Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-17 / 267. szám
folytatás az 1. oldalról I helyőrség 3 interiu- A Por esetében nálam pont ez volt az érdekes, hogy nem a klasszikus cliffhangereket használta, hanem egy pattogó ritmust, és engenT ez tartott bent olvasóként.- Ez szándékos, az ábécészerkezet lehetővé teszi, hogy fenntartsam ezt a ritmust a címszavakkal. Minden hatodik címszó például családi címszó. Csak nálunk lett műfaj ebből a szótárregényből. Mások is átvették, de engem ez egyáltalán nem zavart.- A műfajteremtéssel együtt jár, hogy az ember nem felel azért, amit létrehozott... De az olvasóért felelős? Kell-e az írónak vezetnie, tanítania az olvasót?- Nem szabad, nem tanár vagy, te szórakoztatsz. Az igazságot nem betenni kell az emberek fejébe, hanem becsempészni. A hazugságba bugyolálva, mert az már ott van. Az irodalom dolga nem a tanítás, az irodalomnak ábrázolni kell, megjeleníteni az érzést. A regény, a próza lényege, hogy bele kell vinned az életedet, a végzetedet, a sorsodat. Ezt kell fölmutatni, de úgy, hogy akkor érjen célba, amikor elolvassák. Manapság másodrendű a betű, a kép a század első számú információhordozója. A könyv viszont azért több, mert ilyen személyes és mélyreható kommunikációt még nem találtak ki. A képzeletedet kell hozzáadnod. Hagyni kell, hogy az olvasó kitöltse a foltokat, amelyeket elé teszel. Mindenki megalkotja a saját regényét ugyanabból a könyvből.- Egy jó regénnyel az olvasó legalább annyit dolgozik, mint az író?- Igen. Anélkül, hogy tudna róla. Ha tud róla, akkor már tanregény. Ne tudja, csak élvezze.- Ezek szerint alkalmazkodnia kell az írónak a közönségéhez?- Ha már van neki. Először meg kell teremtened a saját olvasódat. A legjobb olvasó te vagy. Hemingway mondta, hogy meg kell tanulni egyenes, őszinte mondatokban fogalmazni, de azt is ő mondta, hogy minden írónak kell legyen egy szarmérője. Magyarán az írónak a saját maga legnagyobb kritikusának kell lennie. Az első kritikus és az első olvasó is te vagy. Tulajdonképpen mindenki magának ír, de közben megteremt egy elképzelt közönséget. Nekik akar mondani valamit, nekik akar írni. Én nem bonyolítom a dolgokat, realista vagyok, kicsit alföldi-szürrealista. Amilyen olvasó vagy, olyan író leszel. Aki tizenéves korában nem olvassa el a világirodalom remekeit, abból soha nem lesz író. Manapság sokan akarnak úgy aratni, hogy nem vetnek, írónak vallják magukat, de nem olvasnak. Ez nem fog menni.- Van jó és rossz olvasó is?- Jó kérdés. Szerintem igen. Van, aki olyan előítélettel kezd el olvasni, hogy csak a rosszat, a hibát keresi. Van az abszolút rajongó, akinek bármit írhatsz, úgyis el fogja olvasni. És van a jó olvasó - azt szoktam mondani, arról ismered meg, hogy mozognák az ajkai, amikor olvas. De ahogy mondtam, te teremted meg a jó olvasót azáltal, ahogyan írsz. Az olvasó ilyenkor azt mondja: ez nekem tetszik, ez jó, ilyet én is tudnék írni. Amikor isiura NEGYVENKILENCESEK KLUBJA Ágoston Szász Katalin Evangélista, akit Péter Egyiptomba küld, hogy egyházat alapítson; Crosby, Stills & Nash egy dala; a lélek halál utáni kóborlása az újjászületésig; a Lánchíd átadása, a Lánchíd helyreállítása, az első atomóra, aranyláz, Tom Waits, Billy Joel, Bruce Springsteen - és még sorolhatnánk. Ami mindezekben közös, az a 49-es szám, Temesi Ferenc legújabb regényének titkos vektora. A történet egy szerelemről szól: az 1960-as évek második felében Ilona és Márk együtt járnak gimnáziumi éveik alatt. Kapcsolatuk hirtelen-tragikusan szakad meg, majd negyven év kihagyás és két különböző élet nagyobb eseményeinek lezajlása után felkeresik egymást, hogy befejezzék, ami félbemaradt. A regény szerkezete részletesen kidolgozott és precízen kivitelezett: kétszer negyvenkilenc fejezet váltakozik egymással (számozásuk római és arab számokkal elkülönített) - múlt és jelen kavarog a szemünk előtt, majd egyetlen utolsó fejezet (betűkkel kiírva: kilencvenkilencedik) egyesiti és robbantja szét a két szálat. „Hogy lehet az, hogy te minden vacak sanzon, kupié, úttörőinduló szövegét és dallamát még mindig fújod?” - kérdezi viccesen az idősödő Ilona, mégis rátapint az igazságra, hisz Márk személyes és irodalmi fejlődéséhez is kiemelten hozzájárult a zene. A tinédzserkori tapasztalások, impulzusok hatása tizenévesen mindig mélyebbre rögzül, mint bármelyik későbbi életkorban, így a hatvanas férfi ízlése a Dire Straits, a Searchers, a Beatles, John Lennon és Cseh Tamás zenei világán alapszik, sőt, ez még a szerelemfelfogását is befolyásolja: „Hogy mi a szerelem? Megtudod, amikor zenét hallgatsz a másik szobából, és együtt énekelsz vele. Mert egy dallam az, amibe igazán beleszerettél, és amikor becsukódik az ajtó, és nem hallod már többé a zenét, te még továbbra is együtt énekelsz vele valamiképp. És nem számít, mennyi idővel később, amikor újra meghallod a zenét, még mindig tartod a ritmust. Na erre hasonlít.” A történet a szerző által is bevallottan önéletrajzi ihletettségű, így a kötet posztmodern vonásokat is felvillant. Az elbeszélő maga is regényt ír (illetve sajátként utal Temesi Ferenc más műveire) erről a szerelemről, és a részleteket időről időre megosztja Ilonával. Az irodalom ezáltal szerelmi gesztussá válik, ugyanakkor ellentétező szereppel is bír, a szereplők döntéshelyzetbe kényszerülnek, hogy felmérjék egymás negyven évvel ezelőtti és jelenlegi fontosságát. Igazi ars poetica, amelyet Márk Ilonának ír (és az is sorsszerűén előremutató, hogy a szöveg még elküldés előtt törlődik a számítógépről): „Én magamon keresztül emlékezem, mert nem bízom senki más emlékeiben. Másokat keresve magamra találok mindig. Csapatjátékos vagyok, de csapatom tizenegy tagú, és én csak a negyvenkilencedik vagyok. Nem ünnepelem és énekelem magam, Temesi Ferenc Forrás: Scolar.hu ezt mondják, az már a siker. A siker egy olyan dolog, amit meg kell kapni és el kell engedni. Nem szabad beleragadni, mert akkor véged van. Tovább kell dolgozni, mert a siker egy betegség, és ki kell belőle gyógyulni. — Meg lehet pihenni?- Soha. Volt, amikor azt hittem, hogy most szabadságon vagyok, de nincs se szabadság, se vasárnap. Az író örökösen működik. Gyerekkorom óta mindent láttam, hallottam, az emlékezetembe véstem, mintha egy élő felvevőgép lettem volna. Mindenre emlékszem, különösen a rosszra, de ez vele jár. Ez az a szakma, ahol nincsen munkaszünet. Van, hogy nem tudsz dolgozni, de akkor is megjegyzed, amit le akarsz írni.- Hogyan lehet valaki író? Azonkívül persze, hogy mindent megjegyez és felhasznál, sosem pihen, mi még a szakma alapja?- Mindennap le kell ülnöd és be kell bizonyítanod a tehetségedet olyanoknak, akiknek nincs. A prózaírás egy ilyen műfaj. Nem szabad megelégedni azzal, amit letettél az asztalra, nem annak kell örülni, hanem annak, amit még letehetsz. Aki a művészetben önmagát szereti, az a dilettáns, és aki önmagában szereti a művészetet, az az író. mint Whitman. [...] Megszoktam a magányt, ami nélkül nincs munka. Mindenkitől lopok, és mindenki lop tőlem. Most épp az ifjúság múzeumában téblábolok, a jegyem már eltépték.” Temesi Ferenc: 49/49. Scolar Kiadó, Budapest, 2018 2018. november IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
