Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-11 / 237. szám

14 SPORT 2018. OKTÓBER 11., CSÜTÖRTÖK Mikler Roland visszatér Szegedre KÉZILABDA Sajtóértesülés szerint a 2018/19-es idény végén Mikler Roland, a Tele­kom Veszprém válogatott ka­pusa visszaigazol a Mol-Pick Szegedhez. A 34 esztendős dunaújvárosi kapus 2010 és 2014 között Szegeden kézi­labdázott, 2014 óta a Veszp­rémet erősíti. Mikler a bako­nyiak alapembereként há­rom bajnoki címet, négy Ma­gyar Kupát és két SEHA-ligát nyert, valamint kétszer a Baj­nokok Ligája-döntőjébe is el­jutott. R. G. Játékvezetői tanfolyam indul KOSÁRLABDA Kihívást kere­sel? Kipróbálnád magad? Vagy csak a szabályokat sze­retnéd jobban megismerni? Hamarosan játékvezetői tan­folyam indul Tolna megyé­ben. Érdeklődni és informá­ciót szerezni a 20/497-3557- es telefonszámon, illetve az mksz_tolnaJb@hunbasket. hu e-mail-címen lehet. R. G. Sakkfesztivál megyei indulókkal SAk(' A Polgár Judit Sakk Ala­pítvány szervezésében ren­dezik meg a Chess Challenge Sakkversenyt szombaton a Világsakkfesztivál keretében Budapesten, a Magyar Nem­zeti Galériában. A Chess Cal­­lenge rapid versenyen ama­tőr sakk-kedvelők is megmé­rethetik magukat, Szuhai Ba­lázs személyében Tolna me­gyei induló is lesz. R. G. A Hőgyész fölényes győzelmet aratott a kiskőrösiek ellen Megnyert meccset bukott el a siófokiak ellen a Tolna A tolnai Pásztor Kata három gólt vállalt magára Fotó: Makovics K. KÉZILABDA A Hőgyész fölé­nyes siker aratott, a Duna­­földvár szoros meccsen egy, a Tolna két góllal maradt alul az NB ll.-es bajnokság Délnyugati csoportjában. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu * 3 NŐK, 3. FORDULÓ Hévízi SK-Tamási KC 37-24 (17-12) Hévíz, 100 néző. V.: Gál L., Ludvig. TAMÁSI KC: János F. 1 - Sákovics B. 1, Farkas E. 1, Lanczki Eszter 5, Sákovics K. 3, Gulyás 8 (3), Salamon Cs. 2. Csere: Seemann 3. Edző: Var­ga László. Hetesek: 2/2, ill. 4/3. Kiállítások: 8, ill. 0 perc. Erősen tartalékos csapattal lépett pályára a Tamási, en­nek ellenére az első félidőben jól tartotta magát. Megakadá­lyozták az ellenfél gyors indí­tásait és türelmes játékkal ta­padtak a hazaiakra. A szünet után azonban fokozatosan el­fáradtak, ekkor már nemcsak átlövésből, de kontrákból is betaláltak a vendéglátók. A különbség reális. Ifi: 30-21. Varga László: - Akik itt vol­tak, azok becsülettel küzdöt­tek, de sajnos ennyire futotta. Tolna KC-Siófok KTC U22 29-31 (19-15) Tolna, 80 néző. V.: Csányi, Drinóczi. TOLNA: Tancz - Izsák 3, Pásztor K. 3, Csajkó 6, Len­­gyelfalusy 3, Gaál 6, Gál 7. Csere: Lénárt, Máté Zs., Fur­­ka, Obendorf 1, Domsa. Edző: Gálné Vigh Zsuzsanna. Hetesek: 1/0, ill. 4/3. Kiállítások: 14, ill. 20 perc. Lendületesen kezdte a mér­kőzést a Tolna, a jó helyzet­­kihasználásának köszönhe­tően végig vezetve négygólos előnyt harcolt ki a félidőre. A 46. percben még öt találattal (28-23) vezettek, ekkor azon­ban valamiért megtört a csa­pat játéka. Kapkodóvá, pon­tatlanná, fegyelmezetlenné váltak a hazaiak, a hátralévő szűk negyedórában a Siófok pedig 8-1-gyel meg tudta for­dítani az állást. Ifi: 20-29. Gálné Vígh Zsuzsanna: - Biztos győzelmet hagytunk kicsúszni a kezünk közül. A fizikai és szellemi fáradtság sok hibát hozott. Meg kell ta­nulnunk sokkal jobban kon­centrálni és hatvan percen ke­resztül odafigyelni. FÉRFIAK, 4. FORDULÓ Hőgyészi SC-Kiskőrösi KS 36-26 (17-15) Tamási, 150 néző. V.: Ág­­necz, Sipos 0. HŐGYÉSZ:Hudra - Teimel M. 1, Vald 1, VOJKO­­VICS GY. 6, SZABÓ T. 4, Gadá­­nyi 3, VOJKOVICS I. 9. Csere: Monár B., Farkas G. 1 (kapu­sok), HÉGER, Balaskó, Bock 5, Dombi, Nyitrai 4, Simigh, Za­­tureczki 2. Edző: Bán Tamás. Hetesek: 5/5, ill. 4/4. Kiállítások: 10, ill. ó perc. A mérkőzés elején annak el­lenére el tudott lépni négy-öt góllal a Hőgyész, hogy védeke­zésben és támadásban is be­csúszott egy-két hiba, és a ka­pusteljesítmény is szerényebb volt az elvártnál. A második játékrészben rendezték a soro­kat Vojkovics Gyuláék, akik a hat a hét elleni játékban nyolc egészpályás gólt is szereztek, ezzel eldöntve a két pont sor­sát. A végére fölényes lett a ha­zaiak sikere. Ifi: 24-33. Bán Tamás: - Az első félidő­ben még bennünk volt a Sik­lós elleni vereség, a szünet után azonban úgy játszott a csapatom, ahogy a jövőben is szeretném látni. Gratulálok a srácoknak! Mezdepo Holler UFC­­PEAC 31-32 (16-17) Simontornya, 50 néző. V.: Ho­­vány, Ubornyák. HOLLER UFC: Parádi, Tóth P., Erdélyi, Ger­gely B. 5 (1), Garda 1, Reichert 13, Virág R. 10, Ulicska 2, So­­mogyvári, Szalontai. Edző: Ko­vács István. Hetesek: 2/1, ill. 4/2. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. 'Jj 1. K.misleny U22 3 3 0 0 84-60 6 2. Csurgó 3 3 0 0 82-61 6 3. Hévíz 3 3 0 0 86-69 6 4. Siófok U22 3 2 0 1 92-92 4 5. Marcali 3 1 1 1 79-88 3 6. Veszprém 3 1 1 1 77-87 3 7. Nemesvámos 3 1 0 2 97-89 2 8. PEAC 3 1 0 2 62-64 2 9. Balatonboglár 3 1 0 2 78-97 2 10. Tamási 3 1 0 2 71-91 2 11. Tolna 3 0 0 3 75-79 0 12. Duna-Pent 3 0 0 3 78-84 0 Ifit IT . 1 ^ ^ 1. Mecseknádasd 4 3 1 0 110-101 7 2. Siklós 4 3 0 1 133-105 6 3. Kalocsa 4 3 0 1 118-98 6 4. PEAC 4 3 0 1 136-122 6 5, Rinyamenti 4 3 0 1 104-106 6 6. Hőgyész 4 2 1 1 119-111 5 7 Komló U23 4 2 0 2 125-104 4 8. Baja 4 2 0 2 118-101 4 9. Kiskőrös 4 2 0 2 109-118 4 10. Dunafóldvár 4 0 0 4 114-137 0 11. Kiskunhalas 4 0 0 4 92-127 0 12. Barcs 4 0 0 4 80-128 0 Foghíjas kerettel fogadták a dunaföldváriak a PEAC-ot, ez mentálisan mégsem nyom­ta rá a bélyegét a csapat telje­sítményére: az első félidő kö­zepére hatgólos előnyt épített fel a Holler. A létszámhiány miatt (csereként egy mezőny­­játékos volt mindössze) azon­ban korán elfáradtak a ha­zaiak, akiknek jól jött a fél­idei szünet. A második játék­részben is tartották a lépést a komplett pécsi csapattal, de a végjáték a vendégeknek jött ki jobban. Ifi: 26-44. Kovács István: - Azok a já­tékosok, akik vállalták a mér­kőzést, a tudásuk legjavát hoz­ták. Ha nem is örömteli, de tisztességes vereséget szen­vedtünk. Két meccsből két siker a mérlegük Alaposan kitett magáért a két megyei klub a Cikádor Kupán Tucatnyi aranyérmet szereztek Látványos csatákban dőltek el a helyezések Fotó: Makovics K. Második helyen zártak a bátaszékiek SAKK Második mérkőzését is megnyerte az ASE Paks má­sodik számú csapata az NB I./B-s csapatbajnokságban. A Charousek csoportban sze­replő atomvárosiak a Szent­­gotthárd-Alsószölnök STE el­len arattak biztos sikert. NB l./B, CHAROUSEK CSO­PORT, 2. FORDULÓ. ASE Paks ll-SZ-A STE 8:4. Eredmé-Gál Hanna Krisztina teljes pon­tot tett a közösbe Fotó: M. Gy. nyék: Lizák Péter-Denis Gju­­ran 1:0, Grószpéter Attila-Ta­­kács Balázs döntetlen, Vidéki Sándor-Vladimir Volosin dön­tetlen, Balázs Gábor-Matej Ti­tan 1:0, Györkös Lajos-Makk Róbert döntetlen, Dankházi András-Jernej Buzeti döntet­len, Molnár Béla-Hittér Gabri­ella 1:0, Szente Varga Fruzsi­­na-Nagy Kristóf 1:0, Tóth Ger­­gely-Kurcsics Máté 0:1, Bene­­deczky Lehel-Parragi István 0:1, Gál Hanna Krisztina-Kur­­csics Erika 1:0, Losonczi Mar­­cell-Takács Károly 1:0. A 2. forduló további továb­bi eredményei: Viadukt Bia­­torbágy-HASE Lila Futó 6:6. Komlói BSK-Aquaprofit Nagy­kanizsa II. 4,5:7,5. HÜSI SC­­HVSE-Infraplan 5,5:6,5. Bá­nyász SK Ajka-Tapolca VVSE 7,5:4,5. Széchenyi ESE-Bala­­tonfüredi SC 5:7. A Charousek csoport állá­sa: 1. Bányász SK Ajka 4 csa­patpont (16 táblapon), 2. ASE Paks II4 (16), 3. HVSE-Infrap­­lan 4 (14,5), 4. Viadukt Biator­­bágy 3 (15), 5. HASE-Lila Futó 3 (14). R. G. KARATE Nagyszerűen szerepel­tek a szekszárdi városi sport­­csarnokban megrendezett Ci­kádor Kupán a Bátaszék SE és a Tanren SE versenyzői. Nagy Ákos, valamint Báli Ervin ta­nítványai csak aranyból tizen­hármat gyűjtöttek be. A Tanren SE eredményei. Fiúk. 6-7 évesek: 3. Szutor Lehel (kumite), 5. Szutor Lehel (kata). 8-9 évesek: 3. Lukács Bence (kata), 3. Lukács Ben­ce (kumite). 10-11 évesek: 1. Kirtyán Gábor (kumite), 3. Szutor Zétény (kata). 12-13 évesek: 1. Vargyas László (kumite), 3. Szarka Bence (ku­mite). Junior (16-17 év): 2. Veress Ádám (kata). Felnőtt (18+): 1. Veress Ádám (kata). Lányok. 8-9 évesek: 3. Vargyas Diána (kumite). 10- 11 évesek: 3. Bali Anna (ka­ta). 12-13 évesek: 3. Acsá­­di Petra (kumite). 16-17 éve­sek: 2. Szászi Kata (kumite). A Bátaszék SE eredmé­nyei. Fiúk. 8-9 évesek: 1. Puskás Donát (kata), 1. Var­ga Máté (kumite), 3. Gál Dá­niel (kumite), 3. Lisztes Le-AZ ÖSSZESÍTETT éremtáblán a KSI végzett az első helyen 11 arannyal, 9 ezüsttel és 6 bronz­zal. A második a rendező Bá­taszék SE lett, 10 aranyat, 7 ezüstöt és 8 bronzot szerez­tek. A dobogó harmadik fokán az MTK végzett 8 arannyal, 11 ezüsttel és 6 bronzzal. A fad­­di-tolnai Tanren SE a 32 klub között kilencedik lett 3 arany­nyal, 2 ezüsttel és 8 bronzzal. vente (kata), 3. Váncsa Zsom­bor (kumite), 3. Váncsa Zsom­bor (kata), 5. Lisztes Levente (kumite), 5. Papp Ákos (ka­ta), 5. Puskás Vencel (kata). 10-11 évesek: 1. Elekes Má­té (kumite), 1. Izsák Bence (kumite), 2. Elekes Máté (ka­ta), 3. Kovács Sándor (kumi­te), 3. Nagy-Jánosi Botond (ka­ta), 5. Kovács Sándor (kata), 5. Steigler Bence (kumite). 12- 13 évesek: 1. Kiss Bánk Bo­tond (kumite), 2. Bognár Bar­na (kata), 2. Kékes Gábor (ku­mite), 3. Bognár Barna (kumi­te). Kadett (14-15 évesek): 1. Kiss Bánk Botond (kumi­te), 5. Máté Mirkó (kumite). Veterán (35 év felett): 2. Ko­vács Zoltán (kumite). Lányok. 6-7 évesek: 2. Péter Panna (kata), 2. Péter Panna (kumite). 8-9 évesek: 1. Hef­ner Zsófia (kumite), 1. Izsák Fruzsina (kumite), 2. Hefner Zsófia (kata), 5. Hegedűs Mir­jam (kata), 5. Izsák Fruzsina (kata). 10-11 évesek: 3. Péter Boglárka (kumite), 5. Mátyás Eszter (kata). 12-13 évesek: 1. Köbli Ágnes (kumite). R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom