Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-05 / 4. szám
helyorseg 7 m ssrn Szőcs Géza rovata A PÉNZVÁLTÓKRÓL ES A VILÁGEGYETEMRŐL- Te világot látott ember vagy; meg tudod-e mondani, mi a franc történik az univerzumban? Hogy mi ez az egész izé? - szólított meg P. Dezső. Dezsőt tizenhét éves korában kicsapták városunk egyik legősibb iskolájából, mert összeszólalkozott az osztályfőnöknőjével, akinek a vita hevében a teljes osztályplénum előtt feltette a kérdést: vajon nincs esetleg a tanárnőnek péniszirigysége?- Tudod, Dezső - válaszoltam- nemrégiben egy fotót szerettem volna felnagyítani.- Hallatlan. Mesélnél az esetről? Nagyon izgatott vagyok.- Az eset a müncheni pályaudvaron történt, a fénymásoló butikjában. Akkor szálltam le a vonatról. Nem volt nálam német márka, de a fénymásoló, egy szíriai fickó egyben pénzváltó is volt szerencsére. Most hagyjuk a vicceket a fénymásolt bankókról... Nekem schillinget kellett átváltanom, aminek a kurzusa hét az egyhez.- Hét márka egy schilling?- Fordítva van, úgy tudd meg, hogy egy német márka az hét osztrák schilling. De folytatom.- Folytasd.- Nem kell jóváhagynod, anélkül is tudom folytatni.- Akkor nem hagyom jóvá.- Látom, kötekedsz... érdekel, mi van az univerzummal?- De mi van a márkával?- Át kellett váltanom a schillinget márkára, hogy ki tudjam fizetni a nagyítást.- Hét az egyhez.- Nagyjából igen, de mindig van egy kis plusz vagy mínusz.- Hát persze. Az a pénzváltó saját haszna.- Felnagyítottam a fotót és átváltottam a pénzt, egy ezerschillinges bankjegyet. Nagyjából száznegyvenkét vagy három márkát kaptam érte.- Izgalmas.- És akkor az a gondolatom támadt, hogy mi lenne, ha most viszszakicsinyíteném a felnagyított fotót az eredeti méretre.- Hát mi lenne...- És vissza is kicsinyíttettem, majdnem olyan lett, mint az eredeti, de nem egészen. És ezt akkor megint felnagyítottam.- S a fotó megint veszített a kontúrjaiból s a részleteiből.- És közben valamilyen kíváncsiságból a márkát is visszaváltottam schillingre. Talán az érdekelt, hogy mennyit van képe levenni a pénzváltónak, hiszen alig két perce váltottuk át ugyanezt az összeget...- Igaz, hogy másik irányban.-Úgy is föl lehetett volna fogni, hogy semmi nem történt. Valójában azt kellett volna visszakapnom, amit eredetileg odaadtam, az ezerschillingest.- De nem annyit kaptál, hanem csak...- Kilencszáznyolcvan körül. Mínusz a nagyítások ára.- Amire te?- Megdühödtem és újra lekicsinyítettem a képet.- És újra átváltottad a pénzt.- Persze.- És mit szólt ehhez az arab?- Halálosan élvezte. Életében nem volt még ilyen kuncsaftja.- Hány meneten keresztül folytattad?- Amíg el nem fogyott a pénz. Addigra a fotóból sem maradt semmi, a végén már csak az ürességet nagyítottam meg kicsinyítettem.-És?- És azon gondolkodtam, hova lett a kép és hova folyt el a pénz.- És mi köze ennek az univerzumhoz?- Hát ez történik vele is, nem? Ezért köszöntem el az arabtól is azzal, hogy ne vigyorogjon, Allah is ugyanezt csinálja.-Mit?- Hát a Teremtő is ugyanezt játszsza. Folyvást nagyítja vagy kicsinyíti a valóságot. Az egész világegyetemet.- Vagy az is lehet, hogy folyton konvertálja a világot egy másik fizetőeszközbe, jelentős árfolyamveszteséggel.- S a vége az lesz, hogy az egész el fog tűnni s nem lehet tudni hogy hova. * S hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azóta már nincsen márka, és a schillingnek is nyoma veszett. Csak én őrzök belőle egy bankót, emlékbe. onvvaianio MERT A HAGYMÁT A HÉJÁVAL KELL KEZDENI Szente Anita Mi lenne, ha úgy olvasnánk Molnár Vilmos Csodák ideje című könyvét, mintha hagymát hántolnánk? Kezdjük mindjárt a héjával, mint ahogyan a Hagyma, avagy amikor nagyanyám varázslatra vetemedett című novellában is történik. Átloholhatnánk a lapokon, vagy kapkodva kettévághatnánk a hagymát, de lehet, hogy csípné a szemünk, vagy nem hinnénk el egyetlen sorát sem. „Inkább óvatosan lefejtve külső vékony héját, magunk elé tesszük kitakart pőre testét. Miután darabig legeltettük szemünket lágyan ívelő vonalain, öklünkkel odasújtunk a közepére. Ha ügyesek voltunk ép és szép rétegekre esik szét, s körkörösen kibomolva feltárul a múlt.” (Hagyma, avagy amikor nagyanyám varázslatra vetemedett) • Nem megszokott, hogy a legegyszerűbb eseményekben keresgéljünk misztikumot, a hétköznapjaimról leginkább azt mondhatnám el, hogy várok a csodára, amiről igazából azt sem tudom, hogy mit jelent. Nem tartom kizártnak, hogy megtörténik valami rendkívüli dolog ez idő alatt, amit persze nem veszek észre, mert várakozom, tárt karokkal, de annyira, hogy felemelt kezemet hozzászorítom a fülemhez és eltakarom a szemem, mert én így szoktam meg, és ebben a könyvben is még sokan mások ehhez alkalmazkodtak - kivéve a nagymamát, aki életet során már megtapasztalta, hogy nem kell félni a változatos fűszerektől. Ez lenne a megoldás? Akkor miért csak a novellafüzér végén olvashatunk erről? Mert a hagymát a héjával kell kezdeni, majd türelmesen hántolni a legfinomabb falatokig. Mindez várakozással tölt el, és metaforája lehet akár az állomásokon eltöltött időnek is - a könyvben ez gyakran visszatérő motívum. így várakozunk együtt a szereplőkkel, akik utasokká szeretnének válni. Ezeknek az embereknek nem titkolt a tökéletlenségük, hiszen gyűlölködők, irigyek, számítók, néha csúnyák, bambák, mégis megtörténhet velük a csoda, az a csoda, amelyik nem a transzcendensben kereshető, hanem a hétköznapokban. A kötet borítóján sivatagot is láthatunk. Mit takarhat, miért kaphatott kiemelkedő szerepet? A 43. oldalon „szomjat oltó sivatag”-ot említ. Meghökkentő társítás ez, vajon utalhat-e arra is, hogy annyira vágyunk a másra, az újra, hogy bármit feladnánk érte? Ha van vizünk, minek a homok? Sárból házat is lehet építeni. De mielőtt nagyon elkalandoznánk, mi lenne, ha legalább a kötet olvasása alatt (miközben persze pucoljuk a hagymát és felkészülünk a gondos hántolására) megpróbálnánk ízlelgetni is a sorokat? Fontos a történet is, kíváncsivá tesz, hogy mi történik Immaculata nővérrel, vagy hogy Csicsóban mikor érkezik a vonat, esetleg mi lesz a furcsa alakú tökkel, de mi lenne, ha befogadnánk a humort is, a furfangos szójátékokat, a nyelvi bravúrokat? Lesz, amit nem értünk, például önök tudják, hogy ki a „fuzsitus” ember? Hát „az, aki szeplet”, mint az mindenki számára megtudható a Titkos történet című novellából. Szóval ne legyünk fuzsitusak, haladjunk rétegenként. A Csodák ideje öt könyvből válogat: Levél Szingapúrból, Az értelmetlen csoda, Az olvasó fizetéséről, Az ördög megint Csíkban és A legfelső stáció. A szerkesztés Nagy Koppány Zsolt munkája, a borító Szentes Zágoné. Kiváló, furfangos összeállítás négy ciklusban. Ami a négy fejezetet tökéletesen összekapcsolja, az a játék - a folyamatosan megújuló, friss, szabad játék: „Grzés bosszúsan összegyűrte és szemetesbe dobta a füzetlapot, amire a csoda mérete volt felírva. Ha az ágy makacskodik, és truccol vele, hát nehogy azt higgye, hogy ő majd ajnározni fogja. Egy hitvány kis csodapótlékot. Ha az ágy semmibe veszi őt, majd ő is hidegen átnéz fölötte. Ezt úgyis könnyű megtennie, jóval magasabb, mint az ágya. Nincsenek egy szinten, akárhogy is. Nem is gondol többet rá. A csoda vigye el!” (Az értelmetlen csoda) A kötetet körkörösnek érzem, miközben értékeink megbecsülésének hiányáról tart tükröt. Mert nem mindegy, hogy jövő időben gondolkodunk-e a csodák idejéről, vagy a J iolnár Vilmos Csodák ideje jelenben. Úgy vélem, a kötet címe - Csodák ideje - segíti az olvasót, hogy önmaga dönthesse el, neki mindez mikor aktuális. Dönthetünk úgy is, hogy szigorú ok-okozati összefüggéseket keresve olvassuk a könyvet, de azzal talán pont a frappáns megoldások kerülnék el figyelmünket. Egy kontybán elhelyezett csergőóra is képes életet menteni, ha értékként tekintünk rá, és hagyjuk túlmutatni funkcióján, mint ahogyan a Történet Bolond Lináról és a Vörös Hadseregről, a tökéletes kontyról meg a nagyanyámról című novellában. így körvonalazódnak értékké a hagymakarikák, és kerülnek falvédőre a fontos mondatok: „Ha válogatsz az ételbe, repül a tál a fejedbe.” (A falvédőn) Molnár Vilmos: Csodák ideje. Előretolt Helyőrség Kiadó, Budapest, 2018. 2019. január IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
