Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-18 / 243. szám

KITEKINTŐ g 2018. OKTOBER 18., CSÜTÖRTÖK Nem véletlen, hogy a nevetőráncaik mélyülnek A kihívást kereste Kocsis Erika Ács Rezső polgármestertől vette át a Hirling Ádám kitüntető címét Fotó: Mártonfai D. HÍREK Fának ütközött, életét vesztette BÖLCSKE-DUNAFÖLDVÁR Ha­lálos közlekedési baleset történt október 17-én, reg­gel öt óra körül az 5111-es úton Bölcske és Dunaföld­­vár között. A balesetben egy személygépkocsi eddig még ismeretlen okból fának üt­között. A gépkocsi vezető­je olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszí­nen életét vesztette, közölte a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtóirodája. 1.1. A repce már kikelt, vetik az őszi búzát TOLMA MEGYE Jól haladnak az őszi munkákkal a gazdál­kodók a megyében. A nap­raforgót már betakarítot­ták, idén harmincezer hek­táron történt meg ez a mun­ka, szójából kétezer-kétszáz hektáron, kukoricából pe­dig hatvanötezer hektáron vetettek a gazdák. Ez utób­bi két növényből már csak kevés áll lábon. Az őszi ve­téssel is jól haladnak a gaz­dák a száraz talajok ellené­re, a repce vetését már be­fejezték, idén tizenhárom­­ezer-hétszáz hektáron ve­tettek el belőle, árpából tíz­­ezer-hatszázötven hektárt. Őszi búzából a terv negyven­­nyolcezer hektár, de ennek még csak a felénél tartanak a gazdák. M. I. Megtekintették a kiállítást NAGYSZOKOLY-KAPOSVÁR Élménygazdag kirándulá­son vett részt a Nagyszoko­­lyi Nyugdíjas Egyesület. Mint azt Nagy Károlyné Plek Zsu­zsanna, az egyesület elnö­ke elmondta, a Kaposvári Ál­lattenyésztési Napokat ked­vezményes belépővel keres­ték fel. A tartalmas, látvá­nyos rendezvényre a belépő­ket az egyetem részéről Kiss Gábor biztosította a szépko­­rúaknak. V. M. Hirling Ádám kitüntető cí­met adományozott Kocsis Erikának, a Gyermeklánc óvoda idén nyugdíjba vo­nult vezető helyettesének a szekszárdi önkormányzat. Az elismerést Szekszárd Vá­ros Napján vette át az óvó­pedagógus. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A pedagógusok kevesebbszer élhetik meg a sikert Kocsis Erika szerint, ugyanis nem kapnak elégszer visszajelzést arról, hogy jól végzik a munkájukat. A Gyer­meklánc óvoda, pontosabban a kertvárosi tagintézmény idén nyugdíjba vonult veze­tő helyettese úgy gondolja, ezért is került kivételes hely­zetbe azzal, hogy megkapta a Hirling Ádám kitüntető címet. Ez egyúttal a szakma elisme­rése is. A kitüntetett elmond­ta, az óvópedagógusok talán még kevesebb figyelmet kap­nak, mint a tanítók vagy taná­rok, pedig az alapokat - játék­kal, mesével, verssel, éneklés­sel és élményekkel - ők adják meg a kisgyereknek. Munka­helyéről, ahova még ma is so­kat hívják, azt mondta, olyan jó dolgokat csinálnak, hogy ezeket érdemes országosan is megismertetni. így aztán nem csoda, ha egy projekt miatt, amelynek ő volt a menedzse­re, megkereste egy kiadó. Az­óta a negyedik tanulmányt ír­ja az Óvónők kincsestára cí­mű szaklapba. Emellett sok öt­lete van a nyugdíjas évekre. - Egész életemben érdekelt a ka­ritatív munka. Például szíve­sen mesélnék, játszanék kór­házban lévő gyerekekkel - vá­laszolja arra a kérdésre, hogy mik a tervei. A segíteni akarást Ger­­se József tanár úr is látta Ko­csis Erikában, így a pályavá­lasztás előtt álló lánynak ő ta­nácsolta azt, hogy legyen pe­dagógus. A nyugdíjas óvónő ezért a mai napig hálás egy­kori tanárának. Pedig óvó­nőnek lenni nem könnyű do­log, hiszen a szülő a gyerme­két bízza rá. Kocsis Erika vi­szont a szép és nehéz pályá­ban is a kihívást kereste, és a fejlesztőpedagógiában teljese­dett ki. - Az ELTE tanítókép­zőjén végeztem fejlesztőpe­dagógusként. Olyan tanulási- és beilleszkedési nehézségek­kel küzdő kicsikkel foglalkoz­tam, akiknek a családi háttér nem adhatta meg ezt a plüszt. Ez a feladat azért nehezebb ta­lán az óvónőkénél, mert még kevesebb a sikerélmény, apró lépésekben haladhatunk csak előre - mondta. Hozzátette: ahhoz, hogy jól végezhesse a munkáját, rengeteg játéknak kellett a fejében lennie. Ar­ról is mesélt, hogy a mai gye­rekeknek már nehezebb fel­kelteni az érdeklődését, hi­szen rengeteg elektromos kü­­tyü veszi őket körbe. Gondot jelent ma az is, hogy néhány családban nem a szülő, hanem a gyerek irányít, ennek pedig később a csemete látja kárát. A szülői példa ragadós, ezért a szülőkkel is foglalkozni kell. - De nem véletlen, hogy az óvó­nénik többségének a nevető­ráncai mélyülnek az évek elő­rehaladtával. Rengeteg öröm­ben van részünk. Egyszer azt mutattam meg a gyerekek­nek, mi lesz a radírral, ha le­ejtjük. Egy kispajtás erre megszólalt: „Erika néni, hát te nem tudod, hogy ez a gra­vitáció?” Máskor meg egy kis­fiú megkérdezte: „Erika néni, neked van écsbigyód?” Mond­tam neki, hogy nincs. Erre ő azt mondta, hogy akkor na­gyon szegény vagyok. Előfor­dult az is, hogy egy harmin­cas hölgy szólított meg az ut­cán. Szabadkozott, én meg nem tudtam, hogy most pénzt kér majd valamire, vagy útba­igazítást. De aztán kitört belő­le: „Te voltál a kedvenc óvóné­nim!” Szóval ezért tényleg ér­demes ezt a pályát választani. Centenáriumi plakettel ismerték el a munkát SZEKSZÁRD-BUDAPEST A Ma­gyar Vakok és Gyengénlátók Or­szágos Szövetsége (MVGYOSZ) fennállásának 100. évforduló­ja alkalmából rendezett fehér bot-napi országos ünnepségen Kovács Lászlóné, a látássérül­tek megyei egyesületének elnö­ke a sorstársak érdekében vég­zett tevékenységének elismeré­seként Centenáriumi Emlékpla­kettet vett át Fülöp Attilától, az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma Szociális Ügyekért Fele­lős Államtitkárától és dr. Nagy Sándortól, a MVGYOSZ Elnö­kétől. A rendezvényen a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének munkáját is em­lékplakettel díjazták. Kovács Lászlóné 1989 óta lát­ja el a megyei egyesület vezetői tisztségét. Mint elmondta, na­gyon büszke a két centenáriumi kitüntetésre, az évtizedek alatt közösen végzett munka elisme­rését látja benne. A látássérül­tek megyei szervezete ezután is mindent megtesz azért, hogy a sorstársak életét megkönnyít­sék, megtalálják azokat a lehe­tőségeket, amelyekkel számuk­ra segítséget nyújthatnak. V. NI. Befejeződik a parlagfű virágzása SZEKSZÁRD A jellemzően napo­sabb, melegebb időjárás miatt Szekszárdon a 41. héten a par­lagfű koncentrációja még elér­te a közepes szintet. A hét végé­től a lehűlés, a várható csapadé­kos időjárás következtében - az előző évek tapasztalatai alap­ján - már csak alacsony pol­lenszámra lehet számítani. Az­az fellélegezhetnek az allergiá­sok, gyakorlatilag megszűnik a parlagfű virágzása. A parlag­fű mellett virágzó egyéb növé­nyek, így az üröm, a csalánfé­lék, a pázsitfűfélék pollenjei kö­zül már csak néhány szem ke­rült a szekszárdi csapdába. A kültéri allergén gombák közül az Altemaria spóraszáma a kö­zepes-magas értékek között in­gadozott. A Cladosporium ala­csony koncentrációban volt a levegőben, áll a kormányhiva­tal tájékoztatójában. B. K. A kedvtelésekre is marad ideje Kocsis Erikát többször hívják az óvodába, de emellett nyug­díjasként marad ideje azokra a dolgokra is, amelyekre a mun­ka, gyermeknevelés mellett kevesebb jutott. Imád például olvasni. Azt mondja, minden­evő, de felnőttként újra olvasta a kötelezőket, amelyeket most egészen más szemüvegen ke­resztül lát. Szeretne utazgat­ni. A húga New Yorkban él, és jó lenne egyszer meglátogat­ni őt. Szeret sétálni, egyszóval nagyon nem„akar öreg, botos néni lenni, aki sorra járja min­denféle bajaival a rendelőket. Már csak azért sem, mert igen összetartó, vidám családja és egy hároméves unokája van. Szerencsére a pici is olyan nyi­tott személyiség, mint a nagy­mamája. Ráadásul bölcsődés is volt, így nagyon könnyen be­szokott az óvodába. Talán nem meglepő, hogy vele és a töb­bi családtagjával szeretne sok időt tölteni a nagymama. PROGRAMOK CSÜTÖRTÖK MOZI BÖLCSKE Egri csillagok (magyar történelmi film), 16 óra. SZEKSZÁRD Pelyhes - Kalandra fel! (izlandi-belga animációs film), 14.30 Hannah - A buddhizmus útja nyugatra (dán-angol-magyar dokumentumfilm), 17 óra Húzós éjszaka az El Royae-ban (ameri­kai horror), 19.30 HANGVERSENY SZEKSZÁRD Vármegyeháza: Baka István - Lányi Péter-emlékhang­­verseny, 18 óra. Zongorán Balogh Ádám játszik, Baka István verseit Balog József adja elő. Az estet dr. Merő Béla színházi rendező nyit­ja meg. HOSPICE VILÁGNAP SZEKSZÁRD Tolna Megyei Balassa János Kórház kultúrterme: nárcisz­ültetéssel egybekötött ünnepség, 14 óra. Köszöntőt mond Gliedné Tillmann Erzsébet, a „Méltósággal az út végén" Hospice Alapítvány Kuratóriumának elnöke. Utána: hospicerészleg indítása főnővéri szemmel - Bártfai Szilvia előadá­sa; Helyzetjelentés az út végéről - Galambos Csilla előadása; Reha­bilitációs lehetőségek a krónikus belgyógyászati ellátásban - Bu­­zásné Vinczellér Ildikó előadása. KÖNYVBEMUTATÓ SZEKSZÁRD Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár: Szilasi László Luther kutyái című legújabb kötetének be­mutatója, 17 óra. A szerzővel Dicső Zsolt és Liebhauser János beszélget. VERSSZÍNHÁZ BONYHÁD Vörösmarty Mihály Mű­velődési Központ: Lelkem Ara­nyom - „kétszereplős" versszín­házi monodráma Turek Miklós elő­adásában, 18 óra. ELŐADÁS SZEKSZÁRD Béla király tér 6.: Asszertív kommunikáció - Tár­nái Mária pedagógia szakpszi­chológus és Lazányiné Csörgő Ágnes gyógypedagógus előadá­sa, 17 óra. SZEKSZÁRD Új Nemzedék Közös­ségi Tér (Piactér 1.): Mansfeld Pé­ter nyomában... címmel tart inter­aktívtörténelemórát Nagy László, a szekszárdi Garay János Gimná­zium történelemtanára, 17 óra. PÉNTEK BÁTASZÉK Gondozási Központ: A hazafiasságról a költészeten ke­resztül - László János előadása, 9 óra. BÖRZE SZEKSZÁRD Új Nemzedék Közös­ségi Tér: közösségi szolgálati és diákmunka-lehetőségek bemuta­tása fiataloknak 10-14 óráig. Di­ákokat és a közösségi szolgálat helyszínéül szolgáló intézménye­ket, munkáltatókat egyaránt vár­nak a rendezvényre. ŐSZI FESZTIVÁLJA SZEKSZÁRD Nyitott ajtó - Láto­gatás a vármegyeházi pincerend­szerben. Rendhagyó vezetés a lé­­gópincében, az egykori börtöncel­lákban, a Baka Múzeumban és a Garay Élménypincében. Gyülekező a vármegyeháza előtt 15 órakor. Lányi Péterre (képünkön) emlékeznek a koncerttel Fotó: TN i

Next

/
Oldalképek
Tartalom