Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-27 / 97. szám
7RTTT>rr. helyőrség 5 vers Pannonhalma felé Jedlik, Czuczor, Karner, Sárkány, Hidegheti. Öt legényedő ifjú szekerezett némán Pannonhalma felé. Szeptember elseje volt, ezernyolcszáztizenhét. Bronzot utánzó késő délután. Ők mégis sápadtan tűnődtek, soknevű érzések közt hánykolódva. Észre sem vették a kaptátokat az elhagyott lejtők és repcetáblák után. Nem érezték az égő avar szagát. Nem hallották a remeterigó pentatonját. Magukba mélyedten ültek, csak verejtékük lüktetett, és latolgatták, milyen is lesz az, mit maguknak is féltek elképzelni. Jedlik István a nagyszombati sekrestye melegére gondolt, a tömjén és az áldozati bor illatára, az első ministrálások emlékére. Meg arra, hogy békanyúzó bicskájával befaragta nevét a padba, amiért hatalmas nyaklevest kapott Dozlern Ödön igazgatótól. Amikor felnevetett, a többiek rémülten néztek rá, nem zavarodott-e meg a nagy Ismeretlentől. Az égig érő fák kupolái közti derengésben már egyre közelebbről látszott az apátság. Fent a nagy kapu előtt, a zúgó fák csöndjében még egyszer visszanéztek. Felsóhajtottak. Oldalt a Vértes vonulata kéklett. Északnak a síkságnak jól megművelt szántók, erdők, gyümölcsösök szegélyén tisztán kivehető volt Győr a sokasodó tornyaival. A cókmókos, előre görnyedő fiúk alakja hamar eltűnt a kolostori kert fenyőinek sötétjében. Már tudták, hogy az idő nem ugyanoda néz vissza, ahonnan indultak. Regula Az első nyolc nap szigorú szilencium. Minden új fiú mellé odarendeltek egy korábbi noviciust. Ő Szabó Dávid peijelt kapta, együtt forgatták a breviárium lapjait. Huszonkét ifjú ember verődött ott össze azokban a nyirkos szeptemberi napokban. A monostor labirintja sokszor kifogott rajtuk. Megtalálni a lépcsőket, folyosókat, megtalálni saját helyüket a körforgásban. Nyolc nap, mielőtt felölthetik a szerzetesi ruhát. Nyolc nap lelkigyakorlat; elmélkedni és imádkozni, feloldódni a Regula szellemében. Magas hivatalt láttak el mindannyian. Jedlik feladata volt felébreszteni társait; Czuczor a padokat törölte tükörsimára; Hidegheti az imára vagy az ebédre hívó csengettyűt kezelte. A szolgai munkák célja az alázatra nevelés volt. A tisztálkodó helységet purgatóriumnak nevezték, de ha Szentmártonból a víz nem érkezett időben, inkább volt maga á bűzös pokol. Szent Benedek törvénykönyve igazgatta napjaikat, reggeltől reggelig. A szavakhoz tartozó érzéseik megszakadtak. A világtól való elszakadást jelképezte az is, hogy az avatás napján új nevet kellett kapniuk. A Beöltözés napja Ki dönti el, mi marad belőlünk? Kié a súly, kié az oltalom?! Ami mondható: már elmúlt. A fegyelem fonalai voltaképpen egy vérző erezet hajszálgyökerei. Eljött ez a nap is. A Beöltözés napja. Nagy volt a tülekedés. Lent a főhajó hátsó részében tolongtak a szülők, a rokonság, akik látni akarták szerzetesnek induló fiaikat. Egy teljes évig csak innen láthatják őket. Ez a szabály. Meg kell szokni, hogy a noviciusi év alatt fiaik kapcsolata megszűnik a külvilággal. Adott jelre a kórusajtón át embermagasságban húzódó erkélyen vonultak be a templomba. A főoltár előtt félkörben álltak meg, mint huszonkét haldokló láng az ünnepi mécs alján. Kabátjuk vállukra vetve, kezük összekulcsolva. Szorongva hallgatták a főapát ékes szavait. Frater Aniane... exue veterem hominem et indue novum hominem. Jedlik Ányos odalépett a főpaphoz, aki nyakába tette a skapulárét, és határozott mozdulatokkal beöltöztette őt. A szertartás végén az új novicius lehajolva, kézcsókkal tett