Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-18 / 243. szám

2018. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP O---------------­Kiváló évjáratú bor készülhet az idei szőlőből A héten befejeződik a borvidéki szüret A szekszárdi Mészáros Pincészet ültetvényeiben is befejeződik a szüret a héten Fotó: Mártonfai D. A vége felé tart a szüret me­gyénkben is. Összességé­ben a szőlőtermelők elége­dettek a mennyiséggel és a minőséggel is, de aki érté­kesíteni kényszerült a ter­mését, az arról számolt be, hogy évek óta nem fizettek ilyen keveset egy kiló bor­szőlőért a feldolgozók. A bo­rászoknak is feladta a lec­két a természet, a szokat­lanul meleg ősz miatt a ma­gas cukorfokok mellett az alacsony sav okoz gondot. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A héten befejező­dik a megye két borvidékén a szüret. Még azok is leteszik a szüretelő ollót, akik úgyneve­zett prémium bor reményében a szokásosnál tovább hagyták fenn a tőkén a szőlőjüket. A korai fajtákat már augusztus első felében elkezdték szed­ni a termelők, így van, ahol két hónapig is elhúzódott ez a nagyon felelősségteljes mun­ka. Az általunk megkérdezett gazdálkodók vegyes tapaszta­latokról számoltak be.- Mennyiségben kiváló, ta­lán még a vártnál is jobb volt a szőlőtermés - mondta Módos Ernő szőlész-borász, az Alisca Borrend Nagymestere. - A cu­korfok szintén megfelelő volt, ennek ellenére összességében nem egy egyszerű év az idei - tette hozzá. A szakember elmondta, a legkritikusabb a friss borban az ideális savtartalom beállí­tása, mivel az idén a szőlőnek nagyon alacsony volt a sav­tartalma, és magas a pH-ér­­téke. A kettőt szinkronba kel­lett hozni. Sok helyen becsa­pódtak a termelők, mert a töp­­pedt szemekből álló fürtökből készült mustnál alacsonyabb cukorfokot mértek a valósnál, hiszen később a mazsolás sze­mekből is kioldódott a cukor, ami problémát okozott az er­jedés során. A 4-6 gramm bent maradt cukor miatt in­stabil lett a bor, a helyzet ke­zelése nagy hozzáértést igé­nyel a borásztól, hogy helyre­hozza a hibát. A szokásos gaz­dag zamatosság, gyümölcsös­­ség is leegyszerűsödött, ami­ben a harmincnapos hőség a ludas. Az átlaghőmérséklet ez idő alatt 24 fok fölött volt, az éjszakai lehűlés is elmaradt, így az idei minőség inkább a déli - olasz, spanyol, por­tugál - borok ízét idézi majd - mondta Módos Ernő. A sav (borkősav, citromsav) pótlását Bár jó minőségű és bőséges is lett ebben a szezonban a szőlő­termés, a költségek is nagyok. - Nem csak azt kell elfogad­nunk az idén, hogy a tavalyi ár­nál 30 forinttal olcsóbban ve­szik át a szőlő kilóját, de azt is, hogy alig találunk szüretelőket, akik megbízhatóan jönnének folyamatosan dolgozni, pedig a napidíjuk is több, mint egy év­vel ezelőtt volt - mondta a sző­egyébként a bortörvény is en­gedi, literenként kettő gramm mértékben. Ezt a javítást mi­nél korábban kell elvégezni, mert később kiválhat a borból a borkősav és a forgalmazás során sok bosszúságot okoz­hat. Az év nagy tanulsága: nem szabad sajnálni a pénzt és fáradtságot arra, hogy mi­nél többször végeztessenek a borászok laboratóriumi vizs­gálatot, hogy a kívánt para­métereket be tudják állítani a boraikon. lőtermesztéssel foglalkozó bá­­taszéki Berg József. - Ha min­dent összeszámolok, a perme­tezéseket, amelyből idén tizen­kettő volt, a metszésért, majd a zöldmunkáért kifizetett pénzt, a szüretelők díját, akkor alig ma­radt valami. Pontosabban egy hektáron nem maradt meg tisz­tán százezer forint és a saját munkámat nem is számoltam - tette hozzá. A szekszárdi, tolnai, báta­­széki szőlőtermelők elmond­ták, idén nagyon sok volt a darázs és a méh az érett sző­lőfürtök körül. Szinte ver­senyt kellet futni a szürettel a seregélyek miatt is, mert ezek a madarak nagy kárt tudnak okozni pár óra lefor­gása alatt is. Mészáros Pál szekszárdi borász szőlőültetvényében is ezen a héten fejezik be a szü­retet. Mint elmondta, jelen­leg a cabernetfajtákat szedik, géppel, azaz szőlőkombájn­nal. Most 23-as a termés cu­korfoka. A Mészáros pincé­szetnél augusztus 8-án kezd­ték a szüretet és a héten feje­zik be. Több mint két hóna­pig dolgoztak, hol kézi sze­déssel, hol kombájnnal halad­tak a munkálatokkal. Mészá­ros Pál elmondta, bár nagyon szép munkát végez a kombájn is, a prémium vagy úgyneve­zett válogatásborokhoz szánt szőlőt kézzel szedették le. A kézi szüret nagy hátránya viszont, hogy egyre nehezebb találni jó munkaerőt - mond­ta a borász. Magas a napidíj, sok a költség, idén nem sok haszon volt a szőlőn Esés, nevetés Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu 1 A legnagyobb közösségi portál azért is nagyon jó, mert ott viccesnek tartott filmecskék tömegét osztják meg egymással honfitársaink. Nincs olyan nap, hogy ne ör­vendeztetné meg a jótét lelkeket egy-egy, az életből ellesett, nagy eséseket bemutató videó. Azaz, megy valaki az úton, megbotlik egy faágban és egyensúlyát elveszítve belezuhan egy vizesárokba. Másvalaki átugrik egy kerítésen, de lába be­leakad a drótba és emiatt elhasal. A következő szereplő hin­tázik a széken, de pechére, mert óriásit bucskázik hátrafelé. Nem megrendezett, hanem valós pillanatok ezek, egy is­merősnek, barátnak, hozzátartozónak éppen ekkor volt be­kapcsolva az okostelefonja és Akárha egy ne­gyedrendű, bugyu­ta amerikai paró­dia menne megörökítette a kellemetlen jelenetet. Ami, adott esetben, meglehetős fájdalommal járt: időnként pár másodperc ere­jéig láthatjuk az áldozatokat, amint összegörnyedve, lábu­­kat-fejüket tapogatva igye­keznek a földről felkelni. Sőt, láthatunk pici gyerekeket is, akik lecsúsznak az ágyról és megütik magukat, de úgy, hogy nézni is fáj. A néző pedig gyakorta nem mást, mint gurgu­­lázó, visító, hejehujázó háttérnevetést hall ezekhez. Akárha egy negyedrendű, bugyuta amerikai paródia menne. Igen, a rendezőbe oltott hangmérnök semmit sem bíz a vé­letlenre. Aki elesik és jól megüti magát, az egy balek, és meg­érdemli, hogy együtt kacagjunk rajta. Merthogy az emberi természet már csak ilyen(?): más kárán sokkal könnyebb ör­vendeni, mint abból tanulni. Fizetik a gazdáknak az agrártámogatást TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Több mint tízezer családot érintenek megyénkben a te­rületalapú támogatások. Jó hír számukra, hogy október ló tól megkezdték az agrártámoga­tások előlegeinek kifizetését, ez olvasható a legfrissebb Ma­gyar Közlönyben. Az egységes te­rületalapú támo­gatás keretössze­ge 231,13 milliárd forintot tehet ki, a támogatható terü­let nagysága az or­szágban legfeljebb 4,97 millió hektár, a kifizethető elő­leg pedig hektáronként legfel­jebb 32 536 forint lehet, hek­táronként. Az éghajlat és kör­nyezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás keretösz­­szege közel 130,7 milliárd fo­rint, előlege hektáronként leg­feljebb 18 397 forint lehet. A területalapú támogatások második felét a következő év elején fizetik majd a gazdák­nak. A rendelet alapján a fiatal mezőgazdasági termelők támo­gatásának keretösszege meg­haladja a 3,78 milliárd forin­tot, a támogatható terület nagy­sága országosan legfeljebb 171 797 hektár, a hektáronként ki­fizethető előleg mértéke pedig ma­ximum 15 417 fo­rint lehet. Terme­léshez kötött köz­vetlen támogatás­ként október 16-tól kifizethető előleg az anyajuhtartás, az anyatehéntartás, a rizs-, a cukorrépa-, a zöldség­­növény-termesztés, valamint a szemes és szálas fehérjetakar­mány-növény támogatása is. Nagyon sokan várják már az agrár-környezetgazdálko­dási támogatást (AKG) is, me­gyénkben ez is több ezer gaz­dálkodót érint. Tavaly novem­ber közepén kezdték el fizetni az AKG-t. M. I. Nagyon so­kan várják %ár az ag­rár-környezet­gazdálkodási támogatást is Három tehetséges, fiatal és csinos alkotó kiállítása nyílt meg kedden a tolnai Mag-Házban Színérzékeny festők és egy mennydörgő kép TOLNA „Három tehetséges, fia­tal és csinos alkotó.” így jelle­mezte a kiállítókat Lönhárd Fe­renc, aki megnyitotta a székes­­fehérvári Sturcz Tímea, a szek­szárdi Tamaskó-Komjáti Anett és a pécsi Wusching Ibolya tár­latát kedden a tolnai Mag-Ház­ban. A festők a sióagárdi alko­tótáborban ismerkedtek meg a nyáron, amelyet Biszák Lász­ló szervezett. Közös kiállításuk ötletgazdája is ő volt. Közremű­ködött a gitáros Tóth István, aki Cseh Tamás-dalokat énekelt és Decsi-Kiss János, aki - nagy köl­tőket is idézve - arra hívta fel a figyelmet, hogy jól kell sáfár­kodni az istenadta tehetséggel. Lönhárd Ferenc is hasonló ta­nácsokat adott az alkotóknak. Ne hátráljanak meg, ha valami nem sikerül, hisz az élet bukta­tókból áll! Ne akarjanak gyor-Szavaló, éneklő festmények is ké­szíthetők a jövőben san haladni, mert az alkotás ki­követeli magának az időt! Ne akarjanak senkihez hasonlíta­ni, de igyekezzenek minél köze­lebb kerülni egyvalakihez: ön­magukhoz! Mindhármuk kö­zös tulajdonságaként a színér­zékenységet jelölte meg. A rendezvény végén Biszák László is bemutatta egy saját képét, ami alighanem a világ első interaktív festménye. A Népújság munkatársa, Mako­­vics Kornél fotója alapján ké­szült, Bonyhád környéki vil­lámlásokról. A szír származá­sú, jelenleg Szudánban élő szá­mítógépes szakember, Ahmed Jalal közreműködésével oldot­ta meg, hogy a kép, érintés­re, mennydörgő hangot hallat. Ugyanilyen technikával beszé­lő, szavaló, éneklő festmények is készíthetők lesznek a jövő­ben. Jalal úr egyébként magyar állampolgár, harminc éve Mis­kolcon szerzett diplomát. W. G. Lönhárd Ferenc, Tamaskó-Komjáti Anett, Sturcz Tímea, Wusching Ibolya és Decsi-Kiss János Fotó: M. D.

Next

/
Oldalképek
Tartalom