Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-05 / 4. szám
2 helyőrség tarca FÜSTÖLT HERING ES CIGANYMEGGY Haklik Norbert Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem minden utazásból megmarad egy-egy emblematikus pillanat: egy jelenet, amely oly erősen beleég az emlékezetembe, hogy aztán az adott úti célhoz kapcsolódó élmények esszenciájaként válik útjelzővé belső térképemen. Utazni ugyanis úgy az igazi, ha a fizikai világban való barangolás mellé odaszegődik egy másik: a belső utazás is, amely időnként meglepő bravúrokra képes. Ezen a nyáron például úgy jártam Bornholmon, hogy közben hazaértem. Hol van az a Bornholm, és minek mentem oda, kérdezhetné az olvasó. Az első válasz: fenn északon, a Balti-tenger keleti felén található ez a budapestnyi területű, kisvárosnyi népességű sziget, amely, bár Dániához tartozik, Svédországhoz és Lengyelországhoz van a legközelebb. A második kérdésre pedig az a felelet: nyaralni. Igen, a hűvösre. Meglepő? Valóban? Nem inkább az érthetetlen, hogy amikor elviselhetetlenné válik a hőség, és az ember vederszámra gurítaná le a torkán a jeges limonádékat, fröcscsöket vagy hideg söröket, akkor elutazik valahová, ahol még nagyobb a forróság, még erősebben izzad, és a limonádékért, fröccsökért és sörökért is sokkal többet kell kipengetnie, mint odahaza? Én viszont abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy egy lengyel menyecske a társam - márpedig a lengyel turisták azok, akik anyagi romlásba döntik a dalmát és isztriai szállásadókat azzal, hogy éjjel-nappal járatják a légkondit, amint huszonöt fok felé kúszik a hőmérséklet -, így teljes közöttünk az egyetértés: ha nyaralás, akkor irány észak! A faházat, kétpercnyi gyalogútra a sziget délkeleti partjától, már egy nyárral korábban lefoglaltam, és a komppal kombinált buszjegyet is a Koppenhága-Ronne járatra. Minden adva volt ahhoz, hogy hátradőljek és várjam az indulást a prágai repülőtérre, hogy egynapnyi koppenhágai szusszanást követően átfurikázzunk a tengerszoroson Dániából Svédországba, az 0resund hídon, hetven-egynéhány méternyi magasságban a Balti-tenger felett, aztán Ystadnál behajózzunk, és bő órával később kikössünk Bornholm fővárosának kikötőjében. Mégsem voltam képes átadni magamat az önfeledt várakozás örömének. Ugyanis már napok óta leküzdhetetlenül és folyamatosan gyötört a sóvárgás a meggy után. Az a helyzet, hogy Brnóban,.ahol lassan másfél évtizede élek, kevés rosszabb dolog történhet az emberrel annál, mint hogy kiéhezik a meggyre. Cseresznyét ugyanis kapni, ropogósát, fehér húsút éppúgy, mint sötétvöröst, bőlevűt - mindenfélét, ami Magyarország, Itália vagy Spanyolhon fáin megterem. Akinek viszont Csehországban meggyre támad gusztusa - nos, az csehül áll. Sok minden van, ami a szigeten töltött nyaralás emlékei közül alkalmassá válhatott volna az Emblematikus Bornholmi Pillanat kitüntetett szerepére. Jó eséllyel pályázhatna a címre az érkezés éjjele, Szent Iván éjszakája, amelyet Skandinávia-szerte örömtüzekkel és tánccal ünnepelnek - kivéve, ha éppen tűzrakási tilalom van érvényben, mint ottjártunkkor Bornholmon. Egyetlen család kuporgott a parton egy temetőmécses lángja körül, így búcsúztatva a nyár leghosszabb napját, amely ott, északon annyira hosszú, hogy éjjel tizenegykor is zseblámpa nélkül kószálhattunk kinn a tengernél. Vagy lehetne kivételesen akár egy emblematikus hang is belső utazásom Bornholm-esszenciája: hogy nemcsak látom, de hallom is, amint a lábam minden lépésnél belesüpped Dueodde vándorló dűnéinek aprószemű, sívó homokjába. Vagy a sziget északkeleti csücskéből, Svanekéből visszafelé biciklizve amikor rádöbbenek, hogy északról délre vagy nyugatról keletre kerekezni Bornholmon folyamatos lejtmenet. Vagy Snogebseknél beszaladni a hűvös balti habok közé, aztán messzire beúszni a tengerbe, amelynek felszíne alatt az áramlatok és a hullámok a saját törvényeik szerint úgy hordják halomba a homokszemeket, hogy olykor a parttól több száz méternyire is csak mellközépig ér a víz. Az én belső Bornholm-térképemen nem ezekkel a jelenetekkel van a sziget felcímkézve. Emblematikus Bornholm-pillanatom Gudhjemnél esett meg, a meredek északi partvidék talán legfestőibb városkájánál, amely Dánia egyetlen, magaslatra épült települése. Miután készakarva elvesztünk a part menti sziklák között, aztán elidőztünk a kikötő melletti üvegfúvóműhelyek egyikében, leültünk a halfüstölő teraszára, és miközben a személyzet vízipisztolylövésekkel próbálta elűzni a szemtelenkedő sirályokat, bőségesen belakmároztunk a füstölt heringekből, pácolt makrélákból, hidegvízi rákocskákból és egyéb tengeri finomságokból. És akkor ismét rám tört a vágy a meggy után. Megpillantottam a város feletti domboldal tetején lengedező dán zászlót, és eldöntöttem: megpróbálom gyaloglással elűzni a sóvárgást. Elindultunk felfelé a gudhjemi sikátorokon, és néhány perc múlva már felülről szemléltük a városkát, északi irányban Christianso erődszigetével, északnyugatra pedig Svédország felsejlő partjaival a horizonton. Jó húsz perc múlva elindultunk lefelé a sziklás, meredek csapáson. Még mielőtt a gudhjemi kertek közé értünk volna, megkapaszkodtam egy vékony fatörzsben. Abban a pillanatban határozottan érezni kezdtem, hogy van valami, amit észre kellene vennem, de hirtelenjében nem tudatosult bennem, mi az. Aztán felnéztem a fa ágaira, és megláttam az apró, sötétvörös, szaftos-zamatos gyümölcsöket. Cigánymeggy Volt. Épp mint anyai nagyszüleim kertjében, hátul, a fészer mögött. Azóta ez az én Bornholm-pillanatom: amikor a füstölthering-lakoma után, a domboldalon megérzem a számban a gudhjemi cigánymeggy friss, savanykás, otthonos ízét. 2018. DECEMBER 24-30. Leczo Bence December 24., hétfő Naplóírás közben jön rá az ember, hogy mennyire repetitív az élet. A körítés azért más hozzá: ma van szenteste. A karácsonyról csak közhelyesen lehet írni, akkor meg már nem is érdemes. Volt egy vesszőparipám, ami izgalmas téma karácsonykapcsán: az öngyilkossági statisztikák. Ehhez képest advent vége felé olvastam, hogy decemberben a legalacsonyabb az öngyilkossági ráta. Ennek ellenére megtaláltam a karácsony környéki depresszió angol megnevezését: Christmas blue. Frappáns, de a legfrappánsabbnak mégis a francia szlenget tartom két megnevezés miatt is. Az egyik az orgazmus, amit la petite mort-nak, azaz kis halálnak neveznek, de a prímet a l’esprit d’escalier (jelentése: lépcsőházi szellemesség) viszi. A kifejezést arra a pillanatra használják, amikor beugrik, hogyan is kellett volna egy helyzetben reagálni vagy válaszolni, de már késő. December 25., kedd Van ez a mániám, hogy karácsonykor újraolvasom A Gyűrűk Urát. Szinte terápiás jelleggel, megnyugtat. Idén először kezdett el izgatni, hogy mit is jelent a bakacsin szó. Hangzásra eddig is tetszett, mármint a Bakacsinerdő. Az internet szerint: fekete vászon vagy posztó, többnyire a koporsó letakarására. December 26., szerda A gyakorlati szociálpszichológia számomra mindig az etikátlanság határán mozgott, de vállalható területen. Ha egy könyvet olvashatnék egész életemben, melyik lenne az? Nehéz választani, nem is sikerül, de elgondolkodom, vajon ha valaki teljesen steril környezetben, egész életében egy könyvet olvasva nő fel, milyen lesz a világa. Mint Stefan Zweig könyvében, a Sakknovellában, bár ott ennek sarkított példája él. December 27., csütörtök A tegnapi kérdés foglalkoztat, és csak Az ember tragédiájában vagyok biztos - már ha a drámát, a lírát és a prózát külön veszem. Ha egy könyvre szorítkoznék, tényleg nem tudnék dönteni. Tudom a választ rá: a Biblia, de ezt nem nagy harc kiválasztani, inkább kizárom a játékból. A szempont az, hogy legyen nevelő, morális tanulsággal, és formáljon úgy világképet, hogy azzal leélhető legyen egy teljes élet, az esztétikai értékről nem is szólva. Van egyáltalán ilyen írás? December 28., péntek Ma tördelés, kicsit már összefolytak a hetek, napok, hirtelen nem tudnám megmondani, melyik lapszámmal foglalkozunk épp. Ez van, ha megszakad a nyugalmat adó rutin. Fröccsel ünneplem meg a böjt leteltét (már 24-e óta ihatnék). Estefelé eljutok egy koncertre. Ifjúkorom (nem szerencsés szó 22 évesen) meghatározó zenekara, az egyetlen koncert, amely képes teljesen felszabadítani, most a szórakozóhely zsúfoltsága ellenére is. Emellett még 15 koncert van az épületben, de mikor vennék, már nincsenek XL-es férfipólók. Elszomorodom. December 29., szombat Hazaérek, fáj mindenem. A telefonom 22 000 lépést jelez tegnapra, új rekord. Huszonkétezer lépés egy koncertteremben. December 30., vasárnap „...nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut...” Lehetne az Iskola a határon. © &■ SZÖVEG NÉLKÜL Könczey Elemér karikatúrája KfcfTC» KÁRPÁT-MEDENCEI TEHET5ÉGG0N00ZÚ NONPROFIT KFT aaaaaaaniMn aaaaaaaaaal aaaaaaaaaaa IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma E mail: szerkesztosegwkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019. január v i