Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-08 / 132. szám
helyőrség 5 vers Polgár Kristóf Commodusnak Patkányos Látod császár, a plebs is ünneplőbe bújt, úgy imádja a kiontott kék vért. Miért ne tenné? A szenátus végre befogja pofáját, a tőrt pedig visszateszi, ahova való. Idd a bort. Nem mérgezett. Én töltöttem és előtted ittam belőle. Nézd, ezeket a nőket neked hoztam. Egytől egyig imádnak és mind kiváló szerető. Álmosít a puskapor, a lövést átveszi egy kedvesebb hangnem. Serszagú asztal, zsíros szék a váró. Társaimmal díszvendégek vagyunk. Testvéreim penészes sárga falak, ükapám ez a kénezett hordó. Keserű a belseje és olcsónál jobb ital sosem termett benne. Ünnep van. Nem mondtam? Szétesett a tejút és Jupiter villámokat szórt a frontra. Anyád Satum válláról Dédanyám valami abszurd festmény. Még nem szecessziós, de régi. Még egy lépés (akril, 125 * 125 cm, 2008) Cecelégy büszkén figyeli fiát. Az istenek is észrevették milyen hatalmas a császár. Csak atyád fordult el, látva a pestist mely a várost öli: Legalább kevesebben éheznek. Mutasd meg, látni akarom, ahogy újjászületik Róma. Habzó szájjal várnak az oroszlánok, megkapták a nyugtatót. Én intéztem. Kifenték a késeket és új szigonyt kaptak a gladiátorok. Tombol a nép, olajos a fáklya, verik már a dobot. Neved kiabálják. Mekkora sztár. Hullákat követel a férfitömeg, érted izzad az asszonyok combja. Vár az aréna császár. Vár a vér és vár a halál. Az öcsémet tegnap lelőtték. Nem baj, apánk is így akarta volna. Nagybátyámnak gyára volt. Mennyi ember dolgozott nála. A bácsi jó ember volt. A munkások mégsem szerették. Részeges disznók. Nagyapám szmokingos, fekete bohóc. Felmosóvizet tölt pohárba. A gangról jól látszik a tank és hogy az egész utcát lezárta. És én, cicomás zsúrfiú, még szót merek emelni rájuk. Legalább bűnöző lettem volna. Hűségesen alvást színleltél mellettem. Ha én álmodom, te nem alszol. Tegnap este álmodtam. A cecelégy beköpte kávém, vagy másképp őrölted a babokat. Valami szék volt meg folt. Később én is csak járkáltam. Mezítláb a langyos nyári kövön. Valahol mitikus lényeg ünnepeltek. Halk keringő a légkör repedéseiből lebuktatta őket. Majdnem elnyomta spicces morajlásuk. Valahol mellettem bál van. Hatalmas ünnepély, ahol munkáról beszélgetnek a fontos emberek, nem törődve a csinos női ujjakkal akik egy-egy pohár szélét simogatják unottan. Még kitérnék Megegyeztünk, hogy egyszerre ugrunk ki a hintából, pont mikor legnagyobb a kilengése, de nem csináltuk, csak nevettünk rajta. Hiányzott a buszon elkártyázott menzapénz. Csirkeláb volt a kedvencem a húslevesben. Sosem toleráltad. Az a sok rettenetes rutin smárolás csak elvárás részünkről, mikor ünneplőruhában fetrengtünk a parkerdő gyepén. Úgy tudom, ma is megvan az a csíkos szövetkabátod, amiben számonkértél, miért hordok mindig feketét, ha a kávét is tejjel iszom. A végén utáltad, ha ott vagyok és azt is, ha nem. Már engem is utáltál, de a legjobban, ha kártyázok, mert engem „mindig könnyű volt átverni.” Maszkmester (olaj, 100 « 90 cm, 1990) LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ácsai Roland (1975) író, költő, drámaíró, műfordító Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális újságíró Bánkövi Dorottya (1994) költő Bencsik Gábor (1954) író, újságíró, történész, könyvkiadó Farkas Wellmann Endre (1975) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő Ferdinandy György (1935) Magyarország Babérkoszorúja díjas és József Attila-díjas író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár Kántor Mihály (1974) szakíró L. Takács Bálint (1998) író, kritikus Leczo Bence (1996) író Polgár Kristóf (1997) költő, író Rónai-Balázs Zoltán (1970) író, költő 2019. június IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
