Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-18 / 243. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK Átevez tengeren és nyílt óceánon a legészakibb fokig Végvári Tamás csipkés sziklák között Beküldött kép Almási Erzsébet előadását tartja. Képgaléria: teol.hu Fotó: Mártonfai Dénes Konferencia a megyei fejlesztési programról SZEKSZÄRI Mintegy félszáz résztvevővel tartott konferen­ciát szerdán a megyei önkor­mányzat a vármegyeházán a megyei foglalkoztatási pak­tumról. Az előadók a program eddigi eredményeit és a további céljait vették sorra. Varga-Stad­­ler Gábor, a Tolnáért Tolna Me­gyei Térségfejlesztési Nkkft. ügyvezetője elmondta, a megye egészére kiterjedő program el­sősorban a foglalkoztatás javí­tását segíti, s immár harminc csatlakozót számlál. Dr. Gábor Ferenc főjegy­ző kiemelte, hogy a megye el­ső számú célja az emberek bol­dogulásának a segítése. - Me­­gyeszerte azt látjuk, hogy sor­ra újulnak meg iskolák, óvo­dák és más intézmények épü­letei, hangsúlyozta. Dr. Hor­váth Kálmán kormánymegbí­zott megköszönve a kormány­­hivatal foglalkoztatási szak­értőinek munkáját, kiemelte, hogy érdemes átfogóan szem­lélni a folyamatokat, hiszen a fejlődéshez a családpolitika is markánsan hozzájárul. Almási Erzsébet, a Pénzügyminiszté­rium főosztályvezetője a foglal­koztatáspolitika aktuális kér­déseiről beszélt. Tolna megyé­ben 2017-ben a foglalkoztatá­si 55,9, míg a munkanélkülisé­gi ráta 2,2 százalék volt, utóbbi országos szinten is jónak szá­mít. A megyei munkaerőpiaci programokról tartott előadást dr. Gonda Ádám, a kormányhi­vatal főosztályvezetője. A gya­korlati tapasztalatokat Mészá­ros Andrea, a Kék Madár Ala­pítvány ügyvezetője és Simcsik Pál, építőipari cégvezető osztot­ta meg a jelenlévőkkel. 1.1. Nem kétséges, hogy Végvári Tamás szeret kajakozni. Je­lenleg éppen egy huszonöt­­ezer kilométeres távot tel­jesít, több tételben. Hat éve Budakalásznál vízre száll­va csörgött le a Dunán, vé­giglapátolt a Földközi-ten­geren és jelenleg Spanyolor­szágban állomásozik. A vég­cél Norvégia legészakibb pontja. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A kajakos világuta­zó a Magyar Földrajzi Társa­ság területi osztályának meg­hívására kedden Szekszárdon, a PTE KPVK épületében tartott előadást kalandjairól. Lapunk­nak elmondta, hogy valóban nem igazán tipikus éppen ka­jakkal betérni idegen államok felségterületére.- Alapvetően a dunai orszá­gokban okozott némi zavart, hogy valaki kajakkal érkezett hozzájuk - folytatta Végvári Tamás. - Úgy kezeltek, mint­ha tízezer tonnás tolóhajóval kelnék át a határon, azaz ilyen kategóriájú adminisztrációban volt részem. Törökországba il­legálisan léptem be, mert nem volt vízumom. Jó két hétig tar­tott, míg Isztambulban rendez­ni tudtam a státusomat. Görög­országtól már nem ért különö­sebb meglepetés, hiszen ettől kezdve EU-s országokban kö­töttem ki. Mindig is szem előtt tartot­ta a biztonságot, ami abban is megmutatkozott, hogy a tenge­ren a parttól látótávolságra eve­zett. így váratlan vihar esetén is gyorsan elérhette a szárazföl­det. Ám az eddigi, immár meg­szokott Földközi-tenger után a Gibraltári-szoroson átkelve kö­vetkezik egy nyílt világtenger, azaz az Atlanti-óceán.- Biztos vagyok benne, hogy ott sok mindent át kell alakíta­nom - értett egyet az erre vo­natkozó megjegyzéssel. - Most, a legutóbbi, spanyolországi sza­kaszon is elkapott egy kiadós, háromnapos vihar, amit a par­ton vészeltem át. Egy óceán ese­tében ez a fajta ítéletidő még erőteljesebben jelentkezhet. A jelentős árapály miatt a partvo­nal és az alaphullámzás is meg­változik. Igyekszem felkészül­ni az új helyzetre és biztonsá­gos kezelésére. Végvári Tamás régóta kalan­dozik a világban, megfordult már Dél-Amerikában, a Tűz­­földön, de a Himalája rohanó folyóiban is kajakozott. Bárhol is járt, szinte mindenütt talál­kozott civilizációnk egyik vég­zetesnek tűnő „eredményével.”