Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-04 / 180. szám
folytatás az 1. oldalról B helyőrség Az első Bálványoson nem volt sátram. Egy faházban aludtam, és annyira fáztam, hogy csak arra emlékszem, ahogy éjjeleken át csendesen vacogtam. Akkor egy életre megtanultam, hogy a nyár csak annyi a Székelyföldön, hogy nem veszünk bundás sapkát, a tízfokos víz a székely langyos, mert természetesen hideg volt a táborban a víz a zuhanyzóban. Akinek hiányzott a hévíz, mehetett a sepsibükszádi rétre, ott 33 fokos borvíz fakad. Most, hogy úsznak be az emlékek, látom magam, ahogy körömkefével próbálom leszedni a sarat és a piros meg kék festéket a lábamról, mert akkoriban még nem lehetett igazi Nike cipőt kapni, csak olyat, amelynek az első eső után rajtad maradtak a színei. Az eső meg akkor is esett, idén is, meg tavaly is, meg előtte is - ez ehhez az eseményhez hozzátartozik. A szomszéd hegyre jártunk ebédelni, és fogalmam sem volt, hogy azok a fiúk, akik ügyet sem vetettek rám, a jövő nagy politikusai meg publicistái lesznek, és velük kellene foglalkozni, nem csak a barátnőkkel. Viszont azok a barátnőim, akik akkor a barátaim lettek - ugyanabba a faházba kerültünk -, a mai napig megmaradtak, az egyik itt ül mellettem ebben a pillanatban is, nagy színésznő lett, én már akkor tudtam, hogy így lesz, amikor mellettem kapott ágyat. Amikor kicsik voltak a gyerekeim, és mégis Tüsnádra fújt a szél - a kétezres évek elején - udvariasan beszélgettem halálosan unalmas polgármesterekkel meg mit tudom én, kikkel. Hogy lehettem ilyen hülye, ahelyett, hogy a Csűrben táncoltam volna? Akkoriban annyira el voltam fordulva a világtól, hogy egy előkelő szállodában aludtam egyedül - nem a barátnőimmel, tömegszállásokon, hatalmas kuplerájban, egymásnak kölcsönadott ruhák és sminkek között, mint most. Egy komoly tudós emberrel kellett interjút csinálnom, mellettem lakott, megbeszéltük, hogy átkopog, és egyeztetünk. Közben a fotós kollégám, aki olyan helyen aludt, ahol nem volt meleg víz, felkéredzkedett hozzám zuhanyozni. A tudós, szent úr megjelent, egyeztettünk az ajtóban, már indult, mikor hirtelen eszébe jutott még valami, és visszalépett a szobába. A férfi kollégám ebben a percben lépett ki a fürdőből, dereka körül egy törölközővel - a szent úr nem jelent meg a megbeszélt interjún, és soha többé nem köszönt. Most már évek óta csak a barátnőimmel megyek Tusványosra, a szobánk átjáróház, házasságokat és karriereket mentünk meg, hajnali ötkor fogadunk be frissen érkezetteket, és boldogok vagyunk együtt. Tusványos után mindig van egy hét, amikor együtt maradunk itt, a gyerekeinkkel. A kisebbik lányom itt nőtt fel nyaranta, ő nem is székely, hanem hun. Székelyföld neki a világ közepe. Az igazat szólva: nekem is. Legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy egy nénit meggyőztem arról, a Székelyföld történetében először készítsen a tusványosi büféjében vegetáriánus menüt. Nagyon nehéz volt elhitetni vele, hogy lesz, aki megeszi. Azóta a párolt zöldség a kurrens terméke, sőt már gombatokányt is árul puliszkával. Igen, én is találkozom az évtizedekkel ezelőtti énemmel, az emberekkel, akik olyannak látnak, amilyen húsz évvel ezelőtt voltam. Ez nagyon érdekes pszichológiai kísérlet, érdemes játszani vele. Volt idén egy fiú - na jó, egy sikeres ötvenes úr -, aki udvarolt nekem nagyon régen, és én vele annak az édes kislánynak éreztem magam, aki akkor voltam. Olyan emberrel is találkoztam, aki iszonyatos sebet ejtett rajtam sok évvel ezelőtt, és elég volt egy szava, hogy a seb ismét vérezni kezdjen - pontosabban, a barátnőim belém verték: tisztulni. Számomra az a legfurcsább, amikor arra gondolok, hogy milyen sok ember volt, akit ma nagyon szeretek, velem van jóban-rosszban, olvas a gondolataimban, és sok évvel ezelőtt szintén itt volt, de nem ismertük egymást! Ez épp olyan, mint amikor az ember azon töri a fejét, vajon hol lehettek a gyerekei, mikor még nem voltak? Az első Bálványos óta sok év telt el, azóta a fél életem Erdélyben telik, erdélyi irodalmat tanultam az egyetemen, sőt egyetemre is jártam ide. Ide a többség azért jár, hogy egyengesse a karrierjét, és fontos ismeretségeket kössön, sajnos ebben nem vagyok jó. Nincs tévénk, képtelen vagyok megjegyezni a minisztériumok új nevét, és nem ismerek fel egyetlen osztályvezetőt vagy államtitkár-helyettest sem, akkor sem, ha éppen mellettem eszik miccset - az ilyesfajta memóriához születési adottság kell. Azt vettem észre, hogy minél több