Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-08 / 209. szám
3 Thormo János: Aradi vértanúk [350»644 cm, olaj-vászon, 1893-1896] folytatás az 1. oldalról I helyőrség Közben eldübörgött egy háború, de ezeket a képeket nézve valahogy mégis elhisszük, hogy a világ a szépség otthona. Riportom bevezetőjében, amikor a felelősségvállalást és az értékalapú lokálpatriotizmust emlegettem, a Bay házaspár példájára is gondoltam. Dr. Bay Miklós és felesége, dr. Bay Éva évtizedek óta gyűjti a nagybányai festményeket. Az Erdélyből származó orvos házaspár nem holmi birtoklásvágyból kutatja fel az anyagi értékként is jelentős képeket, hanem ez az ő főhajtásuk a hátrahagyott szülőföld előtt, és sajátos felelősségvállalásuk az ott létrehozott művészeti értékek iránt. Bay Éva nagybányai, már a gyermekkora is a festmények közelségében telt, és később a férje is osztozott ebben a rajongásban. Amikor a román titkosszolgálat megkörnyékezte őket, úgy döntöttek, disszidálnak. Abban egyetértettek, hogy bármennyire kockázatos is, a festményeiket magukkal viszik. Németországban, majd később Magyarországon is úgy alakították az életüket, hogy az egyre gyarapodó gyűjteményük belakhassa otthonuk falait. Tehát nem a felhalmozás szenvedélye munkált bennük, hanem így maradt jelen a mindennapjaikban az a táj, azok az utcák és lakóikkal, legendáival együtt az a város, amely az önazonosságuk egyik pillére is. Ebből a gondosan és szeretettel válogatott gyűjteményből tavaly egy jelentős képzőművészeti anyagot (hatvanegy festményt és kilenc szobrot, melyek becsült értéke 750 millió forint) adományoztak a kiskunhalasi Thorma János Múzeumnak - ez a Bay-gyűjtemény címmel nyílt állandó kiállítás. Nekik köszönhetően Kiskunhalas büszkélkedhet a nagybányai művészet legnagyobb és legátfogóbb magyarországi kiállításával. A kiskunhalasi látogatásunkon jócskán volt alkalmunk elképedni: egyrészt a festmények és a kiállítások gazdagsága, másrészt Szakái Aurél múzeumigazgató és Szabóné Biacs Ildikó művészettörténész lelkesedése okán. Ugyanis ritkán lát ilyet az ember, hogy egy intézményvezető ennyire koncentrált összpontosítással vállalja fel, hogy egy művészeti gyűjtemény széles körű bemutatásakor a legapróbb részleteket is személyesen hangolja össze. Mert nemcsak az történt itt, hogy egy remek pályázati lehetőséget megragadva 380 millió forintos befektetéssel korszerűsítettek egy múzeumot, hogy méltó módon tudja fogadni az értékes adományt. A múzeum fő feladata ugyanis Kiskunhalas és környéke tárgyi, szellemi értékeinek gyűjtése, őrzése, tudományos feldolgozása és közzététele a legszélesebb körű közönség számára. Régészeti, helytörténeti, néprajzi, numizmatikai tárlatok, népikerámia- és bútor-látványraktár segíti a látogatót a térség történelmének és kultúrájának megismerésében. Emellett a nagybányai művésztelephez kötődő állandó kiállítások gazdagsága teszi hangsúlyossá a képzőművészet jelenlétét és szükségessé a korszerű eszközökkel történő bemutatását is. Szakái Aurél pedig a legalapvetőbb munkákból is részt vállalt, nemcsak a pályázatnak köszönhető fejlesztés kivitelezésében és felügyeletében, a tárlatok koncepcióinak vagy katalógusainak kidolgozásában, hanem akár a múzeumpedagógiai programok, kiadványok játékos rafinériáinak kiötlésében is. így érthető, hogy ez a lelkesedés ragályos, és a tárlatvezetésen a művészettörténész kollégája ugyanezzel az örömmel avat be abba, hogy a modern technika vívmányait hogyan tudják jó ízléssel és játékosan összehangolni a szakmai szempontokkal, egy-egy gyerekcsoport hogyan masírozik ragyogó tekintettel egyik festménytől a másikig. A Bay házaspár bizonyára emiatt is fordult bizalommal a múzeum felé, és bölcsen gondoskodott arról, hogy az adományozott festményeket ne csupán megőrizzék, hanem azok motorjai legyenek a nagybányai művészet ügyének. Ugyanis inspiráló feladatot is adományoztak: feltételül szabták, hogy évről évre egy-egy időszaki tárlatot rendeljenek mellé, amely a nagybányai alkotók munkásságának sokrétű és hiteles bemutatására törekszik. Ennek nyomán indult el a Kiskunhalasi Őszi Tárlat sorozata, amelynek első eseménye az augusztus végén nyílt Nagybányai művészportrék kiállítás negyvennégy nagybányai festő önarcképével vagy a festőtársakról alkotott portréjával. Az időszaki tárlat anyagával együtt december 9-ig 160 nagybányai műalkotást csodálhatnak meg itt az érdeklődők. A lapszámunkat illusztráló festményeket a Thorma Galéria és a Bay-gyűjtemény kiállításainak anyagából válogattuk. Thorma János: Női portré bazsarózsákkal (68 * 56 cm, olaj-vászon, 1928) ARNON GRUNBERG: MIBÁCSIKÁNK Kis Petronella Arnon Grunberg holland író regénye egy fiktív, háború sújtotta dél-amerikai vidékre kalauzol minket - bár az események konkrét helyszíne sosincs pontosan lokalizálva,^ emiatt a föld bármely részén játszódhatnának, akár Európában is. Anthony őrnagy legfőbb feladata a terrorizmussal vádolt gyanús elemek letartóztatása és átadása a hatóságoknak. Magánélete mindeközben romokban hever, mert feleségének évek óta képtelen gyermeket nemzeni, ami szétzilálja házasságukat. Egyik este, a rajtaütés során azonban megcsillan előtte a remény szikrája: hazavisz egy árván maradt kislányt, Linát a meggyilkolt gyanús emberek házából. Bár ezzel törvényszegést követ el (hiszen a hátramaradt gyermek az állam tulajdonát képezné, Anthony pedig halottként jelenti be őt is), megoldottnak tekinti problémáikat, hiszen most már van gyerekük, és egyébként is ő a környékükön az egyetlen, akinek úszómedencéje van a kertben. Az idillinek korántsem mondható családi élet akkor bomlik fel végérvényesen, amikor Anthonynak hosszabb időre el kell utaznia egy bevetésre a háborús övezetbe. A regény groteszk, keserű iróniával, mégis a magátólértetődöttség kiegyensúlyozott hangján mutat be egy olyan kegyetlen világot, ahol természetesnek számít, hogy fedél nélkül maradt gyerekek kóborolnak éjszaka a sötét utcákon, próbálnak pénzzé tenni bármit, amijük van, és a körülöttük élők sem tekintik őket többnek puszta árucikknél. Rátermettségük és rafinériájuk a mindent túlélt felnőttekével vetekszik, érzelmileg azonban megrekedtek a saját korosztályuk szintjén, és mindennél jobban vágynak a biztonságra, a valakihez való kötődésre. Linát hamarosan a megszállók bányatelepére viszik, ahol megismerkedik Mibácsikánkkal, a vezérnek kinevezett rongybabával. Olyan szellemben cseperedik fel, amelyben az alattvalók és a nők osztályrésze a tárgyként való bánásmód. Lina évekkel később pillantja meg magát egy újságban az elhunytak névsorában, ami megnyugvással tölti el, hiszen aki meghalt, azt már nem ölhetik meg újra. A regény a gyökér- és identitásfosztott, hatóságilag nem létező egyén tudatán keresztül mutatja be, hogyan értékelődik át a háború légkörében az élet és a halál fogalma. Grunberg leheletfinom elhallgatásokkal utal arra, hogyan használják korlátlan munkavégzésre, ürítésre és gyermeknemzésre alkalmas objektumként a nők testét koruktól függetlenül - már abban az esetben, ha behódolnak és feltétlen tiszteletet, illetve alázatot tanúsítanak „megmentőik” iránt. Mindezt pedig jutalmuknak tekintik, hiszen tudják, Mibácsikánk csak akkor büntet, ha ellenszegülnek az akaratának. (Arnon Grunberg: Mibácsikánk. Budapest, Gondolat Kiadó, 2017.) LAPSZÁMUNK SZERZŐI Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Gáspár Ferenc (1957) író, újságíró Horváth László Imre (1981) író, költő Kántor Míihály (1974) szakíró Kis Petronella (1992) kritikus Orbán János Dénes (1973) Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, szerkesztő Viola Szandra (1987) költő, író, kritikus 2018. szeptember IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