- A Dunától kezdve a tenge­rek bármelyik részéig renge­teg szeméttel, műanyaghulla­dékkal lehet találkozni akár a vízben, akár a parton - ad­ta közre elkedvetlenítő meg­látását. - Bizonyos előrejelzé­sek szerint 2050-re a tenge­rekben több műanyaghulla­dék lesz, mint hal. Előadásai­mon mindig megkérdezem a közönséget, hogy szerintük egy PET-palack hány év alatt bomlik le? Meglepődnek, ami­kor megmondom, hogy ehhez négyszáz év kell. Tehát ha én Szekszárdon bedobok az ártér­be egy műanyag palackot, ak­kor azzal még ük-ükunokáink is találkozhatnak. Sokan gon­dolják, hogy a tengerek mesz­­sze vannak, a szennyezés nem a mi problémánk. De nagyon is a miénk. Mivel a tengerek hulladékainak mintegy het­ven százaléka a folyókból, így tőlünk is származik, Az pedig tovább súlyosbítja az amúgy is jelentős gondot, hogy a lebom­­ló műanyag bekerül a táplálék­­láncba. Azt még nem lehet pontosan tudni, hogy Végvári Tamás mi­kor is ér útjának végállomásá­hoz, Norvégia, és egyben Eu­rópa legészakibb pontjához, a Nordkinn-fokhoz. A dátum több tényezőtől, például az idő­járástól is függ, de az nem két­séges, hogy a világjáró teljesíti célkitűzését.- A végállomáson sem áll szándékomban eldobni á lapá­tot, mondván, hogy elértem, amit akartam - jelentette ki a sportember. - Nem rekordot kí­vánok dönteni. Nekem maga az út a cél. Az, hogy bejárjam eze­ket a tájakat, megismerkedjem érdekes emberekkel, megéljem az általuk kínált élményeket és továbbadjak belőlük valameny­­nyit, ahogyan az tőlem telik. Valószínűnek tartom, hogy mi­re elérek Európa legészakibb pontjáig, addigra meglesz a kö­vetkező útitervem. Készíthető belőle lekvár, sajt, zselé, mint a birsalmából Fotó: Shutterstock Érdemes szedni, értékes a naspolya TOLNA MEGYE Bár nem gyako­ri gyümölcs, de azért a megyé­ben elég sok kertben, dombol­dalban megtalálható. A nas­polyáról van szó, mely nem kifejezetten szép gyümölcs, nem lehet frissen fogyaszta­ni, és ősz végére érik be iga­zán. Ilyenkor lehet leszedni, száraz, hűvös helyen tárolni és ahogy beérik, fogyasztani. A naspolya a rózsavirágúak rendjébe tartozik, az alma, a birsalma és a körte rokona, fel­tehetőleg Közép-Ázsiából szár­mazik. Hazánktól északra rit­kán fordul elő, mivel kisterme­tű fája a meleget kedveli, en­nek ellenére nagyon jól tűri a telet. A naspolyafát vagy bok­rot mutatós lombkoronája mi­att gyakran ültetik parkokba, kertekbe dísznek. Májusban kezd virágozni, a gömbölyű Karakteres íze és Jillata fűszerekkel jól párosítható gyümölcs október végére érik be. A gyümölcshúsnak magas a C-, B- és E-vitamin-, valamint a vas-, kalcium-, kálium-, man­gán- és cinktartalma, emellett rengeteg benne a pektin, ami segíti az anyagcserét, és szin­ten tartja a koleszterint. A nas­polya magja is felhasználható, a belőle készült főzet vesekő hajtására alkalmas. Magas pektintartalmának köszönhetően készíthetünk belőle lekvárt, zselét, a birsal­mához hasonlóan sajtot, gyü­mölcslevet - lágy húsa miatt befőzéshez könnyen felhasz­nálható. M. I. Küzdelem és harmónia A fenti címmel nyílt meg szerdán Bágyi Zsuzsanna (a képen középen) képzőművészeti ki­állítása a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtárban. Az alkotóművész honlapján olvasható, hogy művészi hitvallása szerint: Látok, hallok, érzek, gondolkodom, és ha kell, kiáltok! Az embernek, az emberért. A tárlatot november 6-ig lehet megtekinteni a könyvtár nyitvatartási idejében. Fotó: Makovics Kornél Alsómocsolád volt az Ózon egyesület úti célja Fontos a friss levegő DOMBÓVÁR-ALSÓMOCSOLÁD A Baranya megyei Alsómo­­csoládon tettek kirándulást a dombóvári Ózon Asztma Egyesület tagjai Tóth Sándor elnök vezetésével. A szervezet programjai so­rán ugyanis fontos szempont, hogy a tagok minél többet tar­tózkodjanak a szabadban és lehetőleg sokat mozogjanak. A kirándulásról Tóth Gá­­borné egyesületi tag számolt be. Mint írta, a csoport első­ként a falu határában lévő Ri­­gac-pihenőnél időzött, ahol Schott Imréné irodalmi ösz­­szeállítását hallgathatták meg, aki Noé Istvánnal és Tóth Sándorral együtt ismer­tette a település történetét is. A pihenőnél áll a Rigac-fa, az a terebélyes tölgyfa, melyet a legenda szerint Rigac Jan-Megtartották a hí- Jres betyár emléke­zetét a községben esi, a helybéli híres betyár még facsemeteként láthatott. A hatalmas fa előtt Tóth Gá­­borné elszavalta Fekete Ist­ván Tölgy című versét, majd Pete Margittól a Gólya Áron udvarol című verset. Alsómo­csolád központjában Kmetty­né Győri Szilvia fogadta a csoportot, hogy megmutassa nekik a település látnivalóit. Sokan felsétáltak a szőlőkkel és gyümölcsfákkal beültetett meredek domboldalra a Kál­váriához. Megtekintették az Európa teret, amelynek közepén áll az Europé elrablása szobor, és körben huszonhét nagy kő, melyek egy-egy EU-s tagálla­mot jelképeznek. Jártak a ki­rándulók a faluházban, a ke­­mencés udvarban és a Feszti­váltéren is. Alsómocsoládon számos szobor, köztéri alkotás, em­lékmű látható. H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom