Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-24 / 273. szám

IRODALMI-KULTURALIS MELLEKLET Juhász Ferenc /L Száraz Miklós György / Farkas Adrienne portréja íj esszéje Borgesról / az Egy nap című filmről vezervers Juhász Ferenc Az engem néző Isten Ködpor-fényben néz az Isten! Állok öröklét-szagában: testemre forrt halál-ingben, ólom elmúlás-igában. Néz, mint egy páncél-óriás szarvasbogarat kezében, sírdomb-hátú rózsalilás vasgépet űr-tenyerében. Ahogy én néztem az erdőt bújó kíváncsi gyerekként azt az agancsos vasfelhőt. Állt és nem tudta mi történt. Kakasos fiú Hiszen a mohos fatörzsről vettem le, szinte letéptem a pozsgás-híd észak-zöldről gyönyörűség állat-gépem. Mert ízelt lábai végén őserő kezecske-horgok a hasból nőtt cölöp-kévén kéregbe sült horgony-csontok. Néz az Isten, ahogy én őt, ámulattal néz az Isten, mint én az erdőben felnőtt páncélbikát tenyeremben. A homlokcsontból ágazó agancs-szarvak vasbozontját, s alul szárazon virágzó ikra-almák parázsdombját. Néz az Ismeretlen engem, mint én a szarvasbogarat rózsaredő tenyeremben, kék égbolt-óceán alatt. Áll dermedten, kaparászva, rabként: katatón magányban. S nem tudja: létezés-gyásza lét-öröme zöld homályban. Elmerengve néz az Isten, s csodálkozik a vas-hajón, a csápos vasszög-bilincsen, az élő koporsó-dión. Hogy lett? Hogyan teremtődött, ki akarta, hogy lehessen, szívébe mi temetődött? Gyűlöljön-e, vagy szeressen? Fotó: Jakab Tibor Én volnék a látomása, temetője, ember-hit, vágy? Mint rózsaszirmon zöld sáska: saláta-szám gyászrózsát rág. unne Egyéves lapunk, az Előretolt Helyőrség Demeter Szilárd Egy évvel ezelőtt jelent meg az első Előretolt Helyőrség irodalmi-kul­turális melléklet. Mostani lapszá­munk egy híján az ötvenedik. Amikor nekifogtunk, a tágabb szerkesztőségen kívül senki nem hitt egy ilyen típusú melléklet lét­­jogosultságában, sem a fenntart­hatóságában. Minek verset közölni egy regionális napilap mellékleté­ben, kérdezték a jóakaróink, nem tudják hétről hétre megtölteni tartalommal, kajánkodtak a rossz­akaróink. Az első kérdést nem is értettük. Pontosabban nagyon is értettük, éppen ezért csináljuk. A mai napig nem tudom fölfogni józan paraszti ésszel, hogy miért jó a kortárs ma­gyar íróknak, ha lemondanak az ol­vasókról, és az író ír írónak napi gya­korlatában elvannak, mint a befőtt. Lehet, hogy az elefántcsonttorony­ban önnön szobrukra támaszkodó nagybetűs íróknak nem fontos, hogy olyan olvasóik legyenek, akik nem beszélik az elit nyelvét, és akik saját élettapasztalatukon átszűrve ítélik meg a művész alkotásait. Nekünk ellenben ez a legfontosabb. A fiók­nak, az örökkévalóságnak, a szak­mának írni biztonsági játék. Több százezer hús-vér olvasó elé tenni hétről hétre a lelkedet, na, az már olyan megmérettetés, amitől tétje lesz a dolognak, ezáltal tartalma is. Eddigi visszajelzések alapján az olvasó a neki szóló, őt megérintő tartalomra vágyik. Valamire, ami­től az őt körülvevő valóság ottho­nossá válik. Ezért tesz is. Nemcsak olvas, hanem véleményt nyilvánít, vitatkozik és ír is, bizony. Isten tartsa meg ezt a jó szokását. Ha Isten háta mögött kétlépés­­nyire eldugott faluban az olvasók az általunk közölt versről vagy cikkről beszélgetnek, az azt jelenti, hogy a magyar kultúra és ennek ré­szeként a magyar irodalom él. Min­den olvasónk egy-egy lélegzetvéte­le annak a csodának, ami meg- és egyben tartotta a nemzetet. Köszönjük az eddigi bátorító fi­gyelmet. Jövőre reményeink szerint Kárpát-medenceivé tágítjuk az anya­országi horizontot, hogy általunk is összenőjön, ami összetartozik. És hogy előrébb menjen a ma­gyar világ. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom