Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-17 / 267. szám
2 2018. NOVEMBER 5.-N0VEMBER 11. Szente Anita vsM'ßni' helyőrség Könczey Elemér karikatúrája November 5., hétfő A mai nap témája Francis Bacon és Lucian Freud festészete. Egy testet részleteiben érdemes figyelni, csakis alapos tanulmányozással. Az én testem az én váram. Milyen nehéz volt ma is felébreszteni a bent szunyókáló lényt. Reggel, amikor még bordó sötétítő vette körül a korlátlan fantáziát, egy különleges nevű fickó tört át a várkapun, a neve Kötelesség. Magas, délceg fiatalember volt, aki nem törődött a nyálfoltokkal. Különbnél különb ígéreteket tett, például azt is, ha magammal viszem a héten, szeretni fognak az emberek. Én is szeretni fogom az embereket? - erre nem adott választ. Azt is mondta, hogy sikeres leszek, hogy az életem olyan lesz, amilyennek csak szeretném, ja és fizetésem is lesz, na és persze lakbért is tudok 10-én fizetni. Ilyeneket mondott, és végül hittem neki. Olyan nagy baj nem lehet belőle. Szóval munkába mentem, művészettörténet-tanfolyamra, főztem és olvastam. De még mindig nem tudom, hogyan juthatott át az erős várfalon, és hogy a sziklába vájt árkon miként, azt végképp nem. November 6., kedd Gyorsabban végeztem a szokásos feladatokkal, mint gondoltam. Nem is baj, ez az egyik leghosszabb nap a héten. Egy kulturális lapnál vagyok gyakornok, 21 órától kezdődik a gyűlés. Jó hangulatban telik, szeretek ide járni. De a napom ma csak ezután kezdődött. Amíg a villamosmegállóban vártam a leszálló utasokra, a sötét ablakokon figyeltem magam. Gyakran teszem ezt, amióta szemüveges vagyok. Nehezen barátkozom a gondolattal, hogy egyre több olyan tárgyam lesz, amitől függnöm kell, és az eddigi meghosszabbításaimon (fülem, lábam, kisujjam, és a többin) kívül egyéb karbantartanivalóval is bővül a lista. Amíg zötykölődtem, egyre nagyobb káosz lett a várban, rendetlenség és konfliktus. Flamarabb kiszálltam, próbára tettem a futócipőm, és szellőztettem a bástyák rozsdás ajtóin. Egyre gyorsabban szaladtam, ha már így alakult, legalább érezzem az izmaimat. Kapkodtam a levegőt és próbáltam csendesíteni a kiabálást. Állj! Séta! S miközben sorra becsuktam az ablakokat, éppen éjfél lett, egy férfi bámult rám a sarkon, barátságosnak tűnt. Én flegmán néztem rá, de ez nem változtatott az ő kedves tekintetén. 34 kulcs 0... Egy perccel múlt éjfél. Akkor ezt a mondatot ide November 7., szerda vagy ide íijam? Azt mondják, minden várnak megvan a maga története. Azt mondom, ússzunk egyet az árokban. Legalább egyszer életünk során ússzuk körbe, legalább bizonyosodjunk meg arról, hogy mit védünk ennyire. Ma táncolni voltam. Arra tanítottak, hogyan lehet úgy mozogni, mintha sűrített levegőben lennénk. Nem volt könnyű, vitatkoztunk a testemmel picit. Hiába mondtam neki, hogy csak úgy mozduljon, ahogy megparancsolom, nem hallgatott rám. Néha odajött az oktató, gatyába rázta. Kellett neki. Nyújtás, határozott testtartás. Ropogj csak, ha ilyen makacs vagy, gondoltam. Ő pedig alázatosan üldögélt törökülésben, és várta, mikor kötünk végre békét. November 8., csütörtök Az úszáshoz törülközőre is szükségem van, a pontos légzés megtanulásához könyvekre, az irányvonalak megtervezéséhez füzetre, és persze táplálékot is vinnem kell magammal. A mennyiség korlátlan is lehet, ezért egy nagyobb táskát kell beszereznem. Facebookon találtam egy kézműves kreatívat, ez épp ideális lesz. Megvan a pontos helye a havi BKK-bérletnek, a mobilomnak, az írószereknek és a felgyűlt csokipapíroknak. Elméletileg semmi akadálya a fejlődésemnek, bár van bennem némi kétség, az ismereteim bővülni fognak-e attól, hogy egyre több mindent cipelek magammal. De ma végre haladtam az ígért recenziókkal, az új novellám pedig, hogy is mondjam, gyarapszik. És én, hogy is mondjam (ilyenkor kiugranék a bőrömből). November 9., péntek Ma ismét péntek, tegnap is az volt. Nem is értem, tényleg kiugorhattam a bőrömből. Úgy tűnik, a csacska gondolatok felelőtlenül beteljesülnek, az okosak pedig feledésbe merülnek. Szóval megijedtem, ezért összevissza rohangáltam, hátha be tudom hozni a lemaradásaimat. Jó lenne ezt a hetet nem elérhetetlen célokkal zárni. Kimondom hangosan is: Kedves célok, bárcsak elég lenne nektek egy hét, bárcsak beérnétek 24 órával! Kitűnően hangsúlyoztam, remélem, nem a tájszólásom az oka annak, hogy ilyen nehezen értelmezhető. Estére jól elfáradtam, de elértem a villamost, és ezért ajándékba kaptam nyolc percet. Köszönöm! Zárjuk az estét a szokásos állkapocstornával, a kötelező öt perc helyett óránként harminc másodperc, beiktatva főzést, mosogatást, olvasást és naplóírást. November 10., szombat A hétvégék suliba járással telnek, hol itt, hol ott. Most sincs ez másképp. Egyszer régen, amikor még a váramban játék lábasok, játék félj és vízhatlan könyvek voltak, s a kifogyott tusfürdők tették vonzóvá a pancsikálást (mert akkor még nem akartam hosszú távot úszni az épülő váram körül), úgy gondoltam, hogy léteznek ábrándozó napok. Ilyenkor azt képzeltem, hogy kiülök a váram legmagasabb bástyájára, és semminek nem szabok határt. Általában csodás lovagokat láttam, királykisasszonyok sétálgattak gyönyörű szép ruhában, vagy éppen ellenkezőleg, nem volt ott senki, csak én és a gondolataim. Ma sincs ez másképp, csak épp nincs időm magasra mászni. November 11., vasárnap Ma csomagom érkezett otthonról. Csütörtökön elfelejtettem betenni a felsorolásba, hogy bizony van mit cipelni ezen is, a táskában van a helye, még akkor is, ha ezt nem én csomagolom össze. De van benne egy csomó édesség is, szóval nem gond ez. Csak tudnom kell arányosan elosztani az újdonságokkal együttesen, nehogy túl nehéz legyen. Szóval felhúztam a bolyhos papucsom és elkezdtem pakolászni hétfőre. Kíváncsi vagyok, hogyan ébredek holnap. tarca AZ ÉN IDŐMBEN „Bezzeg az én időmben mások voltak még a férfiak / Valaha tisztelték és kímélték a nőt / Amikor megjelent egy leány / Zsúrokon vagy teán/A sok gavallér körülrajongta őt...” Ezt a kupiét kábé akkor hallottam, amikor még írni se tudtam, csak mesélni. Valamikor a múlt század közepe felé. Amikor az én időm elkezdődött. Az én időmben karácsonykor a Jézuska illegalitásban jött hozzánk. A Mikulás is be volt tiltva, csak a Gyedmarózból lett Télapó volt szabadlábon. Ha egy Mikulást láttál, biztos lehettél benne, hogy egy titkosszolgát látsz. De mi tudtuk, az igazi Jézuska és a Mikulás mögött is nem az ÁVÓ, hanem a szüléink rejtőznek. Az én időmben nem volt menyecskekalkulátor meg vonalas telefon. Az ujjainkon adtunk össze. Ha kivontunk, az ujjperceinket hajlítgattuk be. Vonalas telefonja az egész utcában nem volt senkinek. Nem is tudták a mi telefonjainkat lehallgatni! Az én időmben nem volt a tévében szappanopera, mert tévé se volt. A nővérem lestem, hogyan mosakszik a szappannal. Az én időmben nem volt fürdőszoba se. Ha a zománcozott bádog mosdótálból (magyarul lavórból) kifröccsent a víz a konyhában, felmosásnak tekintettük. Az én időmben nem volt semmiféle skychannel. Felejcsenel, az volt. Az én időmben világvevő rádió se volt, a párt győzelemzuhatagában, az egyetlen adón mégse fürödtünk. Aki Porlódon a tápai, azaz az ellenséges adót hallgatta, azt a szervek hallgatták. Ki. Sokszor évekig. Az én időmben nem volt magnetofon, ha valaki marhaságot mondott, elfelejtettük. Az én időmben nem volt CD, se MP3. Lemezjátszó volt, ha volt, az is minden barázdánál ugrott, ezért a karra ráültettünk egy barázdabillegetőt. Az én időmben nem volt mosógép. Anyám fateknőben mosta a gönceinket használt zsírból készült szürke mosószappannal és a kezét maró lúggal. Közben nem dünnyögte a Dunnyuskát, néma volt, nem úgy, mint a mosógépek. És egyetlen alkatrésze sem forgott közben. Az én időmben nem voltak zöldségzabáló éttermek az utcánkban. A böllér által levágott és feldolgozott disznó felismerhető testrészeit (kivéve hurka-kolbász) fogyasztottuk krumplival, amit a disznózsírban sütöttünk. Az