Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-21 / 67. szám
2019. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Saláta Kornél csak a televízióban nézheti az Eb-selejtezőt Saláta Kornél (labdával) megfontolt, óvatos játékot vár a szlovák válogatottól a magyarok ellen Fotó: MW Amikor még kerettag volt, Saláta Kornél mindig azért szurkolt, hogy Szlovákiát és Magyarországot egy csoportba sorsolják, és most furcsán érzi magát, hogy csütörtökön csak nézheti a két csapat mérkőzését. Zombori András/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Habár a csütörtöki válogatott mérkőzés kapcsán beszélgetünk, kezdjük mégis a személyét érintő kérdéssel: mennyire súlyos a sérülése?- Nem fáj a térdem, nincs bedagadva, de vár még rám egy MR-vizsgálat, hogy biztosan kiderüljön, valóban nincs komolyabb probléma - felelte a Haladás 40-szeres szlovák válogatott védője, Saláta Kornél, akit szombaton, a Ferencváros ellen 2-0-ra elveszített mérkőzésen még gól nélküli állásnál cseréltek le a 66. percben. - Miután Varga Roland ráesett a lábamra, szerettem volna folytatni a játékot, végül azonban mégis cserét kértem, hogy megelőzzem a nagyobb bajt.- Szintúgy aktuális téma: a nagy vitát kiváltó első ferencvárosi gólról mi a véleménye?- A kispadon ülve egyértelműen az volt az érzésem, hogy les címén nem kellett volna megadni. Már csak azért sem, mert az idény kezdete előtt arról tájékoztattak bennünket a játékvezetők, hasonló játékhelyzetekben a lesállás a helyes ítélet és szabadrúgás következik kifelé. Sajnos kikaptunk, nehéz helyzetben vagyunk, de mindent megteszünk az élvonalban maradásért. Nem azt nézzük, ki lesz az ellenfelünk, megpróbáljuk valamennyi meccsünkön megszerezni a három pontot.- A Szlovákia-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőn is három pont lesz a tét: ott lesz a nagyszombati stadionban?- Nem, a televízóban nézem majd meg a mérkőzést. Nem tagadom, kicsit furcsán érzem magam, hiszen amíg válogatott voltam, mindig abban reménykedtem, hogy összesorsolják a két országot, ugyanis nagyon szerettem volna ezen a meccsen játszani. Amikor pedig ez megtörténik, már nem vagyok kerettag...- Majd mindenki azt mondja, az E csoportnak toronymagasan Horvátország a favoritja. Osztja ezt a véleményt?- A világbajnoki ezüstérmesről beszélünk, papíron nyilván Horvátországnak van a legnagyobb esélye az első hely megszerzésére. A második helyért alighanem Szlovákia, Magyarország és Wales küzd majd - a selejtezők rajtja előtt azt mondom, nagyjából egyenlő eséllyel.- Negyvenszer lépett pályára a szlovák válogatottban, ismeri a keret tagjait, beszélt esetleg valamelyik korábbi csapattársával a csütörtöki selejtezőről?- Több futballistával is tartom a kapcsolatot, nagyon jó viszonyban vagyok Martin Skrtellel, de ő éppúgy lemondta a válogatottságot, mint Tomas Hubocan és Adam Nemec. Valamennyien minőséget képviselnek, de közülük egyértelműen Martin volt a válogatottban a vezér, hihetetlenül jól irányította a védelmet, a csapatot.- Mit gondol, Szlovákia nekiugrik majd a magyar csapatnak?- Mivel ez lesz a két válogatottnak az első selejtezője, inkább óvatos, megfontolt futballt várok, nagy jelentősége lesz annak, hogy ki szerzi meg a vezetést, melyik fél használja majd ki a lehetőségeit.- Szlovák oldalon kik lehetnek a vezéregyéniségek?- Milan Skriniar nagyon jól teljesít az olasz bajnokságban az Interben, Juraj Kucka és Stanislav Lobotka is remek futballista, és biztosra veszem, Marek Hamsíkon sem látszik majd, hogy mostanában kevesebb mérkőzést játszott, de gól egyértelműen a Napoli korábbi klasszisától várható.- Miben bízhat a magyar válogatott?- Többek között abban, hogy Gulácsi Péter személyében remek kapusa van, de ki kell emelnem Willi Orbánt is, aki nem véletlenül csapatkapitány a Bundesligában. Utóbbi a Leipzigben és a válogatottban is jól teljesít, kimagasló a fejjátéka, és mert a szabad- és a szögletrúgások nagyön fontosak lesznek, azok kivitelezése és pontos befejezése igencsak sokat számíthat.- A csoport utolsó játéknapján, november 19-én Wales- Magyarország és Szlovákia- Azerbajdzsán meccset rendeznek. Elképzelhetőnek tartja, hogy csak akkor derül ki, a nagy esélyesnek mondott horvát mögött melyik válogatott végez másodikként?- A walesiek korábban azt mondták, óriási esélyük van másodikként továbblépni, én viszont azt gondolom, Szlovákiának és Magyarországnak semmivel sem gyengébb a csapata. Azt hiszem, mindhárom válogatottban kudarcként élnék meg, ha csak a csoport harmadik helyét tudnák megszerezni... Euroliga: az idén is a magyar város rendezi a női kosárlabda ünnepét A Final Four visszatér Sopronba Tavaly ezüstérmet szerzett a hazai szurkolók előtt a Sopron a legerősebb európai kupában Fotó: MTI KOSÁRLABDA Amikor tavaly április végén véget ért a női kosárlabda Euroliga négyes döntője, a soproniak okkal hihették, egyedülálló élményben volt részük. Már az is nagy bravúrnak számított, hogy a város csapata bejutott a legrangosabb európai sorozat Final Fourjába, az ott szerzett ezüstérem a hab volt a tortán, ráadásul Sopron adott otthont az eseménynek, mindez így együtt ritkán jön össze. És most ismét összejött... Muszáj megint használni a bravúr jelzőt, amikor a csapat teljesítményéről szólunk, hiszen fantasztikus februárt és márciust produkálva ismét beverekedte magát a kontinens négy legjobb együttese közé. A negyeddöntőben a francia Bourges volt az ellenfele, amely roppant magabiztosan jelezte a FIBA-nak még a párharc előtt, hogy szívesen lenne házigazdája a FF4-nak, aztán két meccsen kikapott a magyar bajnoktól, így esélye sem lehetett a rendezésre. A FIBA pedig tavaly ódákat zengett a soproni négyes döntőről, a rendezés színvonalát és a hangulatot is kifogástalannak, illetve csodálatosnak minősítve. A nemzetközi szövetség vezetői nem is titkolták, hogy Sopron komoly esélyekkel pályázhatna újra, és a feltételes módból tegnapra kijelentő lett: április 12-14-én ismét a magyar városban dől el, melyik csapat nyeri az idén meg az Euroligát. „Sopron már bizonyította, hogy remek házigazda, legyen szó a 2015-ös Európa-bajnokságról, különféle utánpótlástornákról vagy a tavalyi Euroliga Final Fourról - mondta Kamii Novak, a FIBA Európai ügyvezető igazgatója. - Örömmel térünk viszsza a 2019-es Final Fourra, amely Magyarország kormánya, a klub, a város és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége összefogásának köszönhetően várhatóan ugyanolyan jól megrendezett esemény lesz, mint a tavalyi.” Kamii Novak a rendezésről szóló szerződést Bodnár Péterrel, az MKOSZ főtitkárával írta alá. A szövetség elnöke, Szalay Ferenc ezt követően köszönetét mondott a kormánynak, amely komoly anyagi segítséget nyújt, a költségek állítólag mintegy egymillió euróra rúgnak, és ezt a város és a klub nem lenne képes előteremteni. „Nemcsak a Sopron Basket tért vissza a Final Fourba, hanem a Final Four is visszatér Sopronba - utalt a tavaly történtekre Török Zoltán, a klub ügyvezetője. - Számomra ez egyet jelent azzal, hogy nincs lehetetlen” - mondta, majd ő is megköszönte a kormány, Sopron városa és a szövetség segítségét. Hozzátette: mindez persze nem jöhetne létre, ha a csapat nem teljesít bravúrosan. A Final Fourban viszont még nagyobb bravúrra lesz szükség, hiszen az elődöntőben a magyar bajnok a világ legjobb csapatának tartott orosz Jekatyerinburggal találkozik, amely ellen tavaly a döntőt játszotta. A másik ágon a cseh ZVVZ USK Praha és az orosz Kurszk mérkőzik meg egymással április 12-én, a döntő és a harmadik helyért zajló mérkőzés 14-én lesz majd a soproni Novomatic Arénában. Pajor-Gyulai László JEGYZET Egy nemzet veletek Bódi Csaba jegyzet@mediaworks.hu Pirított máj krumplival? Ez biztos nem lesz. Knédli savanyú káposztával? Ez meg végképp! Ham, ham, ham, Hamsík viszont alighanem szerephez jut ma este. Szlovák menü vagy magyar tál? Maradjunk egyelőre semlegesek, de csak a kulináris élvezetek terén. Olasz étekként a pizza nem tűnik elhibázott döntésnek. Sörkorcsolyának sem rossz, bár az igazi hatásfokhoz előbb a nedű szükséges, csak utána a tészta. Ez ugye tiszta. Étel rendben, ital kipipálva (erre még visszatérünk), nemzeti színű mez felvéve, szotyi még letéve, csapat-összeállítások betéve. Na, jó, utóbbi nem igaz. Akad néhány lyukas poszt a fejekben, ám ez a kisebb gond, a nagyobb, hogy capitano Rossi is megküzdött azzal, melyik tizenegy játékos ne mondjon Nagyszombatban csütörtököt. Ám mire ez a kishitűség, barátaim! Győzni mentek a fiúk vagy nem?! Aki nem így van ezzel szűk kis körünkben, jobb, ha most feláll, és hazamegy! Senki nem mozdul a tévé elől. Ez alól a házigazda csak azért kivétel, hogy operatív programként aperitifről gondoskodjon. Az első rövid(ital) azokért a honfitársakért kerül be a foteldrukkerek szervezetébe, akik helyettük is odateszik magukat a most még jól érthetően kiejthető tmavai arénában. Hajrá, magyarok! Ez később menni fog, sőt, mindig. Elkapni a rajtot! Ez lebeg most mindenki szeme előtt. A vasárnap következő horvátokkal elég lesz péntektől foglalkozni, ezúttal kizárólag az a fontos, hogy jöjjön a vendégsiker. A gondolat persze továbbszáll. Egészen messze. Milyen jó lenne Eb-résztvevőként Budapesten meccset nézni! MUyen jó volna idehaza átélni valami hasonlót, mint négy éve a franciaországi kontinensviadal idején! Milyen jó is lenne, ha nem kellene egészen a selejtezősorozat végéig várni azzal, ott lehet-e a csapat a 2020-as Európa-bajnokságon! Itt álljunk meg a pillanatra! Felemeli mutatóujját a felkészült vendéglátó, majd emlékeztet a norvégok elleni pótselejtezős párharcra, az örömmámorra, vagyis arra, valójában mindegy, mikor és hogyan, csak legyünk itthon, ha már ez is Eb-otthon. A tószt után a másik kéz jut feladathoz. Újabb felemelő pillanat végén helyére kerül a soros finom főzet, és már jöhet is a Himnusz. Miután pedig mindannyian megbűnhődtük a múltat s jövendőt, a jelenben azt mormoljuk, noha a mieinknél nincs sem Sándor, sem József, sem Benedek, azért, fiúk, érezzétek és tudjátok: egy nemzet veletek. Részünkről akár fagyhat is, csak ott és most nyerjetek! Marek Hamsíkra építenek