politikussal pálinkázik valaki a Facebook tanúsága szerint, annál jobban döcög a karrierje. Szerintem nem korrekt, hogy van VIP, egy szuperVIP, mert ez pontosan az ellenkezője annak, amiről ennek az eseménynek szólnia kellene, de azok, akik oda feljutnak, mind megnyugtattak: nincs is ott senki és semmi érdekes. Csak a sikeresek, a szépek és gazdagok, meg a valakik feleségei. Akik igazán számítanak, akiknek a szövegein a következő években gondolkodni fogok, azok nyelik a port a többivel együtt. Az erdélyi arisztokrácia a folksátorban mulat, a többiek a Csűrben, bár idén rettenetes DJ volt - hol kell ezt bejelenteni? Egy egész év keservét kell ilyenkor kiugrálni, végül is tök mindegy, hogy mire. Az idei év legviccesebb pillanata az volt, amikor lekéstük a kiállítást, amelyet meg kellett volna nyitnunk, mert megállított egy román rendőr, és szemét módon 300 lejre megbüntetett. Az igaz, hogy hetvennéggyel mentünk lakott területen, de siettünk - mit kell ezen fennakadni? Nem volt más lehetőségünk, telefonon igazítottuk el a barátnőnket, hogy helyettünk mit mondjon el a megnyitón. Igen ám, de a megnyitó idején leszakadt az ég, teremtett lélek nem volt a sátorban, mi meg még Udvarhelyszéket sem hagytuk el. Dugó volt a Hargitán. Igen, jól olvasták: dugó volt a Hargitán. Minden meghívott telefonált, hogy nagyon sajnálja, hogy nem jöhetett el a megnyitóra, csak az eső, meg izé, állnak Szentegyházán, mert ilyet sem láttak még: közlekedési dugó van a Hargitán! Bocsássunk meg. Mi kissé sértődötten mondtuk (Szentegyházán állva a dugóban), hogy hát nagyon sajnálhatják, tényleg, és igazán elindulhattak volna időben, ha oda akartak volna érni, mert csodálatos volt a megnyitó. Aztán sikítva nevettünk, és csapkodtuk a térdünket. Egyébként nagyon jó kis kiállítás volt, de nem mondom meg, melyik, mert akkor kiderülne, hogy melyiken nem voltunk ott mi sem. Drága Tüsványos, máris hiányzol. Nem merem megnézni, megy-e még ennyi sáros cuccal a mosógép, mert dupla adag ruha került bele. Megvolt a generációváltás: a lányom is a sárban cuppogott, szelfizett, a kedvenc meséje, a Búbocska íróját puszilgatta, és barátságokat kötött, olyanokat, amelyek majd visszatükrözik őt is húsz év múlva. Ő, a kicsi hun ragyogott, hogy az övéi között lehet, és még hetekig nem kell hazamenni a Tündérkertből. Ami meg a medvét illeti: aki olyan bolond, hogy sokszori felszólítás ellenére kint hagyja a teraszon a vacsorája maradékát, ne csodálkozzon és ne sikoltozzon. Vagy legyen vagány, és fogja meg a maradékra érkező medvét. Itt van Fotó: Lónay Arthur egy recept, ma találtam a sepsiszentgyörgyi könyvtárban: Medvesült Vegyük egy medve hátsó negyedét, tisztítsuk meg, mossuk ki egy óra hosszat, aztán 150 g vajat olvaszszunk fel lábasban, és a húst süssük ki gyorsan mindkét oldaláról. Ehhez töltsünk hozzá 5 deci húslét vagy vizet, és pároljuk benne - többszöri felöntéssel - négy óra hosszat. Aztán ha megfőtt, vegyük ki a lábosból, kenjük be tojással vagy olvasztott vajjal, hintsük meg törött zsemlemorzsával. Majd egy lábas felett állítsuk rostélyra, és süssük addig, amíg szép aranyos színt nem kap. Ekkor rakjuk a tálra, körítsük citromszeletekkel és petrezselyem zöldjével, mire asztalra rakhatjuk. Fotó: Lónay Arthur Az idei Tusványoson adta át Demeter Szilárd a főszerkesztői stafétát Szentmártoni János költőnek, a Magyar írószövetség elnökének. Ő hangolja össze a Kárpát-medence-szerte elinduló Előretolt Helyőrség munkáját. Mint azt a múlt heti lapszámunkban Szentmártoni János bejelentette, megalakultak a külhoni szerkesztőségek is. Sántha Attila irányításával megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség első száma, valamint a kárpátaljai és a felvidéki lapok amolyan nulladik, bemutatkozó lapszáma, melyeket Tusványoson vehettek kézbe az érdeklődők. A kárpátaljai csapat Shrek Tímea, a felvidéki pedig Hodossy Gyula irányításával dolgozik, és tárgyalások folynak a délvidéki szerkesztőség létrehozásáról is. „A legújabb kori népvándorlás és a globalizmus kellős közepén nem mindegy, milyen minőségben és állapotban őrizzük meg identitásunkat, művészetünket, emberségünket. Ennek erősítésében látom az Előretolt Helyőrség Kárpát-medencei lapcsalád legfőbb misszióját. A magamét pedig a további szolgálatban. Mert csak úgy leszek képes és hajlandó gyermekeinkkel és unokáinkkal szembenézni, ha mindent elkövettem ezért az ügyért" - vallja Szentmártoni János. 2018. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET í T
