Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-02 / 52. szám

2019. MÁRCIUS 2., SZOMBAT • XXX. ÉVFOLYA&I, 52. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Fel kell állni a kudarcból A Magyar Kupából a Puskás Akadémiával szembeni kie­sés után a bajnokságban javíthat a Paksi FC, amely a Mezőkövesd vendé­ge lesz az OTP Bank Ligában. ► 14 Kármentesítik a vízbázist KÖRNYEZETVÉDELEM A volt szekszár­di v ízbázis területén 1993-ban tár­ták fel az ipari eredetű diklóreti­­lén-szennyezést, ami miatt a négy kúttelepet lezárták. Most, több mint negyed évszázad után rendeződhet az úgynevezett lőtéri vízbázis kár­­mentesítésének ügye. ► 2 Kocsis István Nagy csatában legyőzte a ZTE NKK csapatát, így bejutott a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjébe az Atomerőmű KSC Szek­­szárd csapata. Djokics Zseljko együttese azzal a Sopron Baskettel mérkőzik a ma esti fináléban, amelyet tavaly saját csarnokában vert meg 66-64-re az MK-ban. A szekszárdi együttes gyengén kezdett a zalaiak elleni elődöntőben, de a folytatásra nagyon össze­kapták magukat Studer Ágnesék (elöl, középen), és végül biztosan kerültek be a döntőbe. Fotó: Koncz György ► 16 Ismét drágult a termőföld Bálinték az új bajnokok női párosban Jó üzlet a gomba és a csiga Politikai leszámolás az MSZP-ben További kepek és értékelés: TEOL.hu Jünéirszéfek Temesi Kitti Bölcske Virág Vanessza Gréta Pörböly Tudjon meg többet a hölgyekről a 3. oldalon Komoly fideszes győzelem EURÓPA PARLAMENT A válasz­tási részvételüket biztos­ra ígérők 54 százaléka a Fi­­desz-KDNP pártszövetségre szavazna, ezzel a Fidesz len­ne az Európai Néppárt leg­sikeresebb pártja egy most vasárnapi EP-választáson - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, ötezer fő meg­kérdezésével készült repre­zentatív közvélemény-kuta­tásából. ► 8 Töretlen a gazdasági növekedés öt évet kapott ÍTÉLET Öt évi börtönbüntetésre, öt év közügyektől eltiltásra ítélte folyta­tólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt a Pécsi ítélőtábla pénteken dr. Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos­művek Zrt. volt vezetőjét, aki koráb­ban a Paksi Atomerőmű vezérigaz­gatójaként is tevékenykedett. ► 4 Jó reggelt! T egnap hivatalosan is véget ért a tél és megkezdődött a ta­vasz. Ezt a naptáron kívül on­nan is lehet tudni, hogy sorra old­ják fel a látogatási tilalmat a kórhá­zak. Azaz csökken az influenzások száma, lecsengőben van a járvány. Ám aki azt hiszi, hogy ezzel vége szakad a tüsszögésnek, orrfolyás­nak, annak nincs allergiás ismerő­se. Tegnap ugyanis arra hívta fel a figyelmet a tiszti főorvos, hogy meg­kezdődött a pollenszezon. Jelenleg a kora tavasszal virágzó fák, főként az éger és a mogyoró, valamint a ciprus- és tiszafafélék szórják a pol­lent. Ez jó hír a zsebkendőgyárosok­nak, hiszen nekik nem az a lényeg, hogy mitől, hanem csak az, hogy csöpögjön az az orr. TN MEZŐGAZDASÁG Jelentősen, átlagosan 12 százalékkal nőtt 2017-hez képest tavaly a termőföld ára - közölte ösz­­szegzésében az Agrotax Kft. Tavaly egy hektár országos átlagára 1,437 millió forint volt. ► 7 ASZTALITENISZ A szekszár­di Bálint Bernadett és Im­re Leila nyerte meg a női pá­rosok versenyét az országos bajnokságon. A döntőben a Hartbrich Leonie-Fehér Or­solya (Weinheim, DVTK)-du­­ót verték meg 3:l-re. R. G. KERESETKIEGÉSZÍTÉS Nem csak kellemes elfoglaltság az erdők, mezők bebarango­lása, pénzt is lehet vele ke­resni. 2016 óta a hobbigyűj­tők egyszerű adószabályok alapján értékesíthetik vadon szedett portékájukat. > 7 POLITIKA Kizárhatják Mester­­házy Attilát az MSZP-ből. A párt volt elnökét március 5-én hallgatja meg a fegyelmi bi­zottság. Az eljárás csak a kez­dete egy régebb óta húzódó belső feszültség felszínre tö­résének - írta az index. ► 8 GDP Jelentősen, 5,1 százalék­kal nőtt a bruttó hazai termék az előző év azonos időszaká­hoz mérve a tavalyi negyedik negyedévben - közölte a Köz­ponti Statisztikai Hivatal. Ez 1 százalékponttal nagyobb a korábbi becslésnél. ► 7 Jutalmat kaptak a sofőrök SZEKSZARD Kitüntetési ünnepséget tartott pénteken a DDKK régiós közlekedési cég a Fritz Borházban. A 2018-ban kiemelkedő teljesítményt nyújtó, balesetmentesen közlekedő buszvezetőket díjazták, valamint az újabb törzsgárda fokozatot elért munkavállalókat jutalmazták. Az elmúlt évet röviden Molnár Gábor, a Tolna megyei szolgáltatási központ vezetője értékelte, és szólt az idei év várható történéseiről is. Fotó: Mártonfai Dénes ► 3 Átadták a piacot DUNAFÖLDVÁR A XXI. századi igényeknek megfelelő, korszerű piaca lett Dunaföldvárnak. Az átadó ünnepséget pénteken tartották. Képünkön Kiszli László, a kivitelező Soltút Kft. ügyvezető­je, dr. Süveges Árpádné alpolgármester, Süli János miniszter és Horváth Zsolt polgármester. Képgaléria: Teol.hu Fotó: M. K. ► 6 19052 7 7 0 36 5 6 3 3 0 S "7 SZE R K ÉSZTŐS ÉG: E-mail: szerkesztoseg@toinainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Budavári Kata 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP 10 13 Sok lesz ma felettünk a felhő, kisebb eső bárhol ki­alakulhat, de jelentős csapadékra nem kell számí­tani. A szél élénk, időnként erős lesz. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Lujza és Henriett nevű olvasóinknak! A KSC megvédheti a címét az MK-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom