Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-13 / 239. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. OKTOBER 13., SZOMBAT Elfogadta lemondá­sát, és fájó szívvel elköszönt Pukli Jánosné elnöktől a Bony­hádi Nyugdíjas Köztisztvise­lők Klubja szerdán. A kelle­mes hangulatú rendezvényen- kedves szavakkal, virággal, verssel és egy kis ajándékkal- mondtak köszönetét a tizen­hat évnyi szervező munkájá­ért. Ezt a teljesítményt Filóné Ferencz Ibolya, az eseményen szintén jelen lévő polgármes­ter is méltatta. TN Diákok műsorával emlékeztek Örökké él az Aradi Tizenhárom címmel irodalmi összeállítással emlékezett korhű jelmezekben a szedre­­si Diákszínpad az 1849. ok­tóber 6-án Aradon kivégzett tábornokokra és a levert sza­badságharc mártírjaira, tájé­koztatott Kovács Anna szer­vező. A művelődési házban tartott megemlékezés szép része volt az iskolai ének­kar és citerazenekar műsora Barsi Ágnes és Nemes And­rás vezetésével. B. K. A rendőri pályáról tájékozódtak DOMBÓVÁR A helyi rendőrka­pitányságra is ellátogattak a Pályaorientációs Nap ke­retében az Illyés Gyula Gim­názium diákjai csütörtökön. Az ötödik-hatodik osztályo­sok - összesen hetvenket­­ten - megtekintették a kapi­tányság épületét, majd egy bűnügyi technikusi előadást is meghallgattak. Ezt a gim­náziumban egy előadás kö­vette, amelyben nemcsak a rendőrség munkájáról esett szó, hanem arról is, hol és mi­lyen végzettséget kell szerez­ni ahhoz, hogy valaki az egyik általa kiválasztott területen - bűnügy, közlekedés, közrend­védelem, helyszínelés - dol­gozhasson. TN Szendi József természetvédelmi őr a ciktanyájat mutatja. Itt nincs hétvége, gyors net, így nehéz utánpótlást találni A szerző fotója A védett gyepet, a védelem­re szoruló, majdnem kipusz­tult cikta juhok tartják kar­ban a Nagydorog melletti Szenespusztán. Az állomány ma már szépen gyarapodik. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu NARVDOROG A cikta juh az öt­venes években majdnem tel­jesen eltűnt Magyarország­ról. Kiszorította a finomabb gyapjat adó merinó. Megmen­tették, s ma a Nagydorog mel­letti Szenespusztán találha­tó a legnagyobb állománya. A védett terület karbantartá­sát végzi: a Duna-Dráva Nem­zeti Park kezelésében lévő gyepen legel. A helyi termé­szetvédelmi őr, Szendi József így vázolja a helyzetet: - A tö­rök vész utáni elnéptelene­dett területekre sváb telepe­sek érkeztek. Ők hozták be a ciktát, aminek a másik neve: tolna-baranyai sváb juh. Eb­ből is látható az elsődleges el­terjedési körzete. Csakhogy a múlt század elején kiszorí­totta a merinó. Igaz, hogy a ciktát évente két­szer is nyírták, de a gyapja durva, ne­hezen feldolgozha­tó. Úgyhogy az öt­venes évekre alig maradt valameny­­nyi. Ide, Nagy­­dorogra gyűjtöt­ték össze az állo­mányt, amit a rendszerváltás után, 1991-ben megvett egy Tisch József nevű gazdálkodó, és a Komárom-Esztergom me­gyei Vértestolnára szállított. Gyakorlatilag sehol máshol nem volt már ebből a fajtából. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága úgy döntött a 2000-es évek elején, hogy a szenespusztai gyep legelteté­sét ciktákkal oldja meg. Nehe­zen bár, de sikerült szerezni ötven anyaállatot és egy kost. Ma már négyszáz anyaállat van, és annak sza­porulata. Működik még 4-5 kisebb te­nyészet az ország­ban, de a vértestol­nai, a gazda halá­lát követően tönk­rement. Érdekes adalék, hogy a cik­ta időközben ott is eltűnt, ahonnan hozzánk ér­kezett. Németországba, a kö­zelmúltban Magyarországról telepítették vissza. A génmegőrzés és a legel­tetés. Ez a céljuk a ciktatar­­tóknak. A természetvédelmi őr háromezer hektárt ellen­őriz, feladata többek között a védett növények monitoringja és a faj megőrzés elősegítése. A ciktával egy önellátó major­ban és annak környékén fog­lalkoznak, amiről így beszél:- A védett gyepet klasszikus módon, legeltetéssel gondoz­zuk. A téli takarmányt meg­termeljük, a nap és szélenergi­át helyben hasznosítjuk. Sze­rencsére találtunk olyan sze­mélyt is, aki ért a juhokhoz, szereti és gondozza őket. Mert nem elég, hogy ember van az állat mellett. Pásztor kell! Itt nincs pénteken délután ket­tőkor fájront, és nem az a kér­dés, hogy milyen gyors a net és van-e térerő. Ez a mai fia­taloknak nem nagyon ízlő vi­lág. Az utánpótlás, mint sok más régi mesterségnél, nehe­zen oldható meg. Fogy az ürge A szenespusztai védett gyep nem csak a cikták ottho­na. A Pécs-pogányi repülő­tér bővítésekor ideköltöztet­tek egy nagy ürgeállományt. Kezdetben szépen szaporod­tak, mára azonban csökke­nő a létszámuk. A fő baj, hogy nem érintkezhetnek más állo­mányokkal. A gyepes terüle­tek csökkennek, ebből adódó­an az ürgék vészesen fogynak Magyarországon. A művelt te­rületeken nem élnek meg, a mélyszántást és a vegyszere­zést nem viselik el. Az elszige­telt gyepeken pedig belterjes mikropopulációk jönnek létre, melyek egy idő elteltével nem igazán életképesek. Az ürge 1982 óta védett, 2012-től fo­kozottan védett. A ciktát kiszo­rította a me­rinó, a mara­dék állományt gyűjtötték itt össze HÍREK Elköszöntek a klub elnökétől A védett gyepet tartja serényen karban a védendő cikta juh Az nem elég, ha ember van az állat mellett Húsz erőműves dolgozó vehetett át Céggyűrű-kitüntetést Elismerik a teljesítményt Közösségi térre pályázik a város PAKS Az MVM Paksi Atom­erőmű Zrt. Céggyűrű-kitün­­tetését idén is húsz dolgozó vehette át. Mint arról a Paksi Hírnök beszámolt, a cég legrangosabb elismerésében részesült: Erős József turbinafőgépész, Fa­zekas Károly üzemeltetésve­zető, Fenyvesi Gábor főtech­nológus, Határ Irén gazdasá­gi elemző, Horváthné Sümegi Andrea csoportvezető, Kern Zoltán üzemviteli technológia vezető, Kovács József műveze­tő, Lacza Imre csoportvezető, Lukács Péter irányítástech­nikai művezető, Orbán Otti­lia szakmai titkár, dr. Pinczés János csoportvezető, Povisel István bázisvezető, Rátkainé Szabó Szilvia szakmai titkár, Simon Ferenc tervező mér­nök, Szentkirályi László for­­gógép-karbantartó műveze­tő, Szutorné Polgár Zsuzsan­na főosztályvezető, Tari Ta­más Nándor üzemvezető, Ko­vács András Béláné szakmai titkár, Takács Imre főosztály­­vezető és Zsók Gergely turbi­nagépész. Pekárik Géza, az MVMPaksi Atomerőmű Zrt. vezérigazga­tójának köszöntőjét követően Hamvas István nyugalmazott vezérigazgató adta át a Céggyű­­rű-kitüntetéseket. B. K. Fotó: Molnár Gyula A kitüntetéseket Hamvas István adta át SZEKSZÁRD Generációk Park­ja közösségi tér kialakítására pályázik Szekszárd. Az önkormányzat száz­harminckilencmillió forin­tot kaphat, és egy különböző korcsoportok egyidejű hasz­nos szabadidő eltöltését előse­gítő, korszerű és vonzó park kialakítását tűzte ki céljául. A közösségi teret a város dé­li, úgynevezett baktai város­részében, a Barátság utcában szeretnék kialakítani. A pro­jekt hozzájárul a Szekszárdi Helyi Közösség akciócsoport által még 2017 októberében elfogadott Helyi Közösségfej­lesztési Stratégia hosszú tá­vú jövőképének megvalósítá­sához. A cél egy olyan közösségi tér létrehozása, amely gazda­gítja a város szabadidős lehe­tőségeit, kulturális és közös­ségi életét, illetve csökkenti a generációk közötti távolságot. A színvonalas, egyedi és igényes infrastruktúrafej­lesztéssel minden korosz­tályt meg kívánnak szólítani. Mint az a legutóbbi közgyűlé­sen elhangzott, a város már korábban is szeretett volna egy ilyen parkot kialakítani a Bezerédj tömbbelsőben, de ott a tulajdoni viszonyok ne­hezítették a fejlesztést. B. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom