Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-13 / 239. szám

2018. OKTÓBER 13., SZOMBAÚ KITEKINTŐ g Az óvodában nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekek megszokják, hogy bizonyos tevékenységek előtt és után mindig alaposan megmossák a kezüket Fotó: M. D. Kézmosással elkerülhetőek a fertőzések A kézmosás világnapját tart­ják október 15-én. A jeles naphoz kapcsolódóan a kéz­fertőtlenítés fontosságáról adott tájékoztatást a Tolna Megyei Balassa János Kór­ház Tudományos Tanácsa. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Kézfertőtlenítés­sel a halálos fertőzések is meg­előzhetőek, ennek ellenére sok­szor komoly problémákat okoz, hogy elmarad a kézmosás és kézfertőtlenítés. Dr. Almási István, a Tolna Megyei Balassa János Kórház és Egyetemi Ok­tató Kórház Higiéniai-IC osz­tályának osztályvezető főorvo­sa elmondta, hogy az európai ember életében az elmúlt év­tizedek során a fertőző beteg­ségek háttérbe szorultak. Ám meg kellett ismerkedni olyan „új” kórokozókkal, amelyek a mi közegészségügyi viszonya­ink között is nagyon hatéko­nyan tudnak terjedni. Ezek kö­zül az egyik legismertebb a Ca­­lici vírus, ami különösen ősz­től tavaszig okoz hasmenéssel és hányással járó járványokat. Mivel elsősorban érintkezés útján terjed, a leghatékonyabb védekezés ellene a kézmosás és a kézfertőtlenítés. Sok kórokozó le­het a billentyűzete­ken is- Szakítani kell azzal a szte­reotípiával, hogy csak étke­zés előtt és WC-használat után kell kezet mosni - hangsúlyoz­ta a főorvos. A mindennapok­ban számtalan olyan felület­tel, tárggyal kerül az ember érintkezésbe, amelyek veszé­lyes baktériumokat, vírusokat hordozhatnak. Ilyenek például a billentyűzetek és a telefonok. Kevés dohányos ember van tu­datában annak, hogy a ciga­retta szájhoz emelése komoly fertőzési kockázatot jelent. Amennyiben szennyezett kéz­zel fogja meg a cigarettát, kór­okozókat juttathat a szájába. Ezért, aki ragaszkodik egész­ségtelen szokásához, az ciga­retta kézbe vétele előtt és do­hányzás után is mosson kezet. Az egészségügyi ellátó rend­szer legnagyobb kihívásai kö­zé tartoznak a multirezisztens kórokozók. Ezek olyan bak­tériumok, amelyek a szokvá­nyosán használt antibiotiku­mok többsége iránt elvesztet­ték érzékenységüket. Az ál­taluk okozott fertőzéseket ne­hezebb és lényegesen drágább kezelni. Leggyakrabban fi­zikai kontaktus útján terjed­nek, ezért a védekezés legha­tékonyabb eszköze a kézfertőt­lenítés. Az alaposság és a megfelelő technika elengedhetetlen Fotó: M. D. Ókori ismeret Már a Biblia ószövetségi könyveiben is olvashatunk szigorú szabályokat az étke­zés előtti kézmosásra és az étkezés körülményeire vonat­kozóan. Ez azt jelenti, hogy az ókori embereknek is volt fo­galmuk arról, hogy bizonyos betegségek és a kezek tisz­tasága vagy szennyezettsége között összefüggés van. Mi, magyarok büszkék lehetünk arra, hogy Semmelweis Ignác bizonyította be először tudo­mányos módon azt, hogy kéz­fertőtlenítéssel halálos fertő­zések is megelőzhetők. Kiemelt kérdés A Tolna Megyei Balassa János Kórházban a fertőzések meg­előzése már legalább húsz éve kiemelt fontosságú. En­nek részét képezik a WHO előírásokkal összhangban levő kézhigiénés előírások és ezek betartásának gyako­ri ellenőrzése. A kórház a gaz­dasági nehézségek ellenére mindenhol biztosítja a kézfer­tőtlenítés feltételeit. Különös figyelmet fordítanak a mun­katársak kézhigiénés képzé­sére. Az új belépők és a régi dolgozók részére is rendsze­resen szerveznek oktatást. PROGRAMOK SZOMBAT MOZI BÖLCSKE: Keresés (amerikai misztikus thriller), 16 óra. Johnny English újra lecsap (angol-ameri­kai akció-vígjáték), 18 óra. Preda­tor - A ragadozó (amerikai sci-fi), 20.30. SZEKSZÁRD: Apróláb (amerikai animációs családi film), 14.30. Venom (amerikai akció-horror), 17 óra. Sötét folyosók (amerikai-spa­nyol horror film), 19.30. MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA BONYHÁD Sétálj, gyalogolj velünk a Perczelek nyomában! Indulás a városi könyvtártól 14 órakor, a célállomás Perczel Mór sírja. ELŐADÁS SZEKSZÁRD Babits Mihály Kultu­rális Központ, Csatárterem: Trexler Erik motivációs előadása, 15 óra. VASÁRNAP BŐLCSKE: Keresés (amerikai misztikus thriller), 16 óra. Johnny English újra lecsap (angol-ameri­kai akció-vígjáték), 18 óra. Preda­tor - A ragadozó (amerikai sci-fi), 20.30. SZEKSZÁRD: Apróláb (amerikai animációs családi film), 14.30. Venom (amerikai akció-horror), 17 óra. Sötét folyosók (amerikai-spa­nyol horror film), 19.30. Újabb hét utca újul meg Pakson PAKS Újabb hét utca helyreállí­tására kötött szerződést a pak­si önkormányzat a Real-Rent Kft.-vel. A 245 millió forintos beru­házás során a Táncsics köz Táncsics utca és Tesco közötti szakasza, a Nyárfa utca 6-os főút és a Tolnai út közötti sza­kasza, a Bocskai utca Barát­ság útja és Búzavirág utca közötti szakasza, az Alkot­mány utca Kodály Zoltán ut­ca és a betonburkolatú út kö­zötti területe újul meg. A kivi­telezés máris indul, ötven na­pig tart. Az Árnyas, az Alko­tók és a Bajcsy-Zsilinszky ut­ca esetében jövő május vége a határidő. A feladatok között szerepel pályaszerkezet-cse­re, marás, aszfaltozás és sze­gélycsere - számolt be a pak­­sihirnok.hu. TN Tolna megyében a Lakható Szekszárdért Egyesület nyerte el a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház címet kaptak SZEKSZÁRD, BUDAPEST Csa­lád, Esélyteremtő és Önkén­tes Ház címet nyert a Lak­ható Szekszárdért Közhasz­nú Egyesület. A címbirtoko­si oklevelet a szervezet nevé­ben Réger Balázs, az egyesü­let elnöke vette át Illés Bog­lárka helyettes államtitkár­tól az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumában tartott ün­nepségen csütörtökön. Az ország tizenkilenc me­gyéjében, valamint a fővá­rosban alakítanak ki Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házakat (CSEÖH), amelyek működéséről 2017 óta a civil törvény rendelkezik. Az önkéntesházak alapvető­en küldetést teljesítenek. Min­den lehetséges eszközzel azon dolgoznak, hogy megértő, egy­mást támogató, biztonságot A pályázat keretében kivá­lasztott szervezetek három évre nyerik el a minisztérium támogatását, amelyért cseré­be - egyebek mellett - esély­nyújtó, társadalomban éljünk. A szekszárdi szervezet a cím elnyerésével lehetőséget ka­pott a szakmai munka folyta­tásához. órákat tartanak, valamint in­formációt szolgáltatnak. Illés Boglárka úgy fogal­mazott, a hálózatnak rendkí­vül fontos a stabilitás, ezért is döntött úgy az államtit­kárság, hogy törvényi hátte­ret teremt. Hozzátette, három évet rögzítettek a jogszabály­ban annak érdekében, hogy az esélyegyenlőségért dolgo­zó szervezeteknek kiszámít­ható, stabil működést bizto­sítsanak. TN Küldetést teljesítenek minisztérium támogatását Réger Balázs vette át a címet Illés Boglárkától Beküldött fotó

Next

/
Oldalképek
Tartalom