Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-15 / 291. szám
AZ ÖRÖKSÉG A szerelem temploma Gyerekeik nem voltak, csak oldalági rokonaik. A szerencsétlenség helyszínéről rohamkocsi vágtatott a házaspárral a sürgősségi kórházba. Míg egyikük a műtőasztalon, a másik a hordágyon halt meg. Senki nem tudta pontosan megmondani, hány óra hány perc hány másodperckor, mert mindenki a műtőasztal körül tüsténkedett, ahol a másikukat próbálták megmenteni, kevés sikerrel. Ezért aztán az örökösök évekig pereskedtek azon, hogy vajon a férj vagy a feleség halt-e meg fél perccel hamarabb, s így vajon melyikük után örökölt a másik, s vele annak a családja. De nem bonthatók ki ennek a történetnek a tanulságai, ha nem hallgattuk meg a két sírkő történetét. A sírkövek A szerencsétlenség a határon történt, az év utolsó napján. Egy részeg sofőr rohant velük szembe a jeges úton a nyerges vontatójával. Egyikükkel a határ innenső, a másikkal a túlsó oldalán levő város kórházába indultak a mentők. De a testvérek nem élték túl a balesetet, még a vágtázó mentőkocsikban elszállt belőlük az élet, úgy hozta a sors, hogy egyazon pillanatban. Egyikük Ártándon hunyt el, a halotti jelentés szerint december 31-én 23 óra 45 perckor. Túloldalt, Bors községben ekkor már január elseje, hajnali háromnegyed egy volt. Ez került bele a jegyzőkönyvbe. így került a sírköveikre más-más évszám. Az egyik sírfelirat szerint a kő alatt nyugvó testvér született 1950-ben és meghalt 1999-ben, élt 49 évet, az örök világosság fényeskedjék neki. Ikertestvére sírkövére viszont, 5 kilométerrel arrébb, azt vésték rá, hogy Feltámadunk. Meg hogy élt 50 évet, született 1951-ben és elhunyt 2000-ben. Ugyanis - milyen az élet - a Both ikrek egyike 1950. december 31-én 23.50-kor látta meg a napvilágot, élvezve ötven éven át az elsőszülöttek minden előjogát. E helyzetnek mintegy hivatalossági fedezetet kölcsönzött a kettejük születési évszáma közti különbség is. A másik Both fiú ugyanis negyedórával később született, 1951. január 1-jén, s így más évjárathoz tartozott, később kezdte az iskoláit és élete roszszabbul alakult. És ez az ifjabbik ikertestvér most valamiféleképpen behozta a születésekor elveszített évet, végleg viszszanyerve azt sírfeliratában. Függelék A családhoz több Réka nevű nő is tartozott, mivel az ikrek mindketten Rékának keresztelték a lányukat. A feleségük is ezt a nevet viselte ugyanis, aki nem mellesleg egy és ugyanazon személy volt: előbb a kisebbik Both fiúnak szült egy Réka nevű kislányt, majd a nagyobbik fivér elcsábította, ő elvált, hozzáment a sógorához és neki is szült egy Rékát, mindkettőt február 29-én, négy év különbséggel. Ezek a Rékák így anyairól testvérek, apai oldalról unokatestvérek voltak. A két Both Réka nevével egy erdélyi költő kétsorosában találkozunk: Apad Amelyen mindkét bokrétámat átadtam mindkét Both Rékának. (Megkérdeztük a költőt. Az egyik lány 17 éves volt akkoriban, a másik 21. „Egyikük magas, szőke és rideg tekintetű volt, a másikuk sötét hajú, alacsonyabb, molettebb, nevetősebb, életvidám és csillogó szemű. Emlékszem arra a napra: arról beszélgettünk, miképpen lehetséges, hogy egyazon talaj néhány négyzetméterén olyannyira különböző színeket és ízeket képes felhozni a talajból a szőlő, a dohány, a paprika, a görögdinnye, a pipacs, a búzavirág vagy a csalán. Arra jutottunk, ahogy a növények más-más kódokkal dolgoznak, s így mindenik másként fejti meg és másképp fogalmazza meg a földben elrejtett üzeneteket. A föld mélyén, talán a magmában lappang egy tudás, amelyet ezek a növények felfognak, megfejtenek és a maguk eszközeivel közzétesznek. Ilyesmikről beszélgettünk.” Ezeket nyilatkozta nekünk emlékeiről a már őszülő egykori szívtipró.) 2018. DECEMBER 3.-DECEMBER 9. Farkas Wellmann Endre 2018. december 3., hétfő A szürke hétfő reggel is jókedvvel tud kezdődni, bár ritkán. És különösen, ha ez a kezdet hajnali öt órára esik. Jókedvem oka az, hogy kitaláltam, fogok írni egy könyvet a Il-es típusú cukorbetegségről, mint egyszerű élvezője eme állapotnak. Az alcíme valami olyasmi lesz, hogy Kézikönyv kezdő, gyakorló és leendő cukorbetegeknek. Most nem részletezném, hogy miről fog szólni és miért, majd jövő május-júniusra kiderül. Fél tíztől megbeszélés, utána munka. Persze, előtte is. Mindenesetre a nagy pörgésben már déli fél egyre minden edzési előírást teljesítettem, a könyv első két fejezete is elkészült, így némi izomlázzal a végtagjaimban elheverek az ágyon, innen folytatom. 