Tolnai Népújság, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-11 / 186. szám
'illeni helyőrség a i endeaunk a Maavar Iroszovetse BEHAJTOK - VÍZILÓ ES SURDA Berta Zsolt Akkoriban Pöttöm csapos volt Pesten, egy pinceborozóban, ahol remekül hasznosíthatta fizikai adottságait. Időnként lenéztem hozzá, ittam egy hosszúlépést, dumáltunk kicsit. Pöttöm nagy tekintélynek örvendett az egész környéken, így aztán nekem se volt gondom a beilleszkedéssel. Nem mintha problémáim lettek volna valaha is e téren, de azért egy ilyen helyen nem fölösleges egy protektor, hidd el. Ott ismerkedtem meg Vízilóval és Surdával. Víziló kerek arca, kerek törzse, kerek végtagjai után kapta a nevét, de amúgy kemény húsú, betonfejű és robbanékony krapek. Bunyózni is tud, akadt ellenfele akkoriban a környéken, de nem sok. Egyszer egy dalba is beleírtam, hogy néhány fészer végigrugdosta az Izabella utcán, a Podmaniczkytól az Andrássy útig, de ő újra és újra felállt, míg végül rálegyintettek és otthagyták. Pedig az jó sok sarok, ha egyiktől a másikig focilabdaként kell gurulni. Ez a sztori színigaz, láttam másnap a búráját, és több tanú is akadt. Szóval kemény srác. Surda a legjobb barátja. A nevét egy másik Surdáról kapta, aki egy nálunk is népszerű jugoszláv tévésorozat főszereplője volt, s akire a mi magyar Surdánk hasonlít. Egy fejjel magasabb, mint Víziló, sovány, de olyan a csontozata, mint egy lóé. Baromi erős ő is. És gyors. Ha bunyó van, védhetetlen mozdulattal képes megragadni ellenfele ádámcsutkáját, és pontosan akkora erővel megrántani, hogy ne okozzon jóvátehetetlen károkat, de harcképtelenné tegye a fickót, és utána egy hétig ne tudjon beszélni. A főnök őt is kitiltotta a kocsmából, de inkább csak Vízilónak köszönheti a megtiszteltetést, mert - barátok lévén - mindig mellé állt a balhékban. De ő maga soha nem kötözködött. Munkahelye is volt, és soha nem maradt adós az itala árával. Régebben - mint afféle bűnbe vitt barát - elkísérgette Vízilót betörni, de annak már vége. Amikor a Dagály utcai közértben rajtakapták őket akció közben, és tizenhat zacskó levesporral sikerült elmenekülniük, akkor megmondta Lónak, hogy vége, ő a maga részéről befejezte. Víziló tiszteletben tartotta a döntését, és - talán végkielégítésképpen - átnyújtotta neki a zsákmány felét. De Surda elhárította.- Vidd csak haza! - mondta. - Öt gyerek az öt gyerek. A kocsma közönségének közkívánatára éppen - kupaszerda lévén - a sarokban magasra szerelt tévét javítottam három boros rekeszen állva, és a hátlapját tettem a helyére, amikor Víziló ledübörgött mellettem a lépcsőn.- Szevasz, Bandi! - bökte oda nekem, és loholt tovább a pulthoz. Víziló és Surda mindketten alkoholisták, de akkoriban még fiatalok és erősek voltak. Reménytelenül küzdöttek ellene, újra és újra megpróbálták megállni az ivást, már csak a balhék ritkítása végett is, és volt, hogy akár egy hétig is kitartottak. Nem együtt csinálták, pedig akkor erősíthették volna egymást, hanem felváltva, hol az egyik, hol a másik tett fogadalmat. Akkor éppen Surda fogadott piacölibátust. Víziló már messziről kiabált magának egy fröccsöt. Pöttöm félrecsapta az egyik tégely rozsdamentes acéltetejét, alábuktatta a hosszú nyelű kétdekást. Víziló a pulton dobolt ujjaival. Kézfején öt tetovált kék pötty sorakozott. Egy pötty egy börtönév. De hajói emlékszem, ebben az ötben két év ifjúsági javító-nevelő is benne volt. Szokása szerint megrázta busa, göndör, fürtös fejét, mielőtt megragadta a poharat, és csak úgy ledobta torkán a három decit, mint egy felest. Aztán egy Unicumot is.- Kösz, Pöttöm! Figyelj csak! Várok egy ipsét, nem akarom, hogy lássanak vele, beállók a belső helyiségbe, ha keres, küldd be oda. És Surdát is. Az említett fickó kisvártatva megérkezett. Bőr aktatáskát cipelt a hóna alatt, drapp ballonkabátjában kissé ijedten óvakodott a pult felé.- A Vízilót keresem - mondta zavartan, mint aki úgy gyanítja, tréfát űznek vele ezzel az egésszel. Pöttöm útbaigazította. Jól fésült ipse, ápolt bajusszal, fémkeretes szemüveggel, középkategóriás karórával. Aktatáskáját a melléhez szorította, fölötte fehér ing, nyakkendő. Nem éppen nagymenő, de azért rendezett egzisztencia. Mi dolga lehet Lónak egy ilyennel? Alighogy a kis krapek eltűnt, Surda jelent meg az ajtóban. Egyenes, gólyaszerű, nyugodt járásával közeledett, hóna alatt elmaradhatatlan reklámszatyor, széles arcán elmaradhatatlan mosoly.- Szia, Pöttöm! Egy kólát kérek. Szia, Cseke! Nem kell bandázsolófólia? Belecsomagolhatod a gyerek uzsonnáját. Olcsón hozom. t Víziló odabent vár egy ügyvéd külsejű krapekkal. ő intézi a válópereteket? Surda kacsintott, és szája elé emelte mutatóujját. Jó negyedórát pusmogtak odabent, aztán a ballonkabátos távozott.- Két Unicumot légy oly kedves!- harsogta jókedvűen Víziló. Az Unicum ott felső polcos italnak számít, nem minden nap kell levenni a helyéről.- Holnap fizetünk - fűzte hozzá Víziló.- Ettől tartottam - mondta Pöttöm.- De tényleg - állt ki az ügy mellett Surda is, mire Pöttöm kicsit megnyugodott. Surda és Víziló koccintottak.- Na, mire készültök? - kérdeztem én, a Kíváncsi Fáncsi.- Szert teszünk egy kevés lére.- De mivel?- Pénzbehajtás.- Csináltatok már ilyet?- Én nem. Te, Surda? Surda megrázta a fejét.- Mért kérded?- Csak úgy - feleltem, és azt gondoltam, hogy ez nem az ő műfajuk.- Na és kitől?- Valami szerencsétlen hülyétől Poroszlón.- És mennyi pénzt?- Három kilót.- Gondolod, lesz nála annyi?- Lehet, hogy nem. De megszerzi, hidd el, ha kap néhány pofont! Víziló harciasán a levegőbe bokszolt, Surda csak bólintott elszánt arccal.- Na és hogy mentek le?- Majd szerzünk valami verdát.- Lopott kocsival mentek behajtani? Kutyás lány (110 cm, bronz, 2007) - Budapest- Mért? - kérdezte bizonytalanul Víziló.- Ló, te tök hülye vagy! Majd én leviszlek titeket. Kirándulás gyanánt. Kíváncsi voltam, na. Tudod... a lopott autóban ingyen van a benzin - jegyezte meg Víziló.- Benzint lophattok, azt nem fogják körözni. Másnap reggel útnak indultunk a szép, piros Audimmal. A lukas kipufogó kicsit hörgött, és a repedt szélvédő, az itt-ott rozsdás kaszni...- Mégis lopni kellett volna valami normális verdát - morogta Surda.- Ezzel a szartalicskával ki vesz komolyan? Ebben volt valami, valljuk be. De még nem tudtuk, hova megyünk. Poroszlón vakolatlan ház előtt parkoltunk le. A kopár, kiszáradt udvaron néhány poros tyúk csipkedte az agyagot. Csengőt nem találtunk, de néhány másodperc elteltével egy asszony lépett ki a verandára. Kezét a kötényébe törölte.- Adjon Isten! - mondta.- Jó napot! - mondta Víziló. - Kovács Jánost keressük. Az asszony bizalmatlanul mérte végig, aztán a mögötte álló Surdára és rám is vetett egy pillantást.- Nincsen itthol.- Dolgozni van?- Hah! Dolgozni! Nincsen annak munkája már harmadik éve - fakadt ki az asszony, aztán hirtelen elhallgatott.-Akkor hol van? -kérdezteVíziló. Hangjában kis idegesség vibrált, és Surda is savanyú pofával méregette az asszonyt és a házat.- Mér’ keresik?- Izé... üzleti ügyben.- Aha! Víziló ingerülten és tanácstalanul hátrapillantott Surdára és rám. De én csak megfigyelő voltam, eszem ágában sem volt ötletelni, Surda meg csak bámulta a nőt. Víziló viszszafordult a veranda felé.