Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-18 / 243. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK Szereti a munkáját, annak ellenére, hogy nagy felelősséggel és teherrel jár Közel tíz éve a törvényesség betartatása a legfőbb feladata TAMÁSI Tolna megye köz­­szolgálatáért díjat kapott a kakasdi megyenapon Gu­­lyásné dr. Könye Katalin jegyző. Többek között a Ta­mási Önkormányzati Hiva­tal példás irányítása, kima­gasló vezetői munkája és szakmai elkötelezettsége, a településfejlesztés, a civil szféra és a sportélet terü­letén tanúsított támogató munkája elismeréséül. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu- A jogászok nagy része a dip­loma után azonnal elindul az ügyvédi pálya felé. Nem gon­dolkodott ügyvédi karrierben?- Első felsőfokú végzett­ségemet az Államigazga­tási Főiskolán szereztem, ennek elvégzése megala­pozta a pályámat - vála­szolta a kérdésre Gulyás­­né dr. Könye Katalin jegyző.- A diploma megszerzése után kerültem a közigazga­tásba. Már a mun­ka mellett végez­tem el a jogtu­dományi egyete­met. Megfertőzött a közigazgatás vi­lága, így nem gon­dolkodtam hogy ügyvédi, vagy bí­rói irányba men­jek. A közigazgatás a végre­hajtói hatalmi ágba sorolha­tó: önkormányzati és állam­­igazgatási feladatokat lát el. Az önkormányzati feladat és hatásköre mind az önkor­mányzati rendeletek (jogal­kotás) előkészítése, mind a végrehajtás jellemző, hiszen a képviselő-testület által megalkotott helyi közösség­re kötelező magatartási sza­bályokat hatósági jogkörben az egyedi esetekre kell vonat­koztatni.- Közel húsz éve dolgozik a közigazgatásban, ebből majd' tíz éve vezetőként. Soha nem bánta meg?- Nem bántam meg. Persze vannak rosszabb és nehezebb időszakok. Változatos felada­tok várnak: átalakultak a hi­vatali, jegyzői teendők az el­múlt húsz év során. Szeretem a munkámat, a munkakört, annak ellenére, hogy sokszor nagy felelősséggel, teherrel jár. De rendkívül színes, vál­tozatos. Nincs két egyforma nap, egyforma feladat. Sze­rencsés vagyok, mert nagyon jó kollégáim vannak, akikkel valóban sikereket, eredmé­nyeket lehet elérni. Hiszek ab­ban, hogy ez a város fejlődé­sén látszódik. A nyugodt, ki­egyensúlyozott munkához el­engedhetetlen a nyugodt, ki­egyensúlyozott családi háttér* Ezt számomra férjem, gyer­mekeim és szüleim biztosít­ják.- Ön a közigazgatásban dol­gozók átlagánál fiatalabb. Ho­gyan látja, elindult egy fiatalí­tási folyamat a közigazgatási vezetők között?- Általánosság­ban talán elmond­ható. Nálunk az önkormányzati hi­vatalnál nem fel­tétlenül. Lehet, hogy egy újonnan felálló hivatalnál - ott sem tudato­san - eleve fiata­labb dolgozókat vesznek fel. Aki több évtizede itt dolgo­zik, nem megy el a verseny­­szférába.- A jegyzői munka elég ké­nyes. Sokan úgy tekintenek a jegyzőre, mint egy politikai szereplőre. Nem tartott ettől? Megtalálja a különböző pár­tállású képviselőkkel a közös hangot?- A jegyző a törvényesség őre. Próbáljuk megfelelően tájékoztatni a képviselőket, bizottsági tagokat egy-egy napirend, előterjesztés kap­csán. Nyilván jelen van a po­litika - ötévente új testület van -, ettől nem lehét eltekin-Az a felada­tuk, hogy szakmai dön­téseket ké­szítsenek elő Gulyásné dr. Könye Katalin: a választások során újrarajzolódnak a feladatok Fotó: Makovics K Kevés szabadidejét családjával tölti, olvasni is szeret Gulyásné dr. Könye Katalin 1999-ben - miután megsze­rezte első diplomáját - kezd­te pályáját a hivatal titkársá­gi osztályán. Végigjárta a rang­létrát, később a titkársági osz­tályvezetői feladatokat is el­látta. Munka mellett tanult is, 2003-ban a Pécsi Tudomány­­egyetem Állam- és Jogtudo­mányi Karán szerzett jogi dip­lomát. 2008-ban a képvise­lő-testület érdemes köztisztvi­selői címmel ismerte el mun­káját. 2009-ben úgy lett al­jegyző, hogy mind a jegy­zői, aljegyzői státusz betöltet­len volt. 2010 júliusától veze­ti a polgármesteri hivatalt. Fér­je építészmérnök, tervezéssel foglalkozik, két gyermeke kö­zül tízéves fia a karatéban je­leskedik. A közelmúltban Mol­­dovában rendezett korosztá­lyos shotokan vb-n formagya­korlatban és küzdelemben ezüstérmet szerzett, kislánya most kezdte az első osztályt. Szabadidejét a családjával töl­ti. Szívesen szerveznek progra­mokat a szabadba, ha az idő­járás nem engedi, akkor min­dig van ideje olvasni. teni. Amióta jegyző vagyok, viszonylag egységes képvise­lő-testülettel dolgozom. Per­sze lehetnek világnézeti, ide­ológia eltérések, azonban pró­báljuk megtalálni minden­kivel a közös hangot, min­den városatyának megadjuk ugyanazt a tájékoztatást.- Olykor előfordulhat, hogy a saját munkáltatójának kell el­­lentmondania.- A jegyző akkor teszi jól a dolgát, ha a problémákat jelzi a döntéshozók felé, akkor is, ha az a munkáltatója. Hálás vagyok főnökeimnek, polgár­­mester, alpolgármester urak­nak, amiért felterjesztettek a kitüntető díjra. Azt gondo­lom, ennél nagyobb erkölcsi elismerést nem is kaphattam volna tőlük.- A jegyző vezeti a polgármes­teri hivatalt. Az önkormányzati rendszer folyamatosan válto­zik. Ez természetes, vagy idő­vel kialakul majd az ideális ön­­kormányzati hivatali működés struktúrája?- Nem fog beállni. A vá­lasztások során mindig új­ra rajzolódnak a feladatok, szerepek, az intézményháló­zat. A változó társadalmi vi­szonyokhoz a hivatalnak, ön­­kormányzatnak is alkalmaz­kodnia kell. Maga a hiva­tal is változik, több hatáskör például átkerült a járási hi­vatalokhoz, ez természetes. A jegyző feladata, funkció­ja szerintem módosult, más irányba mozdult el. Termé­szetesen maradtak a hatósági feladatok, de menedzsment­­szemléletre van szükség. Mi vagyunk az ügyfelekért, nem ők értünk - maga az egész közigazgatás átalakult az elmúlt években. Igyek­szünk ügyfélbarát módon se­gíteni a hozzánk forduló ál­lampolgároknak. Az a felada­tunk, hogy valóban szakmai döntéseket készítsünk elő, mert ha ez így van, annak a város látja a hasznát. Tűzoltó bemutató volt a diákok jutalma az aktivitásért Tolnai iskola a legkreatívabb Évfordulót ünnepel ma a tűzoltóság TOLNA A Wosinsky Mór Általá­nos Iskola lett nemcsak a me­gyében, hanem az országban is a legkreatívabb iskola. Az intézmény százhat diákja ké­szített alkotást valamely ka­tegóriában az Országos Tűz­megelőzési Bizottság pályáza­tára. Ez azt jelenti, hogy az is­kolák közül Tolna megyében innen küldték be a legtöbb pá­lyaművet, a következő forduló­ban pedig az is kiderült, hogy az országban sem volt náluk aktívabb, így az intézmény el­nyerte a Legkreatívabb iskola címet. Jutalmuk egy tűzoltósá­gi bemutató volt, amelyet szer­dán tartottak meg számuk­ra a tolnai önkormányzati és önkéntes, valamint a faddi ön­kéntes tűzoltók. A gyerekek tálcatűzoltást, konyhatűz-bemutatót láthat­tak, illetve a katasztrófavé­delmi mobil labor járművét is megismerhették. Emellett füstsátorban is próbára tehet­ték magukat, továbbá a tűz­megelőzési bizottság videói­nak megtekintése után a látot­takhoz kapcsolódó kérdésekre adtak választ. Dr. Balázs Gábor, a Tolnp Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője három füstérzékelővel ajándékozta meg az iskolát. H. E. Konyhatűz-bemutatót is láthattak. Képgaléria: teol.hu Fotó: M. D. SZEKSZÁRD A megyeszék­hely szervezett tűzvédelmé­nek 145. évfordulóját ünnep­li a Szekszárdi Katasztrófavé­delmi Kirendeltség és az ön­­kormányzat. Ebből az alka­lomból ünnepséget rendeznek a mai napon. A program a he­lyi hivatásos és a környékbe­li önkéntes és önkormányzati tűzoltók járműveinek felvonu­lásával kezdődik 10 órakor - hangzott el Ács Rezső polgár­­mester és Kiefaber Gábor ki­rendeltségvezető szerdai sajtó­­tájékoztatóján. Ács Rezső arról beszélt, hogy ma már ugyan nem az önkor­mányzat fenntartásában mű­ködik a tűzoltóság, ennek elle­nére fontosnak tartják a folya­matos kapcsolattartást és a tá­mogatást, ezért a környékbeli önkormányzatokkal közösen anyagi támogatást nyújtanak a laktanya belső felújításához. Kiefaber Gábor az ünnep­ség kapcsán elmondta, hogy a felvonulás után a Művészetek Házában hangzanak el beszé­dek, adnak át elismeréseket és hirdetik ki az évfordulóhoz kapcsolódóan meghirdetett rajzpályázat eredményeit. Az ünnepség ideje alatt a felvonu­lásban résztvevő szereket meg lehet tekinteni a Prométheusz parkban. H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom