Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-08 / 285. szám
6 II atarvide 19 jfjfíirji helyőrség Szőcs Géza rovata EGY FIATAL LÁNY NAPLÓJÁBÓL Szkájpon keresztül beszélgettünk, szemkontaktusunk biztató volt egy szívkontaktus, és majdan talán egy testkontaktus távlatában és ígéretében. Még egy szemérmes, de talányos mosoly is elhagyta a számat. A szállodát kommandó rohanta le. Terroristákra vagy bankrablókra vadásztak könnygázbombákkal. Énrám is gázmaszkot rántottak seperő alatt. így hát az utolsó kép, amely a szemkontaktust lezárta közöttünk, az volt, hogy arcomon csorog lefele a könny, a smink meg a takony, majd a kamera utoljára már a gázálarcos fejemet mutatta neki, amellyel és amelyben kétségtelenül úgy néztem ki, mint valami óriás csótány vagy lótetű.- Ez nem én vagyok, én nem ilyen vagyok - kiáltottam volna, de a kapcsolat már megszakadt. És tudtam, hiába találkoznánk egyszer szerencsésebb helyzetben, amikor majd jobb idők jönnek. Tudtam, hogy a térben ott haladnak valahol ezek a ronda képek rólam, és azt is tudtam, hogy a lelke mélyén mindig ott lappang majd a szorongás, ugyan meg sem fogalmazhatóan, hogy csótány- és lótetűfejű gyermekeket szülnék neki. A SZÜLŐHÁZ Többen utaztunk a buszon a Nagy Költő szülőházát meglátogatni. Velünk utazott a Nagy Költő öccse is, maga is kiváló poéta és remek barát. Míg azonban halott bátyja már életében klasszikussá növekedett, őt az élőkkel szemben megszokott kegyetlenséggel még mindig úgy tartották számon, mint a Nagy Költő kistestvérét. Velünk utazott egy lány is, akit moziba hívtam. Megkérdeztem, milyen filmeket szeret. Azt felelte, hogy légi katasztrófásat, olyant, amelyik terhes nős és van benne hisztérikus utas is, de végül megmenekülnek. Romló memóriám s a buszon együtt megivott szeszek miatt már csak homályosan tudom felidézni a költő szavait. De körülbelül ezeket mondta:- Megvárlak benneteket az udvaron.- Nem jössz be velünk?- Amióta a házunkból múzeum lett, nem szeretek oda belépni.- Igen?- Tudod, ott van a tisztaszoba közepén a bölcsőnk mint fontos látványosság, a múzeum büszkesége...- Igen.- Benne ringattak mindkettőnket.- Azért az jó, hogy a bölcsőtök igy megőrződött - mondtam. - Hány meg hány bölcsőt dobtak ki, használtak el tűzifának, adtak oda az ócskásnak.- Bátyám egyszer elkérte a tévétől azt a felvételt, amelyen egészen fiatalon a verseit szavalja. Azt a választ kapta, hogy az a film már a tévé tulajdona. Felajánlották neki, hogy olcsón megvásárolhatja, szigorúan magánhasználatra.-És?- Azt felelte, hogy saját magáért nem fizet másnak.- Mark Twain...- Szóval, hogy jártam a múltkor. Le akartam fotózni a kislányomat a bölcsőnkben. Hát majdnem kidobtak a házból. Hogy arra a bölcsőre kegyeleti okokból s mint közgyűjteményi tulajdonra senki sem teheti rá a mocskos mancsát. Egyetlen látogató sem. - De hát látogató vagyok én? Vagy turista?- Turista! A saját szülőházadban?!- Az én testem ebben a bölcsőben ringott! Ha most hozzáérek, ettől már látogató lettem? Már a Bibliánkat sem foghatom kézbe...- De hát ti adtátok el, nem?- A házat igen, de a gyerekkoromat nem! A LEVÉL Egyszer egy ismert irodalomtörténész megpillantott nálam egy könyvritkaságot és könyörögni kezdett, hogy nem több mint két napra adjam neki kölcsön. Nem szívesen adtam, mert fontos érzelmi emléket jelentett számomra. Ahányszor rápillantottam, mindig megjelent előttem annak az arca, akitől kaptam. Az irodalomtörténészt, a neves Ady-kutatót, ahogy elindult tőlem hazafele, szívtrombózis érte és még a metrókocsiban meghalt, táskájában a könyvemmel. Elsőként én értesültem a haláláról, mert