Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-27 / 49. szám
4, MEGYEI KÖRKÉP 2019. FEBRUÁR 27., SZERDA HÍREK Rózsatöveket kaptak ajándékba 1EÍM Egy felajánlás révén térítésmentesen vehetett át a tolnanémedi önkormányzat száz darab rózsatövet. Ezek között fehér, sárga, vörös színű található. A falu központjában ültetik el őket, ahol eddig liliom és szezonális apró virágok voltak. B. M. Julien király is riszálta A Német Nemzetiségi Egyesület farsangját tartották szombaton a helyi művelődési ház nagytermében. A gyerekeket mesejátékkal fogadták. A legnagyobb szenzáció a legalább kétméteres Julien király megjelenése volt a Madagaszkár című meséből. Az amerikai animációs film karaktere a gyerekek kedvence, a „Riszálom úgyis, úgyis” című dala pedig az évek során kultikussá vált. Az eseményen hatvanan vettek részt. B. M. Szakemberek találkoztak Téli szakember találkozóját tartotta nemrégiben az Agro-Bölcske Zrt. a Limagrain, a BASF és az FMC-Agro Hungary Kft.-vel közösen. A vendégeket dr. Sűrű János, az Agro-Bölcske ügyvezetője köszöntötte, és ismertette a mezőgazdasági aktualitásokat. Ezt követően a megjelent cégek képviselői, Szabó Tamás, Maros Péter és Domokos Lajos tartottak előadást. H. E. Endrei Judit volt a vendég Anno az én tévém című könyvét mutatta be nemrég Endrei Judit (képünkön) a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban. A szerzővel Weller P. Hanna beszélgetett a televíziózás „aranykoráról”, élményeiről, tapasztalatairól, a magyar televíziózás alakulásáról. H. E. Zsenge kora ellenére lopott vonaton, utcán és a mamájától is a vádlott, ráadásul ok nélkül megtámadott egy általános iskolás fiút. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Kifosztás, négyrendbeli közokirattal visszaélés, kétrendbeli lopás, jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás kísérlete és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette. Összesen kilenc bűncselekmény miatt emeltek vádat egy tizennégy éves szekszárdi fiatalember ellen, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A fiú rossz családi körülményei miatt 2011 óta gyermekotthonban él, ahonnan rendszeresen megszökik. A vádlott tavaly március 22-én délután a gyermekotthonban egy másik fiú szobájában az íróasztalról elvette a diákigazolványát, a kilencven százalékos utazási kedvezményre jogosító kártyáját, utóbbit aztán többször használta is. Ugyancsak tavaly április 7-én késő este a vádlott vonattal Szekszárdól Decsre utazott. Leszállás előtt észrevett egy alvó nőt. Annak ellenére, hogy a nő keze a kézitáskáján nyugodott, amint a vonat megállt, a vádlott megragadta a táskát, gyorsan leszállt a vonatról és elszaladt. A táskában pénztárca, készpénz, bankkártya, igazolványok, mobiltelefon, ékszer, napszemüveg, parfüm és más személyes tárgyak voltak. A bűncselekmény elkövetésével a vádlott több, mint százezer forint kárt okozott a sértettnek. Az ellopott tárgyak közül volt, amit eldobott, néhányat felgyújtott. A készpénzt élelmiszerre költötte, a bankkártyával pedig megkísérelt pénzt felvenni, de ez nem sikerült. Május 10-én kora délután öt fiú az egyik szekszárdi általános iskola udvarán tartózkodott, amikor a kerítésen kívül sétált mellettük a vádlott és egy baráfja. Megálltak és beszélgetésbe elegyedtek az udvaron lévő tanulókkal, majd vita alakult ki közöttük. Ennek hevében a vádlott a kerítést átugorva bejutott az udvarra, az egyik fiút a nyakánál megragadta, a földre lökte, majd visszamászott az utcára, és a barátjával együtt eltűntek. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Május 13-án kora délután a vádlott ugyancsak a barátjával volt, amikor az utcán találkoztak barátjának egyik ismerősével. A férfi kezében egy műanyag szatyor volt, amelybe a fiú belelátott, így észrevette, hogy pénztárca is van benne. Egy hirtelen mozdulattal kitépte a sértett kezéből a szatyrot, és elszaladt vele. A szatyorban igazolványok, pénztárca, készpénz, bankkártya, mobiltelefon és bérlet volt. Ezek közül a vádlott még menekülés közben kivette a pénzt és a telefont, a többi holmit pedig egy szemetesbe dobta. A készpénz nagyobb részét élelmiszerre és cigarettára költötte. A telefont a későbbiekben a nyomozó hatóság lefoglalta tőle. A lopással okozott kár meghaladta az ötvenezer forintot, amely részben megtérült. Két nappal később, piájus 15-én délután a vádlott és unokaöccse meglátogatták Decsen élő nagymamájukat, majd a házból mindannyian elmentek. A vádlott, mielőtt a nagyanyja hazaérkezett volna, bemászott az ablakon és ellopta a mamája mobiltelefonját a töltővel együtt. Ezt a készüléket is lefoglalták, így a kár megtérült. A fiatalkorú vádlottal szemben az ügyészség javítóintézeti nevelés elrendelését szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál annak megállapításával, hogy a javítóintézeti nevelés felének letöltése után ideiglenesen elbocsátható. