Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-02 / 52. szám

helyőrség 6 iroportre BERDE MÁRIA, A LELKIISMERETI EMBER Bonczidai Éva J^oílc <x n <x Kolozsvár, 1920. - Képzeljük el a nőt, aki versének sorait körömol­lóval vési be az elvesztett egyetem falaiba: „A kőtáblákat Mózes össze­törte, / Hanem azért a tízparancso­lat / Az igazak szívében megmaradt, / El onnan poklok lángja sem töröl­te. // S mi sírva nézzük eldőlt csar­nokunkat, / Vérkönnyet hullatunk a szent romon, / Jajongunk, hogy a szél a templomon / Zászlót idegen isteneknek ingat. // Törött kőtábla, ó, ember, ó, szent rom, / A vesztett szentély puszta foglalat, / Szívünk­ben áll a romladatlan templom. // S ott él az örök Egy Parancsolat, / A pokoltűznek víhatatlan csarnok, / Amit nem érnek el hiénakarmok.” Szemtanúk szerint az 1940-es évek­ben még jól látszottak Berde Mária sorai az épület falán. Ez a falra író kéz, mintha csak a „Mene, mene, te­kel, ufarszin”-jóslatot akarta volna felülírni. Ez a konokság és hit mun­kálhatott Berde Máriában akkor is, amikor kezdeményezte az Erdélyi Helikon megalakulását. A 130 éve született és 70 éve el­hunyt Berde Máriáról méltatlanul kevés szó esik. Édesapja Berde Sán­dor (1856-1894) háromszéki szár­mazású református lelkész volt, az enyedi kollégiumban tanult, majd teológiai tanulmányait a bécsi, a bázeli és a jénai egyetemeken foly­tatta. Indiába készült hittérítőnek, de új misszió talált rá: az 1883-ban alakult első erdélyi szórványköz­pont papja lett, a Szolnok-Doboka megyei Kackó és vidéke magyaljai körében szolgált felesége, a régi nagyenyedi értelmiségi családból származó Ónodi Weress Mária tá­mogatásával. Ez volt az a szellemi közeg, melyben a Berde testvérek nevelkedtek. Berde Mária többször is megem­lékezik szülei hivatástudatáról, ko­rán elhunyt édesapjáról verset írt 1925-ben: „Az én apám tudott jól franciául / S Bázelben németeknek prédikált. / De mikor elment Szol­­nok-Dobokába, / Román szótárt vett és grammatikát. / Öt éve nem volt ott a nyájban pásztor / És sok magyar feledte már szavát — / Kal­lódó lelkűkért apám a kátét / Ro­mánra fordította át. //...Mint gyer­mekek ülték körül apámat, / Bár harmincéves hogyha volt csupán, / És olvasott és magyarázott nékik / A Szentírásból az apám”. A Szór­ványgyermek voltam című, 1945- ben megjelent visszaemlékezésében pedig ezt jegyzi meg:,Áldott léptei­nek nyomán helyreállt templomok, iskolák, zengő orgonák, harangok, lelkek támadtak.” Berde Júlia Mária, gyermekkori becenevén Julmárt volt a nagyenye­di Bethlen Kollégium első lánytanu­lója. „Osztálytársai eleget szégyen­keztek, mert ez a vékonydongájú, szeplős lány sokkal többet tudott náluk. Komolyan tanult, készült az egyetemre” - írja róla Szentim­­rei Jenő a Városok, emberek című könyvében. Festővé lett nővére pe­dig így emlékszik rá: „Félrehúzódó, magányos gyermek volt. Első alko­tásait én fedeztem fel a padláson. Egy kis füzet volt iskolai papírból, kirajzolva a címlap és reáírva: »Ki szereti, elolvassa.