Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-30 / 201. szám
2018. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK • EGY PERCBEN A menhely őrangyalai SZEKSZÁRD Felnőttek is joggal nyugtázták elismerő fejbólintással három kisgyermek kezdeményezését. A lányok elhatározták, hogy rajzaikkal javítanak a szekszárdi kutyamenhely lakóinak sorsán. Eladott műveik árából konzerveket vettek az örökké éhes ebeknek. ► 5 Sorsdöntő fordulat előtt MILÁNÓ Egy új Európa megteremtéséről beszélt Matteo Salvini olasz belügyminiszter az Orbán Viktorral történt keddi megbeszélés után. Egyes olasz lapok szerint egy Macron és Soros elleni európai szövetség is alakult. ► 9 Az okok és az ellenszer ÉLETMÓD Sápadtság, szédülés, hányinger és hányás: ezek mindegyike jelentkezhet változó variációkban utazás során, mert a mozgás túlzottan ingerli a belső fülben elhelyezkedő egyensúlyszervet. ► 11 Nem tér vissza a két sérült LABDARÚGÁS Vezéráldozatokkal járt a Puskás Akadémia elleni múlt heti győzelme (3-2) a Paksi FC-nek. Az atomvárosiak két szélső védőjét, Kulcsár Dávidot és Szabó Jánost is az első félidő végén kellett kényszerűségből lecserélni. Kulcsárt Vágj András, Szabót pedig Báló Tamás pótolhatja. ► 16 Jó reggelt! Vonattal utaztunk az elmúlt napokban a Balaton környékén, ahol még a nyár utolsó fesztiváljait tartották. Azt, hogy volt jegyünk, csak azért jegyzem meg, mert a „bulijáraton” ez nem mindenkire volt igaz. Nem feltétlenül a szándék hiányzott, volt, ahol jegypénztár hiányában nem lehetett előre tikettet váltani, csak a kalauznál. Ezt jó pár fiatal meg is tette, voltak azonban olyanok, akik brahiból bújócskát játszottak az ellenőrrel. Érdekes volt látni, hogy felnőtt, ránézésre jól szituált emberek, akik megengedhetik maguknak a szállást és a többnapos bérletet a fesztiválra, a vonatjegyre már sajnálják a pénzt. Sőt, az önbizalmukat is növeli a takarékosság ezen formája. H. E. SZEKSZÁRD Kitüntetéseket adtak át Szekszárd Város Napján, az ünnepi közgyűlésen azoknak, akik munkájukkal, közéleti szerepvállalásukkal a megyeszékhely jó hírét öregbítik. Az eseményre a kitüntetettek mellett önkormányzati képviselők, megyei vezetők, intézményvezetők, korábbi díjazottak és családtagok voltak hivatalosak. Képünkön Bacsmai László esperes (jobbról) veszi át Ács Rezső polgármestertől a Pro Űrbe Szekszárd Emlékplakettet. Fotó: IVIártonfai Dénes ► 6,12 XXIX. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu Elismeréseket adtak a Szekszárd Város Napján Megszűnhet a fizika és a kémia OKTATÁS Meg nem erősített sajtóinformációk szerint az új Nemzeti alaptantervben az áll: a hetedik-nyolcadik osztályban összevonhatják a biológiát, kémiát és fizikát természettudományok tantárgy néven. Illetve nem vezetik be a kilenc évfolyamos iskolát. ► 7 Kész a város digitális adatbázisa SZEKSZÁRD Térképi alapú, internetes nyilvántartási rendszert készített egy szekszárdi vállalkozás az önkormányzat cégei és a polgármesteri hivatal dolgozói számára. Az alapszolgáltatást a lakosság is igénybe veheti. ► 4 Tolna megyét is érintik a fejlesztések Javítják a védműveket Megszépült iskolában kezdenek TOLNA MEGYE Tizenkét milliárd forint uniós támogatásból valósulnak meg elsőrendű árvízvédelmi fővédvonalokon védművek helyreállítását szolgáló beruházások. Az országos program leginkább a Duna, a Tisza, a Dráva és a Kőrösök menti védvonalak megerősítésre szoruló szakaszainak helyreállítását szolgálja. A Dunán 2013-ban lezúduló nagy árhullámot követően a szakemberek egyetértettek abban, hogy a védvonalak magasítása önmagában nem elég, tározók létesítésére van szükség. A Tolna megyében már zajló fejlesztésekről megtudhattuk, hogy a Báta 1-es műtárgy és környezetének helyreállítása, a Sióagárd melletti kiséri zsilip helyreállítása, illetve a töltések mentett oldalán a nyomópadkák építése tizenhat település biztonságát garantálja Madocsától Bátáig. ► 3 A 2013-as árvíz megmutatta, a védvonal magasítása önmagában nem elég, tározók kellenek Archív fotó: IVIártonfai D. TOLNA MEGYE Szebb, modernebb környezetben kezdhetik a tanévet a kurdi, a nagymányoki, a teveli és Bonyhádon a Fáy lakótelepi iskola tanulói szeptemberben. A Tamási Tankerületi Központ 76-149 millió forint közötti összegeket nyert a négy intézmény számára. ,► 2 Az asztalt is rá akarta borítani BONYHÁD Egy férfi úgy gondolta, a kirendelt eseti gondnoknak meg kellett volna akadályoznia, hogy behajtsák rajta az elmaradt gyermektartást, amelyet egyébként a bíróság jogerősen megítélt. Az erőszakos fellépése miatt most elítélték. ► 2 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 0646/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 06-74/511-534 MA HOLNAP 32 32 Ma döntően napos idő lesz, fronttal sem kell számolni. A Dunántúlon megélénkül az északnyugatira forduló szél, de csapadék nem várható. ► 13 Boldog névnapot kívánunk ■ 8 M nevű olvasóinknak!