Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-05 / 4. szám

2 helyőrség tarca FÜSTÖLT HERING ES CIGANYMEGGY Haklik Norbert Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem minden utazásból megma­rad egy-egy emblematikus pillanat: egy jelenet, amely oly erősen beleég az emlékezetembe, hogy aztán az adott úti célhoz kapcsolódó élmé­nyek esszenciájaként válik útjelző­vé belső térképemen. Utazni ugyanis úgy az igazi, ha a fizikai világban való barango­lás mellé odaszegődik egy másik: a belső utazás is, amely időnként meglepő bravúrokra képes. Ezen a nyáron például úgy jár­tam Bornholmon, hogy közben ha­zaértem. Hol van az a Bornholm, és mi­nek mentem oda, kérdezhetné az olvasó. Az első válasz: fenn északon, a Balti-tenger keleti felén található ez a budapestnyi területű, kisvá­­rosnyi népességű sziget, amely, bár Dániához tartozik, Svédországhoz és Lengyelországhoz van a legkö­zelebb. A második kérdésre pedig az a fe­lelet: nyaralni. Igen, a hűvösre. Meglepő? Valóban? Nem inkább az érthetetlen, hogy amikor elvi­selhetetlenné válik a hőség, és az ember vederszámra gurítaná le a torkán a jeges limonádékat, fröcs­­csöket vagy hideg söröket, akkor el­utazik valahová, ahol még nagyobb a forróság, még erősebben izzad, és a limonádékért, fröccsökért és sörökért is sokkal többet kell ki­pengetnie, mint odahaza? Én viszont abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy egy len­gyel menyecske a társam - már­pedig a lengyel turisták azok, akik anyagi romlásba döntik a dalmát és isztriai szállásadókat azzal, hogy éjjel-nappal járatják a légkondit, amint huszonöt fok felé kúszik a hőmérséklet -, így teljes közöttünk az egyetértés: ha nyaralás, akkor irány észak! A faházat, kétpercnyi gyalogútra a sziget délkeleti partjától, már egy nyárral korábban lefoglaltam, és a komppal kombinált buszjegyet is a Koppenhága-Ronne járatra. Min­den adva volt ahhoz, hogy hátradől­jek és várjam az indulást a prágai repülőtérre, hogy egynapnyi kop­penhágai szusszanást követően át­furikázzunk a tengerszoroson Dá­niából Svédországba, az 0resund hídon, hetven-egynéhány méternyi magasságban a Balti-tenger felett, aztán Ystadnál behajózzunk, és bő órával később kikössünk Bornholm fővárosának kikötőjében. Mégsem voltam képes átadni ma­gamat az önfeledt várakozás örö­mének. Ugyanis már napok óta leküzd­hetetlenül és folyamatosan gyötört a sóvárgás a meggy után. Az a helyzet, hogy Brnóban,.ahol lassan másfél évtizede élek, kevés rosszabb dolog történhet az em­berrel annál, mint hogy kiéhezik a meggyre. Cseresznyét ugyanis kapni, ropogósát, fehér húsút épp­úgy, mint sötétvöröst, bőlevűt - mindenfélét, ami Magyarország, Itália vagy Spanyolhon fáin meg­terem. Akinek viszont Csehországban meggyre támad gusztusa - nos, az csehül áll. Sok minden van, ami a szige­ten töltött nyaralás emlékei kö­zül alkalmassá válhatott volna az Emblematikus Bornholmi Pillanat kitüntetett szerepére. Jó eséllyel pályázhatna a címre az érkezés éj­jele, Szent Iván éjszakája, amelyet Skandinávia-szerte örömtüzekkel és tánccal ünnepelnek - kivéve, ha éppen tűzrakási tilalom van érvényben, mint ottjártunkkor Bornholmon. Egyetlen család ku­porgott a parton egy temetőmé­cses lángja körül, így búcsúztatva a nyár leghosszabb napját, amely ott, északon annyira hosszú, hogy éjjel tizenegykor is zseblámpa nél­kül kószálhattunk kinn a tenger­nél. Vagy lehetne kivételesen akár egy emblematikus hang is belső utazásom Bornholm-esszenciája: hogy nemcsak látom, de hallom is, amint a lábam minden lépésnél belesüpped Dueodde vándorló dű­­néinek aprószemű, sívó homokjá­ba. Vagy a sziget északkeleti csücs­kéből, Svanekéből visszafelé bi­ciklizve amikor rádöbbenek, hogy északról délre vagy nyugatról ke­letre kerekezni Bornholmon folya­matos lejtmenet. Vagy Snogebsek­­nél beszaladni a hűvös balti habok közé, aztán messzire beúszni a tengerbe, amelynek felszíne alatt az áramlatok és a hullámok a saját törvényeik szerint úgy hordják ha­lomba a homokszemeket, hogy oly­kor a parttól több száz méternyire is csak mellközépig ér a víz. Az én belső Bornholm-térképe­­men nem ezekkel a jelenetekkel van a sziget felcímkézve. Emb­lematikus Bornholm-pillanatom Gudhjemnél esett meg, a meredek északi partvidék talán legfestőibb városkájánál, amely Dánia egyet­len, magaslatra épült települése. Miután készakarva elvesztünk a part menti sziklák között, aztán el­időztünk a kikötő melletti üvegfú­vóműhelyek egyikében, leültünk a halfüstölő teraszára, és miközben a személyzet vízipisztolylövések­kel próbálta elűzni a szemtelen­­kedő sirályokat, bőségesen belak­­mároztunk a füstölt heringekből, pácolt makrélákból, hidegvízi rákocskákból és egyéb tengeri fi­nomságokból. És akkor ismét rám tört a vágy a meggy után. Megpillantottam a város feletti domboldal tetején lengedező dán zászlót, és eldöntöttem: megpró­bálom gyaloglással elűzni a sóvár­gást. Elindultunk felfelé a gudhjemi sikátorokon, és néhány perc múlva már felülről szemléltük a város­kát, északi irányban Christianso erődszigetével, északnyugatra pe­dig Svédország felsejlő partjaival a horizonton. Jó húsz perc múlva elindultunk lefelé a sziklás, meredek csapáson. Még mielőtt a gudhjemi kertek közé értünk volna, megkapaszkod­tam egy vékony fatörzsben. Abban a pillanatban határozot­tan érezni kezdtem, hogy van va­lami, amit észre kellene vennem, de hirtelenjében nem tudatosult bennem, mi az. Aztán felnéztem a fa ágaira, és megláttam az apró, sötétvörös, szaftos-zamatos gyümölcsöket. Cigánymeggy Volt. Épp mint anyai nagyszüleim kertjében, há­tul, a fészer mögött. Azóta ez az én Bornholm-pilla­natom: amikor a füstölthering-la­­koma után, a domboldalon megér­zem a számban a gudhjemi cigány­meggy friss, savanykás, otthonos ízét. 2018. DECEMBER 24-30. Leczo Bence December 24., hétfő Naplóírás közben jön rá az ember, hogy mennyire repetitív az élet. A körítés azért más hozzá: ma van szenteste. A karácsonyról csak köz­helyesen lehet írni, akkor meg már nem is érdemes. Volt egy vessző­paripám, ami izgalmas téma kará­csonykapcsán: az öngyilkossági sta­tisztikák. Ehhez képest advent vége felé olvastam, hogy decemberben a legalacsonyabb az öngyilkossági ráta. Ennek ellenére megtaláltam a karácsony környéki depresszió an­gol megnevezését: Christmas blue. Frappáns, de a legfrappánsabbnak mégis a francia szlenget tartom két megnevezés miatt is. Az egyik az orgazmus, amit la petite mort-nak, azaz kis halálnak neveznek, de a prímet a l’esprit d’escalier (jelenté­se: lépcsőházi szellemesség) viszi. A kifejezést arra a pillanatra használ­ják, amikor beugrik, hogyan is kel­lett volna egy helyzetben reagálni vagy válaszolni, de már késő. December 25., kedd Van ez a mániám, hogy karácsony­kor újraolvasom A Gyűrűk Urát. Szinte terápiás jelleggel, megnyug­tat. Idén először kezdett el izgatni, hogy mit is jelent a bakacsin szó. Hangzásra eddig is tetszett, már­mint a Bakacsinerdő. Az internet szerint: fekete vászon vagy posztó, többnyire a koporsó letakarására. December 26., szerda A gyakorlati szociálpszichológia számomra mindig az etikátlan­­ság határán mozgott, de vállal­ható területen. Ha egy könyvet olvashatnék egész életemben, melyik lenne az? Nehéz választa­ni, nem is sikerül, de elgondolko­dom, vajon ha valaki teljesen steril környezetben, egész életében egy könyvet olvasva nő fel, milyen lesz a világa. Mint Stefan Zweig köny­vében, a Sakknovellában, bár ott ennek sarkított példája él. December 27., csütörtök A tegnapi kérdés foglalkoztat, és csak Az ember tragédiájában va­gyok biztos - már ha a drámát, a lírát és a prózát külön veszem. Ha egy könyvre szorítkoznék, tényleg nem tudnék dönteni. Tudom a vá­laszt rá: a Biblia, de ezt nem nagy harc kiválasztani, inkább kizárom a játékból. A szempont az, hogy le­gyen nevelő, morális tanulsággal, és formáljon úgy világképet, hogy azzal leélhető legyen egy teljes élet, az esztétikai értékről nem is szólva. Van egyáltalán ilyen írás? December 28., péntek Ma tördelés, kicsit már összefoly­tak a hetek, napok, hirtelen nem tudnám megmondani, melyik lap­számmal foglalkozunk épp. Ez van, ha megszakad a nyugalmat adó ru­tin. Fröccsel ünneplem meg a böjt leteltét (már 24-e óta ihatnék). Es­tefelé eljutok egy koncertre. Ifjúko­rom (nem szerencsés szó 22 évesen) meghatározó zenekara, az egyetlen koncert, amely képes teljesen fel­szabadítani, most a szórakozóhely zsúfoltsága ellenére is. Emellett még 15 koncert van az épületben, de mikor vennék, már nincsenek XL-es férfipólók. Elszomorodom. December 29., szombat Hazaérek, fáj mindenem. A telefo­nom 22 000 lépést jelez tegnapra, új rekord. Huszonkétezer lépés egy koncertteremben. December 30., vasárnap „...nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut...” Lehetne az Iskola a határon. © &■ SZÖVEG NÉLKÜL Könczey Elemér karikatúrája KfcfTC» KÁRPÁT-MEDENCEI TEHET5ÉGG0N00ZÚ NONPROFIT KFT aaaaaaaniMn aaaaaaaaaal aaaaaaaaaaa IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma E mail: szerkesztosegwkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019. január v i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom