Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-04 / 180. szám
2018. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT GAZDASÁG y Takarékok: kistelepülésen élőknek jobb lesz a csők Egyszerűbb lesz a bortermelők gazdálkodása Csökkenő terhek Kevesebb a gabona, de jobbak az árak Csak az ezer hektoliter feletti újborhoz köthető seprű esetében van lepárlási kötelezettség Fotó: MTI OTTHONTEREMTÉS Több mint 2500 család lakáshoz jutását segítették a Takarék Csoport tagjai családi otthonteremtési kedvezménnyel (csők) 2018 első felében - közölték lapunkkal. Összességében pedig már közel 15 ezer szerződést hoztak tető alá ezen állami támogatási forma három évvel ezelőtti bevezetése óta, mintegy 45 milliárd forint értékben. Ezáltal továbbra is a Takarék Csoport az egyik piacvezető a csők odaítélésében, minden ötödik támogatott család a csoport tagjainak közvetítésével vásárolt lakást vagy házat. Az összes támogatási cél figyelembevételével a takarékok közvetítésével egy család átlagosan közel hárommillió forinttal egészíthette ki a lakásvásárláshoz rendelkezésre álló egyéb forrásait. Ezen belül a törvény által megengedett maximális, tízmillió forintos összegű csoktámogatásra 414 család kötött szerződést 2018 első felében. A legnagyobb, 44 százalékos arányban a három- vagy többgyermekes családok jutottak hozzá ezen állami támogatáshoz, a kétgyermekesekkel 42, míg az egygyermekesekkel a 14 százalékát írták alá. 72 százalékuk használt lakás vételét finanszírozta, 18 százalékuk új otthon építését, 10 pedig új lakás megvételét. A Takarék Csoport a piac további élénkülésével számol, ebben közrejátszik az ötszázalékos lakásáfa visszaállítása a 27 százalékos szintre 2020. január 1-jétől. A kistelepülések ingatlanpiacát az is felpörgetheti, hogy a kormány megemeli a csők összegét az ötezer fő alatti településen építkező vagy használt ingatlant vásárló családok számára. MW Számos hazai borászat életét megkönnyítő módosító csomagról döntött a minap az Agrárminisztérium. A július végén életbe lépett változásoknak köszönhetően többek közt egyszerűsödik a melléktermékek felhasználásáról és az ültetvények megújításához igényelhető támogatásról szóló szabályozás. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@smediaworks.hu RENDELETEK Tovább csökkennek a hazánkban működő borászatok adminisztratív terhei, miután a napokban összesen négy miniszteri rendelet módosítása is életbe lépett - írta meg a Magyar Idők. 1. Az egyik legfontosabb változtatásra a szokatlan időjárás miatt volt szükség. Az idén ugyanis a korán érkezett nyár miatt előbb kezdtek érni a szőlők az országban, s így a szüret időpontja is előbbre került. Több korábbi előírás szerint viszont a szüretet csak a borpiaci év kezdetével, augusztus elsejével lehetne megkezdeni. Ha ennél korábban indul el a betakarítás, az érintett gazdálkodók számos adminisztratív akadállyal találhatják szembe magukat. A probléma megoldása érdekében az Agrárminisztérium úgy rendelkezett, hogy ha a szüretet az időjárás miatt július 15-e és 31-e között meg kell kezdeni, a betakarítás kezdeti időpontjának akkor is augusztus elsejét kell tekinteni. 2. Szintén fontos szabályváltozás, hogy az idei évtől kezdve - az európai uniós jogszabályok értelmében - a bor alkoholtartalmának félszázalékos rendkívüli növelését az Európai Bizottság helyett a magyar agrárminiszter engedélyezheti. Erre a lépésre akkor kerülhet sor, ha a különösen kedvezőtlen időjárás miatt még éretlenül kell leszüretelni a szőlőt. A szaktárca tájékoztatása szerint Magyarországon 1,5 térfogatszázaléknyit lehet növelni a bor alkoholtartalmát még mielőtt kierjedt volna, rendkívül kedvezőtlen időjárás esetén további fél százalék engedélyezhető. A borászati melléktermékek kivonására vonatkozó bejelentési kötelezettséget is pontosították, a határidőt viszont a korábbi háromról nyolc napra emelték. A módosítás a szőlőtelepítési támogatások feltételeit is érinti. A változtatásnak 3. Változnak a borászati üzemengedélyek kiadására vonatkozó előírások is, tovább egyszerűsítve a kisüzemi bortermelői kört érintő szabályozást. Korábban több esetben problémát okozott, hogy az engedély megszerzését követően az érintett borászok saját fogyasztásra szánt terméküket nem tarthatták az üzem területén. A módosítás most ezt a tiltást köszönhetően a jóváhagyott egyéni tervtől nem jelentős mértékben eltérően telepített ültetvények sem esnek el a támogatástól. Emellett a fajtaváltás feltételeit is pontosította az Agrárminisztérium az új szabályozásban. oldja fel. A saját fogyasztásra szánt áru tárolóedényét mindenesetre egyértelműen jelölni kell, és a készlet fogyását az adómentes borra vonatkozó szabályok szerint nyilván kell tartani. 4. A borseprű megsemmisítésének szabályai is egyszerűsödnek, rugalmasabbá válnak. Ha 500 hektoliternél több bort állított elő valaki, akkor korábban a teljes seprűmenynyiséget lepárlással kellett kivonnia. Az új szabályok értelmében csak az 1000 hektoliter feletti újborhoz köthető seprű esetében él a lepárlási kötelezettség, az ez alatti borhoz tartozó seprű más, a jogszabályban meghatározott módon is kivonható. A kisüzemi bortermelők teljes mértékben mentesülnek a lepárlási kötelezettség alól. ARATÁS Az idén az elmúlt öt év átlagánál néhány százalékkal kevesebb kalászos gabona termett, ám az árak magasabbak a tavalyinál - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a betakarítás befejezése alkalmából a Pest megyei Dányban pénteken tartott sajtótájékoztatóján. Feldman Zsolt elmondta, az 1,6 millió hektárnyi termőterületről az előzetes összesítés szerint 7,6 millió tonna kalászost gyűjthettek be a gazdálkodók a magtárakba. Ez hozzávetőleg 10 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi szezonban, amikor rekordtermést könyvelhettek el. A gabonán belül búzából 4,8 millió tonna az idei eredmény, ebből mintegy 2,5 millió tonna a jó minőségű étkezési búza, amely fedezi a hazai szükségleteket. További körülbelül 2 millió tonna búzát exportálnak a gazdálkodók, méghozzá igen kedvező áron - tette hozzá. A tavalyinál magasabb világpiaci ár az Európa más országait sújtó igen mostoha időjárásnak tudható be - utalt rá az államtitkár. A kontinens nagy részén tartós aszály és forróság van, ez pedig más országokban nagyon gyenge gabonatermést eredményezett. így a tonnánkénti tavalyi 45 ezer forintos külpiaci ár már most tízezer forinttal magasabb, ami tovább is emelkedhet. Már jelentkeztek is dán és német vevők a magyar búzáért. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke emlékeztetett rá, hogy szeptemberben kezdődhet a másik fontos gabona, a kukorica betakarítása, a minőséget és a termésátlagokat illetően sok múlhat az előttünk álló hetek időjárásán. MTI Módosult a bejelentési határidő Tartósan emelkedik a forgalom KSH Júniusban a naptárhatással kiigazítva 6,1 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel ezelőttihez képest, ami ugyan lassulás a 7,1, illetve 7,7 százalékos növekedéshez képest, de továbbra is dinamikus növekedést tükröz. Elemzők szerint az idei egész évben a 6,0 százalékot meghaladóan nőhet a forgalom, jelentősen hozzájárulva a gazdaság teljesítményét jelző bruttó hazai termék (GDP) emelkedéséhez is - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők pénteken a KSH friss jelentését. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője dinamikusabb, 6,9 százalékos bővülést prognosztizál az év hátralévő részére. Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője is megerősítette az MTI-nek prognózisában a kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülését: a tavalyinál gyorsabb ütemű, 6,2 százalékos növekedést vár a boltokban, ami érdemben hozzájárulhat a bruttó hazai termék növekedésének gyorsulásához is. MW A pénzek hetven százaléka nincs lekötve a gyenge kamat miatt Rekordon a lakossági betétállomány MEGTAKARÍTÁSOK Újabb csúcsra nőtt a lakossági betétek állománya az első fél év végére: június végén meghaladta a 8040 milliárd forintot, 10,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikai adataiból. A teljes lakossági betétállományénál is gyorsabban emelkedett eközben, júniussal bezárólag egy év alatt, a látra szóló és a folyószámlabetétek mennyisége: a hatodik hónap végén 5468,6 milliárd forintot ért el, ami - amellett, hogy újabb rekord -, 18,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - írta meg a Világgazdaság. A dinamikus emelkedés nyomán a számlákon lekötetlenül pihenő pénzösszegek aránya is soha nem látott magasságba szökött június végére: az MNB számsorai szerint már a betétek 68 százalékát tartja a lakosság lekötés nélkül, szemben az egy évvel korábbi 63,5 százalékkal. A lekötetlen számlapénzek elmúlt években megfigyelhető előretörése azért is figyelemre méltó, mert korábban a lakossági megtakarítások egyik alappillére volt a lekötött betétek állománya, és a pihenő számlapénzek aránya néhány évvel ezelőtt még rendszerint 25- 30 százalék között mozgott a betéteken belül. A folyószámlabetétek térnyerése - nem meglepő módon - a korábban domináns, éven belüli lejáratra lekötött betétek rovására történt: ezekből június végén már csak 1584,7 milliárd forintnyit tartott nyilván a jegybank. Ez, amellett, hogy 8,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi mennyiségnél, a teljes lakossági betétállomány mindössze 19,7 százalékát tette ki. A két éven túli futamidőre lekötött betétek súlya viszont kissé emelkedett az elmúlt egy évben a lakossági portfolión belül: a június végi, 915,3 milliárd forintos állomány 11,4 százalékos arány. A devizabetéteknél hasonló tendenciák érvényesültek, mint a teljes állománynál: a lekötött pénzek aránya itt is csökken. Figyelemre méltó viszont, hogy az idegen fizetőeszközökben - leginkább euróbán és dollárban - tartott betétek állománya 6 százalékkal, 1166,5 milliárd forintra esett a lakosságnál a júniusig tartó egy év alatt, miközben a devizabetétek aránya 17-ről 14,5 százalékra csökkent. A folyószámlákon lekötetlenül tartott pénzek súlyának növekedése persze minden, csak nem meglepő: a standard lakossági lekötött betéti kamatok rendre évi 0,01 és 0,1 százalék között mozognak a bankoknál, és a kevés akciós konstrukció is egy százalék alatti rátákkal vehető igénybe. A jegybank által kalkulált, a szerződésekben szereplő átlagos kamat mértéke is 0,18 százalék volt az éven belüli futamidőre lekötött betétekre júniusban, miközben a látra szóló és a folyószámlabetéteknél 0,04 százalékos éves átlagos mértéket mutatott ki az MNB. MW