engem hívott utoljára a mobilján. A mentők rögtön az én számomat tárcsázták. Könyvem egy neves könyvtárba került a tudós hagyatékával együtt. Nemrégiben, egy nappal azelőtt, hogy felültem a repülőre, hogy hazámnak örökre hátat fordítva kivándoroljak az óceánon túlra, szükségem lett egy idézetre a műből és elmentem abba a könyvtárba. Kérvényeznem kellett, papírokat kitöltenem, és délutánra már kézbe vehettem a könyvemet az olvasóteremben. Ahogy lapozgattam benne, rábukkantam egy fontos levélre. Énnekem írta hajdan a lány, akitől a könyvet kaptam volt ajándékba. A levelet a kötet egyik rejtett értelmű ábrája mellé ragasztotta be. Szememet elfutotta a könny és erős szívdobogást éreztem, ahogy a megszólításra esett a pillantásom. „Kedvesem!” - ezzel a szóval kezdődött a levél. Síron túli üzenet volt attól a lánytól, mindennél fontosabb ajándék a szívemnek. Arra riadtam, hogy odakint besötétedett, hogy havat kerget a szél a Duna fölött s hogy záróra van. És hogy a könyvtáros nő éppen öszszecsukja a könyvet és életem egy fontos emlékét magával viszi, hogy elhelyezze egy raktár sötét polcán. Hina babák íganszai, újságpaptr, 18 * 28 cm, 2015) na 2018. NOVEMBER 26.-DECEMBER 2. Bonczidai Éva November 26., hétfő A legutóbbi naplóírás után elhatároztam, legközelebb nem írok a fiaimról, mert kezd túltengeni ez a sziszüphoszi anyagyötrődés. „Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe.” Inkább naponként lejegyzem a legjellemzőbb mondatokat. De ma mégis a kisebbik fiam nyert - egy óra alatt (reggel héttől nyolcig) kilencszer kérdezte meg különféle célzatú reménnyel: Hány nap van a születésnapomig? November 27., kedd Megnő a gyermek - örülünk az Előretolt Helyőrség egyéves szülinapi tortája fölött. Nekem boldog a házasságom - jelenti ki Anita, és a szerelemről megfogalmazott gálád axiómáját csak azért nem idézem, hogy ő maga irodalommá írhassa. Honky Tónk Woman - zengi a Z’Zi Labor a generációs különbségek felszámolása érdekében. Jaj, ez kinek és miért jutott az eszébe? November 28., szerda Értekezlet. Megbeszélés. Egyeztetés. Problémák, amelyek igazából a jelenlévőket nem is érintik. „Ez nagyon sokba fog kerülni” - mondja a hang a vonal túlsó végén. És ez még csak egy tortarendelés. November 29., csütörtök Holnap egy napilap címlapjára kerülök. Telefonálnom kell - egy cikket illusztrálnak ezzel. Az instrukciók egyszerűek: Ne nevess! Ne ráncold a homlokod! Mosolyogj! Gondolj másra! Úgy mosolyogj, hogy ne mosolyogj! November 30., péntek A keresztlányom fél fejjel magasabb lett nálam. Komáékkal addig kacarászunk a konyhánkban, hogy mire felocsúdok, érkeznek a partiarcok a kisebbik fiam szülinapi bulijára. Elsős - most fogom megismerni az új barátait és a szüleiket. Az első vendégeknek töredelmesen bevallom, hogy az ünnepeltet az iskolában felejtettem, és elszaladok érte. Hét fiúval és két apával térek vissza. A nap szava: Aztaaa! December 1., szombat Az a megtiszteltetés ért, hogy nemrég nekem ítélték az egyik Oláh János szerkesztői ösztöndíjat, és ennek apropóján hamarosan interjút készítenek velem. (Na, igen, kakukktojás: a fodrász frizurája, a fogász mosolya, az orvos diagnózisa.) A fotós a „természetes környezetedben” szeretne lefényképezni. Meglehet, hogy nekem nincs is olyan. Miután felvázoltam az életemet, azt mondta, mindegy, csak ne kinti helyszín legyen. Na, ezzel bennebb vagyok. December 2., vasárnap Irány a Mátra! Advent a Kékesen. Hó van. A fiúk kölcsönadják a szánkót. „Amelyik oldalon fékezel, arra fogsz menni!” Könczey Elemér karikatúrája IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET 2018. december