Tolnai Népújság, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-21 / 92. szám
4 IE roza elyorseg JO KAPÓT, DOBO IRMA! Döme Barbara Próbálom rendbe szedni a szárnyaimat, nem könnyű ebben a szűk benzinkúti vécében. A tükör kicsi, a világítás gyér. Jesszus, még így is látni, mennyire csapzott vagyok, ráadásul ősz tincsek maradtak a tollak között, pedig tegnap festettem. Megfésülködöm, kirúzsozom a számat. Az antré mindig fontos, mondta nagyanyám, mielőtt levetette magát a szikláról. Hajnalban indultam. Tegnap buliztunk, de muszáj volt korán kelni, a küldetésem megkövetelte. Nem akartam ismét szerződést szegni, elég volt a múltkori megalázó per. Csak pár percre néztem félre, amíg kitöltöttem egy valóságshow jelentkezési lapját. A hülye védencem közben beszedett egy csomó altatót. A család beperelt, a bíróság gondatlanságért elmarasztalt. Csak a befolyásos szeretőmnek köszönhetően nem veszítettem el a munkámat. Fehér Angéla vagyok, tizenhétezeréves őrangyal. Fogalmam sincs, miért számolják az életkorunkat, hiszen halhatatlanok vagyunk. Anyám és apám is őrangyal. A nagyszüleim szintén azok voltak, vagyis nagyapám még ma is aktív. Nagyanyámmal olyan dolog esett meg, ami páratlan a mi társadalmunkban. Depressziós lett, majd öngyilkos. A boncolást követően sem tudtak rájönni az orvosok, hogyan volt képes meghalni. Testvéreim nincsenek. Karrierista vagyok, nincs időm párt keresni, rendszerint nős angyalokkal szexelek. Praktikus és kényelmes. Bár több esetben kerültem már a lebukás közelébe, eddig mindig megúsztam. Elvem: az élvezetért érdemes kockáztatni. Mellesleg hívő vagyok, hiszen ez egy angyalnál kötelező elvárás, a szabályokat azonban kissé lazán értelmezem, ellenben jó sokat gyónok. Eddig ez a módszer nekem bevált. Ismeretlen falu felett repülök. Misére harangoznak. A harangok úgy zúgnak, mintha az egész világ zaját el akarnák nyomni. Beleszédülök. Mondjuk az sem igazán használ, hogy repülés közben igazítom a sminkem. Elveszítem az egyensúlyomat, zuhanok. Benzinkúton térek magamhoz, olajos rongyok között. Reménykedem, legalább mosdó van, hogy rendbe szedhessem magam. Nem tudom, hol vagyok, de sejtem, nem ott, ahová küldtek. Ezért megint kapok, főleg, ha kiderül, hogy éppen a szememet festettem a zuhanás előtt. (Igen, hiú vagyok, és akkor mi van?) Mire végzek a vécében, SMS érkezik a főnökömtől. Nem tudom, mitől lett hirtelen ennyire megértő, de azt írja: reméli, nem sérültem meg a zuhanásban. Próbál megnyugtatni, ne aggódjak, megváltoztatta a küldetésemet, így senki nem kerülhet bajba. Nem számít, hogy nem jutottam el az ikrekhez, akiknek szétválasztó műtétjük lett volna, írja, ebben a faluban is akad, akinek őrangyalra van szüksége. Ő Dobó Irma, a falu pletykafészke, rosszindulatú, könnyen lehet, hogy készül valamire, ezért kell vele lenni, írja a főnököm. Meg kell védened, és azt is, aki ellen bosszút forral, zárul az SMS. A benzinkutas furcsán néz rám, amikor Dobó Irma hollétéről érdeklődöm. Jesszus, remélem, nem szúrta ki a szárnyamat, elvileg azok az emberek előtt láthatatlanok. A foghíjas férfi azt javasolja, igyunk valamit, közben elmagyarázza, merre kell mennem. Pálinkát tölt, le sem ülünk, felhajtjuk, aztán még egyet és még egyet. Megfeledkezve az előírásokról, jókedvemben nagy fehér szárnyaimmal tapsolok. A kutas azt állítja, mindenki a kultúrházban van, ahol húslevesfőző versenyt tartanak. Megnősül a vajda fia, s a jövő héten az főzhet a nagyszabású lagziban, aki megnyeri a mai megmérettetést. Sok pénz van kilátásban. Dobó Irma is ott tüsténkedik, nem tud veszíteni, mondja a kutas, majd hozzáteszi, na, erre igyunk még egyet! Lehörpintjük az újabb felest, elköszönök. A kultúrház előtt több tucat bicikli parkol a falnak támasztva. Az utcán csak egy-egy gyerek lézeng, mintha minden felnőtt a versenyen lenne. Egy fiúcska furcsán bámul, mutogat, sugdolózik, aztán, mint aki mumust látott, elrohan. Nem törődöm vele, csak egy cél lebeg a szemem előtt: meg kell találnom Dobó Irmát. Ahogy közelebb megyek az épülethez, húsleves illatát érzem. Gyerekkoromat idézi, igaz, csak halványan emlékszem a tizenhétezer évvel ezelőtt történt eseményekre. Voltam emiatt terapeutánál is, hiszen az angyalok memóriájának nem szabadna kopni, én mégis felejtek. Ijesztő, csak úgy, mint a szárnytollaim őszülése. (Félek, halandóvá váltam, miután a legutóbbi küldetésemen bedrogozva ágyba bújtam egy emberrel.) A terapeutám szerint nincs semmi gyógyíthatatlan bajom, csak hipochonder vagyok. A benzinkutassal felhörpintett pálinkától bizonytalanul lépkedek a kultúrház lépcsőjén. A folyosón pettyes otthonkás asszony rohan, kezében fazék, tyúk feje kandikál ki belőle. Öt-hat nő üldözi. Dobó Irma, álljál meg, miért loptad el a gyöngyimet, üvölti az egyik. Dobó Irmának esze ágában sincs megállni. Mellém ér, tisztelettudóan köszöntőm: jó napot, Dobó Irma!, majd kiteszem elé a lábamat. Nagyot esik. Lopni nem szép dolog, figyelmeztetem. Dobó Irma feltápászkodik, ki a kutyafasza vagy te, és miért köpsz bele a levesembe, néz rám vádlón. Ezt még megkeserülöd, teszi hozzá, majd rám zúdítja a fazékban maradt forró koppóvizet. Szűzmária, mit tettél, te gyilkos, ordítják az asszonyok, körém gyűlnek, sajnálkoznak. Az egyik azt suttogja: ő az, ő az. Hallom, ahogy meséli: a benzinkutas fél órája hívta, hogy egy nagy madárral találkozott, aki beszél és pálinkát iszik. Azt hittem, most is részeg, és hülyeségeket állít, de hát láthatjátok, ez tényleg egy nagy madár, szárnyai vannak. A bámészkodók keresztet vetnek, Dobó Irma belekezd a miatyánkba. Jaj, édes istenem, sivalkodik, most mi lesz velünk, az ördög ránk küldte ezt a hatalmas jószágot! Sejtettem én a múlt héten, hogy nem kellene jógázni, még ha modernnek akartam is látszani a szomszédasszonyom előtt... Most mind megdöglünk! Miért nem mehettem inkább az ikrekhez, motyogom, miközben feltápászkodom. Megrázom a szárnyaimat, forró permetként pereg le rólam a víz, egyenesen a siránkozó falubeliekre. Szétrebbennek, fut mindenki, amerre lát. Dobó Irma nem mozdul. Eltűnt a félelem a szeméből, most már izzik, mint a pokol tüze. Tervez valamit. Megrémiszt. Kisbaltát lóbál a kezében, ami isten tudja, honnan került elő. Menekülőre fogom. Jobb félni, mint megijedni, gondolom, ha tényleg halandóvá váltam a múltkori szex után, még a végén agyoncsap ez az őrült. Futok ki az utcára, Dobó Irma a nyomomban. Repülnék, nem megy. Hátranézek, nekicsapódom valaminek. A szódás egy héten egyszer jár a faluban, épp most hajtott erre ócska teherautójával. Fekszem a betonon, nem tudok megmozdulni. Homályosan látom, ahogy Dobó Irma fölém hajol. Ebből a madárból olyan levest főzök, hogy a vajda megnyalja mind a tíz ujját, na, ezt übereljétek, asszonyok! - mondja, és megragadja a szárnyamat. zene GYAKORLAT TETTE A MESTERT Stumpf András Meghalt Babos Gyula. Amikor ezeket a sorokat írom, friss még a hír. És letaglózó. Keveseknek adatik meg, hogy nevük többet jelentsen pusztán egy ember nevénél, mégpedig tömegek számára. Neki, az egykori csodagyereknek ez bizony megadatott. Megdolgozott érte, vagy egyszerűen szerencséje volt, ilyen génekkel született... Sosem fog kiderülni. Az mindenesetre biztos, hogy Magyarországon Babos Gyula figurájából lett a jazzgitáros archetípusa. Kamaszkorunkban, amikor egy-egy gimis koncerten valaki igazán trehányul nyüstölte a gitárját az éppen aktuális punkbandában, és valakinek kicsúszott a száján, hogy a srác „nem egy Babos”, mindenki értette. A név a tudós gitáros szinonimájává vált a kilencvenes évekre. Persze hogy ezt hittük róla! Olyan akkordszólókat, harmóniákat fogott, amelyekről punkok és rockerek mit sem tudtak, túl azon, hogy valamiért jól szólnak egymás után. Ez az ember, Babos Gyula ráadásul Frank Zappával is játszott. Zappával! Elképzelhetetlen magasságokban járt. Nem csoda, hogy szimbólum lett, éppen úgy, ahogy Pege Aladár a bőgőé. Ha lett volna internet, és utána tudunk nézni akkoriban két kattintással, persze gyorsan kiderült volna: noha nagy mesternek, tudós tanárnak számított élete utolsó évtizedeiben, mégsem ettől volt különleges. Zenészcsaládból jött, először hegedült és zongorázott, de 15 évesen a gitár lett a hangszere, s alig két év múlva már meg is nyerte a Magyar Rádió jazzversenyét. 1970- ben a legendás Kexben zenélt két évig, utána Szakcsi Lakatos Bélával és Kőszegi Imre dobossal a Rákfogóban. A gyakorlat tette a mestert: tanári diploma, sőt érettségi nélkül is tanára lehetett a konzervatóriumnak, de a Zeneakadémia Jazz Tanszakának is. 1977-től tanított, 1996-tól a Kőbányai Zenei Stúdióban is, Szakcsi Lakatos tehát minden bizonnyal csak kicsit túlzott, amikor azt mondta a gyászhírre reagálva: minden jó gitáros Babos keze alól került ki. Hiba lenne azonban úgy tenni, mintha „csupán” ez lenne Babos érdeme: művész volt élete végéig. Művész, aki nem villámfutamokkal vetette észre magát, hanem nyitottsággal, odafigyeléssel, érzékenységgel a zenésztársakra és a Kárpát-medence zenéire. Érdemes meghallgatni a Tavaszi szélből készített finom kompozícióját 1988-ból, s máris érthető lesz mindez. 68 évet élt. Sosem felejtjük el. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. április