én időmben nem volt hűtőszekrény. Zsírban tettük el a zsíros húst, amelyet csak az az egér nem talált meg, amelyik már jóllakott. Amikor lett hűtőszekrényünk, én cibáltam haza a jéghasábokat a jéggyárból. A jég gyorsabban olvadt, mint a remény. Az én időmben nem pártoskodtak az emberek. Aki benn volt a pártban, arra mi szartunk, aki meg nem volt benne, arra a párt. Az én időmben nem volt bunkofón, mobilteló. Ha üzenetet akartam küldeni, átlőttem csúzlival a szomszédba Kamón haveromnak. Ő íjjal lőtt vissza, és majdnem mindig eltalálta a nálunk szomszédoló macskájukat. Az én időmben nem volt számítógép,' csak számadó juhász. Neki a hardvere a kampósbot volt, a szoftvere meg a puli. Az én időmben nem tudtam elolvasni a testvéri pártok idegen nyelvű lapjait. Pravda, l’Humanité, Neues Deutschland, Morning Star. Főleg azért nem, mert még nem tudtam idegen nyelveket. Olvasni se tudtam. De jó volt! Az én időmben nem volt autó. Ha gyorsan akartunk menni, a lovas kocsik után kötöttük télen a szánkónkat. A kocsis nem a két ló erejét ostorozta, hanem minket. Az én időmben nem volt virtuális valóság. Ha egy Grubina nevű előember üldözött részegen egy késsel a kezében, az egyetlen esélyed nem a számítógép gombja volt, hanem az, hogy gyorsabban tudsz futni. Az én időmben nem volt űrteleszkóp. A nap forgott a lapos föld körül, ami egy teknősbéka hátán nyugodott. A napnak csak keltéje és lementéje volt - vörösben. Az én időmben nem voltak napok. Munkaidő volt, tanulóidő, igeidő, katonaidő, alvásidő meg ilyenek. Onnan tudtuk, hogy vasárnap van, hogy a szomszédban főztek. Az én időmben űrrepülőgép se volt. Papírrepülőt hajtogattunk a párt agymosójából. Kamaszkoromban, a szomszédék kis képernyős Tavasz tévéjén két hapsit kellett nézni, ahogy űrruhában ezen a zsíroskenyér-szerű Holdon ugrálnak. Az én időmben nem volt még „nagy nemzedék”. Farmer, hosszú haj, csak külsőség volt, a zene volt bennünk az üzenet. A túléléssel voltunk elfoglalva. Mint az utolsó mohikánok. Csak ezt AKKOR nem láttuk ilyen tisztán. Szerettünk. Meghaltunk. Mi nem az elveszett, hanem a megtalált nemzedék voltunk. Az én időmben senki se tudta, hogy vége. Hogy a szoc nem kap. Kegyelmet. Az én időmben még láttuk a komancs ősbölényeket, Hruscsov, majd Brezsnyev Temesi Ferenc elvtársat, Mao elvtársat. Csahosszeku elvtársat. Tito elvtársat. Ulbricht elvtársat. Hosszú volt a sor szájcsókos férfiakból. Az én időmben nem volt tini lavról, nyugger amúrról szóló regény. „Csuk és Gek” volt, meg „Új barázdát szánt az eke”. Az én időmben nem volt öreg rokker, mert még a rock and rollban felnőttek is fiatalok voltak. Harminc fölött viszont nem bíztunk senkiben. Magunkban sem. Fiatalon az egész napunkat kitöltötte az a tevékenység, hogy éltünk. Az én időmben a krumplileves krumplileves volt, elvtársak. Csak a ruszki szuronyok között kikacsintó Kádárról nem tudtuk, hogy valójában Csermaneknek hívták. Az én időmben (4 éves voltam, mikor meghalt Sztálin Jóska) az eszmék hatalmasabbak voltak a fegyvereknél. A népnek nem volt fegyvere, és csak az újságban leírva volt hatalma. Az eszméket meg előre gyártva kaptuk Moszkvából. Mint a házgyárakat. Az én időmben nem volt bevásárlóközpont. Vásár volt, ló volt, pártközpont volt, csak áru nem volt. A minőségi árut, azt eladtuk nyugatra, ami meg minőség alatt volt, azt keletre. A szintén áruhiánnyal küszködő testvéri szocországoknak. Az én időmben nem voltunk NATO-tagok, nekünk a Varsói Szerződés békeharcában Olaszországot kellett volna lerohanni. Az első világháborúban sokan jártak ott nagyszüleink közül, és sokan ott is maradtak. A földben. (Részlet a szerző közelmúltban megjelent, 49/49 című kötetéből) K!?T0» KARPáT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. I aaaaaaaaaan aaaaaaaaaM I aaaBBBaaaaa Főszerkesztő: Szentmórtoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET E-moil: szerkesztosegnkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2018. november
