Tolnai Népújság, 2018. július (29. évfolyam, 151-173. szám)

2018-07-21 / 168. szám

3 folytatás az 1. oldalról B helyőrség a világ közepe M. Novak András: N. Fanni alkimista doboza (tárgykollázs, 39*49*5 cm, 2003) „De leginkább a célon, a hiten és az akaraton. Történelmet csinál­ni nem könnyű, a szándékba fo­lyamatosan bezavar a valóság, a logikát sokszor felülírja az élet, embert próbáló feladat. 1990-ben a magyar-román párbeszéd fó­rumaként indult Bálványosi Sza­badegyetem alapító atyái sem sejt­hették, hogy a tábor évről évre a Kárpát-medence egyik legmediati­­záltabb eseményévé növi ki magát, ahol jól megfér egymás mellett a politika és szórakozás, a közélet és a szerelem. A ma már Tusványos­­nak becézett szabadegyetem és di­áktábor néhány fiatal történeteként indult. Ők azok, akik a szabadság beköszöntével azt akarták, hogy a magyaroknak - éljenek bárhol a világon - legyenek közös céljaik, és abban is hittek, hogy a magyarok­nak és románoknaklehetnek közös céljaik. Egy emberöltő elteltével tényként kezelhetjük, hogy ezek az emberek történelmet írtak. Ehhez a történelemhez viszont mindannyi­an hozzátettük a magunk részét, saját történeteinkkel tápláltuk, így maradt életteli.” A 29. kiadását élő Tusványos története címszavakban a követ­kezőképpen néz ki. Mint meg­annyi más Erdélyben, ez is 1989 sorsfordító decemberében kez­dődött. Egy székelyföldi kisvá­rosban, Kézdivásárhelyen Sántha Attila költő lakásán David Campa­nale brit újságíró anyaországi és erdélyi magyarok körében felve­tette egy olyan tábor ötletét, ahol magyarok és románok nyíltan megvitathatnák az összes, addig tabunak nyilvánított témát, illet­ve közösen kereshetnének megol­dásokat a felmerülő problémákra. Mire 1990. július 21-29-e között a Fidesz kisebbségi titkársága part­nerszervezeteivel megszervezte Bálványosfürdőn az első rendez­vényt Átmenet a diktatúrából a demokráciába cím alatt, az erdélyi magyarok túl voltak a marosvá­sárhelyi fekete márciuson. Szá­mukra eléggé világosan kiderült, hogy a demokráciáért és a szabad­ságért meg kell küzdeni. Előadók­nak angol, román, magyar, erdélyi magyar szakembereket hívtak, akik izgalmas vitákat folytattak Közép-Európa, illetve az Európá­hoz való tartozás kapcsán. 1991- ben már a hagyományteremtés szándékával szervezték meg a második Bálványosi Szabadegye­temet Napforduló után címmel. Ezúttal a fókuszban a posztkom­munista átmenet és változások, valamint a kisebbségek problé­mái voltak. 1993-ban használta először Németh Zsolt alapító atya - akkor még rövidnadrágos po­litikus - a „bálványosi folyamat” megjelölést. A tábor létszáma el­érte a hétszáz főt, sajtótudósítások szerint egyharmada volt román, egyharmada erdélyi és egyharma­da magyarországi magyar. 1994- ben egyszerűen megfogalmazott, de fundamentálisnak tűnő kér­déseket vettek sorra a táborlakók a „hogyan csináljunk vállalko­­zást?”-tól a „hogyan csináljunk önkormányzatot?”-on keresztül a „hogyan politizáljunk?”-ig. 1995- ben merült fel először, hogy a tábor kinőtte Bálványosfürdőt, és talán át kellene helyezni egy olyan helyszínre, ahol többen el­férnek. Ám - ahogy Németh Zsolt fogalmazott a Háromszék című lapban - „végül is beláttuk, hogy ezt a lépést nem lehet kivitelezni, mindenki (...) ezt a levegőt akarja szívni, ezeket a hegyeket óhajtja látni”. Na igen, alig két évet kellett várni, amíg a szervezők megad­ták magukat a nyomásnak, meg­történt, amit még Németh Zsolt sem tartott valószínűnek két évvel azelőtt: 1997-ben helyszínt vál­tott a tábor, Bálványosfürdőről Tusnádfürdőre költözött (innen a Tusványos név). „A posztkommu­nizmus nyomorúsága” főcím alatt a NATO-bővítésről, a romániai és a magyarországi polgárosodásról, az oktatási reformról és a kisebb­ségi oktatás témaköréről vitatkoz­tak akkor még románok és magya­rok, bár a románok már kezdtek elmaradozni. 1998-ban a Fidesz először nyerte meg az országgyűlési vá­lasztásokat, és kormányon lévő pártként először kellett a román közvélemény előtt kiállnia az er­délyi magyarokért. Orbán Vik­tor miniszterelnökként világossá tette: a maga részéről teljesen legitim ügynek tartja a romániai magyarság igényét a saját, önálló oktatási rendszerre az óvodától az egyetemig. Ez mindenütt Eu­rópában jogos felvetés, amellyel szemben nagyon nehéz kifogást emelni. Erre aztán fel is hördültek a román nacionálkommunisták. A Ceau§escu-diktatúra második vo­nalához tartozó Ion Iliescu (1990 után többszörös államfő) vezette legnagyobb ellenzéki párt, a Tár­sadalmi Demokrácia Pártja közle­ményében a hatóságok felelőtlen és nemzetellenes magatartásának minősítette azt, hogy elfogadták és bátorították Orbán Viktor pök­hendinek nevezett magatartását és beavatkozását Románia bel­­ügyeibe. Ez a vád ezután évente visszatért, itt fogadnék egy láda Igazi Csíki Sörben, hogy idén is ol­vashatjuk címlapon. Ismét ugrunk egy kicsit az idő­ben. Az ezredfordulóra a tábor már nagyon kinőtte magát. 2000- ben a szabadegyetem mellé be­szervezték végre a diáktábort is, így a rövidnadrágos politikusok rövidnadrágos diákokkal vegyül­tek az esti bulik alkalmából. Meg napközben is. Az ezredfordulós Tusványos kapcsán egy fontos dolgot érdemes kiemelnünk: az er­délyi magyar magánegyetem lét­rehozásának gondolata két évvel azelőtt Tusnádfürdőn, az akkori nyári szabadegyetemen fogalma­zódott meg, 2000-ben már az első felvételi vizsgákat tartották az ak­kor ősszel induló Sapientia erdélyi magyar tudományegyetemen. Jó példája annak, hogy ha a gondo­latot tett követi, akkor kisebbfajta csodákra is képesek vagyunk. Az elmúlt 18 évben beállt az alap­séma: a nemzeti-keresztény-pol­­gári oldal - hol kormányon, hol ellenzékben - Tusványoson rendre fajsúlyos témákat vet föl, amelyek az egész kelet-közép-európai régi­ót érintik, Orbán Viktor hagyomá­nyos szombati záró előadására pe­dig a világsajtó is odafigyel. A tábornak kialakult egy sajátos erőtere. Tusványos metafizikáját és világát annak idején megírtam, zá­rásképpen ezt idézném: „Tusványos a narancssárga színű fekete lyuk, körülötte gravitál a világegyetem. Mindent és mindenkit magába szippant, akit meg nem, az bánt­hatja, mert Tusványos vidám egy világközép, lakói legalább annyira gondtalanok, mint jobb napjaikon az angyalok. Vannak először is a Táborozok. Belőlük többféle is kavarog a vi­lág közepén. Kezdjük talán a Szó­­jásszalámisokkal, koruk miatt ez kijár nekik. A Szójásszalámisok onnan kapták a nevüket, hogy mindenkinek, aki nem evett velük elég szójásszalámit, elmondják, hogy nem evett velük elég szó­jásszalámit. Aki nem evett velük szójásszalámit, az nemigen érti, hogy miért is kellett volna szójás­szalámit ennie, amikor sokkal fi­nomabb a sonkaszalámi, de aki a szójásszalámi helyett sonkaszalá­mit akarna #nni, az a szójásszalá­misok szerint nem érti a lényeget: hogy a szójásszalámit csapatban ették. A táboralapító Nagy Öre­gekről van szó, akik huszonannyi éve majd minden évben Tusvá­nyoson tartják a Szójásszalámi­­evők Világtalálkozóját, többnyire a Csűr mögötti VIP-teraszon öre­gesen bólogatva nézik a Tündöklő Ifjúságot. A Tündöklő Ifjúság a világköze­­pi polgárság megbecsült csoport­ja. Mindenki szereti a Tündöklő Ifjúságot, még a Tündöklő Ifjúság is szereti önmagát, és ez így van rendjén, mikor szeresse az em­ber saját magát, ha nem Tündök­lő Ifjúként. A Tündöklő Ifjúság nemigen törődik a Szójásszalámi­­sokkal, utóbbiak nagy bánatára, a harmadik üveg bor után el is pa­naszolják, de csak módjával, mert ők is voltak Tündöklő Ifjak, példá­ul a szójásszalámievés hajnalán, hát megértik a Tündöklő Ifjúság hányavetiségét. A Tündöklő Ifjak hányják-vetik magukat, valljuk be őszintén, tesznek magasról a világra, ami véleményünk sze­rint a világ közepén az egyetlen elfogadható viselkedés egy Tün­döklő Ifjútól, képzeljétek el, ha az esti koncertet le kéne fújni, mert a Tündöklő Ifjúság éppen a világ sorsával törődik, nem ér rá buliz­ni. Hogy nézne az ki. A Tündöklő Ifjúság sem nem jó, sem nem rosz­­sz, még innen van a jón és rosszon, mint ahogyan a Szójásszalámisok már túl vannak a jón és rosszon, Tüsványoson tikkad az etika este nyolc után. Este nyolc után angya­li üzemmódra vált a kavalkád, a kirakatban lila dalra kél a nyak­kendő. Aztán ott vannak még a Politi­kusok. A Politikusok, ügyi, lop­nak, csalnak, hazudnak, ölni nem ölnek, inkább öleinek (bár Euró­pában ez manapság nem divat), igaz, néha nem állnak messze at­tól, hogy saját kezükkel tekerjék ki a többi Politikusok nyakát. Ez van a világban, mindenki tudja. De nem ám a világ közepén. A tusványosi Politikusok emberből vannak, rövidnadrágban látszik, hogy szőrös a lábuk, a női Politi­kusoknál meg az látszik, hogy nem szőrös a lábuk. A világ közepén a Politikus egészen normálisnak tűnik, nevet, ha kell, és nem mo­solyog, ha nem kell, például ez a különbség a televíziós beszélgetés és a világközepén tomboló élet kö­zött, Tusványoson a Politikus nem vigyorog, mint egy fakutya. (...) „A világ közepe a világnak világa, július utolsó napjaiban világok És mi minden áldott évben túléljük a világvégét. Na, ezt cselekedjétek utánunk.” Ezért szenvedélyünk Tusványos. Szemadóm György: Iskolaéveimről P. Á.-nak 2 (98*68,5 cm, é. n.) 2018. július IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom