Tolnai Népújság, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-26 / 120. szám
-H' Í4(< ' helyőrség 7 vendeaunk a Maavar Iroszövetse ÖREG BARÁTOM Bíró Gergely Van egy barátom: Géza bácsi - bár a „barátom” kifejezés nem a legpontosabb. Géza bácsi a nyolcvan évével gyakran szólít engem, harmincas taknyost öreg barátomnak, és eddig nem tudtam eldönteni, hogy viccelődik-e vagy csak ez a szava járása. Mert nagy tehetsége van a rezzenéstelen arccal folytatott humorizáláshoz, olyannyira, hogy az emberek gyakran azt hiszik, komolyan beszél, és egyszerűen hülyének nézik ezért. Például amikor a Siketvakok Országos Egyesületének irodáján megkérdezték tőle, hogy miért szeretné megtanulni a számítógép használatát, ő, mint aki ezt már régen megfogalmazta magának, gépies, elszánt hevülettel rávágta:- Azért, hogy az interneten beszélgethessek az ausztrál őserdők bennszülötteivel. Ezt a választ a munkatárs csak annyival nyugtázta csendesen, nehogy Géza bácsi meghallja a fél fülével:-Hát nem semmi... De Géza bácsi meghallotta, holott előtte voltunk még a hallókészüléke beállításának, és hazafelé alig kapott levegőt a körúton a nevetéstől, amíg csak az aluljáróig el nem jutottunk. Márpedig nem haladtunk valami gyorsan.- Érted, azt mondta, hogy nem semmi... Hát... hát ez elhitte...! - és elfúlt a hangja, úgy heherészett. Közben potyogott a könnye üres szemgödréből, alig győzte törülgetni. Ilyenkor mindig megálltunk, mert egyik kezével a karomba kapaszkodott, a másikban pedig az összecsukott fehér botját tartotta. Szeretem, amikor Géza bácsi nevet, pláne, amikor kiakad benne a nevetés, akár egy huncut rugó, és nem bírja abbahagyni. Erre a heherészésnél jobb szó nincsen, bármilyen idétlen is. Géza bácsi úgy tud heherészni, mint egy istenadta félnótás. Szolid hangerővel, öreges lassúsággal, göcögve, ameddig csak bírja szusszal. Aztán újabb korty levegő következik, és tovább a göcögő hehere. Mint akinek a komolytalankodás az első szentség. Mint aki csak ebben a mindent feloldó és kizáró, fulladásos vígságban hisz, semmi másban. Holott csak részben áll így a dolog. Géza bácsi többek között ennek a képességének köszönheti az életét, amely gyakran feneklett meg mély kátyúkban. A legtöbb embernek, így nekem is, egyetlen ilyen kátyú is bőven elég volna, s még akkor sem biztos, hogy átvészelném tengelytörés nélkül. Ha elmosolyodtam is Géza bácsi válaszán, amelyet költői próféciával szavalt el az irodán egy szuszra, az öreg barátom kifejezéssel mégis úgy vagyok, mint a munkatárs, aki a válaszát nem tudta hová tenni: óvatosan, ráhagyva nyugtázom. (De azért jólesik.) Mert én is azzal a tanácstalansággal állok ez előtt a kérdés előtt, mint azok, akik nem ismerik őt. Netán ő sem talált jobb kifejezést? Szeretném azt hinni, hogy azért szólít így, mert úgy tekint rám, mint a bajtársára. Mint aki vele harcolt ’56-ban, egy szál ingben és sportzakóban a legnagyobb őszi hidegben is, akivel együtt fagyoskodott, éhezett és virrasztott annyi éjszakán át, akivel együtt nevette ki a halált, akivel együtt győzött és bukott el, és aki nem tágított mellőle sem a kádári diktatúrában, sem utána. Mint akit mindig maga mellett tudhatott, bármi érte is, mert a közös és világfordító múlt együvé forrasztott bennünket. Csak hát Géza bácsinak ilyen bajtársa nincsen. Ha volt is, már nem él vagy egyszerűen elmaradt mellőle. Ahogyan elmaradtak mellőle a testvérei, asszonyai és a fia is - egyszóval mindenki. Én pedig pláne nem lehetek a bajtársa, aki akkor született, amikor ő a negyvenet már elhagyta, és ha azonos korúak volnánk is, nem vagyok biztos benne, hogy a szabadságharcban fegyvert mertem volna fogni. De ha már a koromnál fogva sem lehetek a bajtársa, miért hiszem, hogy annak tekint? Igaz: számíthat rám mindenben. Először arra kért, hogy segítsek beszerezni egy Ennio Morricone-lemezt, mert nagyon szereti ezt a muzsikát. Azt mondta, megjelent egy válogatás a korábban kiadatlan zenéiből, hallotta a rádióban. A létező összes kínálatot átnéztem, több zenebolttal beszéltem telefonon, de Hanyatlás (vegyes technika/vászon, 2010) sehol nem találtam, senki nem hallott róla. (Valószínűleg azért, mert ilyen lemez nincs is, Géza bácsi valamit