Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-21 / 92. szám
jf-fäni'helyorseg 5 debüt Partmann Tibor Szíj Sötétség Szabó Fanni Öltés ...mert nem szárad ki a bőr, nem nyílnak rajta repedések; mint az idő hajszálér-hálózata. Kárt tenni benne? Nincs oly természeti erő. ...mert él az a bőr; sebző csókját az emlék ráálmodja minden hátra, és hiába honol csend, még zajong az elmékben a csattogás-lárma. ...mert az a bőr árnyat vet fényekre, míg az idillt színezi vörössé... aki egyszer érezte a szíjat, az mögött már ott feszül örökké. Ártér A felesleges talajvizet izzadja ki magából a föld... lassan már megtelnek az árterek. De most még bokáig gázolnak a vízben a gyerekek - kacagva. Tudják, hogy nem szabad, hisz felfázhatnak a késői őszben - de neveletlenek. / Felesleges könnyeket hullatni miattam, hisz testem árterére verejtékezem cseppjeit - sós, mint a tenger, és lassan árad... csak gyermeki énem, mi bokáig gázol benne... makacs, mint minden kis neveletlen kölyök. Operációs rendszer Mert a költöző madarak elviszik magukkal... Ellopják az árnyak közti fénysávokat, s elérhetetlenné feszítik a távolt. Itt hagyott nyomaikat ridegebb évszak tölti fel - mint egy új operációs rendszer; minden fejlesztési hibájával. Egy ideje a szövegszerkesztő szótárában csak a telelő madarak nevét hagyom meg, az összes többit kitörlöm. így ha mégis leírnám őket, az automatikus helyesírás-ellenőrző aláhúzza, mintha nem létezne ilyen szó... S így - látszólag - könnyebb nekem is, akár a fának madarak nélkül... - egy új operációs rendszer magányos ikonja. Nem tudom, a sötétségnek vannak-e szintjei. De ha igen, akkor a legkomorabb árnyalat olyan lehet, mint amikor állsz a beletörődés hűvös pillanatában egyes szám első személyben, akár egy estállagú pocsolyában. Úgy érzed, mintha nem lennének naprendszerek, csak éjrendszerek, s az égitestek sem verik vissza a fényt, nincsenek csillaglángok, amelyek tájékozódási pontot nyújtanának a sötétség egyfolyosós labirintusában. Bár nem takarja el örökre a szemed, de köréd kérgesedik, s ha eljön a nappal - mert egyszer eljön - olyan lesz, mintha egy odúból néznéd... Napforduló A téli napforduló hajnalán születtem. Tekintetem fekete szálait az éjszaka hosszú, sötét szövetébe férceltem, mint azóta is annyiszor. S ahogy a gyermek szemszíne az első pár hónap alatt változhat a rapidszerű évek alatt, az este úgy koptatta el egy mező keresztmetszetébe rendezett emlékeim tarka képeit - a valóság kópiáit - fakóvá. Tudatom ecsetével és az emlékezet túlzó árnyalatú festékeivel próbálom restaurálni őket, de addig módosítom egyre az eredeti színeket, amíg a lázas igyekezetben mind sötétté nem torzul. Körülveszem magam velük, s így nézem újra hosszan - hosszan az éjszakát. Fagypont felett Hosszú idő után a mai éjszakán végre fagypont felett alakul a hőmérséklet. A barázdált önérzetünk közé idomult ridegség tán felenged. De az is lassan olvadni kezd, ami korábban még halmazállapota révén alakítható volt - s idővel módszeresen formálhatatlan - szilárddá fagyott. Csak türelem. Hagyjunk időt a tavasznak; hisz még így is bőven felfázhatunk... A vadkacsák a parton mind hímek. Hiába keresik a tojást, ha nincs, ami kikeljen belőle. Az összes szúnyog én vagyok éjjel, és én vagyok a peronra tűző nap. Te vagy a peron, és összetűzlek egy gemkapoccsal, mint ahogy a norvégok kötöttek belőle karkötőt egy egész világ háborúja alatt. Az importfüggőség, hogy behozzalak magamba, és magadból áfa nélkül add el nekem magad. Tőled függ a termelésem, és egy egész nép éhezik, ha engem etetsz. A létezés bruttó hatásfoka akkor emelkedik, amikor minden lámpa fénye hagyja, hogy körültáncolják a legyek. Lámpaoltás, de a fényem bölcsőként közbezár, és kibillenti magából a végtelent az ember. Mert hiába szorítja el az ujját, ha nincs vér, ami kiserkenjen. Ha a szénakazal mély, az a föld alatti élet poklának a föld fölötti mennye. A vérmérséklet és a relativitás, ha találkozik, akkor minden kutya egyszerre ugat, csak máshol, és más időben hallatszik a hangjuk. JC5* ' .U '>\*1 * I »JttSlT Petiim»*. Ha nincs tű, marad a cérna, de már nincs mit összevarrnunk. „Fordítás” Dsida Jenő: A gyöngék imája Ha keresel valakit, aki bogárt, heggyel völgybe lapít, és virágok tolla pihen rajta, aggódom, tudom, túl gyenge, a gyengesége maija. Például a szavakat, amiket víz és felhő dobál a selymes gyapjú szőtte közé, a fénybe, ami szinte-szinte semmi. Gyengébbik kezét a pelyhek könnyével hiába emeli már, ha azzal sem tud választ adni. A magad iszapját a tengermélybe dobnád, ha le tudnál magadhoz nyúlni. De fáradt vagy és gyenge, hogy imádkozz magadért. A kígyó belőled mászik kifelé, , és ez az ellenérv. SZABÓ FANNI 1999-ben született Dombóváron. Jelenleg Tamásiban él. Gimnáziumi éveit a Siófoki Perczel Mór Gimnázium magyar-történelem tagozatán végezte, most az ELTE néprajz szakos diákja. 2013 óta ír verseket. Szereti a szójátékokat, a hangulati képek valósággá formálását, párhuzamos és pártalan-huzatos dimenziókban - mondja magáról. 2018. április IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