« Hová lett? Ki tudna számot adni róla?... Egysze­rű leányokkal barátkozott. Az úri­lányok inkább lenézték ezt a kis, egyszerű leányt, akinek a barátsá­gáért később mit nem adtak volna.” Berde Mária ugyanis meghatározó személyisége lett a múlt század első fele erdélyi irodalmi életének. A női egyenjogúság küzdelmének felkent­je nem harcos szüfrazsettallűrökkel hívta fel magára a figyelmet, hanem a tudásával és tehetségével. A kolozsvári egyetem bölcsészka­rán magyar-német nyelv és iroda­lomból doktorált; a költő Baumberg Gabrielláról, Batsányi János felesé­géről írta a disszertációját, melynek anyagát Bécsben gyűjtötte. Mün­cheni tanulmányútja során súlyos tüdőbajt szerzett, melyet egy svájci szanatóriumban gyógyíttatott, de a betegség igy is kihatott az egész életére. Egy verseskötet és egy di­ákregény után írta meg a szanató­riumi tapasztalataiból az első érett regényét, a Haláltáncot, amely Tho­mas Mann hasonló problematikájú remekművével, a Varázsheggyel egyidőben jelent meg. 1924-ben ment feleségül Róth Jenő német irodalomszakos tanár­hoz, akiről így ír: „Az én R. betűm, melyet írói nevem előtt viselek, mint záróékkövét a gyűrűnek, leg­jobb énemet jelenti. Házasságunk óta férjem ugyanis legszigorúbb belső titkos műbírálómmá nőtte ki magát, kinek csodálatos gondja kíséri azóta minden legkisebb írá­saimat, verseimet, novelláimat és tanulmányaimat, de még irodalmi kérdésekben írt levelezésemet is. Mindenesetre kissé szokatlan, hogy valaki saját kritikusát bírja házas­társ gyanánt.” Berde Mária kezdettől bekap­csolódott az első világháború után kibontakozó irodalmi életbe, a Ke­mény Zsigmond Társaság újraindí­­tója és alelnöke lett, már 1917-től az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Szemle és a Zord Idő mun­katársa, a PEN Club alelnöke volt. Szépirodalmi alkotásai és cikkei a legtekintélyesebb erdélyi, budapes­ti és szlovákiai magyar lapokban jelentek meg. Legnagyobb hatású kezdeményezése az Erdélyi Helikon volt. ,Á vécsi Helikon gondolatá­nak Berde Mária volt a szülőanyja. Ezerkilencszázhuszonháromban, szeptember első napjaiban temp­lomszentelés volt Gernyeszegen. A templomszentelésre érkezőket Teleki Domokos látta vendégül s a templomi szertartás után az ő kas­télyában volt nagy ünnepély irodal­mi esttel... Az irodalmi est, melyen Berde volt a sláger, a gróf barokk termében folyt le... Amikor műsor végeztével a közönség már oszlado­­zóban volt, Berde odaállt az emel­vényre s azt mondta Teleki Domo­kosnak: — Itt kellene megcsinálni az erdélyi Helikont. A régről ismert kisfiú, akit Kemény Jánosnak hív­tak, Berde háta mögött állt. Hallotta a felhívást... Két évvel később, ezer­­kilencszázhuszonöt márciusában a marosvásárhelyi írók Szászrégen­­ben vendégszerepeitek... Kemény azt kérdezte, elég idősnek tartaná őt Berde ahhoz, hogy kézbevegye a Gernyeszegen felvetett Helikon ügyét? Pontosabb megállapodásra ezúttal sem jutottak, csak azt szö­gezték le, hogy Kemény báró meg­indítja a mozgalmat...” - olvasható Tabéry Géza Emlékkönyvében. 1929-ben Vallani és vállalni cím­mel vitaindító cikket közölt az Erdé- IwHelikonban, melyben az idősze­­íM társadalmi témák mellett állt ki a múltba menekülő történelmi regé­nyek akkori divatjával szemben. A cikk nyomán kialakult eszmecsere elmérgesedése és személyes okok miatt kiválik az Erdélyi Helikonból és az Erdélyi Szépmíves Céhből. Tabéry Gézával, Olosz Lajossal, Szombati-Szabó Istvánnal, Bárd Oszkárral és Moher Károllyal együtt 1933 tavaszán megalapítja az Erdéyi Magyar írói Rendet (EMÍR), mely 1937-ig működött. „Az erdélyi író... lelkiismereti ember... sem utánzói­vá, sem közönségévé nem válhatunk a sivár és küzdelmeinkhez semmi közzel nem bíró irodalomnak... Az EMÍR azért alakult meg, hogy ilyen művekre serkentsen, és hogy azokat a betűéhes koldusáig eljuttassa” - írta az egyik levelében. Vegyes fo­gadtatásban részesült a marosvécsi közegről is megemlékező Szentség­vivők című, könyve, melyet az EMÍR jelentetett meg. Később egyik alapítója és halálá­ig főszerkesztője volt a Dolgozó Nő című társadalmi-politikai és kultu­rális folyóiratnak, melyben rend­szeresen közölt novellákat és nyelv­művelő cikkeket. Szabó Magda Fáklya, csillag - Fő­hajtás Berde Máriának című írásá­ban így méltatja életművét: „az a prózaíró, akit Nyugaték vártak, az alkotó, aki (...) nem fél a tabutól, nem ismer se faji, se vallásbeli elő­ítéletet.” Berde Mária műveiben a női sors­­kérdéseket vizsgálja, mindben hangsúlyos a nők egyenjogúságáért való kiállás: egy leányanya történe­tét beszéli el A szent szégyen című regénye, az 1936-ban megjelent Tü­zes kemence pedig a kor képmuta­tásairól rántja le a leplet, a háborús nyomorral összefonódó morális vál­ság áldozatai mellett áll ki egy meg­tévedt asszony történetén keresztül. A reformkor szabadságeszményei­ért küzdők, köztük id. Szász Károly és ifi. Wesselényi Miklós példáját idézi meg a második világháború legsötétebb időszakában megjelent történelmi regénye, A hajnal embe­rei, melyért Baumgarten-díjjal és a Corvin-koszorúval tüntették ki. „A nagyszabású regény hősei tör­ténelmi alakok: az erdélyi reform­kor és a forradalom időszakának jelentős szereplői: Szász Károly nagyenyedi kollégiumi tanár, Wes­selényi Miklós, Bölöni Farkas Sán­dor, Kemény Zsigmond, Nicolae Bálcescu, Cesar Bolliac, Bem tábor­nok, s velük együtt az írónő ősei, a forradalomért lelkesedő enyediek. Megelevenedik a feudális elmara­dottsággal szembeszegülő forrada­lom, s a Habsburg elnyomás által fenyegetett forradalmi vívmányok védelmében indított szabadságharc egész korszaka, amelyben az írónő egymást kereső románok és ma­gyarok forradalmi összefogásának lehetőségeire figyelmezteti a fasiz­mus éveinek olvasóját” - méltatja Dávid Gyula A hajnal embereit. „Mária csak fekve dolgozott, fél vesével élt, hangja se volt, csak sut­togni tudott. Imádkozz, hogy még ezt a regényt befejezhessem... Azt hiszem, a Hajnal emberei-nek írta a folytatását. Nem sikerült befejez­nie...” — emlékezett rá barátnője, Kabdebó Erna. Berde Mária Ko­lozsvárt halt meg 1949. február 20- án, hatvanéves korában. Marosi Ildikó Kabdebó Ernával készült interjújában találjuk ezt a tömör jellemrajzot: „Mariban na­gyon kevés rossz volt, és mégis azt kell mondanom, kevesen szerették. Miért? Volt aki, mint Osvát, nem bírta a kálvinista puritánságát... Sokan tudását, műveltségét. Töké­letesen beszélt németül, franciául, románul... Irodalmi doktorátusa volt, de a doktori címet sohasem használta... Makacsul harcolt az igazáért vagy a vélt igazáért...” LAPSZAMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális újságíró Bánkövi Dorottya (1994) költő Berde Mária (1889-1949) író, költő, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Kántor Mihály (1974) szakíró Szabó Fanni (1999) költő Szebeni Zsuzsa (1970) színháztörténész Szilágyi-Nagy Ildikó (1978) író, szerkesztő Viola Szandra (1987) költő, író, kritikus Vöröskéry Dóra (1995) író Zalán Tibor (1954) Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, drámaíró IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. március

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom