Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-21 / 67. szám

Deontay Wilder májusban védheti meg vb-címét ÖKÖLVÍVÁS Májusban lép legközelebb kötelek közé Oeontay Wilder (képünkön), a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka, aki a szintén amerikai Dominic Breazeale ellen teszi kocká­ra az övét. A 41. profi mécs­esére készülő Wilder decem­ber elején a brit Tyson Fury­­val mérkőzött, és döntetlen­nel őrizte meg világbajno­ki címét. Ezzel ugyan elveszí­tette a hibátlan mérlegét (39 győzelem, 1 döntetlen), vi­szont megőrizte a veretlen­ségét a profik között. R. G. Polecsák Brigitta és Berta Balázs nyerte a versenyt TEKE A nőknél Polecsák Bri­gitta, a férfiaknál Berta Ba­lázs nyerte meg a Dombó­vári SSZSE által megrende­zett Március 15. Emlékver­senyt. Az Ivanich Antal utcai csarnokban helyi és környék­beli résztvevők mérték ösz­­sze tudásukat. A gyengébbik nem vetélkedésében Pole­csák Brigitta 268 fás teljesít­ménnyel zárt az élen, a má­sodik helyet Kis Gabriella, a harmadikat pedig Ábrahám Béláné szerezte meg. Berta Balázs 258 fával nyerte el az aranyérmet, a második hely Szabó Ferencé lett, míg a bronzmedáliát Récsei László érdemelte ki. R. G. Négy év után kiszáll a főszponzor, új utakon indulhat el a klub Aranyakkal szeretnének elbúcsúzni Szekszárdtól Két arannyal szeretne elbú­csúzni Túréi Ferenc és Szily György a Szekszárd AC-tól. Négy év után dr. Varga Jó­zsef úgy döntött, hogy nem támogatja a klubot, amely új utakra léphet a jövőben. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu ASZTAUTENISZ Januárban még csak pletykaszinten lehetett hallani róla, hogy az új szezon­tól nem támogatja a Szekszár­di Asztalitenisz Clubot dr. Var­ga lózsef, mostanra azonban - bár a hivatalos bejelentés még várat magára - egyre több jel mutatja, hogy véget ér a ping­pong sikerkorszaka. Az elsőszámú csapat játé­kosai közül már mindenki ta­lált magának új csapatot: Ma­darász Dóra Franciaország­ban, Bálint Bernadett Német­országban folytatja, Imre Lei­la az Érdért SE-ben játszik jö­vőre. A két légiós, a litván Ru­ta Paskauskiene és az ukrán Tetyana Bilenko szerződése is lejár júniusban, róluk azon­ban többet nem lehet tudni. Távozik a két szakvezető is: Szily György vezetőedző Pé­csett egy akadémiát fog ve­zetni, Túréi Ferenc klubmene­dzser pedig a híres Statisztika utánpótlásedzője lesz. Hogy a jövő mit hoz a szek­szárdi pingpongban, azt egye­lőre nem lehet tudni, a hírek arról szólnak, hogy Sáth Sán­dor veszi újra kézbe az irányí­tást - szurkolunk neki. Bálint Bernadett (balra) a németeknél, Madarász Dóra a franciáknál lesz légiós Fotó: Mártonfai D. Négy év alatt négy aranyat nyertek, de hat is lehet belőle A Varga-érában egyeduralko­dóvá vált a Szekszárd AC a ha­zai mezőnyben. Az előző há­rom szezonban egyaránt arany­érmet nyert a S2AC az Extrali­gában, s idén is jó esélyük van erre Madarász Dóráéknak. A Klubcsapatok Szuperligájá­ban minden éremből begyűjtöt­ték egyet: 2016-ban aranyat, 2017-ben ezüstöt, 2018-ban bronzot nyertek, s az ezüstjük már az idei kiírásban is biztos - de arany is lehet belőle. A kontinens legértékesebb so­rozatában, a Bajnokok Ligájá­ban egy bronzérem a mérleg, il­letve a megannyi emlékezetes meccs, mint a lengyel Tarnobr­­zeg elleni, amit ötszáz néző lá­tott a sportcsarnokban. „Valóban igazak az első csa­pat szétszéledéséről szóló hí­rek - erősítette meg lapunk érdeklődésére Türei Ferenc. - Dr. Varga József négy év tá­mogatás után a szezon végén kiszáll a pingpongból, nem fi­nanszírozza tovább a klub mű­ködését. Hálásak lehetünk ne­ki, hogy az elmúlt években ennyi pénzt áldozott az asz­taliteniszre, s neki köszönhe­tően ilyen sikerek részese le­hetett a SZAC” - fogalmazott a szakember. Türei Ferenc kihangsúlyoz­ta, hogy egyelőre még nem szeretne búcsúzkodni, arra ráérnek majd nyáron, amikor véget ér a szezon. Meg aztán két fronton is helyt kell még állnia a Szekszárd AC-nek. „A Klubcsapatok Szuper­ligájában bejutottunk a dön­tőbe, szeretnénk aranyérem­mel búcsúzni - folytatta Tü­rei Ferenc. - Nem lesz köny­­nyű dolgunk, hiszen a sokszo­ros győztes, bombaerős oszt­rák Linz AG Froschberggel ta­lálkozunk április 2-án idegen­ben és április 30-án itthon, de mindent meg fogunk ten­ni azért, hogy a miénk legyen a kupa. A hazai Extraligában pedig vár ránk a négyes dön­tő, ahol nem is lehet más a cé­lunk, mint az, hogy megvéd­­jük címünket!” - nyomatéko­sította Türei Ferenc. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A három NB lll-as csoportot tekintve a Szekszárdi UFC szerezte a legkevesebb találatot Fejes Péter azt várja, hogy átszakadjon a gát LABDARÚGÁSAhárom NB III-as osztályt tekintve a Közép cso­portban szereplő Szekszárdi UFC mutatója a legrosszabb - ami a szerzett gólokat ille­ti. Fejes Péter Iváncsán (1-3) szerzett találata mindössze az idény tizedik UFC-gólja volt, s az első amit 2019-ben szek­szárdi játékos szerzett. A nyitányon, Dunaújváros­ban 0-0-val kezdett Kvanduk János együttese, amely a Gro­­sics Akadémiával ugyan 1-1- et játszott, de a szegediek elle­ni meccsen egy öngól jelentet­te az egy pontot az UFC-nek. A házi gólkirály, Fejes Pé­ter az elmúlt szezonban tizen­öt gólt lőtt, most négynél tart - ez meglátszik csapata teljesít­ményén. A télen igazolt tehet­ség, a Soroksár által is tesztelt 20 éves Tóth Tamás pedig még nem vette fel az NB III ritmu­sát. Hiába lőtt a megye kettes Mórágyi SE színeiben három szezon alatt 124 gólt, ez azért más kávéház... „Az utóbbi meccseken meg­voltak a helyzeteink, de nem használtuk ki azokat - bosz­­szankodott a sokáig meden­cesérüléssel bajlódó Fejes Pé­ter, aki tizenegyesből talált be Iváncsán. - Sok fiatal játszik a csapatunkban, akiknek még be kell épülniük. Iváncsán is Fejes Péter (fehérben) góljaira nagy szükség lenne Fotó: M. K, Kellenek a gólok HUSZONHAT góllal van elma­radva tavalyi teljesítményé­től a Szekszárdi UFC, amely a 2017/2018-as idényben 36 találattal fejezte be a sze­zont, két évvel korábban pe­dig 38-ig jutott a megyeszék­hely alakulata. Fejes tavaly 15, két éve 18 góllal lett csa­pata legeredményesebbje. Az utóbbi évek mélypontja a 2015/2016-os idény volt, amikor 26-ig jutott az UFC, s csak az utolsó fordulóban tudta bebiztosítani bennma­radását az NB lll-ban. legalább féltucat helyzetünk volt, egyszer a kapusra vittük a labdát, de kimaradtak a zic­cerek. Szombaton a SZEOL-t fogadjuk, azt nem mondom, hogy ellenük kezdjük el a fel­zárkózást, de jó lenne biztató eredményt elérni, ami lendü­letet adna a folytatáshoz. Sze­rintem a középmezőnyben a helyünk, csak szakadjon át végre a gát!” - mondta. A válogatott horvátok elle­ni, vasárnapi Európa-bajno­­ki selejtező miatt a 20. fordu­ló meccseit, így a Szekszárd- SZEOL-t is a megszokottól el­térően nem vasárnap, hanem szombaton rendezik. R. G. I * HIRDETÉS " A jövő az okosvárosoké - halljuk évek óta, de az igazi áttörésről kevés szó esik - miközben szívesen ■f intéznénk mindent kényelmesen otthonról. Nagyon várjuk, hogy végre bankkártyával, mobillal tudjunk ff fizetni, ha buszra széliünk, s az sem utolsó elvárás, hogy lakókörnyezetünket is bizonyos fokig igényeinkre és arculatunkra formálhassuk. Hol tartunk és milyen irányba haladunk? Kiknek hogyan kell együttműködniük a hosszú távú célok megvalósításának érdekében? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Világgazdaság konferenciáján. További részletek: rendezvenyek.vg.hu oldalon Támogatóink: reln^ émász

Next

/
Oldalképek
Tartalom