Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-04 / 180. szám

2 aror HÉVÍZ, A LEGVAGÁNYABB helyőrség Mátyás Géza FESZTIVÁLHANGULAT Könczey Elemér karikatúrája Huszonöt évvel ezelőtt Hévíz rend­szerváltás utáni első polgármeste­re, Kiss Lajos egy folyóiratot indí­tott, melyet a városról nevezett el. Ez az egyszerű gesztus a becsü­lendő lokálpatriotizmuson túl sok mindent kifejez: például hogy a városvezetés kiemelt figyelemmel és tisztelettel tekint a kultúrára és a helyi alkotókra, hogy távlatokban gondolkodik, hogy a világ új ala­pokra helyezése nemcsak gazdasá­gi megfontolások mentén történt, hanem nagyobb ívű gondolatok, művek, maradandó értékek is teret nyernek ebben a zalai városban. Az eltelt évek pedig visszaigazolták, hogy a helytörténeti írások mellett bölcs döntés volt bizalmat szavazni ennek a szeszélyes ingoványnak is, amelyet a kortárs kultúra és művé­szetjelent. Abban, hogy Zala megye leg­régebbi folyóirata nem csupán egy mikrorégió szellemi műhelye lett, hanem országszerte, sőt Kár­­pát-medence-szerte ismert és meg­becsült fórum, nagy szerepe van annak, hogy 2012-ben a lapot fenn­tartó önkormányzat a keszthelyi születésű Szálinger Balázsra bízta a főszerkesztést. A József Attila-dí­­jas költő, drámaíró - nem törődve azzal, hogy ma már sokan anak­ronisztikusnak tartják a szülőföld szeretetének eszményét - nemcsak a műveiben teszi átélhetővé ezt a rajongást és ragaszkodást, hanem szerkesztői munkája során is végig ügyelt arra, hogy a lap megőrizze azt a karakterét, amitől a helyiek még magukénak érzik. Szerkesztő­­társával, a szintén József Attila-dí­jas Cserna-Szabó András íróval úgy strukturálták újra a kéthavonta megjelenő lapot, hogy teret enged­tek a tehetséggondozásnak, vonzó­vá tették a szakma jelesei számára is, és eközben olyan helytörténeti érdekességeket is közzétettek, ame­lyek által a távol élők is otthonos­nak és ismerősnek érzik a várost, ahova talán épp a folyóirat miatt látogatnak el először. De mindez csak tartalom és for­ma bölcsen és a minőség jegyében tálalva. A lap igazi vonzereje az, hogy vagány. Hogy évek óta ez a legtalálóbb jelző rá. Az említett szent ügyek mellett olvasmányo­san ötvözi a gasztrokultúrát a tár­sadalomtörténeti ismeretekkel, egyszerű, embernyelven megírt könyvajánlókban és kultúrtörténe­ti kitekintőkben segít eligazodni a Gutenberg-galaxisban. Az írók-köl­­tők posztereinek népszerűsége pe­dig jelzi, hogy bizony értük is lehet rajongani, nemcsak egy-egy sláger, hanem a versek okán is lehet valaki sztár. A szerkesztőpáros viszont nem­csak abban jó, hogy tud nívós mű­vészeti folyóiratot összeállítani, hanem abban is, ahogyan megsze­retteti ezt az emberekkel. Ugyanis az önkormányzat anyagi támoga­tásával megjelenő folyóirat nem egy számából még az utánnyomá­sok is elfogytak. A gasztroestekbe oltott lapszámbemutatóikon min­dig telt ház van. Ennek a magyará­zata egyszerű: a közvetlenség. Egy­részt élmény az irodalom nagyjait hallgatni, miközben fő valamilyen - akár épp az egyszerűsége miatt érdekes - ételkülönlegesség. Más­részt a „szeretettel várunk min­denkit” gesztus őszinteségének igen szép bizonyítéka az, amikor a szerkesztő vagy főszerkesztő a sa­ját főztjét kínálja kedélyes mosoly­­lyal, és gondos szakácsként figyeli, hogy ízlik-e. Attól is emberarcú mindez, hogy ilyenkor a barátok, családtagok is ott sürgölődnek, kuktáskodnak a derék redaktorok mellett, akik ugyanolyan lelkese­déssel és hozzáértéssel értekeznek a művészet nagy kérdéseiről, mint a fűszerekről és a fortélyos recep­tekről. Persze az is emlékezetes, ha a mezei olvasó szem- és fültanúja annak, ahogy a tisztelt poéták és írók válogatott kópéságokkal tré­fálják meg egymást - ilyenkor érzi az ember, hogy épp most „történik az az irodalom”, amelyet talán év­tizedek múlva kutatók igyekeznek kedélyes fotókiállításokon és iro­dalomtörténeti albumokban meg­idézni. Szálinger Balázs nemrég távo­zott a Hévíz éléről, hogy idejét az írásnak szentelhesse. Januártól a líra és a tehetséggondozás terén Fehér Renátó folytatja a munkát, a lapot pedig főszerkesztőként Cser­­na-Szabó András viszi tovább azon az úton, amelyet Szálinger Balázs­­zsal együtt tapostak ki, és látha­tóan kies távlatokba vezet. tarca EGYETLEN BEREMÉNYI-SORRÓL Horváth László Imre Cseh Tamás Keresztben jégeső című da­lának első verzéjében, vagy ha úgyis szö­vegről beszélek, versszakában figyeltem fel Bereményi Géza egy különös sorára: Úgy alkonyattájt, még mielőtt szétmegy minden, s körvonalból kivetkőznek min­den tárgyak, hetek után elhagyni jó az üres szobát [...] Sok minden miatt lehet Cseh-Bereményi­­rajongó az ember, és én sok minden miatt vagyok is: ott van a történelmi-mitikus modern magyar létuniverzum testet ölté­se a dalokban, regényszerű albumokban, a zene szuggesztiója, minimalista stíluson belüli változatossága, Cseh Tamás legen­dás személyisége, az elképesztő érzelmi töltet, miegymás. És ami sokaknak elsőd­leges: Bereményi szövegeinek költői ereje. Ami miatt fennakadtam ezen az egy soron is, hogy „körvonalból kivetkőznek min­den tárgyak”. Segít kibontani Bereményi művészetét, szakmai tudását, hogy ez az egész sanzonos dalosdi mennyire állandó viszonyban van a klasszikus magyar köl­tészettel, így természetesen a világiroda­lommal is. Rögtön szembetűnő Ady Endre hatása, a „minden tárgyak”, a régieskedő szórend és raghasználat, ami levisz a Károli-féle bibliafordításig, Ady költészetének tőzeg­anyagáig, amiből merítve olyan egyedi lett, nyíltan, átütően erőteljes. Ady értet­te a trükköt, hogy ne egy-kétszáz évvel azelőttről vegyen esztétikai fő mintákat, mint mindenki, hanem más korszakból, mint kevesen. Ady ravasz volt, főleg, hogy közben az egész költészete egy merő nagy svung, állandó odamondás, ahogy a Ke­resztben jégeső is ezt tartalmazza, egy csasztuskás, dühös, elkeseredett, némileg afféle „múlatós” halálvággyal telített ki­rohanás - a szöveg tartalma is direktben ez, egy fiatalember kirohan a városba, az éjszakai életbe. Ahol viszont persze sem­mit sem tud csinálni, mivel nem lehet Zrí­nyi, nincs hősiesség, életben van, és ezért szégyelli magát, valami ormótlan, formát­lan, fantáziátlan és gonosz szürkeség ellen harcolna, ami ellen nem lehet, nincs rajta fogás (ez aktuálisan a Kádár-korszak, ál­talánosan a kamaszkor egzisztenciális szo­rongása). A sor „szövegromboltsága” a ré­gieskedés mellett a modern szétesettséget is jelzi, felidézi a szocializmussal bejövő nyelvi eldurvulást, lehetetlen ordenárésá­­got, miközben veretes költői tömörítés, szimbolizmus is egyszerre, ami így együtt igen szép mutatvány. Tehát Ady egyértelmű, a Cseh-Beremé­­nyi-életmű mint Ady Endre-allúzió sok­szor amúgy is eléggé adja magát. Viszont ebben a sorban a Nyugatból majdnem mindenki más is benne van. A kivetkőznek minden tárgyak szinte Picasso megvadult mozaik-lova a Guernicából, szürreális Da­li-rémálom vagy sima álom, másfelől tehát Kosztolányi, Kassák, de József Attila és Radnóti szobája is. Különösen jó a frivol „kivetkőznek” ige használata, abszolút freudi, szecessziós másodhangulatú, az elsődleges jelentést, hogy kivetkőzik ma­gából, tehát megvadul, szinte el is tünteti, hogy körvonalból kivetkőznek: egy vad tá­madásnál sokkal pokolibb, nyomasztóbb, mert valahogyan gyengéden, nőiesen, bi­zalmasan kerít be ez a pokol. Ha ez nem is, már a sor elképesztő sűrítettsége és persze az idegállapot-költészet színvonala Pi­­linszkyt is eszünkbe juttathatja: a Kereszt­ben jégeső, ha belegondolunk, lényegében egy verzió a Négysoros című versére, amely a költői életmű egyik programadó csúcsa. Ami nekem legjobban tetszik, az az egész finom megkomponáltsága, vegyítése a Tóth Árpád-allúzióval: alkonyattájt körvo­nalból kivetkőznek a tárgyak, ami az Esti sugárkoszorúban (a számomra egyik leg­inkább lenyűgöző költői kép, amit valaha olvastam) „a dolgok esti lélekvándorlása”. Tóth Árpád csodálatos, idilli verse az es­téről, egyben a szerelmes idill esszenciája. A csavar az egészben, hogy ugyanarról az estéről, amiről Bereményi pontosan tud, és ezzel a sorral kifejez, hogy ez annak az estének a teljesen elpusztított, megalázott kései változata, a főhős pedig annak rom­jaiból menekülne, így teljesíti be igazán az Esti sugárkoszorú boldogságának ellenté­tes, pokolbéli verzióját. Amit bár kereszt­be jégeső bombázna szét, mert az lehetne megtisztulás (a dal végén a „kívánom más­nak, hogy felébredjen üres szobámban / keresztben jégeső bombázza szét azt, amit láttam” itt nem átkot kíván másra, hanem másnak megtisztulást kíván attól, amitől ő nem tud megtisztulni). Még a tárgyak is ki tudnak vetkőzni körvonalaikból, még az ő szabadságuk is nagyobb, megenyhül­nek, elvegyülnek valami misztériummal, amiből az ember ki van zárva, ez nagyon szomorú és fenyegető, nem lehet elviselni. Az emberi lény szabadságának hiányáról, deficitjéről, sérüléséről van szó, mint az egész Cseh-Bereményi-életműben, ami persze egyben a költészet, mondhatni, leg­nagyobb témája is. Ez a rendkívül energi­kus, szinte mozgalmas musicalbetétként adrenalint növelő dal egyben komoly eg­zisztencialista programvers, „titokban” pedig reflektál a modern magyar költészet eddigi eredményeire. Ilyesmik miatt érde­mes kicsit megkapirgálni a Cseh-Beremé­­nyi-dalok szövegvilágát, megérteni ezt a költészetet. KUTb kárpAt-meoencei tihetséooondozó nonprofit kft. aaaaaaaann aaaaaaaaaHl aaaaaaaaaaa IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Főszerkesztő: Szentmórtoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Évo (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma E-mail: szerkesztoseg tfkmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2018. auausztus

Next

/
Oldalképek
Tartalom