2018. december 4., kedd Mondom én, hogy lehet kedd reggel is jókedvűnek lenni. Nagyon igyekszem nem beszélni arról a bizonyos könyvről, de nem megy. Annyit muszáj leírnom, hogy egy kísérletbe kezdtem, hiszen a saját testemmel csak azt teszek, amit akarok. Hogy mit, szándékosan nem írom le, nehogy mások is esetleg kipróbálják. Mindenképpen együtt jár e kísérletezéssel - akaratomon kívül - a korán kelés, ezt egyébként érdemes kipróbálni, csak úgy a dolog saját természetességében, hisz amióta ezt teszem, reggelente nyerek két csendes órát, ami alatt akár ezt a naplót is írhatom. A harmadik kávé után azonban érdemes rátérni a koffeinmentesre. Azután gyűlés a szerkesztőségben. Tervezgetjük a karácsonyt. Munkaadvent. 2018. december 5., szerda Azt nem is mondom, hogy reggel öt óra van, amikor e sorokat írom, de meglepő módon jókedvvel, óra nélkül ébredtem. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy tegnap elkeveredtem a postára is, ugye ismerős az „értesített levélküldemény” fogalma? A hivatalfóbiámon túlmutatva is, van abban némi igazság, ha felháborít a tény, hogy minekutána otthon vagyok egész nap, a nevem fel van tüntetve a postaládán és a kapucsengőn, a postás valamiért egyszer sem csenget fel, ha személyesen kell átvennem valamit. Gondolom, sokaknak ismerős a szitu. Végül is, ezt a szolgáltatást valaki valakinek kifizeti, akinek esze ágában sincs elvégezni, amiért pénzt kap. Egyszer szóvá is tettem a postahivatalban, hogy ezt miért és hogy gondolják, aztán a postás kisasszony arcán láttam, hogy nincs olyan isten az égben, aki a hivatali önkényt felül tudná írni errefelé... Persze, mást mondott eközben. És ilyenkor csak töprengek, hogy miért is megy el másfél óra az életemből a hülyeségre, mindahányszor ilyen küldemény érkezik... 2018. december 6., csütörtök Tegnap este annak rendje és módja szerint megérkezett a Mikulás is. Családom népe boldog, ajándékokat bontogat. Tényleg, nem tudom, van-e jobb érzés, mint boldognak látni őket. De még húzni kell a szánt, amíg elérünk karácsonyig. Advent van. Tudatosan próbálom fékezni a pörgést magamban, próbálok jobb lenni, mint általában, és figyelni olyan dolgokra, amikre nem szoktam. Apróságokra, amik mellett elmegyek az utcán, illatokra, a hőmérsékletre, arcokra. Kevesebb napi sajtót olvasok. 2018. december 7., péntek Ma Kolozsvárra utazom. Rég nem mozdultam ki itthonról, nincs sok kedvem most sem, de muszáj. Korán indulok, hogy minél kevesebbet csípjek el a reggeli csúcsból. Ott majd bepótolom az alvást. Indulás előtt azért írok még egy fejezetet a könyvből. Viszonylag sok időt elvesz, de sikerül eliszkolnom, mielőtt bedugulna a város. Kolozsváron is pörög a téli őrület, nemhogy parkolni, közlekedni is alig lehet benne. Hamar feladom és elmegyek aludni. 2018. december 8., szombat Egy kellemes panzióban ébredek, nem messze a várostól. Furcsamód későig alszom: nyolc órát mutat a telefon. Kávé és cigaretta a teraszon, hideg van, de úgy néz ki a világ, mintha rendben lenne. Az EMÍL, vagyis az Erdélyi Magyar írók Ligájának közgyűlésére érkeztem ide, 11 órától kezdődik a belvárosban. Lassan a történelem ködébe vész az alapítás ideje és körülményei, de mindenképpen szép eredmény, hogy 2002 óta működik a szervezet. Ma új elnököt és vezetőséget választunk. Maradt az eddigi elnök: Karácsonyi Zsolt, ezúton is gratulálok neki, és a választmánynak, amelyikkel együtt fog dolgozni újabb négy éven át. Visszafelé már nehezebb az út, erős a forgalom, köd van és esik. Fél nyolcra érkezem haza, vár a család, mesélek. 2018. december 9., vasárnap Advent második vasárnapja. Hajnalban ébredek újra, de nem bánom. Amióta írom a könyvet, ez a rutin alakult ki. Végül is, ha az ember igazán fáradt vagy álmos, bármikor tud aludni. Ha teljesítem az önként vállalt penzumot, pihenni fogok. Este pedig gyertyagyújtás lesz, a családi hagyomány szerint, ami abból áll, hogy körbeüljük az asztalt és a gyertya fényénél valamilyen karácsonyhoz kötődő témáról hosszasabban elbeszélgetünk. Még két hosszú hét tehát, és itt a karácsony, amit ma is úgy várok, mint gyerekkoromban. Valamilyen csodával érkezik minden évben. KÖZÉRDEK Könczey Elemér karikatúrája 2018. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