félreérthetett.) Ezért készítettem neki egy válogatást, csak előtte meghallgattuk együtt, hogy mely zenék azok, amelyek neki már megvannak. Aztán egy inteijúkötet beszerzésében kérte a segítségemet, amelyben szerepel. Meg is vettem egy internetes antikváriumban mind a két részét, de Géza bácsi nem volt bennük. (Persze, mert a harmadik kötetben bújt el, amely évekkel később jelent csak meg. Hát azt is megvettem.) Utána megkért: szerezzek egy gömbcsuklós szórófejet a mosogatócsapjára. Azt is leszállítottam, sőt, felszereltem neki, és most már nem fröccsen a mosogatótálcán túl a víz. Máskor kiégett néhány izzó a lakásában. Nem mintha nagy hasznukat venné, de elsétáltunk együtt a közeli áruházba, és vettünk energiatakarékos izzókat. Hazaérve azokat is kicseréltem. A húzós bevásárlókocsi viszont az én ötletem volt. Nehogy már Géza bácsi és Katika, a szociális gondozó cipelje a két karton ásványvizet meg a mindenséget a tizenegyedik emeletre! Jó strapabíró kocsit választottam, színes mintázatút: mindenféle zöldség van rajta, elég jópofa. Kiderült, hogy Géza bácsinak van egy MP3-lejátszója, én pedig felajánlottam, hogy felmásolok rá néhány hangoskönyvet. Hogy mit szeretne hallgatni? Felsorolt rögtön öt-hat regényt és néhány elbeszélő költeményt (Petőfit, Gárdonyit, Aranyt, Jókait, Mikszáthot). El is vittem magammal a lejátszót. Csak hát nem volt benne memóriakártya. Megvettem. Aztán felmásoltam rá öt-hat regényt és néhány elbeszélő költeményt (Petőfit, Gárdonyit, Aranyt, Jókait és Mikszáthot), utána pedig megtanítottam Géza bácsinak, hogyan kell kezelni. Bosszantóan kicsi egy masina, a gombjai meg annál is kisebbek, és semmiféle hangot nem ad ki, ha az ember valamit félrenyom rajta. Nem csoda, hiszen ez a típus nem vakoknak készült. Géza bácsi olyan izgalommal figyelt, mint aki az ötös lottó nyerőszámait ellenőrzi éppen, és négyet már eltalált. Aztán kipróbálta ő is, és közben elismételte, amit tőlem hallott. Úgy beszélt, mintha ő magyarázná nekem, értetlennek, hogyan is működik egy ilyen izé. Olyan boldog volt, hogy többször is felhívott utána emiatt. Hogy mitől lelkesült fel ennyire, nem tudom. Azt viszont igen, hogy lenyűgözik a technika csodái, és szeret velük lépést tartani. De ennyire? Egy-két napra rá bosszúsan telefonált, hogy valami baj van, mert a lejátszó nem működik. Elmentem, megnéztem: csak lemerült. Ráadásul kizárólag számítógépről tölthető, így ezt a leckét is átvettük.- Fantasztikus - mondta Géza bácsi. Ez már biztosan a szava járása. Mert számítógépe is van, internettel. Az eddigi legnagyobb próbatételem a számítógépes tanfolyam volt. Ehhez be kellett iratkoznunk a Siketvakok Országos Egyesületébe, de hogy ezt megtehessük, előbb el kellett mennünk hallásvizsgálatra, ahová pedig magunkkal kellett volna vinnünk Géza bácsi használaton kívül helyezett hallókészülékének kiskönyvét. (Persze nem találtuk sehol, újra ki kellett váltani.) Hogy mi minden hiányzott ehhez a nyomorult tagfelvételhez, az többnyire a helyszíneken derült ki, így mindenütt legalább kétszer megfordultunk. A három pamutzokni, a három fehér atlétatrikó („csak nehogy kínait!”), a gombelem a beszélő hőmérőbe és tartaléknak az újból használatba vett hallókészülékbe szinte már szót sem érdemel. Ahogyan Géza bácsi kisebb problémája sem az adóhivatallal, amelynek éveken keresztül elfelejtette bevallani veszteségét a tőzsdén (!). Az előbb próbatételt írtam, ami megütötte a fülemet. Nem hiszek az elírásban. Amióta csak Géza bácsit ismerem, úgy érzem magam, mint a legkisebb fiú egy magyar népmesében. Szóval, igen: Géza bácsi az én próbatételem. Nem pusztán a barátom, hanem a próbatételem. Vagyis elsődlegesen egy próbatétel, egy küldetés részeként vagyunk barátok. Talán ezért szólít öreg barátomnak? Ő már megtette, amit kellett, most én jövök - a magam módján. Méghozzá Géza bácsival együtt jövök: mintha csak sétálnánk („nem, Géza bácsi, az az én sálam, ez itt a tiéd”), a kabátom ujjába kapaszkodik, és lassú léptekkel megindulunk a múlt rengetege felé. (Részlet a szerző készülő regényéből) Bubó álma Cablakkeret/vegyes technika/kasírozott vászon, 2017) 2018. május IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
