés. A látvány lenyűgöző volt. Minden irányban kőhegyek emelkedtek körülöttünk. Sötétpiszkos, seszínű homok fedte őket, felszínük lecsiszolt, puha. A domborulatok ívelése szebb volt, mint egy női testen, és olyan sokfelé hajló, hogy a szem hamar elveszítette fonalukat. Néhol egy-egy leszakadt oldal is felsejlett - múlandó bizonyítéka az érzéketlen megsebezhetőségének. A csonka dűnék megkövült tajtékos hullámként fenyegetően meredtek a kisebb buckák fölé. A dombok között víznyelő árkok - mint fekete hajfonatok - kanyarogtak a völgy felé. Az ellapuló katlan alján olajos víz sötétlett, torz tükrén rózsaszínű árnyak játékával. Mögötte a szürke fennsík vízfestékké olvadva vegyült el a látképben. A névtáblás ember kissé rosszallva, de jóleső elégedettséggel csóválta a fejét - megmondta ő, hogy hirtelen fog kezdődni, majd némi séta után visszavezetett a szomorú, sötét alagútba. Két héttel ezelőtt találkoztam a sivataggal. Mindössze egy órát töltöttünk együtt, de azóta is róla álmodom. Vágyódom a szárazság után, mindenhol fázom, s még a Lee Oliver az ugaron zöld is bántja a szemem. Azt hiszem, szerelmes vagyok. Nem lesz könnyű, csak remélhetem, hogy a tarca A BIZTONSÁG VESZÉLYES TERMESZETENEK ANATÓMIAI LEI RASA Faludi Ádám Egy fácánkakas hevert a sínek között. Akkor pillantottam meg, amikor harmadszor hallottam az „Előreláthatólag tizenöt percet késik” végződésű közleményt. Céltalan járkálással igyekeztem a céltalan időt megrövidíteni, elterelni a figyelmemet a folyamatos késéssel közlekedő vonatról. A folyamatos késés ráadásvagonként kapcsolódott a kiszemelt szerelvény végéhez, elkésett kerekekkel, késve csukódó ajtókkal, ablakokkal, késlekedve kínálkozó ülésekkel, elkésett utasokkal. Akár egy nemkívánatos utánfutó, gazdátlan és felesleges szállítmánynyal töltve. Hiába ellenőrizte induláskor a mozdonyvezető, hogy a vonat minden előírásnak megfelelően menetkész-e^ abban a pillanatban, amikor visszaindult a vezetőfülkébe, titokzatos módon csatlakozott a késés az utolsó kocsihoz. Vonóhorog, biztosítócsapok, láncok, fűtés, elektromos vezeték a helyén, halkan csattan az ütközők elégedett tenyerese, és már kezdődhet is a lemaradás. A késés elégedetten és ingyen utazott keresztül-kasul mindegyik vonalon, amelyiket éppen a napi szeszélyének engedve kiválasztott. Szeretett utazni. A peron másik oldalán láttam meg a fácánkakast. A sínek között feküdt, a huzat játszadozott a tollaival, de egyébként élettelenebbnek látszott egy betonkoszorú-töredéknél, amelyiknek egy akácos biztosítja az illegalitást. Azaz a fácán kellőképpen döglött volt ahhoz, hogy bármi módon változtatni tudjon a helyzetén. Sosem láttam még fácánkakast vasúti sínekkel, kőzúzalékkal szegélyezve egy állomás peronján, ahol a késésemet töltöm. Úgyhogy meglepődtem.- Hát te hogy kerültél ide? - bukott ki belőlem akaratlanul. Semmi válasz. A vonat újfent tíz-tizenöt percet késik előreláthatólag, úgyhogy lesz még elég időnk kiérdemelnünk egymás türelmét, gondoltam, miközben a termetes madarat néztem. Vastag csikkszőnyeg húzódott a peron és a sín között, eddig nem is vettem észre. Hosszú évek alakíthatták, amíg szövedéke és mintázata elérte mostani állapotát. A fácán ekkor meglengette az egyik farktollát, és a sárga biztonsági csíkon belülre mutatott. Közelebb léptem hozzá. Csirke a Soerii & Poolek-koncerten - Nagyjából negyven kilométerre ide láttam meg a napvilágot egy lucernás végében, jó néhány nyárral ezelőtt. Hosszú életem tapasztalatai és a mellőlem el nem pártoló szerencse miatt nagy biztonságban sarkantyúzgattam oldalba a napjaimat, meg hát a kedvemért, azaz miattam megálló tyúkokat. Mondhatom, hogy nem voltak kevesen. Peckesen járkáltam a birodalmamban, amelyet kettészelt ez a vasútvonal. Bármikor átrepülhettem felette a búzakalászokat súrolva is akár, mert semmilyen gyorsvonat nem volt gyorsabb nálam. Azzal szórakoztam, hogy egyre közelebb zúgtam át a mozdony előtt. Olyan tapasztalt és öreg lettem, hogy a húsom ehetetlenné vált, én meg elbizakodottá. Ciceréltem, búzaföldről kukoricásba jártam, repkedtem. Se vadász, se róka, semmi veszedelem. Csak az elbizakodottság. Mert én ugye különb vagyok a többinél, mert belőlem egy van, a többiekből meg sok. Aztán jöttek ezek az új, piros, egybefüggő szerelvények, repültek, akár a golyó, én meg rosszul mértem fel a helyzetet. Talán fél métert tévedtem, de ez elég volt ahhoz, hogy nekicsapódjak a mozdony elejének, és oda is szoruljak. Részben a sebesség miatt, részben meg azért, mert beleakadt a lábam valamibe. Először bizonyult hátránynak az én gyönyörűséges sarkantyúm. Hallottam, amikor a mozdonyvezető az ismert mondással véleményezte a melléfogásomat. Azt mondta, hogy okos pilóta alagútban nem katapultál. Igaza lehetett. Amikor megállt az állomáson ez a vonat, már teljesen élettelenül estem le a mozdony elejéről ide, ebbe a mocsokba. Csak annyit mondanék neked, hogy győződj meg mindig arról, hol jársz éppen. Alagútban vagy a szabadban. Aki erre képes figyelni, akár élete végéig kibírhatja ezen a világon, sőt még talán utána is. Nem voltam elbizakodott, és mindig megéreztem idejekorán, ha elfogyott köröttem a szabad levegő. Repülni pedig nem tanultam meg, tehát nem leselkedett rám veszély. Megvártam a vonatomat, felszálltam az utolsó vagonba, és leültem egy késlekedve kínálkozó ülésre, az elkésett utasok közé. !<► TG KÁRPAT-W DIMM I TtHETSÉGOONOOZÖ MONPROFIT KFT uaaiuiiH aaaaaaaaaw aaaaaaaaaaa Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence] • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér «Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E mail: szerkesztoseg okmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019. július * i csíki hegyek megbocsátanak, amikor végre felpakolok, és elindulok elveszni benne.
