Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-04 / 180. szám

fi BELFÖLD 2018. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT Megelőzik az iskolások elszigetelődését a hosszan tartó gyógykezelés alatt Menő a KórházSuli program Jó lenne, ha a beteg gye­rekeket segítő KórházSuli program minél több telepü­lésen követőkre találna. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu SZOLIDARITÁS Egyre több kö­zépiskolás és egyetemista csat­lakozik a három tanév óta mű­ködő KórházSuli programhoz, amelyben betegségük miatt tartósan kórházi vagy ottho­ni ápolásra szoruló iskolások­nak segítenek a felzárkózás­ban. Almássy Monika, a prog­ram vezetője 15 évig dolgozott kórházi pedagógusként a Heim Pál Kórház onkológiai osztá­lyán, belülről látta az oktatá­si rehabilitáció hiányosságait. A Magyar Időknek elmondta: a gyerekek magukra maradnak, amikor kórház után otthon lá­badoznak, mert bár a saját is­kolájuknak heti tíz magán­órát kellene biztosítania, ez legtöbbször nem teljesül. így nemcsak a tanulásban marad­nak le, de társas kapcsolatai­kat is elveszítik. Ebből a magá­nyos állapotból pedig nagyon nehéz visszatalálni. Almássy Monika elmondta: ezt az űrt szerette volna betölteni; végül Prievara Tibor középiskolai ta­nár ötlete volt, hogy a középis­kolások fejlesszenek tananya­gokat a magántanulóknak eLe­arning rendszeren keresztül. Később csatlakozott hozzájuk Bercelédi Réka, az Eötvös Jó­zsef Gimnázium tanára is, az­óta ez az iskola adja a program bázisát. Kezdetben négy be­teg gyerek volt a programban és 20 segítő, az idei tanévet vi­szont már 120 segítettel és 250 segítővel zárták. A KórházSuli bővülésével á középiskolások mellé egyetemista önkéntesek is bekapcsolódtak, ők szemé­lyesen vagy Skype-on tanul­nak együtt az otthon tartózko­dó diákokkal. Ezenkívül dél­utáni tanulószobákat is elindí­tottak - többek között a budai gyermekpszichiátrián és a Bet­­hesda Kórházban - azoknak, akiknek alkalomszerűen még vissza kell járniuk. Ez a követ­kező lépcsőfok ahhoz, hogy ké­sőbb a magántanulók vissza­térjenek a saját osztályukba. A segített gyerekek mindegyi­ke egy Digitális iskolatáska el­nevezésű felületen érheti el a neki fejlesztett tananyagot, és az anyaiskoláknak is lehetősé­gük lesz feltölteni ide a tanme­netet, óravázlatot, ami zökke­nőmentessé teheti a tanulást. Idén először integráló tábort tartottak Gánton, katartikus élmény volt az egészségesek­nek és a betegeknek is. Utób­biak közül sokan évek után most először lehettek közösség­ben, ami segíteni fogja a későb­bi integrációt az osztályukba. Ha minél többen tudnák kö­vetni ezt a példák, azzal min­denki csak nyerne. Visszavezethet az életbe a segítő kéz Fotó: Éberling András Börtönben marad Czeglédy ELŐZETES A Szegedi Törvény­szék jogerősen jóváhagyta Czeglédy Csaba előzetes le­tartóztatásának meghosszab­bítását további két hónappal- írja a Magyar Idők. Gyur­­csány ügyvédje a gyanú sze­rint a Human Operator cégé­vel 6,3 milliárd forintos kárt okozott az államnak. Mind­emellett pedig több száz diá­kot - és mást - károsítottak meg, akiknek a kormány álta­li kártalanítása jelenleg is fo­lyamatban van. Első fokon a Szegedi Járásbí­róság nyomozási bírója a bűn­ismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye mi­att rendelte el Qzeglédy előze­tes letartóztatásának szept­ember 5-éig való meghosz­­szabbítását, amely ellen Gyur­­csány ügyvédje és védője fel­lebbezett, így került az ügy a Szegedi Törvényszék elé, amely most jogerősen is el­rendelte a kényszerintézke­dés meghosszabbítását. Mint ismeretes, Czeglédy Csaba, aki korábban Szombat­hely baloldali - Éljen Szom­bathely !-MSZP-DK-Együtt- önkormányzati képviselő­je volt, azért került rács mö­gé, mivel a gyanú szerint bűn­­szervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva, mintegy 6,3 milliárd forintos költségvetési csalást követett el. A nyomozást folytató Nem­zeti Adó- és Vámhivatal ada­tai szerint a Czeglédy vezet­te bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot ala­kított ki, amely az érdekelt­ségében álló Human Opera­tor Zrt.-n keresztül diákmun­ka-közvetítéssel foglalkozott. Az iskolaszövetkezetek az ál­talános forgalmi adót és a sze­mélyi jövedelemadót nem val­lották be, illetve nem fizették meg. Mindemellett pedig a cég azzal is trükközött, hogy több mint fél évig egyetlen fillért sem tartott a folyószámláján, olyan céllal, hogy ne tudják végrehajtani rajtuk a tartozá­sokat. így már a diákok fize­tésére sem jutott pénz, ezáltal több száz diákot - és másokat- károsított meg a cég. MW A nemzetközi és hazai vasúti járműgyártás egyik leginnovatívabb szereplőjeként ismert, összesen 8000 főt foglalkoztató svájci Stadler Rail Csoport szolnoki munkavégzéssel keres új munkatársat a következő munkakörbe: HIRDETÉS MHhn □ HEGESZTŐ FELADATOK, ELVÁRÁSOK: Téged keresünk, ha: • az európai vasútipar világszintű, piacvezető gyártó cégénél, • modern, tiszta és biztonságos munkakörnyezetben akarsz dolgozni. Stabil munkahelyet kínálunk, ha rendelkezel: • Hegesztési tapasztalattal és/vagy fémipari szakirányú szakképesítéssel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! AMIT KÍNÁLUNK: Versenyképes juttatási csomag Kiemelkedő összegű cafeteria keret (havi nettó 20.000,- Ft a belépés első napjától, a 4. hónaptól pedig bruttó 40.000,- Ft) Teljesítményprémium (elérhető havonta maximum bruttó 160 000,- Ft) Jelenléti prémium (bruttó 200 000,- Ft/év) Egészségmegőrző és sport szolgáltatások (ingyenes masszázs-, úszás- és gerinctorna lehetőség, konditerem használat) Magán egészségbiztosítás Színvonalas üzemi étterem, étkezési és szállás lehetőség Egyéb kiemelkedő szociális juttatási lehetőségek Kérdés esetén az alábbi elérhetőségen lehet érdeklődni a pozícióról: 06-56/888- 547 Jelentkezés módja: Magyar nyelven megírt fényképes szakmai önéletrajzod az alábbi elérhetőségeken várjuk: postacím: 5000 Szolnok, Bánki Donát u. 5. e-mail: toborzas@stadlerrail.com STADLER Az ön vonata, a mi szenvedélyünk. www.stadlerrait.com Szoptatási tanácsadói képzés ANYATEJ Laktációs (szoptatási tanácsadói) képzést indít a jö­vőben a kormány, hogy segítse a védőnők munkáját, a progra­mot az akkreditációs képzésbe illesztik be - mondta az egész­ségügyért felelős államtitkár az anyatejes táplálás világnap­jához kapcsolódó sajtótájékoz­tatóján pénteken. Nagy Ani­kó kiemelte, komplex ápolói programot készít az egészség­ügyért felelős államtitkárság, a bér, a szakképzés, az ösztöndíj és a lakhatás területét is bele­értve. Azt szeretnék, ha ennek a területnek az elismertsége ja­vulna. Az államtitkár a világ­nap (augusztus 1.) és a szopta­tás hete eseménysorozata kap­csán hangsúlyozta, a szoptatás nemcsak az élet alapja, de a megelőzés leghatékonyabb for­mája is, hiszen jelentősen meg­határozza a gyermek további egészségi állapotát, továbbá a szoptatás az anyát is védi bizo­nyos megbetegedésektől. A kormány felelőssége ha­talmas az anyatejes táplálás ösztönzésében, és a társada­lom minden rétegét megszólít­va kell a figyelmet felhívni a szoptatás jelentőségére, ezzel együtt pedig ösztönözni kell az anyákat arra, hogy szoptas­sák gyerekeiket - hangoztatta. Nagy Anikó közölte, Magyar­­országon jól működik az anya­tejgyűjtő hálózat, ahonnan csak egészséges anyatej kerül­het ki olyan gyerekekhez, akik valamilyen okból nem tudnak hozzájutni. Hozzátette, a kor­mány 2016-ban 1800 forintról 2700 forintra emelte a leadott anyatejért járó adómentes jut­tatást. Az elmúlt években számos jó kormányzati döntés született a családok támogatása érdeké­ben, kezdve az adórendszertől a különféle támogatások kiter­jesztéséig. Emellett tízmilliárd forint keretösszegig lehet au­gusztusban családbarát szülé­szetek kialakítására pályázni. 2016 óta jelentősen nőtt azok­nak a csecsemőknek a szá­ma, akiket hat hónapos koru­kig kizárólag anyatejjel táplál­tak. Mindeközben még mindig hárommillió doboznyi tápszer fogy évente Magyarországon, ami soknak tekinthető. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom