Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-08 / 234. szám
fi ALMANACH 2018 - SZAKÁLY 2018. OKTÓBER 8., HÉTFŐ Most a helyi idősek méltó köszöntésére készülnek a szakályiak Szakályban színesek a hétköznapok is. Most éppen az idősek napjára készül a falu. Ezt azért tartják november végén, mert a világnap szinte egybe esik a szüreti felvonulásukkal, de szeretnék a szépkorúakat méltóképpen, színvonalas programmal köszönteni. Egyébként is minden évszakra jut legalább egy nagy ünnep vagy jeles esemény a településen. Idén volt Kaposmenti Fiatalok Találkozója, aratónap, lovasnap és a szüreti felvonulás is. A hétköznapok tarkaságáról valamint a programok sikerességéről az aktív civil szervezetek is gondoskodnak, mint például a Kaposmenti Ifjúságért Alapítvány, a nyugdíjas szervezet, a polgárőr egyesület, a vadásztársaság vagy a súlyemelő egyesület. mm— ./I. SZAKALY t Az oldal írásait Ihárosi Ibolya és Mácz Katalin, a fotókat Szakály Község Önkormányzata készítette. Az összeállítás megjelenését támogatta: Szakály község Önkormányzata Tizenhét fogat és egy veterán traktor a menetben Mindenki kivette a részét a sikerből Tizenhét fogat alkotta a színpompás szüreti menetet, amely a település minden utcáját végigjárta Több évtizedes múltra tekint vissza a szakályi szüreti felvonulás, amely nemcsak színvonalas volt, de ezúttal is megmozgatta a falu apraját és nagyját. Mácz Katalin katalin.macz@mediaworks.hu Már hetekkel korábban megkezdődött az izgatott készülődés. Az asszonyok süteményt sütöttek, készültek a díszek, a helyiek a portáikat szépítették. A falukonyhán is serénykedtek, a hivatal dolgozói pedig azon fáradoztak, hogy a program minden tekintetben magas színvonalon valósuljon meg. Szeptember 29-én a piactéren gyülekezett a felvonulók népes serege. A helyiek mellett jöttek vendégek Győrből, Regölyből, Tolnáról, Fácánkertből, Szárazdról, Gyünkről és Gyulajról is. A színpompás menetet idén tizenhét fogat, egy hatvan éves veterán traktor és százharmincnál is több felvonuló alkotta. Elsőként a bíróné, Bakonyi Szabina házához mentek, ahol a család vendégül látta a nagyjából háromszáz fős vendégsereget. A bírónét a kisbíró, Szálai László kérte ki, párja, Patkó Dóra kíséretében. A kapunál - a hagyományok szerint - elfogyasztották a pálinkát, majd a bíró, Szentpáli Krisztián felsegítette a hintóra a bírónét. Elfoglalta a helyét a fogaton ifj. Kovács Zoltán jegyző, és Bayer Klaudia jegyzőné is, majd elindult a menet. A település minden utcáját végigjárták. Négy helyen is megálltak. A kisbíró sehol nem mulasztotta el, hogy kihirdesse az elmúlt időszak legfontosabb eseményeit. Mindenütt közös tánccal köszönték meg a szívélyes vendéglátást. Szintén tánccal mondtak köszönetét a felvonulók a Hőgyészi Agrokémiai Zrt.-nek is, hiszen a vállalkozás nemcsak azzal segíti a falut, hogy kiemelten jó adófizető, hanem - az önkormányzat mellett - a szüreti fesztivál főtámogatója is. A menet a piactéren zárult, ahol már sátrak várták a közel hatszáz fősre duzzadt vendégsereget, akiknek ezúttal sem kellett nélkülözniük, hiszen a Hőgyészi Borbarátok ízletes nedűvel kínálták őket. Szintén a hagyományok szerint közös fotó is készült a felvonulókról. Törő Péter polgármester köszöntötte a jelenlévőket, a kisbíró ismét kihirdette az elmúlt időszak legfontosabb eseményeit, majd elkezdődött a programok sora. Bemutatkozott a Szakályi Százszorszép Óvoda, a hőgyészi Free Dance Tánccsoport, de színpadra léptek a Szekszárdi Magyarnóta Klub szólistái is. A sztárvendég Szabó Ádám harmonikás volt, aki fergeteges hangulatot teremtett muzsikájával. A fellépők sorát Bánki Erzsébet operett- és nótaénekes zárta Tamásiból. Ezt követően az önkormányzat sertéspörkölttel vendégelte meg a jelenlévőket, akik összesen négyszázötven adagot fogyasztottak el jóízűen. Ám a nap még ezzel sem ért véget. A népviseletbe öltözött felvonulók is hivatalosak voltak a szüreti bálba, ahol a Sprint Live Music Band húzta a talpalávalót. A mulatságot a bíró és a bíróné nyitotta meg. A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz, hajnali négykor került lakat a művelődési ház ajtajára. Bíró, bíróné, jegyző, jegyzőné és kisbíró is volt a jeles napon Csatornázás: egy fontos feladat előtt áll a település Szakály költségvetése stabil. A településnek jó kapcsolata van a helyi vállalkozókkal. A közmunkaprogram kiválóan működik. Az óvoda, iskola szigetelése már megvalósult, minden középületet napelemekkel és a geotermikus fűtéssel látták el. Korszerű, takaros középületekkel, műfüves pályával büszkélkedhetnek Korszerű az orvosi rendelőjük, és van műfüves pályájuk is. A köztereik állapotára sem lehet panasz, nemcsak rendben vannak, de Törő György jóvoltából igényes, faragott alkotások is ékesítik ezeket. A községnek jelentős a megtartó ereje, az iskolába százharminc diák jár, sőt sok környező településről is ide íratták be a gyermekeiket a szülők - sorolja Törő Péter polgármester az eddig elért eredményeket. Hozzátette, egy nagy feladat vár még a falura, ez pedig a szennyvíz-beruházás. Ezt Regöllyel és Szárazddal közösen szeretnék megvalósítani. A benyújtott pályázat jelenleg elbírálásra vár. A polgármester hozzátette, útfelújítást is terveznek, ám ebbe nem lenne ésszerű a csatornázás előtt belevágni. Végül elárulta, a tervek között szerepel még a polgármesteri hivatal korszerűsítésének befejezése, a konyha felújítása, valamint a művelődési ház fűtésének korszerűsítése. Ezekre is benyújtotta már a település a támogatási kérelmet. Három szakályi lány is ugyanazon a napon, augusztus 25-én kötött házasságot a településen Tanúságot tettek arról, hogy szerelmük és egymás iránti tiszteletük egy életre szól Három szakályi lány is egyazon napon, augusztus 25-én kötött házasságot. Lehőcz Diána valamint Jose Olivera az Egyesült Államokban élnek. Gábriel-Tóth Zitát éppen, mint mondta, jó időpontban kerestük, mert az egy éves Ádámka pont aludt iregszemcsei otthonukban. Kérdésünkre elmondta, hogy azért választották éppen ezt a napot a házasságkötésre, mert a férje, Tóth Ádám saját kombájnjával vállal bérmunkát. Az esküvőt úgy kellett időzíteni, hogy még ne kezdődjön el a napraforgószezon, de a többi idény mezőgazdasági munka pedig már befejeződjön. Zita növénytermesztő mérnök szakon végzett Kaposváron, érdemben még nem dolgozott a szakmájában, mert közben megérkezett a kis Ádám. Kapcsolatuk szerelem volt az első látásra, megismerkedésük után egy héttel már együtt voltak. Négy éve alkotnak egy párt. A közös érdeklődés révén ismerkedtek meg, ugyanis Zita édesapját és a férjét is a veterán autók és motorok érdeklik. A reggelig tartó lakodalomban mintegy százhuszan vettek részt, s mint mondta ez nem jelent sokat, hiszen egy barátnője lagzijában több mint kétszáGábriel Zita és Tóth Ádám esküvőjén kisfiúk, Ádám is jelen volt ven fős lakodalom is Tamásiban volt. Mint minden hölgy, Ágnes is emlékszik arra, hogy 2006 május 6-án ismerkedtek meg baráti társaságban. Pontosabban egy közös barátjuk hozta őket össze. Utólag viszszatekintve már egyértelműnek tűnik számára, hogy találkozásuk szererem volt első látásra. Az idei évük sűrűre sikerült. Két éve ugyanis vettek egy házat Szakályban, amit fel kellett újítaniuk, és ahova májusban költöztek be. Azért éppen az idén volt az esküvőjük, mert úgy gondolták, ha már tizenkét éve együtt vannak, nem történhet semmi olyan, mi szétválaszthatná őket. A szerelmük örökre szól. A januári egyhetes dominikai nászutat ajándékba kapták Márk testvérétől. A feleség gyógyszertárban dolgozik, a férj pedig a Hőgyészi Agrokémia Kft.-ben. zan ünnepelték együtt a fiatalok egybekelését. Británszki Ágnes, illetve ma már Dolákné Británszki. Ágnes és Dolák Márk templomi esküvője Szakályban volt, a polgári esküvőt pedig igen romantikus körülmények között, Tamásiban a parkerdőben rendezték meg. A százötDolák Márk és Británszki Ágnes 2006-ban szerettek egymásba