- Ide figyeljen! Ha nem mondja meg, hol találjuk, akkor itt várjuk meg. Odabent. Az asszony ijedten nézett rá, aztán a ház ajtaja felé lesett, mintha elképzelné, hogyan is mutatnánk mi hárman ott bent.- Lent van a folyónál. Horgászik- mondta végül halkan. És el is magyarázta, merre, hogyan találunk rá. Némán haladtunk a keskeny ártéri ösvényen. Víziló komoran, idegesen trappolt elöl, mögötte Surda idegesen motyogott. Én meg mögöttük röhécseltem magamban. Hol volt már az előző esti magabiztosságuk. De óvakodtam hangosan megjegyzést tenni, még csak nem is mosolyogtam. Csak akkor (de azt se láthatták), amikor Víziló hangosan kinyilatkoztatta:- Na, mindjárt túl leszünk rajta. Beverünk párat az ürgének, eltörjük egy ujját, vagy valami, azt kész. A jövő héten meg elhozzuk a zsírt is. Nem nagy ügy! Feltűnt a Tisza fényes csíkja a fák zöldje között. Egy kislány szökdécselt velünk szemben az embermagas ártéri gazba taposott ösvényen. Amikor meglátott minket, megtorpant, sarkon fordult, és eltűnt az út kanyarulatában. Kisvártatva ismét felbukkant, de már egy nagyobb fiú kezét szorította, mögöttük egy férfi baktatott. Egyik kezében régimódi, bambuszból készült horgászbot, a másikban szák, benne néhány hal. Víziló beállt a gazba, hogy utat adjon a szembejövőknek.- Adj’ Isten! - mondta a férfi, mikor melléjük ért a gyerekekkel.- Jó napot! - válaszoltuk mindhárman. Víziló és Surda bámultak pár pillanatig a távolodók hátába, aztán mindketten rám néztek, mire én a Tiszára.- Hé, váljon csak! - kiáltott Víziló. A férfi megállt, megfordult. Egy kézbe fogta a botot és a szákot, a másikkal magához húzta a kislányt. A fiú a másik oldalára húzódott.- Igen?- Maga a Kovács János? A férfi meglepődött. Vállait leejtette, még kisebbnek tűnt, mint addig.- Igen, én vagyok - válaszolt halkan. Víziló csak meredt rá, tisztán látszott, hogy nem elégedett a válaszszák Sőt. Dühösen méregette a két gyereket, aztán Surdára pillantott, de az csak széttárta a karját, mint aki nem óhajt állást foglalni. Víziló idegesen toporgott.- Na, most mondjál valamit, ha már olyan rohadt okos vagy! - fordult végül hozzám. De én sem akartam állást foglalni, meg úgy láttam, már nem is kell. Víziló elhatározta magát, öles léptekkel megindult Kovács János felé. Az a gyerekekkel együtt ijedten behátrált a magas csalán és a szúrós szederindák közé, nekem elszorult a gyomrom, és úgy gondoltam, mégiscsak mondanom kell valamit. Nyitottam is a számat, de Víziló rá se nézett a kis krapekra, csak elmenetelt mellette, vissza az ösvényen, amerről jöttünk. Követtük. Surda se nézett rájuk. Én viszont - megkönnyebbülve - megeresztettem feléjük egy biztató mosolyt. Valahogy jókedvem támadt, így aztán az autóhoz érve Surdára és Vízilóra is rámosolyogtam. Víziló felemelte a mutatóujját, egészen az orrom elé, és azt mondta:- Egy árva kuma szót se szólj, oké? LAPSZÁMUNK SZERZŐI Benyhe István (1954) író, költő, műfordító Berta Zsolt (1966) író, zenész, dalszerző Dobozi Eszter (1956) József Attila-díjas író, költő, tanár, szerkesztő Farkas Adrienne (1982) újságíró Jánosi Zoltán (1954) József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztője Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Miklóssi Szabó István (1977) író, blogger Pozsonyi Ádám (1969) író, publicista, zenész Varga Melinda (1984) költő, szerkesztő, újságíró Zsillé Gábor (1972) József Attila-díjas költő, műfordító, publicista, polonista, szerkesztő 2018. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
