Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-30 / 201. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK A Tamási tankerületben több helyen volt felújítás Megszépült iskolák fogadják a diákokat Bonyhádon a Fáy lakótelepi iskola tanulói is modernebb környezetben kezdhetik a tanévet Fotó: M. 0. Adomány a tanévkezdéshez PAKS Ruhaneműt, tornacipőket, táskákat, hátizsákokat, konyhai eszközöket, játékokat és babakocsikat pakolt ki a Segítők Háza udvarára az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány nemrég. Ezzel kívántak segítséget nyújtani a rászoruló családoknak a tanévkezdéshez. Molnár Imréné, Ancika a Segítők Háza alapítója a paksihirnok.hu-nak elmondta, minden segítségnek örülnek, mert eddig nem volt olyan akciójuk, amely során ne fogyott volna el minden adomány. TN Ruhát oszt az egyesület SZEKSZÁRD Iskolakezdés előtti ruhaosztást tart a látássérültek Tolna megyei szervezete augusztus 30- án, csütörtökön és 31-én, pénteken a megyei irodában. Szekszárdon, a Hunyadi utca 4. alatti székházban 9-től 15 óráig fogadják az érdeklődőket. V. M. Változik a menetrend TOLNA MEGYE Szeptember elsejétől - az oktatási intézmények és az utazóközönség visszajelzéseihez igazodva - tizenkét regionális autóbuszvonalon módosul a menetrend. A részletekről a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-nél lehet tájékozódni. TN Útlezárás Dunakömlődön DUNAKOMLOD A Szabadság utca végén tegnap óta útlezárás van érvényben, amely várhatóan augusztus 31-ig tart. Az útburkolat betonozási, helyreállítási munkálatait végzik, hívja fel a figyelmet a Mezőföldvíz Kft. A lezárás a helyi autóbusz-közlekedést is érinti. TN A saját források mellett európai uniós és hazai pályázati források révén tudott több iskola felújítására költeni a Tamási Tankerületi Központ. A fejlesztésekről Csike Tamás igazgató számolt be. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Szebb, modernebb környezetben kezdhetik a tanévet a kurdi, a nagymányoki, a teveli és Bonyhádon a Fáy lakótelepi iskola tanulói szeptemberben. Csike Tamás, a Tamási Tankerületi Központ igazgatója elmondta, hogy uniós pályázatok benyújtásával keresték a felújítási források bővítésének lehetőségét, és végül 76-149 millió forint közötti összegben nyertek el támogatást a négy intézmény számára. A Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola székhely épületének külső felújításakor nyílászárócsere és a lapostető rekonstrukciója történik meg. Az iskolában a tornatermi öltözőket, a kapcsolódó mosdókat, zuhanyzókat és a tornaterem parkettáját újítják fel. Ezen kívül teljesen kicserélik két öltöző bútorait, illetve modernizálják a könyvtár, a természettudományos szaktanterem, a fejlesztő és a tanári szoba bútorzatát. A Kurdi Körzeti Általános Iskolában 600 négyzetméternyi térburkolással, új játszóelemekkel, padokkal megszépül az iskolaudvar. A mindennapos testnevelés feltételeit biztosítja a műfüves pálya kialakítása, valamint a különböző sporteszközök beszerzése is. Az iskola belső tere is megújul, a tantermek és a tanári padozata új, modern PVC-burkolatot kap, a felső tagozat épületébe korszerű bútorok kerülnek. A közüzemi költségek mérséklése érdekében cserélik a kazánt. A Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában valamennyi tanterem és a tanári szoba modern világítótestekkel felszerelt kazettás álmennyezetet kapott. A teljes villamoshálózatot, fűtéshálózatot korszerűsítették. A régi aszfaltos pálya helyén többfunkciós műfüves pályát alakítottak ki. A Teveli Általános Iskolában a tornaterem kiszolgáló létesítményeinek nyílászáró- és tetőcseréje is megtörtént. Felújították a tornaterem parkettaburkolatát. A beruházást követően a korábban csak kívülről megközelíthető négy tantermet egy új folyosó kialakításával kapcsolták az épülethez. A folyosóra olyan új, modern tárolók kerültek, amelyek a korábbi szertár szerepét is átveszik. Ugyanezen a szinten megújult egy fiúmosdó is. A sporttevékenységeket támogatja a műfüves labdarúgópálya kialakítása és az új sporteszközök beszerzése, melyeket a tanulók szeptemberben már birtokba vehetnek. Hazai pályázati forrásból is tudtak felújításokra fordítani. A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium székhely iskolájának emeletén a nyári karbantartási munkálatokon felül három osztályterem teljes felújítása is megtörtént: új padló, teljes festés-mázolás, új elektromos hálózat, és világításkorszerűsítés készült el hazai forrású pályázatból ötmillió forint ráfordítással. A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskolájában az étkezőnél a lapostető javítását végezték el hárommillió forint értékben, amelyhez szintén hazai pályázati forrás biztosított fedezetet. A simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnáziumhoz tartozó sportcsarnok fűtéskorszerűsítése 27 millió forint értékben ugyancsak hazai forrású pályázatból valósult meg. A Tamási Tankerületi Központ saját forrásból további 10 millió forintot biztosított az iskolákban történő nyári javítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tisztasági festésekre tette hozzá Csike Tamás. Sokba kerül a férfinak az erőszakos fellépés BONYHÁD Bűnösnek mondott ki egy 63 éves férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés vétségének a kísérletében a Bonyhádi lárásbíróság, és ezért egy év két havi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. A vádlott köteles az államnak megfizetni közel 106 ezer forint bűnügyi költséget. A vádlott ellen Németországban élő felesége ott indított pert az elmaradt gyermektartásdíj miatt. A német bíróság 2001-ben hozott jogerős ítéletet. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály Központi Hatósága 2011-ben előírta a végrehajtási eljárás megindítását. Eseti gondnokot rendeltek ki a közben már felnőtt gyermek érdekeinek érvényesítésére. El is járt annak érdekében, hogy rávezessék a Azt mondta az eseti ^gondnoknak, azért jött, hogy lelője német ítéletre a végrehajtási tanúsítványt. A Szekszárdi Járásbíróság azt is megállapította, hogy az ítélet a magyar jog szerint végrehajtandó. A vádlott fellebbezése nem járt sikerrel, a végrehajtási eljárás megindult, az eseti gondnokot 2014-ben felmentették. A vádlott a végrehajtás miatt haragudott a volt eseti gondnokra, 2016 decemberében ügyvédi irodájában felkereste, és azt mondta, azért jött, hogy lelője, majd kiabálva vonta felelősségre a végrehajtásban játszott szerepe miatt. Szerinte ezért nem tudja eltartani új kapcsolatából született gyermekét, hitelekből él, végül tőle követelte vissza az addig levont öszszeget. A nemleges válaszra a vádlott megpróbálta a tárgyalóasztalt a sértettre borítani. Ezután a férfi hirtelen mozdulattal megragadta a sértett csuklóját, megcsavarta és a falhoz ütötte. A sértett többször is rákiáltott, hogy takarodjon, de mielőtt a férfi elment, még ököllel beleütött egy a falon lógó képbe. 1.1. Céges támogatásból újítottak A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagintézményének sportterme a Duna Aszfalt felajánlásának köszönhetően újulhatott meg. A cég képviselőinek figyelmét az idei Országos Mérnökbálon keltette fel az iskola berkeiből indult Harmónia - Rend-Band Gyermekkórus és Zenekar, amelynek tagjai a fellépésük utáni kötetlen beszélgetés során meséltek az intézmény sporttermének állapotáról. A társadalmi felelősségvállalás kérdését kiemelten kezelő cég ekkor ajánlotta fel segítségét. A rendkívül rossz állapotban lévő sportterem felújítását a Duna Aszfalt közel 21,5 millió forinttal támogatta. Az ünnepélyes átadót hétfőn tartják. Díszszalagot kaptak a besigheimi tűzoltók a Bátaszék Varrókor tagjaitól Egész nyáron az ajándékon dolgoztak Nyárzáró családi nap a fürdőben BÁTASZÉK A hetedik díszszalagot készítették el a Bátaszéki Varrókor tagjai, akik nemcsak a maguk szórakoztatására varrnak-hímeznek, hanem felkéréseknek is eleget tesznek. Különleges pillanat volt a tegnapi a hölgyek életében, amikor is Bátaszék testvérvárosa, Besigheim tűzoltóinak készített díszszalagot adták át a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltóknak a városi könyvtárban. Sági Lajosné, a könyvtár vezetője, aki egyben a varrókor tagja is, elmondta, hárman - Farkas Andrásné, Kemény Lajosné és Sági Lajosné - dolgoztak az ajándékon. A feladatokat elosztották egymás között, volt aki a motívumokat rajzolta meg, volt aki csak a betűket és a számokat hímezte ki, és volt aki a szalagot készre varrta. Az egész nyaruk ráment a munkára. A díszszalagnak kék selyem az alapanyaga, erre tűzoltósisakok, évszámok és a két település - Bátaszék, Besigheim - címere került, hímezve. A nemzetiszínű szalaggal átkötött ajándékot az önkéntes tűzoltók nevében Treszner József vette át Sági Lajosnétól. A díszszalaghoz egy adománylevelet is mellékeltek. M. I. A díszszalagot a helyi önkéntes tűzoltók vették át a besighelmiak nevében Fotó: Mártonfai Dénes SZEKSZÁRD Nyárzáró családi napot szervez a látássérültek megyei egyesülete a szekszárdi élmény fürdőben augusztus 31-én. Mint azt Kovács Lászlóné, az egyesület elnöke elmondta, a rendezvényre sok szeretettel invitálják látássérült barátaikat és családtagjaikat egy egész napos strandolással egybekötött kikapcsolódásra. Az érdeklődőket pénteken reggel 8 órára várják a bejárat előtt. Ezen a napon zárul a megyei egyesület által szervezett úszásoktatás is, a sikeres vizsgázók oklevelet és ajándékot kapnak. V. M.