eleget az alázatosság első próbájának. Ezután a régebbi szerzetesek maguk közé engedték, körbeállták, bíztatták. Ráfért a bíztatás. A bencések családja magáévá fogadta őt, Fráter Aniánuszt. Ányos, Ányos, elég talányos, mondogatta némán. Tetszett neki ez a név, új neve. A szavakhoz tartozó érzései újra életre keltek. Óra et labora Szigorúan elkülönített részben laktak. Czuczorral került egy szobába. Ő is István volt a beavatás előtt, most már egyikük sem az. A keresztfolyosóból körülvett kvadratúrára nézett az ablakuk. A fiatal noviciusok ablakai nem kifelé néztek, a csodás dunántúli tájra, a messze kéklő hegyek, a síkságon fekvő zajos város, vagy a szemhatáron kanyargó Duna irányába, nem. Erre semmi szükség. Az akaratlan feltörő gondolatok és emlékek, az elvágyódás helyett a szerzetesi élet napi ritmusa. Kívülről fújni a Regulát, összekulcsolt kézzel, lehajtott fővel járni, sokat térdepelni. Megismerni a rend történetét, olvasni a latin-görög klasszikusokat. Mindezt szigorúan szabott napirend szerint. A hórák és vesperák imáit reggel, illetve délután kellett elmondani vagy elénekelni. És akkor még ott voltak az éjszakai órák imádságai, a matutinum és laudes. Esténként a szenior szobájában ültek. Félórás lelkiolvasmány, amit szerettek. Kellemes, lobogó gyertyafénynél, félig hunyt szemmel olvasták felváltva a nagy szentek tanításait. A rendalapító Szent Benedek útját újra meg újra felidézték, memorizálták. Miként Szímőn a házfalak, a dolgok itt is egybeértek. Ányos atya ígéretet kapott, hogy a noviciusi év letelte után természettudományt tanulhat a győri bencés gimnáziumban. Ekkoriban Győrött jogakadémia is működött; Deák Ferenc volt az egyik hallgatója. Többen közülük oda vágytak. A tudás megtart minket, ahogy fohász az eget, mondta Czuczor Gergelynek, akit az irodalom vonzott és a városi élet. Tanárnak készültek mind a ketten. A kolostori kert felől átható birsillatot sodort feléjük a későtavaszi szél. Remete-lak A bencés kolostor völgyében csörgedezik a Pándzsa-ér. Hármas hegyvonulat közepe ez: az egyik szélső emelkedés Pannonhalma, a másik Tényőhegy. Középütt, Taijánpuszta és Miklósmajor között mély völgy kanyarog, benne kicsi patak: ez a Pándzsa-ér. Itt rejtezik a Béla-kút, a legenda szerint még az első Árpádok idejéből való. És itt van, a kút közvetlen szomszédságában, egy elhagyott kőépítmény, az én kis Ermitázsom. Nincs olyan hó, hogy ki ne jönnék ide. Ez az én konokul ismétlődő zarándoklatom. Hűvös gyöngy minden cseppje, mikor itt vagyok. Két gyertya közt ében feszület vár. Csak az az idő enyém, ami megtisztít. Az alkony kimondja helyettem, amit gondolok. Szülőfalum, eltávozott, drága szüleim, a szímői takácsmestertől kapott vászontáska, az aranyász bögréje alján azóta is csillogó arany, Czuczor, amint táncolni tanít, de hiába, és az út, amely Istvántól Ányosig vezetett. Csak az az idő enyém, ami megtisztít. Ha innen elmegyek, nem hagyok egyebet, mint terveket. Már Győrben kísérleteztem az ásványvizek mesterséges előállításával. Nem hagy nyugodni az erős és állandó villamos áram termelésének ötlete. Egy ideje lokomobilról álmodom, és gőzmozgony tartja fogva fantáziám. Élenyek és illanyok az én igazi társaságom. És te, Uram, aki mindezt látod, érted, nem kételkedsz bennem, ahogy én kételkedem folyvást magamban. És nem kérdezed meg, mivégre ez a nagy akarás. Honnan veszem a merészséget? Lesz-e erőm bevégezni földi dolgomat? S elérek-e még sötétedés előtt hazáig?! 2019. április IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