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Melléképület teteje is égett hétvégén TOLNA MEGYE Több tűzesethez is riasztották megyénk tűzoltóit hétvégén. Boros Brigitta, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, a simontornyai önkéntesek avatkoztak be Ozorán szombaton, ahol mintegy ezer négyzetméteren kapott lángra az aljnövényzet. Hidason háztartási hulladékot égettek szabálytalanul, a tüzet a bonyhádi tűzoltók fékezték meg. A kéményben lerakodott korom égett egy fürgedi családi házban szombaton késő délután. Az égést a lakók megszüntették a tűzoltók kiérkezése előtt. A kéményseprő kitisztította a kéményt, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A tamási önkormányzati tűzoltókat Iregszemcsére riasztották szombaton éjjel, ahol vágástéri hulladék és szemét égett. Az oltásban egy erőgép is a tűzoltók segítségére volt. Szekszárdon, a Sárköz utcában egy melléképület tetőszerkezete égett teljes terjedelmében vasárnap hajnalban. A lángokat a város hivatásos tűzoltói fékezték meg öt vízsugárral. A tűz a lakóépületre nem terjedt át. H. E. A nehéz teherautókat és a buszokat ellenőrizték Fotó: TMRFK A vezetési és a pihenőidőt ellenőrizték Javítóintézeti'nevelést Szorgalmaz az ügyészség büntetésként Dr. Vizi Márta adott elő a népfőiskolán A negyvennégy százalékos pálinka a divat A bor most tabu volt KÖLí&D Dr. Gere Lászlóné dr. Vizi Márta régész, főmuzeológus előadását hallották a kölesdi népfőiskolások Szekszárd középkori története a legújabb kutatások tükrében címmel. A közéleti.hu beszámolója szerint Csikné Bányai Mária évfolyamfelelős köszöntője után a Népfőiskola hetedik előadója köiesdi kötődéséről beszélt, majd bemutatta dr. Gere László fotósorozatát. Felhívta a hallgatóság figyelmét a Szekszárd, ahol élünk című olvasókönyvre is. Elmondta, hogy Szekszárd történetéről pontosabb képet kaptak az utóbbi években, de az előadó szólt a korábbi felfedezésekről is. A Vármegyeháza felújítása révén sok érdekes adat került elő a „Megyeház előtti” időszakból. El-, kezdték a Bencés apátság történetének kutatását, ekkor került reflektorfénybe a szekszárdi vár. A felújítás során lehetőség volt műszaki kutatási módszereket alkalmazni. Szintén sok adalékkal szolgált a Béla király tér több hónapig tartó rekonstrukciója. Elhangzott, hogy középkori emlékekre épült az új város, és hogy a kutatókra még sok munka vár. B. K. GYŐNK Farsanggal egybekötött pálinkakóstolón vett részt szombat este a Német Nemzetiség Egyesület nem sokkal a gyerekfarsang után a Művelődési Ház nagytermében. Voltak „disznóságok” és fánk is. A bor tabu volt, kizárólag pálinkát ittak Galántai János Jakab jóvoltából. Megismerkedtek a pálinkafőzés rejtelmeivel, a kóstolási szokásokkal, és tizennégyfajta pálinkával. Kiderült, hogy az 52 százalékos alkoholtartalmú helyett a 40-44 százalékos a divat. Az esten Udvarhelyi Boglárka és Poblényi Péter énekművészek adtak zenés műsort. B. M. Tizennégyfajta pálinkát kóstolhattak meg Beküldött fotó TOLNA MEGYE Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának éves ellenőrzési terve alapján hajtotta végre a rendőrség Tolna megyében is a TISPOL Truck & Bus elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzést 2019. február 18-24. között. A közúti ellenőrzés ezúttal a nehéz tehergépkocsik és az autóbuszok ellenőrzésére irányult, melynek során elsősorban a vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását és a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálták. A Tolna megyei rendőrök az ellenőrzéseket társhatóságok bevonásával hajtották végre. A megye útjain a rendőrök az európai kampány ideje alatt 47 tehergépkocsit, illetve autóbuszt vizsgáltak, ennek során 17 esetben találtak valamilyen szabályszegést. TN Bármit ellopott, táskát, szatyrot, ha úgy vélte, hogy érték van benne Illusztráció: Shutetrstock Saját mamájától is looott a fiatalember