Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-08 / 132. szám

4 helyőrség novella „A HARAG NAPJA" Jóból a rossz (vegyes technika, 70 * 100 cm, 2007) Szeretettel üdvözlök mindenkit a H.-portán, ahol minden nap a gyű­lölet napja! Ez itt ismét egyfajta po­kol, győződjenek meg róla a saját szemükkel! Forgatócsoportunk élő­ben közvetíti a legautentikusabb, talán tettlegességig menő családi vitát! Ne feledjék: minden eredeti! Itt nincsenek színészek, sem profik, sem amatőrök: ez a kegyetlen va­lóság, a gyalulatlan élet. Nem volt szereplőválogatás! Ez nem játék. Lássuk, hogyan lesz apró bosszú­ságból a legsötétebb harag, mit idéz elő a múlt gyógyíthatatlan sérelmei­nek felhánytorgatása, amik örökké fájnak! A meg nem értés gyalázatos hétköznapja újra eljött! Igen! De most még béke van... A kopár udvar gyér füvén a kora este szür­kés szellője ring. Innen az illato­zó, hajnalkás drótkerítés mögül ki gondolná, hogy bármi baj lesz? Jarabcsikéktól Lagzi Lajcsi régi slágere szűrődik át foszlányokban, hallják?, közben itt, a Tóth-porta végében Tóthék hagymás galuská­jának illata bujkál a két sor cseme­geszőlő halkan zörrenő levelei közt. Igazi idill a padlizsánágyás mellett, a vidéki élet szorgos napjának való­di, szépséges estéje ebben az alföldi kisvárosban, ahol maga Kossuth Lajos is átutazott, sőt Petőfi is eltöl­tött egy éjszakát. De ne andalodjunk el nagyon! Csattan a kapu! Csak nem az öreg H. érkezett meg? Korán lenne hoz­zá. Hiszen a sarkon a Strázsi kocs­ma még soká zár, minek is jönne haza előbb ebbe a darázsfészekbe? Pedig ő az! Mégis ő az! A szakadt könyökű munkáskabátban, ott! A lehajtott szárú gumicsizmájára hogy rászáradt a sár! Hol járhatott vajon? Két hete nem esett errefelé. Mitől sáros az a csizma? Nem tud­hatjuk. De talán kiderül. Nézzék csak! Hogy szorongatja azt a biciklikormányt! Azt az en­gedetlen biciklikormányt. Vajon keresztülesik a járművén? Vagy magára rántja? Hopp! Ez a fal volt! Meg vagyok róla győződve, hogy lejött az ökléről a bőr... Nem, nem Ki ne ismerné Babitsnak azt a vers­sorát, amely Karinthy Frigyesnek köszönhetően, az így írtok ti egyik remek darabjaként maradt az utó­korra: „Szegszárdon Születtem, Szí­nésznőt Szerettem.” A vers sajnos elveszett. Most az Előretolt Helyőrség szerkesztősége, kell csalódniuk, kedves nézőink: il­­luminált! Nagyon illuminált! Ilyen korán! Vajon mért nem tartotta ma a napirendjét? Hiszen olyan H. úr, mint a svájci óra: csak zárásra ázik el. Ugyan mi különös oka lehetett ma erre a sietségre, hogy már kora este lerészegedjen? Itt valaminek történnie kellett. H. úr! Hát mi tör­tént?! H. úr hatvanas, egykori tsz-dol­­gozó, most a visszakapott tíz hold földjükön gazdálkodik, és mellette munkát vállal építkezéseken. Szor­galmas embernek, jó munkaerőnek tartják a munkaadói és az ismerősei is. Egy szem lánya már kirepült a családi fészekből, aztán vissza a vá­lása után: hármasban éldegélnek a feleségével és vele, aki már bizony nem kapós - hogy miért, azt, re­méljük, hamarosan meglátják majd önök is, és nem fognak csodálkozni! Elvágódott! H. úr elvágódott! Pedig már majdnem az udvar kö­zepénél tartott! Hogy drukkoltam pedig! Remélem, önök is! Ahogy elnézem, nem lesz könnyű kigaba­­lyítania magát abból a bicikliből! Hiába nyalogatja a Vitéz nevű ku­vasza az arcát. Na de most látszik csak, micsoda ember ez, ha iszik! Hogy szidja azt a szegény, együtt­érző kutyát! Komolyan mondom, kedves nézőink, hallgatni is rossz! De megjött H.-né! Előbukkant az ordibálásra. Szükség is lesz rá, bi­zony, nagy szükség, nélküle aligha szabadul ki a kerékpárváz szorítá­sából a hites ura, abban biztos va­gyok! Csakhogy mit hallok?! Drága né­zőink, mit hallok?! „Hogy rohadná’ meg, te részeg állat”? - nem, ezek nem az empátia szavai! Egyáltalán nem! Odament! Odament és most... belerúg? Belerúg! Bele! Nem egy­szer, nem kétszer! Mi lesz még eb­ből, kérdem én, mi lesz még ebből?! Jól hallottam? H. úr örömlány­nak titulálta? Nem, nem tévedés! Záporoznak a jelzők! Átkok is, igen, ahogy ez ilyenkor szokott. Ha mindez valóra válna, kedves néző­a Magyar PEN Club elnöksége és a Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatot hirdet a vers visszaszerzésére. Arra kérünk mindenkit - agg klassziku­sokat és ifjatag titánokat egyaránt, költőket, filológusokat, egyszerű professzorokat, zsenge poétákat és hétpróbás kritikusokat -, hogy ha Rónai-Balázs Zoltán ink, kedves nézőink! Ezek a hely­színen szűnnének meg létezni, egy­szerre legalább harmincféle, igen kellemetlen módon. H.-né, a tisztes háztartásbeli! Melegítőben, otthonkában. Micso­da fúria! Mit is tesz, ha feltolulnak az emlékek egy trauma hatására? Vajon ki lehetett az a Sóti Gizi? Intim viszony a messzi múltban. Nem érte meg! Most látszik, hogy nem érte meg! Na de hihetünk-e H.-nénak, aki szerint az illető hölgy nem tisztálkodott, és üzletszerű ké­­jelgéssel kereste a kenyerét? Talán igen, talán nem. Na és az a „rusnya béka”, akit H. úr emleget? Ki lehet ő? Talán egy tit­kos, leszbikus kapcsolatra gyanak­szik? Ezért iszik vajon? Füleljünk csak! Füleljünk jobban, mert H.-né hangjától alig érteni... Jól hallom? Erősítsenek meg! Küldjék be SMS- ben a képernyő alján látható szá­mon, hogy jól hallottam-e! És egy­általán: bármi véleményük van, ne titkolják! Szóval önök szerint is azt mondta: „Az a rusnya béka, az se tőlem van!”? Szerintem igen. Sze­rintem igen! Felvetült a sötét múlt árnya! Nincs kibúvó! Nincs tovább rejtőzés! Micsoda szörnyűség! Ha igaz! H.-né tagad. Látják, hogy ta­gad? Mindent tagad. De nicsak! Nézzék, az ablakban, ami nemrég még zárva volt, megje­lent H.-ék lányának a feje! Beszáll ő is? Vagy békíteni jött volna? Micsoda férfias vonások! Micsoda élet mar­ta ráncok! Micsoda szégyenkezés a szemében! De ezeknek ugyan hiába ordít! Hiába sír, hogy menjenek már be végre! Leperegnek erről a dühös házaspárról az érvek, mint zsíros ab­roszról az asztali bor, hogy egy stílu­sos hasonlattal éljek. Érdekli is eze­ket, hogy itt a tévé, hogy itt könyököl a fél szomszédság! Csak a gyűlölkö­dés, csak a harag, csak a maguk iga­za! így megy ez ezen a portán! Ahogy gondoltuk, ahogy ígértük! Bennünk nem csalódnak, hiszen tudják! Jól olvasom? Kakszi nevű nézőnk írja, hogy amíg én a lánnyal foglal­koztam, újabb fejlemény történt a náluk lappangana a kézirat, másol­ják le és küldjék el nekünk az erede­ti szöveget. Vagy ha megvolt nekik ugyan, de elveszítették, esetleg ha valahol máshol olvasták, rekonst­ruálják a verset. Nem paródiát kérünk - szép, meggyőző, igazi lírai remekműre bicikli környékén. Igen, igen, most már látom én is, közelítsünk rá! Mi­féle papírt lobogtat az asszony felé, mi az a gyűrött cetli? Nagyon fontos lehet, látják az arcát? De H.-né csak dühöng, nem is érdekli az se, mit ordít kásás hangú félje a földről. Nagyon mérges! Mit csinál? Most meg mit csinál? Kikapta a kezéből, széjjeltépte, igen, jól látják, nézzék, hogy röpködnek a darabkák... Mi­vel is kíséri mindezt? „Ne integess nekem azzal a...” - ezt inkább nem mondom ki. Nem is kell, mert az már nincs, viszi a szél, akármi is volt. Most üvölt csak igazán H. úr, ez nagyon rosszul eshetett neki, egészen biztosan a leikébe tiport. De mi ez? H.-né mégiscsak kí­váncsi lett? Biztos nem látta még ennyire magából kikelten a férjét. Elhallgat, látják, odahajol hozzá... Miket beszélnek ezek? Istenem, ez számítunk, abban a reményben, hogy elfoglalja méltó helyét Babits életművében. (Ki volt a színész­nő? Lehet, hogy több költemény is született a Szekszárdi Titokzatos­hoz? Miért kellett ezeknek meg­semmisülniük vagy zárt dobozba kerülniük? Milyen versformában tragikomikus! Ilyen nincs! H.-né! Maga széttépte a félje négytalálatos lottószelvényét? Egy lottónégyest?! Igen! Nem tévedés. A szívéhez kap! Megértem! Én is azt tenném a he­lyében! Zokognak! Zokog a H. csa­lád! Oda a szerencse, hölgyeim és uraim! Ezt teszi az indulat. Úristen! Fekete nap lett ez! Talán jobb is, ha itt köszönünk el tőlük. Ettől a zokogó, szerencsétlen családtól. Műsoridőnk is lejárt, és ehhez a tragédiához már nem lehet mit hozzátenni. Köszönjük, hogy velünk tartottak. És ne felejtsék, jövő héten újabb perpatvar! Keszt­helyen mérjük fel, mire képes az esztelen düh hatvan négyzetméter panelban. Elárulhatom, hogy va­lami egészen különlegesre számí­tunk. Tartsanak velünk akkor is, mint eddig, oda, ahol minden nap a harag napja! születhettek ezek? Klasszikusban? Szabadversben? Slamköltésze­­tet megelőlegező laza strófákban? Megannyi kérdés, amelyekre - re­méljük - a pályázatunkra beérkező szövegek meggyőző választ fognak adni.) Első díj: 150 000 forint Második díj: 100 000 forint Harmadik díj: 50 000 forint Elismerő oklevéllel járó jutalom: 25 000 forint Beküldési határidő: 2019. jú­lius 15. Címünk: babitspalyazat@gmail. com vagy Előretolt Helyőrség, 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. A pályázat eredményét augusztus 31-i lapszámunkban közöljük. Babits Mihály születésnapján, november 26-án a legjobb versek a Petőfi Irodalmi Múzeum pódium­műsorában is elhangzanak. alvazat AZ ELŐRETOLT HELYŐRSÉG BABITS-VERSPÁLYÁZATA IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. június s#

Next

/
Oldalképek
Tartalom