Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-25 / 197. szám
IRODALMI-KULTURALIS MELLEKLET n fiam kérdezte, hogy miféle épület az a katarzis n Bemutatkozik a Parnasszus folyóirat 4 Gál Vilmos és Erdős István prózája Mezey Katalin és Turczi István versei vezervers Mezey Katalin Akár a rozsdás késeket Műfogból, szemüvegből, néhány régi ruhából összetákolom anyámat reggelente. Csontváz lába közé pelenkát simítok, harisnyát, szövetpapucsot adok rá, aztán két kezén vezetve kicsoszogunk a nagyszobába. Az önállóság bajnoka, ő, aki soha nem szorult senkire, és a szabadság bajnoka, én, aki már kamaszfővel elszöktem tőle, nem akartam a szigorában élni. Csodálkozhat most az, aki ismert bennünket azelőtt. Akár a rozsdás késeket, egymással köszörül minket az Isten. muterem-latoaatas „A kép olyanokat is megmutat rólam, amiket talán én még nem is tudok" Óbuda egyik virágnevű utcájában él egy festő. Amikor beírom az útvonaltervezőbe Tenk László címét, a HÉV-megállótól egy kilométer gyaloglást mutat a térkép. Akkor még nem is sejtem, hogy egy erdei ösvényen fog vezetni az út. Talán ez az erdei séta teszi, de az is lehet, a festményekről ismerős táj, hogy azt érzem, valamifurcsa határon áll ez a ház. Nemcsak a város és az erdő szélén, hanem egy olyan határon, ahonnan sok mindent belátni. Tenk László Munkácsy Mihály-díjas festőművész otthonába érve, miközben áthaladunk a fia képkeretező műhelyén és felfelé lépkedünk egy torony lépcsőin, az ötlik fel bennem, hogy ebben a zegzugos házban elvonulni és találkozni is lehet bármikor. Közben meséli is, hogy ez valóban családi otthon, három gyereke közül kettő szintén itt lakik, és öt unoka is gondoskodik arról, hogy élet legyen a házban. A műterem a tetőtérben van - furcsa laboratórium sajátos renddel. Az asztalon üvegekben sorakoznak a színek, amelyekből a festő levegőt, eget, fényeket, talányos sorsú embereket, fákat, utcákat teremt a vászonra. Az állványokon két kép is van, mert a festő egymás mellett akarta látni őket - javában zajlik az Esernyős Galériában szeptember 4-én nyíló kiállítás előkészítése. Az elmúlt tíz év képeiből láthatnak majd ott egy válogatást az érdeklődők, a Szindbád Rendezvénytérben pedig a korábbi évtizedekből. Tenk László idén 75 éves lesz, ez is ürügy a visszatekintésre - utoljára 2008-ban jelent meg egy gazdag életműalbuma, most pedig egy igényes kivitelezésű „több mint katalógusában Garami Gréta ír az eltelt évtized festményeiről, és egy interjút is olvashatunk a művésszel. „Leégett a háza vagy mi” Tenk Lászlóval beszélgetni azért is élmény, mert elválaszthatatlan egységben van benne a művész és az ember. Ha az életéről mesél, a művészetről is vall, természetes módon szövődnek egymásba az anekdoták, a műhelytitkok és az ars poeticája téte-Bonczidai Éva lei. „Egy nagyon szerteszét élő ember voltam: Nagybányán születtem, a háború mindjárt elsodorta a családunkat, Pécsen, Tatabányán, Miskolcon jártam iskolába, Kecskeméten, Zalaegerszegen éltem. A debreceni művésztelepen is éltem, de nem bírtam az Alföldet megszokni. Nekem kell, hogy a térben benne érezzem magam, hogy belelássak” - kezdi, amikor arról faggatom, hogyan lelt otthonra Óbudán. Először Kispestre költöztek az apósáékhoz, viszont amikor szanálták a házat, egy évük volt, hogy kiköltözzenek. folytatás a 3. oldalon | \í I I______________________> ü V 1
